Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kettő

2009.10.30

Kettő

 

   Miután nevet választottunk nekem, megmutatta a labor többi részét –most már tudtam, hogy így hívják. Érdekesnek találtam, de ugyanakkor szörnyen idegesítőnek, idegennek, és unalmasnak találtam. Ennek a véleményemnek hangot is adtam, és közöltem, hogy hacsak nem tüntetik el a burám körül  gépeket, akkor valószínűleg magam keresek egy másik helyet. Türkiz fel sem vette a fenyegetésemet, hanem azt felelte, hogy ezer százalékban megért, időnként őt is frusztrálja ez a hely.

 - De értsd meg, Anna. Nekem ez a munkahelyem, te pedig a munkám vagy. Nem hagyhatod el ezt a helyet, az én kifejezett engedélyem nélkül. – volt valami tekintélyt parancsoló a lényében, ami egyfolytában csodálkozásra késztetett.  Mióta megismerkedtünk, egyfolytában le voltam nyűgözve tőle.

 - Semmit nem akarok tenni anélkül, hogy te megmondtad volna, mi legyen az –mondtam, aztán még eszembe jutott valami, - és persze amíg minden egyezik az én elképzeléseimmel, ami rám vonatkozik. De te meg azt értsd meg, hogy számomra ez a hely ijesztő, és…

 - Azt nem mondtam, hogy ebben a helyiségben kell maradnod. Csak azt, hogy az épületből nem mehetsz ki.

 - Tessék?

 - Én lényegében ebben a kutatóintézetben lakom, mert amíg a te létrehozásod folyt, egy percre sem szakadhattam el innen. Éppen ezért kialakítottam magamnak egy kis lakórészt, a labor mellett közvetlenül. Lakj ott, ha tetszik.

 - Veled?

 - Aha. Így legalább szemmel tarthatlak. – azzal kézen fogott, és kivezetett a Fertelmes Teremből. Szürke, szúrós szőnyeggel borított padlójú széles folyosóra érkeztünk, mely üvegfalán keresztül más laborokba, és irodákba lehetett belátni.

   Türkiz egy közvetlenül a Fertelmes Teremtől jobbra álló ajtóhoz vezetett, melyet „Vigyázat!”, „Veszély!”,  „Rendőrségi terület – Police”, meg „Belépni szigorúan TILOS és VESZÉLYES!” táblák, szalagok borítottak. És volt még rajta egy neon zöld kacskaringós jel, alatta a felirat: „!BIOHAZARD!”, meg egy kör, aminek hat cikkelye váltakozva volt fekete-sárga, szintén aláírva: „!NUKLEAR TEST!”.

   Türkiz látva megrökönyödésemet, gyors  magyarázatba fogott.

 - Régebben ez is labor volt, eredetileg itt kezdtük a projektedet, de aztán rájöttük, hogy nincs elég hely, átköltöztettük az egészet oda, ahol most is van. Ne félj, bent már semmi nyoma sincs annak, hogy milyen volt azelőtt.

   Az ajtót mágneskártyával (Türkiz mondta, hogy azzal) lehetett kinyitni.

   Bent is ugyanaz a szúrós, szürke szőnyeg borította a padlót, mint a folyosón. Belépve először egy újabb, keskenyebb gangra érkeztünk, amiből boltívvel elválasztva két szoba nyílott.

   Az első volt a konyha, ahol egy asztalt kaktusszal a közepén, három párnázott bárszéket, egy hűtőt, egy sor pultot, a falon kis szekrényeket, mikrót, kávéfőzőt, egy sütőt, meg egy nagy hűtőládát találtam. Türkiz azt mondta, hogy abban tárolja nekem a vért, és bármikor kivehetek belőle egy tasakot, ha akarom. Ezt azért örvendetesnek találtam, és gyorsan megtudakoltam, hogy hogy lehet kinyitni, mert valami furfangos szerkezet volt az oldalán. Türkiz megmutatta: elfordítani balara a kart, benyomni, úgy tartani, felfeszíteni a láda tetejét, aztán ha végezte egyszerűen csak lecsapni.

   Ezután átmentünk a másik szobába, ahol volt egy karfa nélküli kanapé, egy ágy, egy alacsony asztalka rajta vörös fényű lámpával, ami buborékolt, és kiderült róla, hogy láva. Mármint a lámpában levő folyadék (Türkiz feltalált egy olyan átlátszó fémet, ami mindennek ellenáll, még az olyan forró dolognak is, mint az olvadt kőzet, viszont megtartja  hőt, így a láva nem hűlhet le –mint mondtam, Türkiz egyfolytában lenyűgözött) volt láva. Barátságos fénye bearanyozta az egész szobát. Az egyik falon volt egy… egy… Hogy is nevezte Türkiz? Egy házimozi rendszer, egy könyvespolcba ágyazva.

   A folyosó végén tolóajtóval nyílt a fürdőszoba, amiről Türkiz azt mondta, hogy majd itt tisztálkodhatok, meg öltözhetek.

   Végül is az egész kis lakás tetszett. Türkiz felajánlotta, hogy aludjak az ágyban, és ő majd a kanapén fogja nyugovóra hajtani a fejét. A fogasra akasztotta fehér köpenyét, aztán kiment a fürdőszobába, hogy megfürödjön, és pizsamát vegyen föl az alváshoz. Mikor végzett, azt mondta, hogyha pihenni szeretnék, akkor nyugodtan öltözzek át a fürdőben, odakészített nekem egy törölközőt, meg az ő egyik pizsamáját. De nem voltam álmos. Ő viszont igen.

 - Lefekszem aludni – mondta, miközben egy takarót és egy párnát ráncigált elő a kanapé ágyneműtartójából. – Pihennem kell, fáradt vagyok, és holnap korán kell kelnem, hogy bemutathassalak a fejeseknek. – lefeküdt a heverőre, lelógott róla a lába, ezért kicsit összébb kucorodott.

 - Jó éjszakát, Anna.

 - Jó éjszakát… - motyogtam vissza.

   Nem öltöztem át, de végül leheveredtem az ágyra. Ahogy hozzáért az arcom a huzathoz, egyből megéreztem rajta Türkiz illatát. Mintha a lenyomatán feküdtem volna, olyan intenzív volt. Bár most nem voltam éhes, mégis összefutott a nyál a számban. Belefúrtam a fejem a párnájába, és mélyeket lélegeztem, hogy felfogjam lényének azt a kis részét, amelyet az álmaival együtt hagyott az ágyneműjében…

   Végül mégiscsak elaludtam. A levegő mozgására ébredtem fel. Türkiz már nem volt a helyiségben, de még láttam megvillanni fehér köpenyének szárnyát. Felpattantam és kimentem utána a konyhába.

 - Jó reggelt – köszönt rekedten. – Szia.

 - Szia … - elnéztem, mit csinál: egy kis fehér tálkába öntött fehér lét, meg valami mást színes dobozból, ami zörgött, apró szemű volt, és ragacsos illatot árasztott.

 - Te meg mit csinálsz?

 - Reggelizni fogok.

 - De miért, az micsoda?

 - Müzli.

 - Te nem vért eszel, mint én?

 - Nem. Én ember vagyok, a szervezetem nem is fogadná be.

 - De azért én megkóstolhatom ezt a… ezt a müzlit?

 - Persze – felelte, és jól összekeverte a müzlijét, adok egy kanállal jó? Nyisd ki szád, áááááá…. – förtelmes íze volt. Elfintorodtam, és kiköptem a kukába. Türkiz felkacagott száraz, kattogó, de végül is kellemes hangon, és megcsóválta a fejét.

 - N-ne haragudj – köhögte a nevetéstől, - de ez vicces volt…

 - Lehet, de ez akkor is undorító – feleltem, higgadtan, és kinyitottam a fagyládát egy kis vérért.

 - Tudtam, hogy így fogsz reagálni – somolygott az orra alatt.

 - Akkor mért nem szóltál? – kérdeztem, és nyomatékot adva szavaimnak, kilyukasztottam a vértasakot.

 - Hagynom kell, hogy tapasztalj – felelte elkomolyodva. – Így tanulsz a leggyorsabban, és  legalaposabban. Jut eszembe – fenyegetett meg a kanalával, - ma nemcsak a főnökeimmel fogunk találkozni, hanem neked el kellene kezdened megismerkedni a mai világ törvényeivel, szokásaival. Adni fogok egy csomó könyvet, meg filmet, amit jó lenne, ha te elolvasnál, megnéznél, aztán pedig együtt megbeszélnénk. Rendben?

 - Ühüm. – dünnyögtem a fogaim között a tasakkal.

 - Előtte viszont valószínűleg páran követelni fogják, hajtsunk végre rajtad, nyilvánosan néhány tesztet, hogy mindenre úgy reagálnál-e, ahogy elvárják. Bár én nem szívesen megyek bele ebbe, mert én világosan látom, hogy nincs veled semmi gond, legalább is egyelőre. Bízom benned.

 - Mühüm? – kérdeztem vissza a számban tele vérrel.

 - Tényleg – válaszolta mosolyogva, - és nem szeretném, ha csalódást okoznál. – gyorsan felszívtam a fogaimba a kortyot, amit eddig a hosszabb hatás kedvéért a számban tartottam.

 - Nem fogok. Elvégezhetik rajtam  teszteket, de kérlek legyél ott velem. Én sem akarok benned csalódni.

 - Nem fogsz.

   Miután végeztünk az étkezéssel, fogat mosott, aztán elindultunk a tárgyalóterem felé. Türkiz most is megfogta a kezem, aminek nagyon örültem, mert a folyosókon már voltak más emberek, és amikor megláttak, meglepődtek, sőt megijedtek, és félrehúzódtak tőlem, én pedig közelebb a vezetőmhöz, és erősebben fogtam a kezét. Türkiznek viszont odaköszöntek. A szaguk még azután is sokáig az orromban maradt, hogy beléptünk a tárgyalóba. Még csak egy ember volt ott, és az ő reakciója sem különbözött a többiekétől, akiket a folyosón láttam.

   Mikor megszólalt felismertem.

 - Jó reggelt, Z. – nekem nem köszönt, csak próbálta leplezni a félelmét, miközben engem firtatott vizenyős szürke szemeivel. A haja répa vörös volt, és szénakazalszerűen meredezett szanaszét  koponyájáról. Sokkal alacsonyabb volt mint én, vagy Türkiz, és kövérebb is. Ő is fehér orvosi köpenyt viselt, de rajta nem állt olyan extravagánsan, mint Türkizen (ezt  szót egyébként tőle hallottam, mikor a hajáról kérdeztem), hanem inkább úgy, mint akire vizesen ledobták magasról. Kecskeszakálla volt, és tollat viselt a füle mellé tűzve.

 - ’reggelt – mordult vissza Türkiz. – Hadd mutassam be Vámpír Annát - mutatott rám. Végre hozzám is szólt.

 - Jó reggelt, Anna. Örülök, hogy felébredtél. Szép a neved, sokkal jobb, mint mikor CV5-3004 kísérletnek hívtunk. -  felém nyújtotta a kezét, és nem értettem, hogy mit akar ezzel. Türkiz háta mögé húzódtam, és közben igyekeztem minél jobban megfigyelni a vöröset, aki ettől így érezte magát:

 - Nicsak, hogy méregetsz! Úgy érzem magam, minthogyha gamma-sugárral világítanának át… A nevem Dr. Tavi Ferenc, de szólíts nyugodtan Ferinek -  egy hosszú pillanatig, még átdöftem a szemeit a tekintetemmel, de mikor lesütötte őket, úgy döntöttem, megkegyelmezek.

 - Én Vámpír Anna vagyok. Vörösnek foglak hívni – közöltem vele fagyosan, és egy lépéssel sem közeledtem hozzá, - mert a Feri nem tetszik.

 - Öhm, rendben… - válaszolta, és riadtan Türkizre nézett, aki már egy ideje félrefordulva kuncogott magában. – Akkor legyek Vörös.

   Ekkor léptek be Türkiz főnökei: csupa öltönyös, tagbaszakadt idegen, akik mind kíváncsian, vagy félve méregettek engem. Belekapaszkodtam Türkiz vállába, és lehunytam a szemem, kiterjesztve ezzel a többi érzékem. Rákoncentráltam a szívük dobbanásaira, volt akiben egy kis szerkezet is kattogott. Néhányan sípolva szedték a levegőt, és volt akinek a vére besűrűsödve vánszorgott csak szűk ereiben. Nem voltak valami jó állapotban. Felfedeztem ugyan két sportos, és egészségesebb egyedet is, de az egyikük szétdohányozta a tüdejét, a másik meg émelygett a tegnapi vacsorájának utóhatásától. Az egyetlen makkegészséges a jelenlevők közül rajtam és Türkizen kívül egy fiatal, kimért, szigorú arcú, törékeny nő volt, akinek az egyetlen baja a szemével volt: szemüveget viselt és kinek volt egy pici barna pötty az orra hegyén.

   Mindenkinél nagy szögletes táskák voltak, és  belőlük kihallatszódó zizegésből és súrlódásból ítélve, mind tele volt papírokkal.

 - Üdvözlöm önöket – kezdett bele Türkiz, és éreztem, hogy kicsit izgul.  – Örömmel jelenthetem be, hogy a kísérletet, vagyis az önök előtt álló Vámpír Annát befejeztük, és az önök által kért tesztek, és némi tanulás után készen áll az első bevetésére.

 - Örülök. Biztonságos lesz? – kérdezett rá egy nagydarab, vastagbajuszú és nyakú, vörös arcú, ellenszenves kopasz ember.

 - Igen, rendőrfőkapitány úr – vágta rá Türkiz, akin már nem éreztem, hogy izgulna, sokkal inkább tűnt bosszúsnak. – Természetesen.

 - Remek. Beszélni tud?

 - Igen, tud kommunikálni. Mindenre képes, amit beléprogramoztunk genetikailag.

 - Nos… Vámpír Anna, ugye? – nem válaszoltam, csak beledöftem a tekintetem malacszemeibe. – Remek. Arra akarom megkérni önt, hogy dolgozzon nekünk, az igazságszolgáltatásnak – hadarta, és próbálta eltépni a szemkontaktust, de nem hagytam, és ettől nyilvánvalóan kényelmetlenül érezte magát, - a jobb közbiztonság elérése érdekében. Számítunk önre és képességeire az akció során. Ért engem?

 - Tökéletesen – mondtam halkan, igyekezve, hogy belesűrítsem a szóba az összes ellenérzésem, és feszültségem.

 - Ha nem bánja, elvégeztetek önnel, illetve önön néhány felmérést, hogy alkalmas-e a feladatra fizikailag, és mentálisan. Aztán pedig megesketem az alkotmányra, hogy mindenben a törvény szerint jár el, nem máshogy, rendben?

 - Rendben – feleltem még csendesebben és továbbra is meredten bámultam a szemébe.

 - A nevem Gaálfalvi Ödön, és én leszek az ön legfőbb felettese az akcióink során. – Türkiz válla megrándult a kezem alatt.

 - Nem – mondtam határozottan. – Maga nem lesz a felettesem. Én csak Türkiznek vagyok hajlandó engedelmeskedni, és senki másnak.

 - Türkiz? – kérdezett vissza értetlenül, és némi rosszallással a hangjában.

 - Igen. Z-nek, ha így jobban érti. És Padlizsánnak fogom hívni, mert a Gaálfalvi Ödön nem tetszik. – éreztem, hogy Türkiz megrázkódik, de nem röhögött fel – csodáltam is, hogy mekkora önuralma van.

 - Remek. – elengedtem a tekintetét, és belefúrtam az arcom Türkiz vállába.

 - Mikor lesz már vége? Olyan sokan vannak – suttogtam, úgy, hogy csak ő halja.

 - Nyugi már nincs sok hátra – felelte ugyanolyan halkan, és biztatóan megszorította a karom. – Nyugi.

 - Akkor talán kezdjük meg a laborban a vizsgálatot – javasolta Vörös. – Anna, én fogom levezetni az egészet, nincs mitől tartanod, nem fog sokáig tartani.

 - Tényleg? – susogtam Türkiznek némi éllel.

 - Tényleg, vigyázok rád, nyugi. Nem lesz gáz.

 - He?

 - Majd megmagyarázom…

 - Akkor menjünk is át – indítványozta Vörös. – Annának is jobb, minél előbb elkezdjük.

   Elindultunk. Türkiz megfogta a kezem. Most is. Örülök, hogy ő talált fel, nem valami Padlizsánhoz hasonló takony. Mindennél jobban örültem neki.

Mindennél…

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.11.08 21:13)

Néha igazán abbahagyhatnánk ezt a gondolatolvasósdit. XP Vagy jó kalkulálókád. XD

Turul

(Szirka, 2009.11.06 19:55)

Az lesz a vége, hogy mindenkit máshogy fog hívni,mint ami a nevük. Az lenne a poén, ha a többi emberke is ezeket a neveket használná a végén a másikra...

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.10.30 22:26)

Megyek megkukkantom a Crystallikot... AJÁNLOM, hogy fenn legyen valami...

A Tulaj - A Gonosz

(A Tulaj - Bleach elszállt <O, 2009.10.30 22:25)

Még a végén ÍRÓI VÁLSÁGBA kerülök. Vigyázzatok...


((és az ellenőrző kódban megint 3 6-os volt - Villő szólt...))

A Tulaj - Bleach elszállt <(

(A Tulaj - tüdőszakadás <(, 2009.10.30 22:21)

Itt is van a kövi... Jelentem már csak a rizsa van hátra az OKTV-ből. De a tüdőm helye kibafáj. Meg a szívem helye is: nincs Bleach, nem írnak azok akiknek lenne mit...
Totál le vagyok hangolva...