Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyolc

2010.02.14

Nyolc

 

   A fejem úgy szakította át az üveget, mint sikló a víztükröt. A bombamerénylő meglepetten felkiáltott, mire gyorsan ráfogtam a gombra feszülő ujjára, nehogy felengedje, mielőtt még leszállíthatnám Pirószakinak. Ezután hagytam magunkat visszahullani.

   Puhán leereszkedtem a cingár elé, aki elkerekedő szemekkel bámult rám. Gyorsan belé fojtottam a szót, mielőtt még sápítozni kezdhetett volna.

 - Emlékszel még mit mondtam a vérivásra?

 - Hogy megölsz, ha elmondom valakinek?

 - Pontosan. Ugyanez vonatkozik erre is.

 - Aha – mondta lassan, de már a bombázónkra figyelt. – Úgy tűnik elájult…

 - Édes mindegy. Állítsd le a bombát. Meg akarom nézni a várost – közöltem vele ellentmondást nem tűrő hangon. Ő pedig engedelmesen tette, amit mondok.

   A bomba mindenesetre megizzasztotta. Alig néhány perc volt hátra a robbanásig, gyorsan és pontosan kellett dolgoznia. Halántékán legördülő kövér cseppek kesernyés bűze ingerelte az orromat.

   Érdekes szakmának találtam az övét. Talán egyszer majd kitanulom… Figyeltem, ahogy óvatosan csipeszekkel, fogókkal, szétszedi a bombákat, külön-külön óvatosan szét- és leválasztja őket, majd a földre helyezi, ahol szépen módszeresen kiszerel belőlük valamilyen szerkezetet. Mindegyik belsejében elvágott egy-egy zsinórt.

 - Kész. Elengedheted ezt az őrültet. -  A földre dobtam az ipsét, majd leguggoltam, hogy megnézzem, mivel dolgozott az imént Pirószaki.

 - Ne nyúlj hozzájuk – figyelmeztetett. - Még a végén bepöccenhetnek. Inkább elteszem, és beviszem őket a laborba, hogy teljesen szétszedhessem, és kielemezhessem őket.

 - Jó. Majd elmondod, miből áll? – kérdeztem kíváncsian.

 - Lehet.

 - Jó. Kiviszem ezt ZéTének – mutattam rá a bombázónkra, aki mintha kezdett volna magához térni.

   Felnyaláboltam, mire sivalkodni kezdett, de akárhogy erőlködött, nem tudott szabadulni. Türkizt persze most is sikerült lenyűgöznöm. Ahogy ZéTét és Jég kisasszonyt is.

   Megint visszatértünk a főkapitányságra. Valahogy sejtettem, hogy Türkizéknek megint jelentést kell tenniük, ezért gondoltam, hogy megkeresem Foszfort és Lakkcsukást.

Foszfort az egyik vallatóban találtam. Épp valami makacs rosszarcú bűnözővel ordibált. Szerencsére a közönsége, néhány másik rendőr a rablás-gyilkosságiaktól, annyira figyelték, hogy mit csinál, hogy észre sem vették, mikor kinyitottam a terem ajtaját. A bűnöző is, ő is kizökkenve, meglepetten néztek rám.

 - Üdv – köszöntem rájuk.

 - Helló… - felelt rá a bűnöző, de kapott egy szelíd kis sallert, ezért rögvest el is hallgatott. Foszfor vetett rám egy ragyogó mosolyt, és kitörő lelkesedéssel ő is köszönt.

 - Hali csaje!

   Most már valahogy nem tudott érdekelni a csaje jelentése, tehát nem foglalkoztam vele többet. Figyelmem helyette a bűnözőre irányult. Neki is énrám.

 - Maga az ügyvédem? – kérdezte rekedt, reszelős hangon.

 - Nem – feleltem. – Semmi közöm hozzád.

 - Francba… - motyogta amaz, és belefejelt a padba.

 - Mit követett el? – fordultam Foszforhoz, aki kíváncsian méregetett.

 - Ja! Csak ölt. Tizenkilenc rendbeli, előre megfontolt, kivégzésszerűen végrehajtott gyilkosságokkal vette el tizenkilenc ember életét. Egyszer sem hibázott. Csak most, mert el kezdtük figyelni már egy ideje, és a huszadik áldozata körül csapdát állítottunk. Azt képzeld el, Anna, eleinte meg akarta ölni magát, de cégül az egyik mesterlövészük ki tudta lőni a kezéből a fegyverét… Azt biztosan tudjuk, hogy felbérelték, csak azt nem, hogy ki. Ki akarom szedni belőle, mielőtt még beutalják egy életre szóló üdülésre a dutyiba. De amilyen fajankó egyáltalán nem akar köpni. Bizonyára elvitte a cica a nyelvét, vagy valami.

 - Tizenkilenc? – visszhangoztam. Végigmértem a gyilkost, aki látszólag beletörődve szaglászta még mindig az asztal lapját.  – Érdekesnek látszol. – De ő meg sem rezzent. Pedig nyilván érezte, hogy úgy nézegetem, mint egy darab lemérhető húst.

 - Egyébként mit csinálsz itt? – kérdezte Foszfor. – Hol van Z prof, meg az hűvös négyszemű nőci?

 - Ha Türkizre és Jég kisasszonyra gondolsz, Padlizsánnak tesznek jelentést. Én meg unatkoztam, gondoltam megkereslek téged, vagy a másik embert, akivel veszekedtél. Jut eszembe! Be sem mutatkoztál.

 - Oh ne haragudj, én…

 - De nem is szükséges – közöltem vele lágyan. – Már elneveztelek. Foszfornak.

 - Mi? Foszfornak? – felnevetett.

 - Aha – feleltem eltűnődve. – Megpróbálhatok valamit?

 - Persze, mutasd, mit tudsz – mutatott a tizenkilenc rendbeli gazemberre, annak ellenére, hogy egy kicsit még mindig meg volt hökkenve.

   Leültem az asztal szélére, és a hajánál fogva ismét ülő helyzetbe ráncigáltam az emberünket.

 - Szia. Feltehetek egy intim kérdést? – Ostobán ernyedt ábrázattal visszatekintett rám, és lassan megrázta a fejét. Tehát nem.

 - Milyen érzés ölni? – kérdeztem tőle, és belefúrtam a szemem az övébe. Félre akart nézni de nem engedtem el.

 - Mi van? Azt hittem maga is ezzel a ki-a-megbízód szöveggel fog jönni. Hogy érti ezt?

 - Úgy ahogy feltettem. Milyen érzés ölni?  - ismételtem meg kissé türelmetlenül, de amaz nem vette a lapot, továbbra is idétlenül eltátott szájjal meredt rám. Kezdtem komolyan kételkedni benne, hogy az előttem ülő férfi tényleg egy gyilkos, olyan mulyán pislogott.

 - Na! Tudni akarom! Milyen érzés, amikor valakit örökre elhallgattatsz?

 - Hát… Furcsa… - úgy tűnt, végre eljutott az agyáig, amit kérdezek, és képes is rá reagálni. – Eleinte ijesztő és visszataszító volt, de aztán… Később felvillanyozott. Adott egyfajta energialöketet… Mára azonban már ezt sem érzem… Most már hidegen hagy. Egyáltalán nem izgat, mi lesz másokkal.

 - Ó – mondtam, - ne már! Csak ennyi?

   Vállat vont.

 - Miért tette fel ezt a kérdést? – kérdezte csak úgy mellékesen.

 - Hát… én egy született gyilkos vagyok. Ezt tudom magamról, annak ellenére, hogy még soha nem tettem ilyesmit. Remélhetőleg nem is fogok, ha csak valaki… nem ad rá okot – mosolyogtam rá jelentőségteljesen.

   Nem tűnt ugyan szívbajosnak, de most mégis ijedtnek látszott. Aztán idegesen kacarászni kezdett.

 - Még hogy maga engem? Megöl? – úgy vihogott, mint valami hiéna. A szívverése felgyorsult, pupillája kitágult, minden porcikájából áradt, hogy ölne azért, hogy elfuthasson, és szabad maradjon.

 - He-he-he-heee! Ezzel az ártatlan fejével?!

 - Igen – mondtam neki komolyan, mire abbahagyta a nevetést.

 - Nem hiszem – vágta rá.

 - Miért nem?

 - Lehet, hogy öltem, de akkor is a rendőrségen vagyunk, ahol az ilyesmit akkor sem nézik jó szemmel, ha munkatársról van szó. Másfelől maga nem tűnik olyannak, aki képes lenne rá.

 - Tényleg? - kérdeztem tőle, és elé csusszantam. Hátrahőkölt amiért olyan közelről néztem bele a szemébe, hogy majdnem összeért az orrunk. Rezzenéstelenül bámultam rá. Halványan elmosolyodtam, és lassan, fenyegetően megkérdeztem.

 - Nos melyikünk is az üldözött? – az arcán arcszesz szagát éreztem. - He?

Ahogy válaszolt, elcsuklott a hangja:

 - É-én?

 - Talált! – doromboltam a fülébe. – Tégy meg valamit, mondd el ennek a kedves rendőrnőnek, ki a gazdád…

 - Mi lesz, ha nemet mondok?

 - Kezdhetsz futni… De ne aggódj, úgy is elkaplak. – Ezúttal én nevettem fel. – És képzeld élvezni fogom… - torokhangon belemorogtam a fülébe. Mondanom sem kell, megtette a hatását. A pasas köpött, én pedig szereztem magamnak néhány kellemes pillanatot.

   Megvártam, amíg az ipse elgagyog egy nevet, aztán magára hagytam őt Foszforral, aki megfogta a kezem, és a tenyerembe paskolt. Nem értettem, mit csinál, ezért megkértem, magyarázza el. Azt mondta éppen pacsizunk, és ő most adott ötöst nekem, mert ügyes voltam. Nem értettem, ez miért jó neki, de viccesnek találtam, és igaziból is adtam neki egy ötöst.

   Meg kellett keresnem Türkizt. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy ő bement  jelentést tenni Padlizsánhoz, de most már hiányzott.

   Mint ahogy az kiderült, ő is engem keresett. Végzett  rendőrfőnöknél, és nem is kaptam új megbízást.

   Sugárzó mosolyt vetettem rá.

 - Ez azt jelenti, hogy elmegyünk megnézni Budapestet? – kérdeztem reménykedve.

 - Aha!

 - Ez az! – rikkantottam, és diadalmasan a levegőbe boxoltam, aztán a nyakába ugrottam.

 - Hé-hé! Mi van veled, hogy ilyen vidám vagy?

 - Semmi csak örülök neked, és segítettem Foszfornak kikérdezni egy bérgyilkost!

 - Foszfor? Az meg ki?

 - Hát a nevét nem tudom, mert ahelyett hogy bemutatkozott volna nekiállt veszekedni Lakkcsukással, hogy őt meg a társait állandóan kihagyja mindenből, mert öö… hím soviniszta disznó.

 - Ja, hogy Annamarival! – nevetett értőn Türkiz. – Találó nevet találtál neki. Éppolyan forrófejű, robbanékony perszóna, mint a foszfor. És az egyik legjobb rendőr, persze… Állandóan veszekszenek Berci bával. Képzeld egyszer Tomi, vagyis ZéTé megkért, hogy találjak fel valamit, amit ha kilőnek rájuk, a kívülállók nem hallják a hangjukat.

 - És megcsináltad?

 - Nem. Akkoriban kezdtelek el… téged… És valahogy fontosabb voltál.

 - Oh – mosolyogtam rá hálásan, - köszönöm. Na akkor megyünk megnézni Budapestet?

 - Ja, csekkoljuk le! Fogadok, le fogsz hidalni a hidaktól?

 - Hidak?

 - Igen! És meg kell nézned a Margit-szigetet, és a Parlamentet, a Várat, meg a Halászbástyát. Nem szabd kifelejtenünk persze a Kavicsot és a Nyóckert, és tudod mit? Megnézzük a Gödör Klubbot is. Meg a Városligetet.

 - Hm… Jó nagy lehet ez a város. Gondolom, ez még így is csak töredéke a városnak. Azt hiszem, kell rá szánnunk még egy teljes napot…

 - Rendben – nevetett Türkiz. Felkaptam, és leszáguldottam vele a kocsijához.

   Ezúttal nem volt szükségünk a villogóra. Lassan araszolgattunk előre a forgalomban, és közben lelkesen magyarázott, mi micsoda. Ó teremtőm mennyi mindent tudsz a világról! Elmesélte az idősebbnél idősebb épületek történetét, elmagyarázta, hogyan épül a négyes metró, mikor megkértem, menjünk le, hogy megnézzünk egy állomást. Kicsit megijedtem, mikor a mozgólépcső megindult alattam, de gyorsan visszanyertem az egyensúlyomat. Türkiz jót derült ezen.

   A mozgólépcső egy csőben vezetett le a metróhoz. Körben a falakon képek voltak kitéve. Az egyik különösen megragadott: egy vámpír száját ábrázolta, véres volt az ajka. A címe Inni és élni hagyni volt.

   Ezek után nem csoda, hogy összefutott a nyál a számban. Körülöttem siklottak le föl az embere a mozgólépcsőn, a huzat a hajukat és az illatukat lobogtatta felém.

   De eszembe jutott Türkiz parancsa: ne ölj, hogy csillapítsd az éhséged. Ökölbe szorítottam a kezem, és három különböző nyelven elszámoltam magamban húszig. Sikerült legyűrnöm a vágyat, de attól még a fogim kegyetlenül bizseregtek, jelezve most azonnal és rögtön vért akarnak.

Csakhogy ezután következett néhány ehhez hasonló plakát: az egyiken egy sötét férfi harapta egy világos nő nyakát, a másik… a másik…

   Türkiz belém karolt. Higgadtan előre szegezte a tekintetét, és így szólt:

 - Ezek a hülye könyvek… Nem rosszak persze, de kezdem azt hinni, csak divatból írják, adják ki őket. Stroker Drakulája kezdte a sort még anno, az az alap tudod… És valamiért az emberek most rácuppantak erre a témára. A város ki van tapétázva ezekkel a plakátokkal, fogod még látni őket. Nem is csodálom, hogy megindult a nyálelválasztásod. Lépj nagyot! – utasított, amikor leértünk a mozgólépcső aljára.

 - Gyere, veszek magamnak itt az aluljáróban valami péksütit, aztán, ha megnéztük a metrószerelvényt, visszamegyünk a felszínre, és folytatjuk a város felderítését. Mindenesetre – húzott oda egy meleg fényt és édes, sült illatot árasztó pult elé, - ez egy jó önuralmi teszt lesz számodra. Meg kell tanulnod irányítani, Anna…

 - Értettem  - motyogtam. Megszorítottam a karját, és a vállába fúrtam a fejem. Reszkettem.

 - Négy nagy kakaós csigát kérek – hallottam Türkiz hangját. Mikor átvette, amit kért, magához szorított, és ahelyett, hogy megnéztük volna a metrókat, inkább a mozgólépcső felé terelt. Még szerencse, hogy metrókat máskor is meg tudom nézni, nem mennek el végleg… Majd ha nagyobb lesz az önuralmam.

   Újra a mozgólépcsőn álltunk. Előttem, mögöttem, körülöttem emberek. Minden hang a sokszorosára erősödött. Az illatuk… a finom csábító illatuk csípte az orromat, a szájpadlásomat és a fogaimat… ELÉG!!! Kibírod… Csak néhány perc… Nem láttad azokat a képeket Anna… nem voltak ott… nem vagy éhes… egyáltalán. Nem. Vagy. Az. Nem érzel semmit… Kibírod… nem emberek, csak tárgyak… nincs is bennük vér… Nincs bennük semmi… Semmi… Semmi… Semmi… Semmi… Semmi…

   Türkiz beültetett a kocsiba, és becsukta az ajtót, majd maga is beült. Az államon legördült egy vörös csepp, az ajkamba haraptam. A szemem szorosan becsuktam, ökölbe szorított kezem bütykei kifehéredtek, körmeim belevájtam a tenyerembe.

   Türkiz elővett egy papír zsebkendőt, és letörölte az állam végén ingadozó vércsíkot húzó cseppet. Kezébe vette a fejem.

 - Kinyithatod a szemed. – Kinyitottam. Az arcán elismerés, csodálat vagy valami ezekhez hasonló számomra idegen érzelem tükröződött. Mosolygott. – Büszke vagyok rád. Ezt is kiálltad… Nagyon nehéz volt?  - Bólintottam. A fogamat kihúztam a számból, a seb azonnal beforrt. Türkiz adott a kesztyűtartóból egy palack vért és így szólt:

 - És ez még csak kezdett. Előfordulhat –bár remélem, nem fog-, hogy egyedül maradsz, és akár napokig, vagy hetekig nem tudlak ellátni vérrel. És ha betartod, amit kértem, a végén bele fogsz bolondulni az éhségbe. Azután pedig nincs megállás. Ezért is fél annyira Padlizsán, meg a többi fejes. Azt hitték, nem lehet majd irányítani téged, mert csak a vérszomjadra fogsz hallgatni. Azt hitték, csak egy buta ösztönlény leszel… Én viszont pontosan tudom, mit csinálok. Eszembe sem jutott volna létrehozni téged, ha tudom, hogy pusztán egy gép leszel. És tudom, hogy képes vagy az önkontrollra. Most is láttam! Mindenki más kapja be, aki rosszul ítél meg téged…

   Még sosem rohant ki ennyire. Megértettem mit mondott. Folyamatosan be kell bizonyítanom, hogy nem az vagyok, ami, és hasznos vagyok az emberekre nézve. Úgy éreztem, nem az bántja, hogy belekényszerített engem egy ilyen mindent-a-szemnek-semmit-a-fogaknak helyzetbe, hanem hogy általam kételkednek benne. Hát igen, Türkiz nem igazán bírja a negatív kritikát… Főleg, hogy nem nagyon, vagy egyáltalán nincs sikertelen munkája. Ő mindig tudja mit művel, ismeri a határokat, amiket úgy tűnik, csak az én esetemben lépett át. Sikeresen. Egyelőre még nem ütött… ütöttem vissza.

   Csendben elmajszolta a kakaós csigáit, én meg a palack vért. De még mindig sötét tekintettel meredt maga elé.

 - Hagyjanak békén téged… jól csinálod amire hivatott vagy… - szűrte a fogai között. Egy lendülettel visszahajítottam a kiürült palackot a kesztyűtartóba, aztán kényelmesen hátradőltem.

 - Hé, Türkiz! Nem azt mondtad, hogy megnézzük a Halászbástyát? – kérdeztem tőle fennhangon. – Nem gondolod, hogy el kellene indulnunk? Csak mert, még a végén Jég kisasszony megint a nyakamba varr valami öngyilkos hajlamú idiótát... – fél szemmel rásandítottam. Megint mosolygott, és szó nélkül beindította a kocsit.

 - Ja, és ne idegesítsd magad! Rendben leszek. Nem is láttam semmiféle képet… És ha mégis fogok, az azért lesz, mert éppen elolvasom valamelyiket. Mondtad, hogy az emberek vámpír lázban égnek. Kíváncsi vagyok mit gondolnak rólam… Persze úgy lesz érdemes olvasni, ha odakészítek előre egy tasak vért, de ez már különben is részlet kérdés. Megvan neked az a Stroker Drakulája, vagy mit mondtál? Az az alap, ugyanis, gondoltam kezdem azzal a sort. Szerinted? Tényleg! Film készült valamelyikből? Eszembe jutott, hogy Pirószaki elmesélte, mi mindent játszanak most a mozikban. Egyébként mi az a mozi? Megnézünk egy olyat? És… - a hátra levő utat végigcsacsogtam a Halászbástyáig. De legalább Türkiz világvége hangulatát sikerült újra felderítenem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cerberos

(Túlzás? Nem hinném! , 2010.02.21 07:53)

CC meeeeeeeeeeeeeeeeeeekora komit írt már! (Féltékeny leszek!!!)
Ha még nem láttál ilyen helyeket (biztos van Budapestnek olyan nevezetessége, amit még én sem hesszöltem meg közelebbről) egyszer elmegyünk és megnézzük.
Ami a fürdőköpenyt illeti, nem felejtettem el! Meglesz az. Csak össze kell szednem magamat!

Szikra

(Szirka, 2010.02.17 17:41)

Huh...(Izzadság cseppek letörlése a homlokomról)... Végre sikerült: Azt képzeld el, Anna, eleinte meg akarta ölni magát, de cégül az egyik mesterlövészük ki tudta lőni a kezéből a fegyverét…
Cégül, nem Végül, véletlenül?
Találtam egy hibát.

Egyébként ez a fejezet hatalmas. Eszembe is jutott, hogy a Halászbástyát még nem is láttam. szip. meg a többit sem mind.
Jól ráijesztett arra a gyilkosra. 19 embert ölt meg?! Ráadásul az elején még élvezte utána már hidegen hagyta. Nem normális szerintem az ilyen gyilkos. Ha valami nem tetszik már akkor ne csináld, ilyen egyszerű.
Egyébként nagyon tetszett az a rész, amikor a mozgólépcsőnél írrtad az a sok vámpíros könyvet.
Ja, és Annának tudok ajánlani filmeket. A régi Dracula film: Spanish version of Dracula
Ugyanaz a forgatókönyve, csak más színészekkel és sokkal jobb technikával.
http://www.cinemassacre.com/new/?p=2587
kis összehasonlítás AVGN módra...

A Tulaj

(A Tulaj, 2010.02.16 10:13)

Miért egy kis romantikára vágysz? ** Talán igen... Talán nem... Gijron téren is össze kéne szednem magam, most komolyan. +- egy hónapja nem is frissítettem. Szörnyű!!!

Cerberos

(Üdv a klubban, Pajti!, 2010.02.15 19:12)

Úristen! Egy megszálló! Na végre! Azt remélem előbb - utóbb olyan élet lesz itt, mint az AFS-en van általában! Már alig várom! (Persze valahol tartok is ettől a fordulattól. Meglehetősen bensőséges most így. De ne állhatok a fejlődés útjába!)
Minden elismerésem, ami Türkiz konfliktusát illeti! Nagyon tetszett a gondolatmenet, amit végigvitt Anna, hogy ez valahol róla szól, de mégsem róla. És így tovább. Nagyon kiforrott volt!
Atyám, annál a négyes metró résznél majdnem lefordultam a székről. Szerintem haláli ötlet, hogy a város közeljövőjét úgy leírni, hogy amikor már megépült a négyes metró. LOL.
Beleírtad a Gödröt is, hát ez is nagy volt. Jó érzéssel tölt el, hogy Budapestről olvashatok nálad.
Foszfor, ez a becenév még mindig elmondhatatlanul tetszik, tudod? Akár azt is el tudnám képzelni, h egy hasonló temperamentumú embernek adják ezt a mi hétköznapi életünkben is. (Igen, ez tényleg célzás akart lenni. Mostantól szólítsatok Foszfornak!)
Jaj és a kihallgatói módszerei nagyon egyediek (de tetszetősek).
Na, folytasd még, tudnom kell, mi lesz. Apropó, belefér egy kis Ígéret mostanában??

Ezt is megszálltam...

(Pajti, 2010.02.15 17:21)

Hello! Na akkor, mivel még AFS-en nem engedték fel, itt kritizek. Tööök jó lett! Gondolom Alkonyat(vagy ójhold vag anyámkínja) plakát volt, és igen, nekem is sanda gyanúm, hogy már divatot csinálnak ebből a témából. Pölö ezért is nem olvasom el még. talán később. Mindenesetre a szereplők felét már így is fel tudom sorolni, tehát a reklám az bejött...

"Feltehetek egy intim kérdést?" Éééés mi lett volna az az intim kérdés? :P

Várom válaszod:
/Na ki más, mint.../ ... Én


(Ui.: Jut eszembe reklámozok egy kicsit: Merengőn van egy jó fic (mondjuk leszámítva, hogy yaoi), Harry Potter és Alkonyat crossover, ha gondolod, megadom a címét.)