Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tizenkilenc

2010.09.29

Tizenkilenc

 

Egyre csak emelkedtem felfelé. Nem repültem se jobbra se balra, egyedül csak az járt a fejemben, el innen, minél előbb. Ha lett volna könnycsatornám, és képességem a sírásra, már rég eső esett volna Jégkisasszony hűlt hullájára. De mivel nem tudtam, ezért csak magam mögött akartam hagyni, őt, a helyet ahol meghalt, és Türkizt, aki cserben hagyott engem. Hogy lehettem annyira naiv, hogy azt hittem, mindig ott lesz, és gondoskodik rólam? Mint egy normális isten... Nem. Ez is az ostobaságomra vall. Istenek nem léteznek, Türkiz pedig csak egy ember, semmi több. Nem mindenható. De attól még nem bocsátom meg a felelőtlenségét.

Bárcsak itt lenne most Ő! Sosem hittem volna, hogy valaha is hiányozni fog. Az éhségem megtestesülése a másik énem – most már tudom, hogy valójában az -, sokkal realistábban látja a dolgokat. Alig létezett egy óráig, de mégis bölcsebb nálam. Biztosan azért, mert elfogulatlanul tudja vizsgálni az érzéseimet, és gondolataimat. Jó volna beszélgetni vele, még akkor is, ha a végén legszívesebben darabokra tépném.

Most már kezdett túlságosan hideg lenni. Nagyon magasra repültem, a levegő nyomása is mintha ritkább lenne egy cseppel.

Hagytam, hogy kikapcsoljon a repülésemet segítő antigravitációs chip, amit Türkiz ültetett be a gerincembe. Zuhanni kezdtem, élveztem a szabadesést. Jó volna szétkenődni az asztfal... Elég! Micsoda hülye szuicid gondolatok! Elegem van!

Gyorsan leállítottam magam, és néhány pillanatig egy helyben levitáltam.

Hirtelen elhatározással újra a „tetthely” felé vettem az irányt. Látnom kell Jégkisasszonyt még egyszer. Az is elég, ha gondolatban elbúcsúzhatok, és bocsánatot kérhetek tőle. Tudnom kell, mi történik vele az után, hogy...

Már besötétedett. Senki nem vette, észre, mikor csendben a kis udvart körbevevő épület tetején landoltam. Pedig fénypászmákkal fürkészték az eget, és egy rakás kommandós is biztosította a terepet.

Jégkisasszony testén, és az udvarban mindenütt, halottkémek és helyszínelők dolgoztak. Aztán megpillantottam Z.T.-t is, azzal az undorítóan ocsmány Padlizsánnal együtt is. Türkizt kérdezték ki. Vagyis Padlizsán inkább üvöltözött vele, és fojtogatta. Hmmm...

Úgy néz ki, most hogy beigazolódott, amitől tartott, egyáltalán nincs feldobva. Tudom, hogy a helyzetet most éppen „válságosnak” érzi, de akkor is... Egy kicsit lehetne elégedett. A képébe vághatná Türkiznek, hogy ő bizony megmondta, és élvezkedhetne Türkiz fájdalmán. De nem tett ilyet. Leordította a helyéről még a fejbőrét is, de neki ennyi elég. Padlizsán talán jobb ember, mint hittem. És ez bizony átkozottul dühítő.

Lenéztem Jégkisasszonyra. Az első ami eszembe jutott, hogy lehettem volna kevésbé vad, éhség ide vagy oda... Szegény... Ez biztosan nagyon fájhatott... Ne haragudj, Jégkisasszony. Vagyis Kata. Bocsánat, hogy átkereszteltelek, és nem hívtalak a saját neveden. És bocs, hogy megöltelek. Azt hiszem, jó ember voltál. Ja és azt is sajnálom, hogy miattam nem lehetettetek együtt rendesen Türkizzel. Józan állapotban soha sem akartalak megölni, még ha úgy is tűnt néha. Bár ez azt hiszem, már nem segít rajtad. Nem tudom, hogy az emberek mit szoktak mondani ilyenkor, de én... nos, megígérem, hogy nem csinálok ilyet többé. Nem fogok embert ölni... Nem tudom, hogy a maradványaidon kívül vagy-e még valahol, de ha igen és hallottad ezt, akkor remélem egy napon megbocsátasz nekem. Most...

- Itt van! Kezeket fel! Ne mozduljon!

A fenébe! Mégis kiszúrtak! Biztos egy mesterlövész volt vagy ilyesmi...

- Felállni! Lássam a kezeit!

Ezek tisztára idióták! Azt hiszik egy bárddal daraboltam fel, vagy hogy van lőfegyverem, vagy mi?! És én még azt hittem, legalább utánanéznek a célpont hátterének, vagy valami. Tudhatnák, hogy nincs szükségem holmi...

- FELÁLLNI!!! KEZEKET FEL!!! Tegye amit mondunk, vagy lőni fogunk!

Odalent is meghallották, ahogy ezek az izomagyúak üvöltöznek. Türkiz, Padlizsán, és Z.T. Egyszerre kapták fel a fejüket, a többi jelenlevővel egyetemben. Z.T. azonnal fegyvert rántott. Rám szegezte, és diadalmasan felkiáltott:

- Háhh! Tudtam, hogy még visszatér a helyszínre!

- Fogják el! - bődült el Padlizsán egyre liluló arccal. Még többen rohantak ide a rendőr főkapitány hangjára. Foszfort és Lakkcsukást is felfedeztem a hirtelen összegyűlt kisebb tömegben. Hát ilyen sokan tudnak rólam?

- Anna! - kiáltotta Türkiz. - Gyere le, beszéljük meg!

Mintha azt mondtam volna, hogy nem akarom többé látni. Akkor most miért bámulom mégis...? Gyorsan levettem róla a szemem, és inkább a többi embert figyeltem.

- Kezeket fel! Beszéljük meg! Fogják el, nem menekülhet! - ordibálták felém. Egy rakás két lábon járó, erőtlen kis görcs. Na mindegy, most hogy elbúcsúztam Jégkisasszonytól, vagyis inkább attól, amit maradt belőle, ideje indulnom. Még nem tudom hova is fogok menni, de az biztos, hogy itt nem maradhatok. Eleget tettem a kommandósok kérésének és felálltam.

- Anna! Tudom, hogy nem direkt csináltad! - Foszfor kiáltotta ezt felém. Ezt meg honnan veszi? Mármint igaza van, de az arcomra van írva, vagy mi van?

Vetettem rá még egy pillantást, aztán szembefordultam leleplezőimmel. Sötét, RENDŐRSÉG feliratú ruhába öltöztek. Az egyik kezükkel a pisztolyukat, a másikkal a golyóálló üvegből készült pajzsukat szorongatták.

Nem tudom, hogy a még mindig vérmocskos arcom, ruhám, és kezeim tehették-e, de összerezzentek, és mintha a pisztoly is vacogni kezdett volna a kezükben.

- Maradjon nyugton, vagy lőni fogunk! - figyelmeztetett vagy huszadjára az egyik kommandós férfi.

- Nem állíthattok meg – közöltem velük nyugodtan, mire szemmel láthatóan még idegesebbek lettek. Az egyikük fojtott hangon hadarva erősítést követelt.

- Nem foglak bántani titeket – folytattam. - De nem is maradok itt – hűtöttem le őket, pedig már reménykedni kezdtek, hogy hagyom elfogni magam.

- Ha megpróbáltok lelőni, akkor csak a lentiek sérülnek meg. Még ha el is találtok, nem halok bele. Azt pedig nem hiszem, hogy különösebben jól céloznátok...

Lövés dördült. Kissé oldalra biccentettem a fejem. A golyó keltette pici légmozgás meglibbentette rövid hajamat, és belefúródott az egyik halottkém vállába. A fickó, aki kilőtte, döbbenten meredt rám.

- Látod? Én megmondtam – elrugaszkodtam, és nem is néztem többé hátra. Mögöttem még páran tüzet nyitottak rám. Valaki, bizonyára aki, először lőtt rám, hisztérikus hangon utánam üvöltötte:

- D-de hát... MI A FENE VAGY TE?!

Nem válaszoltam neki.

Nehéz már visszaemlékezni, mi is történt pontosan ezután. Azt hiszem, egy darabig céltalanul repkedtem a város felett. Aztán, mikor elfáradtam, leszálltam egy, a Lágymányosi-híd mellett lévő kis parkba, amit Kopaszi Gátnak neveznek. Gyönyörű hely, nagy füves terekkel, kavicsos sétálóutcákkal. A Duna egy rövidke holtágának köré épült. Az öböl homokos partján, a sziklák tövében hajtottam álomra a fejem.

Másnap a felkelő nap első sugarainál már újra talpon voltam. Megnyugtatott, hogy még mindig nem vagyok éhes. Legalább e miatt nem kell aggódnom.A kezeimet és arcomat azonban még mindig alvadt vér borította, ezért gyorsan megmosakodtam a Duna hideg, és nem éppen higiénikus vizében. Megszárítkoztam, aztán gyorsan továbbálltam, mert nem lett volna jó, ha egy gondnok itt talál. Meg az sem ártott volna, ha szerzek egy másik ruhát. Ez mocskos, és mindenki tudja, hogy viselem. Talán visszamehetnék Jégkisasszony lakására, de valami azt súgta, ott várnak rám. Ki tudnám cselezni őket az igaz, de egy halottat meglopni... Akkor már inkább az élőket. Közülük is azt, aki mondjuk kirabol egy bankot, vagy ilyesmi...

Újra a város felett cirkáltam. A szokásosnál több helikopter repkedett Budapest fölött. Valamennyi rendőrségi jármű. Nyilván engem kerestek. Nem mentem a közelükbe, eszem ágában sem volt belecsöppenni egy üldözési jelenetbe. Még valaki megsérülne...

Leereszkedtem a földre, nem messze a Váci úttól. Úgy terveztem, napközben fel-alá mászkálok majd, és bűnözőket hajkurászok, amíg nem találok olyat, akinek az öltözéke megfelel. Elvégre ez Budapest egyik legmenőbb vásárló utcája. Biztos egy rakás külföldi is kirajzik majd, amit a pitiáner kis zsebmetszők nem hagyhatnak figyelmen kívül.

Apropó, bűnözők. Azalatt az idő alatt, amíg Jégkisasszonynál, vagyis Katánál töltöttem, biztos elkanászodtak. Tudom, hogy amíg rendszeresen összefogdostam őket, a bűnesetek száma csökkent. Biztos nekik is feltűnt, hogy egy ideje már nem vagyok a nyomukban, ezért igyekezhettek akcióba lépni. Legalábbis én ezt tenném a helyükben.

Néhány óra múlva, délelőtt, mikor már zajlott az élet az utcán, kiderült, hogy igazam lett. Olyan tíz óra tájban megláttam egy csinos, gazdagnak tűnő nőt kilépni egy Prada feliratú üzletből. Alig lépett kettőt, mikor nekiment egy másik, erősebb testalkatú nő, aki jóval szakadtabban nézett ki az elsőnél. Hadarva, leszegett fejjel kért bocsánatot, és gyorsan továbbállt.

- Ripacs – sziszegte megvetően a gazdag, és az orrát felhúzva ő is elsietett, nem is tudva, hogy most szabadították meg jó vaskos pénztárcájától. Senki nem vette észre rajtam kívül, hogy a tolvajnő, bő pulóvere ujjába csúsztatta be, miután „nekiment”.

Szerencsére nem kellett jelenetet rendeznem, mert egyből afelé, az árnyékba burkolózó sarok fel vette az irányt, ahol én álltam. Mikor elment mellettem, a vállára tettem a kezem.

Villámgyorsan megpördült, és riadtan meredt rám.

- Nyugi, kollégák vagyunk! Láttam, hogy kirámoltad azt a puccos bukszát! Ne aggódj nem akarom lenyúlni. Sokkal inkább társulni szeretnék. Megbeszélhetjük ezt valahol, négyszemközt?

Egy hosszú pillanatig egyáltalán nem szólalt meg, ugyanolyan rémülten nézett rám. Szinte hallottam a fogaskerekek zakatolását a fejében. Végül nem kellett idejekorán leütnöm, mert azt mondta:

- Ismerek egy helyet. Kövess.

- Oké. Van neved? Én... Alien vagyok... - improvizáltam.

- Szólíts Daninak. Nem vagyok transzvesztita vagy ilyesmi, ha a nevem fiússága miatt azt hinnéd.

- Nem hittem semmi ilyesmit... De olyan gyorsan szögezted le. Csak nem?

- Hé! Ne sértegess, vagy húzz el!

- Jól van, jól van... Szóval a neved, a Daniellából ered?

- Nem! - vágta rá sietve. - És most már kussolj!

Egy kis pincébe vezetett. Külső szemlélőnek egy átlagos, koszos kis ivónak tűnt. Mi bementünk egy sötét helyiségbe, ami a söntés mögül nyílt, és az ajtaján „Csak személyzet” felirat virított.

A tolvajnő berúgta maga után az ajtót, aztán nekem szegezte a kérdést:

- Ki vele, ki a fene vagy, és miért akarod, hogy társak legyünk? - Elég barátságtalannak tűnt. Elvigyorodtam:

- Tudod mit jelent a nevem?

- A neved... Alien? Nem. Mit?

- Idegent jelent angolul.

- Na és, ahelyett hogy nyelvórát tartasz, válaszolhatnál a kérdésre!

- Mondd az anyád, sosem mondta neked, hogy nem állunk szóba idegenekkel, mert nem biztos, hogy jót akarnak?

Az arca azonnal elkomorodott.

- Számítottam erre! - csattant fel. Előhalászott a ruhája ujjából egy pillangókést, rám szegezte. - Ne akard a Dunában végezni, ribanc! És most csiripelj, mit akarsz tőlem? A pénzt?

- Nem kell a pénzed, már mondtam! - feleltem negédesen. Hirtelen, mielőtt még pisloghatott volna, mögötte teremtem. - Csak add ide a ruháidat, és kvittek vagyunk. Ha nem tűnt volna még fel. Az én ingemen van egy nagy vérfolt. Elég feltűnő ebben mászkálni az utcán...

- Már kérdezni akartam, mi vagy te valami hentes?!

- Mondjuk! Ide a gatyáddal, és a felsőddel!

- Nem! És különben is, hogy tudtál ilyen gyorsan mögém kerülni?

Erre már nem válaszoltam. Most ütöttem le. Halkan puffanva elterült a földön, a kezéből kiesett a széthajtogatott pillangókés. Gyorsan levetkőztettem, és ruhát cseréltem vele. Rám ugyan egy kicsit nagyok voltak az ő ruhái, rá az enyémek pedig szűkek, de azért sikerült. A tornacipőmet meghagytam, most rajta kívül, egy barna, térdnél kikopott és kirepedt nadrágot, egy bő piros pólót, és egy könyékig feltűrt világoskék Dada feliratú vastag pulcsit.

Kiléptem a szutykos helyiségből, és elindultam bűnözőkre vadászni. Egyelőre nem akartam belegondolni, innen hogyan tovább, és miként fogom megtalálni azt, aki nekem adja ki magát. Azt fogom csinálni, amit tudok, és igyekszem annyi rosszfiút (vagy az előbbi esetből kifolyólag rosszlányt) kifaggatni, amennyit csak tudok. Előfordulhat, hogy valakit megbíztak, hogy lyukassza ki annak a csövesnek meg annak a nőnek a nyakát helyettem. Azt hogy mi lesz azután, hogy őt is elkaptam, nos az már, a jövő zenéje. De addig nem hiszem, hogy unatkozni fogok...

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Enid

(Szirka, 2010.09.30 19:00)

Nagyon jó! Még hogy csak egy kis átvezető. Friss élmény volt a Dunás rész, azért írtad bele? Mindenesetre Anna nem késett az óráról. Mikor lesz éhes? Hogy oldja meg?
Miér Alien? Miért nem Predator? Egyébként azt hittem egyből megkérdőjelezi a nevet. Egyébként sajnálom türkizt, hát ha még tudná, hogy Balmaz alkot minden védelmezőt. És hát Anna eléggé védelmező feladatokat lát el...
Ui.:
Ezúttal szeretném megköszönni a komikat, amiket kaptam tőled Párka. Igazad van a Kenta-Első részen még kellett volna javítanom, de amikor írtal és másoltam nem akadtam fenn ezeeket, majd javítom őket.

Gyakula

(Lilly, 2010.09.30 16:12)

Hurrá!!! EZ AZ!!! VÉGREEE!!! DEJÓDEJÓDEJÓ!!! :D
Nagyon tetszett.
Sajnálom szegény Annát. De Türkizt jobban.
Valahogy az eleje vidám volt, vicces, meg minden. Most meg olyan komor... Tegyél bele sok akciót, meg sok bunkó Anna-beszólást, és akkor sokkal jobb lesz ^^
Remélem, azért nem mindenki gondolja majd végletekig gonosz, elvetemült ösztönlénynek a kedvenc vámpírkámat ^^

Cerberos

(Standard Deviation, 2010.09.29 21:47)

Jahúúú, és én már azt hittem, hogy a végét járjuk, de nem, mert akármennyire háttérbe szorult a vámpír - másoló gyilkos szála, azért nem feledkeztél el róla teljesen.
Anna most űzött, számkivetett, minden barátja ellen fordult. Ezek az igazán feszült helyzetek. Persze ő nem egy elveszett fajta, de hé - ha az egész rendőrség a nyakadon van egy csöpp, tízmilliós országban biztos nem olyan könnyű elvegyülni. Kit tudja mikor fut bele egy ismerősbe Anna és bontakozik ki egy jó kis csetepaté belőle! Nagyon élvezem a történet mostani állását és a jelenlegi fordulatokat - pedig alapjáraton a "mindeki-elhagyja-a-rossz-útra-tért-főhőst" epizódokat szívlelem, a legkevésbé. A Végtelen történetet majdnem nem is olvastam ki emiatt vagy lehet, hogy tényleg ki sem olvastam. Pedig ott a főhős nem is lett rosszfiú (asszem) csak teremtett pár antipatikus dolgot. Na mindegy. De benned, úgy fest, olyannyira bízom, hogy nem veszem rossz néven Anna kálváriáját. Hiszem, hogy ha nem is éppen, happy, de mindenképpen kielégítő lesz a befejezés.
Na jó éjt!
Cerbi