Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kilenc

2010.03.12

Kilenc

 

   A világ leggyönyörűbb hídja a Lánchíd. És ebben megingathatatlanul, és teljesen biztos vagyok, pedig más hidakhoz még nem volt szerencsém. Ahogy végighaladtunk rajta kidugtam a fejem a lehúzott ablakon és tátott szájjal bámultam kifelé.

 - Hé, Anna! Húzd be a fejed, még a végén levágja egy szembejövő! – szólt rám Türkiz és figyelmeztetően megrángatta a blúzom.

 - Dehogyis – feleltem, de azért visszahúzódtam. – És különben is, ha mégis előfordulna, úgy is visszanőne, nem?

 - Ööh, elvileg igen… De azért ne kockáztassunk. Assz’em, hogy akkor hetekig pszichiáterhez járnék egy ilyen élmény után…

 - Piszi… chiáter? – ráncoltam a homlokom. – Az mi?

 - Nem piszichiáter. Pszichiáter – nevetett Türkiz. – Azt jelenti, köznyelvvel élve, hogy agy kurkász. Vagyis olyan orvos, aki az elméd épségét segít visszaszerezni, ha elveszíted.

 - Hmmm… és ezt hogyan csinálják?

 - Hát, nem foglalkoztam annyit a témával, de főleg gyógyszeres kezeléssel, elektrosokkal, és azzal a bizonyos hideg vizes módszerrel, de azt azt hiszem már betiltották…

 - És ez tényleg használ? – kérdeztem Türkiztől. Még sosem tapasztaltam, vagy láttam, de tisztában voltam vele, hogy ha valakit áram ér, az annyira megviseli az ember szervezetét, hogy a páciens valószínűleg bele is halhat. Pontosan tudtam, hogy ez rám is így hatna, hiszen magam is, az én testem alapja is vízből áll. Márpedig az vezeti az elektromosságot. Hmmm… Azért hihetetlen, hogy Türkiz mennyi mindent beletett a fejembe! Honnan tudta, hogy szükségem lehet rá, hogy ezeket tudjam? Teremtőm…

 - Nem. Nagyon sokan belehaltak ezekbe az úgynevezett gyógykezelésekbe… Mint mondtam, nem nagyon értek hozzá, de szerintem a legtöbb beteg korántsem volt annyira rossz állapotban, amin egy kiadós beszélgetés ne segített volna. De hát mindent egyszerűbb ilyen hasra ütésszerűen kiválasztott kezelésekkel elintézni. Szerintem ez borzalmas…

   Hosszan néztem Türkizre. Még hogy nem járt utána! Akkor honnét a halálból tudja mindezt?! Szerintem neki már az esti mesét harmadfokú négy ismeretlenes egyenletek megoldásáról szóló könyvből olvasták. Kis hazudós.

   Csúnyán bámultam rá, és éppen nyitottam volna a számat, hogy tegyek valami szellemes megjegyzést, mikor Türkiz nagy lezseren fél kézzel elengedte a kormányt, és felfelé mutatott, egy piszkosfehér téglákból épült sáncszerű mellvédre, melyet csúcsos… csúcsos nem-tudom-mik tagoltak.

 - Nézd! Ott a Halászbástya!

 - Szép… - mondtam bizonytalanul. – Azok micsodák? Azok aaa… hegyes izék…

 - Azok a bástyák.

   A Halászbástya váratlanul eltűnt. Nem folytatódott tovább, lépcső vezetett le belőle. Utána a sziklafalról vízesés csorgott le, de Halászbástyát, azt nem láttam. Hátratekertem a fejem, és az egyre távolodó épületre meredtem.

 - Ennyi? – kérdeztem csalódottan.

 - Dehogyis! – méltatlankodott Türkiz. – A Halászbástya nem itt ért véget. Itt kezdődik, csak azért nem láthattad a többi részét, mert felvezet a hegyre. Nyugi… Inkább figyelj előre, nemsokára elérjük a Margit-hidat, és a Margit-szigetet.

 - Öö, jó…

   A híd közepéről egy másik vezetett le a szigetre. Leparkolta a kocsit, kikászálódtunk. Most előrelátóbb voltam, és magammal hoztam egy palack vért. Türkiz emiatt egy kicsit furcsán pislogott rám, de nem törődtem vele.

   Keresztül kasul bejártuk az egészet. Nagyon szép zöld volt, az biztos, és egészen más illata volt, mint a városnak. Sokkal kevésbé volt büdösebb, porosabb, egészen üde a levegője a belvároshoz képest. Még a partra is lementünk, és belelógattam a kezem a vízbe. Sötét volt és zavaros, és olajfolt, meg még tucatnyi érdekes dolog úszkált a tetején.  Minden egy irányba haladt, kivéve a madarakat. Volt fehér is, meg barna is, és egy kicsit úgy néztek ki, mint a galambok, de valahogy mégis mások voltak.

   Türkiz magyarázatba fogott a kacsa-madarakról és a sirály-madarakról, és áradásról, meg örvényekről, meg szennyezettségről. Aztán még gyorsan hozzátette, hogy a Duna torkolata Európa madárgyülekező helye.

   Hát, ha ő mondja…

   Megnéztük még az állatkertet is. Türkiz elmondta, hogy van egy másik állatkert is a városba, és az sokkal nagyobb, és sokkal több állat van benne, mint itt.

 - Ha nem felejtem el, oda is elmegyünk egyszer, jó? – Helyeseltem, de az állatok látványa máris lebilincselt.

   Először is változatosak és teljesen különbözőek voltak. Sár, és rothadó fű szaguk volt, de megédesítette azt vérük illata. Négy lábon jártak, a legtöbb barna volt. Láttam tömzsit, hosszút, kecseset, mindnek nagy fekete vagy barna szeme volt, esetleg sárga. És a kerítésben vakarództak.

 - Az állatok tudnak beszélni?

 - Attól függ. Bizonyos jeleket ők is használnak, de úgy, mint te vagy én nem képesek beszélgetésre. Ez nem azt jelenti, hogy nekik nincs hangjuk, egyszerűen csak nem úgy lettek teremtve az evolúció és isten által, hogy beszélni tudjanak.

 - Tessék? Mi az isten?

 - Olyasmi, amiben az emberek hisznek. Isten… egyfajta természetfeletti erő, amely létrehozta a világot, benne minket, embereket is. Vigyáz ránk, és megvéd a bajtól – legalább is sokan így gondolják.

 - És te mit gondolsz? – kíváncsiskodtam tovább.

 - Azt, hogy tévednek.

 - Vagyis nincs isten?

 - Nem így gondoltam. Tudod, én szinte a tudomány minden létező részét felfedeztem már, amit ebben a mostani korban ismerni lehet. Atomi szinten tudom, hogy milyen folyamatok mentek végbe a Földön, hogy az általunk ismert világ eljusson oda, ahol most is van. És éppen ezért nem vagyok hajlandó bevenni azt a virágmintás baromságot, ami a Bibliában, a Koránban, meg a többi könyvben le van írva.

 - Tehát? – sürgettem, mert a kérdésemre még mindig nem válaszolt.

 - Tehát isten a slusszkulcs, ami beindította a folyamatot, hogy létrejöjjön az őstrutymó, vagy a nagy bumm, vagy amit akarsz, ami megszülte az univerzumot, az atomjaival, molekuláival, mikroorganizmusaival és a többivel együtt. Bepöccintette az evolúciót, amely hosszú évezredeken keresztül tartó mutációkkal az embereket is létrehozta. Ezt gondolom.

 - És mindenki így vélekedik erről? Mint te?

 - Nem. Vannak fanatikus istenhívők. És vannak ateisták. De a legtöbben azért biztosan hisznek valamiben. Remélem.

 - Értem – feleltem. Na, ez azért megmozgatta az agyam, de ugyanakkor gyorsan letisztáztam magamban, hogy ezen ráérek agyalni majd az éjszaka közepén, mikor már otthon vagyunk. Elvégre semmit sem szabad elmulasztanom az emberi világból. Ki tudja, mikor jut eszébe valakinek megint felrakni egy bombát egy mozi tetejére.

   Mire végigjártuk a Margit-szigetet, beesteledett. Megéheztem, ezért elővettem, a palackot, amit korábban hoztam magammal. Lecsavartam a kupakját, de a megszokott csábító illat helyett ocsmány bűz kúszott az orromba. Gyorsan visszazártam, aztán jó messzire eltartottam magamtól az üveget. Mi a fene van ezzel?

   Türkiz szinte azonnal válaszolt ki nem mondott kérdésemre, mintha képes lenne olvasni a gondolataimban. (Mellesleg lehet, hogy tényleg tud. Van egyáltalán valamit, amire ő nem képes? Hmmm…)

 - Uhh, ennek jó kis… zamata van. Biztos megromlott a melegben.

 - Megromlott? – visszhangoztam élesen. – Mi az, hogy megromlott?

 - Ha kiveszik az emberből és nem hűtik, a vér elkezd bomlásnak indulni. Olyan, minthogyha halott ember vére lenne. Ugyanis a dolgok a haláluk után elrohadnak.

   Elfintorodtam. Ez undorító. És pazarlás. De miért nem szólt Türkiz, hogy hagyjam a kocsiban?

   Apropó kocsi. Visszaértünk a parkolóba. Innen rá lehetett látni a hídra. Felnéztem rá, de csak azért, mert úgy hallottam, mintha valakik sikoltoznának onnan. Mindenki egy lila hajú nőt nézett, aki a híd korlátján egyensúlyozott, és kitartóan nézett egy különösen agresszívnak és mélynek tűnő örvényt a vízben.

 - Te Türkiz. Egy ember áll a híd korlátján. Szabad ezt neki? Mert úgy látom, a többi embernek ez nem nagyon tetszik…

 - Látsz a bokáján kötelet?

 - Nem.

 - Akkor mentsd meg! Öngyilkos akar lenni! Repülj!

Nem kellett kétszer mondani. Hagytam magam a levegőbe emelkedni. A nő közben lelépett a korlátról, és most éppen lefelé esett.

   A lehető legmagasabb sebességre kapcsoltam, amit ez alatt a pár másodperc alatt el tudtam érni. A szél belevágott az arcomba, és csípte egy kicsit a szemem, mégis tisztán és élesen érzékeltem mindent, mint mindig.

   A nő időközben majdnem belehasalt a vízbe, már csak pár méter választotta el tőle. Épp időben értem oda. Fél kézzel belemarkoltam baba kék, csini-bini kiskosztümjének széles, hófehér, kígyómintás övébe, és már repítettem is tovább. A légnyomás a hasa alatt vékony árkot húzott a vízben.

   Éles kanyarral visszatértem Türkizhez. A hídon még mindig sikoltoztak, úgy tűnik, nem vették észre, hogy a hölgyemény, végül mégsem halt bele a szabadesésbe. Időközben egy rendőrjárőrt is kihívtak. A kis vaksi bénák!

   Ránevettem Türkizre.

 - Imádok repülni!

 - Örülö… - kezdett bele, de nem tudta befejezni, mert a lila hajú nő, aki végre levegőhöz jutott a meglepetéstől üvöltözni kezdett velünk:

 - HOGY MERÉSZELIK?! SZABAD ORSZÁGBAN AZ EMBEREK SZABADON VÁLASZTHATJÁK A HALÁLUKAT!!! MIÉRT NEM VESZIK EZT FIGYELEMBE?!

   Türkiz hosszan, kutatóan nézett rá, azzal a bizonyos diadalmas analizáló pillantásával, amivel engem is szokott néha fixírozni.

 - Szerelmi bánat? Otthagyták egy másikért? – kérdezte szelíden, de a lilahajú arca elvörösödött, és ütésre emelte kezét.

 - SEMMI KÖZE HOZZÁ!!! – csattant fel, és majdnem arcon vágta Türkizt, de én elkaptam a csuklóját. Türkizhez senki nem érhet hozzá, ha én nem engedem. És főleg nem verhetik.

   Csont roppanását hallottam, a nő felnyögött a fájdalomtól. Elengedtem a kezét, mire fájdalmasan sziszegve magához ölelte. Valószínűleg elég fenyegető arcot vághattam, mert ösztönösen hátrált pár lépést.

 - Szóval igazam van – nyugtázta Türkiz, mintha mi sem történt volna. – Higgye el, nem ér annyit. Maga olyan szép, olyan fiatal, biztos vagyok benne, hogy talál nála különbet!

 - Nem hiszem – felelte mérhetetlen szomorúsággal az arcán a lilahajú. – Nem lesz másik. Ilyen, mint ő, biztos nem.

 - De akkor sem a halál az egyetlen megoldás – érvelt Türkiz. – Inkább a munkába ölje magát, ne a folyóba…

 - Nincs állásom.

 - Keressen egyet.

 - Csak érettségim van. Úgy sem találnék.

 - Végezzen el egy iskolát. Ahogy kinéz, biztos van rá pénze…

 - Nincs. A szüleim kizártak az örökségből, és a barátom tartott el. Csak annyi pénzt hagyott, hogy tudjam finanszírozni a budai öröklakásunk költségeit…

   Türkiz bosszúsan összeráncolta az orrát.

 - De hát az nem is kevés. És ha eladná azt a lakást és átköltözne egy olcsóbba, több pénze lenne…

 - De hát élni sincs kedvem, minek adjam el?!

 - Lehetetlen egy nőszemély maga! Remélem azért, mégiscsak ért valamihez!

 - Jól tudok sütit sütni. De nem értem, hogy ez most, hogy jön ide, mikor meg akarok halni!

 - Ha nem venné észre, éppen próbálom visszaadni az életkedvét! A világ a lábai előtt hever! Még van legalább hatvan éve, használja ki! Fogadja meg a tanácsomat: adja el a lakását és cuccoljon át egy olcsóbba. Árusítsa ki a legflancosabb ruháit, biztos vagyok benne, hogy a nők nagy része megveszik azért, hogy olyat viseljen, mint maga. Akkor bőven lesz pénze, hogy beiratkozzon olyan főiskolára vagy egyetemre, ahol cukrászatot tanítanak. Röhögve ki tudja fizetni a tandíjat, és ha leköti a pénze egy részét, valamint diákmunkát vállal, még nyelvvizsgát is le tud tenni, sőt, a iskola elvégzése után megnyithatja a saját üzletét is. Ilyen egyszerű, látja? 

 - Hát így elmondva tényleg… - felelte elbizonytalanodva a nő.

 - Így most már rendben lesz?

 - Hát… igen, azt hiszem… - felelte a lila remegő hangon, és ha halványan is de mosolyogva.

 - Akkor mi most megyünk. És nehogy olvassak magáról az újságban! – fenyegette meg ujjával tréfálkozva Türkiz, és intett nekem, hogy induljunk. – Viszont látásra! Még betérek a cukrászdájába!

   Én csak később mentem Türkiz után. Hosszan néztem a nőre. Próbáltam megérteni, mi is történt az imént.

   Az elhangzottak alapján a nő eszét vesztette attól, hogy… hogy is mondta Türkiz? Elhagyták. És Türkiz most beszélgetett vele, úgy, ahogy a szavai alapján egy piszichiáter, vagy mi a csoda sem lenne képes, ezért a lila visszaszerezte az ép elméjét.

   Mindig is tudtam, hogy Türkiz zseniális…

 - Nézesd meg a kezed egy orvossal – vetettem oda, és sarkon fordultam, hogy Türkiz után menjek.

 - Köszönöm! – kiáltott utánam.

 - Mit? – néztem vissza rá értetlenül.

 - Hogy megmentett. Hálás vagyok… tartozom magának. Ha valamire szüksége van… tudja.

   Furcsállva mértem végig. Ez a lila hajú nagyon különös ember…

 - Igazából volna valami, amit megtehetnél értem – feleltem hirtelen elvigyorodva.

 - Igen? – kérdezte felcsillanó szemmel.

 - Higgy a vámpírokban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pojén :)

(Lilly, 2010.05.20 16:32)

WÁÁÁ! Imádom Anna szövegét! ,, Volna valami, amit megtehetnél értem: Higgy a vámpírokban. '' Ez jó! Teccik! Pojénos! :) Haláli. Akkor sem tetszene jobban, ha én írtam volna :)

Cerberos

(LEMMING!, 2010.03.14 21:11)

Láttam a képet! De ééééééédes! Olyan, mint egy felpuffadt hörcsög! Arról nem találtál valamit, hogy tényleg vízbe vetik- e magukat, ha túlszaporodnak?
Apropó vízbe vetés! Nagyon tetszett ahogy Türkiz kezelte a problémát. Néha annyira kilátástalannak tűnnek olyan blődségek, mint ez. Örülök, hogy nem csak a szerelmi bánat volt a lány baja, mert a szimpla szakítós/önsajnálós témától feláll a szőr a hátamon!!! Jah, tetszett a véleménye a pszichológiáról. Egyet értek. A legtöbb problémát biztos meg lehet valami olyasmi módon oldani, mint ahogy Türkiz tette! (Jó, biztos, hogy nem mindig ilyen egyszerűen, de könyörgöm, ha ketten összedugják a fejüket, máris többet tudnak tenni. Ember, nem szégyen néha segítséget kérni!)
Mondjuk a lila csaj egy egész picit tenyérbemászó volt, mikor kikérte magának, hogy megmentették!
Annában az tetszik, hogy annyira nem érti ezt az egész emberi pszichoblablát. Egy magabiztos, erős, dögös és emancipált vámpírlány - a frászért görcsölne olyasmiken, mint az öngyilkosság, nem? Nah, így kéne mindenkinek hozzáállni!
Jah, mellesleg a Lánchíd tényleg lenyűgöző jelenség! Örülök, hogy ilyesmiket is leírsz. Az ember (vagy inkább én) hajlamos elfelejteni, milyen jó is Budapesten élni! Már csak ezért is érdemes olvasni tőled. Nekem is igencsak kedvem támadt kimenni a Margit szigetre, ahogy így a történetet olvastam. Meg is teszem, esküszöm, ha kicsit szebb/picit melegebb lesz az idő...

A Tulaj

(A Tulaj, 2010.03.13 08:24)

Höhö... Sziszi... Hehhehehheheheheee!!

Szikra

(Szirka, 2010.03.12 17:53)

Ez nagyon jó! Csak úgy sétálgatnak, aztán öngyilkos akar lenni egy személy... Bár ilyen egyszerű lenne mindenre a megoldás. (Ezt meg kellett jegyeznem.)
cutsece:
1
És repültem a zuhanó nő felé, max sebességre kapcsolva. Majdnem elkaptam, de nem sikerült és beleesett a vízbe.

2
-Látsz kötelet a bokáján?
-Nem.
-Akkor mentsd meg, öngyilkos akar lenni! Repülj!
-Szabad ország. Hagy tegye azt amit szeretne. Majd tanul a hibáiból...

4
-Köszönöm.
-Mit.
-Hogy megmentett. Hálás vagyok… tartozom magának. Ha valamire szüksége van… tudja.
-Igazából volna valami, amit megtehetnél értem.
-Igen?
-Kérek vért...

Maron

(Maron, 2010.03.12 14:27)

Jó de ezt vegyem célzásnak????? adjam át az üzenetet egy bizonyos illetőnek??? ja és megint én írom az elő komit... :P:P:P:P (bbbbőőőőőőő...) és mikor raktad föl hajnalban vagy délkörül, délután mikor hazaértél????