Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tizennégy

2010.04.09

Tizennégy

 

   A következő napokban ingerlékenyebb és idegesebb is voltam, mint egyébként. Türkiz próbált felvidítani, de képtelen volt rá. Megkértem, hogy hat óránként hívja fel ZéTét, hogy hogy áll a nyomozást, de csak hátráltattuk, és halálra idegesítettük mind a ketten. A bűnözőkkel is durvábban bántam, mint máskor. Ez legfőképpen abban nyilvánult meg, hogy sokkal többnek tört el valamije, miután találkozott velem. Türkiz rám parancsolt ugyan, hogy fékezzem magam, de csak nagyon nehezen sikerült.

   Szabadidőmben edzettem, amennyit csak tudtam. Mivel csak találgatni tudtam, hogy ki állhat e mögött az egész mögött, és nem tudtam mekkora hatalommal bír az illető, úgy gondoltam nem árt, ha kicsit erősödöm.

   Végül is nem törtünk össze egyetlen tányért sem. Nem hallgattunk zenét és nem játszottunk videojátékokkal sem, mert túl zaklatottak voltunk, Türkiz is, meg én is, az ilyesmihez. Egész éjjel ezen jártattam az agyam. Elmondtam neki, hogy mi mindent feltételezek, és kiderült, hogy ő maga is így gondolja. Azt javasolta, csináljunk egy listát a lehetséges gyanúsítottakról, és figyeljük a reakcióikat, amikor találkozom velük.

   Jégkisasszony nem változott, leszámítva, hogy fagyosabb volt, mint eddig bármikor, de ezt pusztán annak tudtam be, hogy nem aludt jól, és bal lábbal kelt fel reggel. Vörös még mindig ijedős volt, de mostanra már kissé közönyös is lett, bizonyára megszokta a jelenlétemet. Zété kedves volt, és energikus, mint Türkiz, de azért észrevettem, hogy akárcsak én őt, lopva minden lépésemet figyeli. Lehet, hogy már nem bízik meg bennem annyira, mint korábban. Foszfor, és Lakkcsukás hangosak voltak, mint mindig. Az egyetlen újdonság, amit felfedeztem rajtuk, hogy lehetetlen humorérzékkel bírnak, amitől előbb kap a vámpír fejfájást, mint nevetőgörcsöt.

   Padlizsán is hozta a formáját. Éppolyan ocsmány és undorító volt, mint máskor.  De idegesítőbb is. És ő is figyelt. Sőt észrevettem, hogy rám állította két emberét, akiket nem ismertem. Nagyon zavart, de Padlizsántól ez valahogy várható volt. Mindenesetre nem okozott gondot a lerázásuk, mert levegőbe már nem tudtak követni. Szerencsére nem állítottak rám rendőrségi helikoptert – biztos nem volt annyira fontos Padlizsánnak, hogy rám állítsa a rendőrség amúgy is nélkülözhetetlen, kis létszámú légi erejét.

   Szóval tettem, amit eddig, éppolyan kitűnően, mint általában, és vártam, egyre csak vártam, hogy mi lesz. Szívem szerint belekukkantottam volna a nyomozási anyagba, de titkosított volt, és amúgy sem adták volna ki, tekintve, hogy lehetséges gyanúsított voltam. Azt gondoltam, én biztosan jóval többet értenék belőle, és már rég forró nyomon lennék, már csak azért is, mert nincsenek olyan fizikai korlátaim, mint a teljesen emberi nyomozóknak.

   Két héttel az után, hogy Türkiz hazahívott Tényőről, Utász egy kisebb különítménnyel megjelent a laborban. Én Türkizt figyeltem a burám tetejéről egy zacskó RH mínuszos B-s véren nyammogva. Türkiz egy egyelőre alaktalan fém valamit hegesztett sisakban, mindenfelé szikrák repkedtek, abban a kis védett üvegkuckóban, ahol a hegesztő felszerelést tárolta. Türkiz kijött, hogy megmutassa, és elmagyarázza, mit készít, mikor az igen csak zavarodott Vörös kíséretében megjelentek a nemzetbiztonságiak.

   Akkor és ott megdermedtem a burám tetején, és az agyamban felvillant mindkét lehetőség: megtalálták a tettest, és hisznek nekem, vagy nem, és azért jöttek, hogy letartóztassanak.

   Egy nagyon hosszú, kínos pillanatig senki nem szólt semmit. Türkiz vetett rám egy ideges pillantást, figyelmeztetést olvastam ki a tekintetéből, és parancsot, hogy meneküljek, ha szükséges.

   Tettre készen felálltam a burámon, és végigmértem lehetséges ellenfeleimet. Keménykötésű fickók voltak egytől egyig, az illatuk elárulta nekem, hogy valamennyien egészségesen élnek, rendszeresen edzenek. Nem gebék, és nincs rajtuk felesleg, és ahogy végigfuttattam a szemem elszánt ábrázatukon, tudtam, hogy üldözés közben is elég kitartóak.

   Türkiz amennyire csak tudott, higgadt maradt, és emelt fővel, kimért fagyossággal tette fel a leglényegesebb kérdést Utásznak, körülbelül olyan stílusban, mint egy arisztokrata:

 - Megtudhatnám, mi járatban vannak a laboromban?

 - Újabb hullát találtunk. Ezúttal egy hajléktalant. Ugyanazok a sérülések, mint legutóbb.

   Ezek után, világos volt, hogy menekülnöm kell, de nehéz volt rászánni magam. Vártam, hátha Utász kijelenti, hogy van másik tettes is, de nem így történt.

 - Kisasszony – fordult hozzám, - velünk kell jönnie.

 - De nem én voltam – feleltem kissé érdes hangon. Először harag, aztán páni félelem rohanta le és bénította meg a másodperc tört része alatt az agyamat, de a kényelmetlen érzés amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Végül is meg tudtam őrizni a nyugalmamat, annak ellenére, hogy egész idáig a miatt rettegtem, hogy ez a nap is eljön. Beláttam, nincs mitől tartanom. Egyrészt nagyságrendekkel erősebb vagyok náluk, másrészt Türkiz biztosan segíteni fog, ha zsákutcába kerülök. Biztos talál rá megoldást, bármi legyen is a problémám, mert hihetetlen tudás birtokosa. Nem fog cserbenhagyni. Én tudom. Bízom benne, csak benne bízhatom! Ergo állok elébe bármi is fog következni most.

 - Minden jel arra utal, hogy ön tette – felelte egyenesen a szemembe nézve. – Ön gyanúsítottá vált, értse meg! Jöjjön le onnan, kérem.

   Vetettem rájuk még egy gyors pillantást, hogy felmérjem, mik a szabadulási lehetőségeim. Ha itt és most próbálok kitörni, a helyszűke miatt valaki biztosan megsérül. Márpedig nem árthatok embernek. Legalább is nem annyira súlyosan. A lényeg az annyira szón van, ezt már most aláhúzom. Tehát célszerűnek találtam többé-kevésbé nyílt terepen leszerelni őket. Jelenleg már csak azért sem akartam rájuk támadni, mert az az ő igazukat bizonyította volna. Nekem pedig erre volt a legkevésbé szükségem.

   Leugrottam hát eléjük, és a legnagyobb nyugalommal odasétáltam hozzájuk. Utász mitugrászai ugrásra készen megfeszültek, biztos megéreztek valamit abból, amire készültem.

   A szemem sarkából láttam, hogy Türkiz alig észrevehetően elsápad, bizonyára azt hitte, mégis átadom magam.

 - Jogában áll hallgatni, minden, amit mond, felhasználható maga ellen a bíróságon. Joga van ügyvédet fogadni, ha nem áll módjában, az állam biztosítja magának a védelmet a tárgyaláson… - kezdett bele Utász a jogaim ismertetésébe. De jó, hogy rám is ugyanazok a jogi törvények vonatkoznak, mint az átlagemberre! Pontosabban átlagbűnözőre – gondoltam magamban epésen. Elméláztam rajta, hogy vajon Utásznak eszébe jutott-e egyáltalán, hogy mint nem emberi lény kihúzhatom magam az emberi jogászat alól, és mondjuk, elítélhetetlennek nyilvánítom ki magam…

   Na, mindegy. A kommandósok igyekeztek a mozgásomhoz igazodni. Gondoltam nem árt kitolni velük kissé: hol megnyújtottam lépteimet, hol meg centiméterről centiméterre tipegtem tovább. Így néha lemaradtak, néha meg elém kerültek. Türkiz ez egyszer valahogy nem tudott örülni a viccelődésemnek, és riadtan firtatta az arcomat. Még egy izzadságcsepp is legördült a halántékán. Tudtam én, hogy unalmas délutánunk lesz…

   Csak jussunk ki az épületből! Úgy elhúzom a csíkot, hogy fütyülni fog a levegő, mikor elrugaszkodom a talajról.

   Végül kiértünk az utcára. Utász harcosai még szorosabb gyűrűt vontak körém, ketten két oldalról megragadták a könyökömet, és az egyik járőr kocsi felé vonszoltak. Türkiz kétségbeesetten ugrabugrált körülöttünk. Utász arcán valami megkönnyebbült mosoly féle játszott, biztos úgy gondolta, hogy ahhoz képest, milyen egy erős, erőszakos, és vérengző vámpír vagyok, egész könnyen elkapott. Szegénykém súlyos tévedésben volt.

   Már majdnem beszálltam a kocsiba, kinyitották nekem a hátsó ajtót. Megtorpantam, mire az egyik kommandós legény beleütközött a hátamba. A többiek erősebben fogtak rá a karomra. Valaki a fejemre tette a kezét, és nyomni kezdett lefelé, hogy eléggé meggörnyedjek ahhoz, hogy betaszíthasson az autóba.

   Lehajoltam. Ezzel egy időben én is ráfogtam a kísérőim kezére, és amíg még szilárdan tartották a karjukat, megkapaszkodtam bennük. Rájuk támaszkodva fellendítettem mindkét lábam, és nem túl erősen belerúgtam a mögöttem levőbe. Elrepült a házfalig, nekicsapódott és nyekkent.

   A másik kettő megpróbálta elrántani a kezét, de valamiért nem sikerült nekik. Most már közöttük lebegtem a levegőben, kissé hátrébb lebbentem, és finoman összecsaptam őket. Vér szaga úszott a levegőben, egyikük orrát valószínűleg eltörtem. Micsoda szerencse, hogy épp az imént uzsonnáztam! Magasabbra emelkedtem, hogy ne tudjanak elérni, azok, akiket még nem ütöttem ki, aztán megszemléltem a gyors lefegyverzés eredményét. Türkizre emeltem a tekintetem, aki nagyon kicsinek és anyátlannak tűnt ebből a perspektívából.

 - Majd írok – vetettem oda Türkiznek, hogy felvidítsam valamelyest, és magabiztosan rávigyorodtam. Rémült arcot vágott, mert szerepet játszott, de láttam rajta, hogy vette a lapot, ami a sebtében fabrikált kis viccemet illeti. Most már ő is kezdett megnyugodni.

 - ÁLLJ! KEZEKET FEL! – ordított rám Utász, és rám szegezte kibiztosított szolgálati fegyverét.

 - Ahogy akarod – biccentettem oda neki. Rákacsintottam és fellendítettem a kezeimet, majd kilőttem a felhők felé, mint valami Superwoman.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A Tulaj

(A Tulaj, 2010.05.21 21:48)

Szia Lil'!!!
Nagyon örülök, hogy tetszik! Az a zavart vigyor pedig... óóó, iggen hölgyeim, az, amire gondoltok... XD

A folytatás viszont jó darabig várat magára ne haragudj. Az időmet mindenféle érettségik meg felvételik, meg ilyesmik rabolják el, pedig ihlet az van dögivel. Előre láthatóan június közepétől fogom frissíteni.

Köszönöm. XD

Alig várom :)

(Lilly, 2010.05.20 17:57)

Na puff! Most aztán kereshetik, mert úgy eltűnik, mint szürkevámpír a ködben :) Alig várom a folytatást. Hajrá, Anna!!! :)

Nel-Tu-Animoke

(nel-tu-animoke, 2010.04.20 15:37)

Nekem nagyon tetszett! Egész jól esett ez a pár perc kikapcsolódás. :D
Amúgy szerintem mindegy, hogy Anna mit csinál, vagy hol van épp. Az a lényeg, hogy mi is tudjunk arról, ha történik valami. :)

A Tulaj

(A Tulaj, 2010.04.11 01:43)

Elvileg van Superman csajban. Ilyen szőke... vagy milyen... Justice League-ben láttam. Szerencsétlen birka létére baromi erős volt... És fehér "S"-es topot viselt, amit a Marci elnevezett mellpólónak. Vajon miért? *kaján vigyor*

Maron! Azért ment el Anna, mert 1, így találtam ki - mióta vagyok én logikus?! - és 2, mert Türkiz ezt a parancsot adta neki! Figyelj oda! Türkiz meg egy hülye a 200-as IQ-jához képest... ((Nem biztos, hogy annyi egyébként...))

Szikra

(Szirka, 2010.04.09 21:22)

Tudtam, hogy nem hagyja magát! (Egyébként az nem, wonderwomen?)

Maron

(Maron, 2010.04.09 13:09)

Ez már várható volt... sajnálom, de ez így van... kezdesz kiszámítható lenni... :P
én nem értem, hogy Anna miért nem ment el, hogy tisztázza magát... főleg ha figyelték, akkor meg miért nem hagyta, hogy minden mozdulatát figyeljék és kész is a tökéletes alibi... ezt Anna is tudhatta volna ha olyan okos... és miért nem próbálta meg először tisztázni magát és utána megszökni, hiszen, így még inkább rá terelődik a gyanú...
LOGIKÁTLAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!