Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Huszonkettő

2010.10.22

Huszonkettő

 

Miután megbeszéltem még néhány részletet Foszforral, visszatértem a Halászbástyába, melyet elkezdtem a saját, külön bejáratú palotámként kezelni. Az Öreg nagyon aggódhatott értem, mert ugyanabban a pozícióban találtam rá, ahogy ott hagytam, csak a kezeit kezdte el tördelni. Mikor meglátott, majdnem a nyakamba ugrott, de én ügyesen kikerülve őt , inkább leheveredtem a padomra.

 - Mi történt? Ugye nem volt semmi gond? Nem bántott? - Türelmesen megvártam, míg felteszi az összes, az egészségemmel kapcsolatos kérdését, majd a legnagyobb lelki nyugalommal ezt válaszoltam:

 - Sima ügy volt – feleltem vállvonogatva, - megtudtam, amit akartam. Így egy lépéssel közelebb jutottam, ahhoz a személyhez, akit felhasználok majd arra, hogy visszatérjek a nem utcai léthez.

Diadalmasan rávigyorogtam.

 - Na, ehhez mit szólsz?

 - Azt, hogy örülök neki, de még így is sok van hátra.

 - Kénytelen vagyok egyetérteni… - válaszoltam mogorván, aztán befordultam a fal felé annak reményében, hogy aludni fogok, de még egy jó óráig nem jártam sikerrel, mert az Öregnek éppen most támadt szájmenése.

 - A lányomra emlékeztetsz…

Visszafordultam felé.

 - Van lányod?

 - Igen. Pontosan olyan magabiztos, és a végsőkig elhatározott volt, mint te. Nagyon okos volt már kisgyerekként is. Képzeld, kilencéves korába kitalálta, hogyha felnő, rendőrségi összekötő lesz belőle… - nosztalgiázva kuncogott egyet. Rendőrségi összekötő? Sanda gyanúm támadt.

 - Ha jól tudom, az is lett Katicából… - hallgattam, de nem értettem mit beszél. Katica…? Csak nem? A szívem, vagyis, az agyam érző központja fájdalmasan összefacsarodott, miközben azon tűnődtem, hogy lehetséges-e… De akkor éreztem volna a vére illatán, nem? Akárcsak Türkiz és ZéTé esetében… De semmi mást nem éreztem, csak azt az undorító testszagát, meg a sebe alvadt vércsomójának eszenciáját. Lehet, hogy annyira büdös lenne, hogy elnyomja a szaga a valódi illatát?

Hirtelen elhatározással közelebb húzódtam hozzá, és leküzdve minden ellenérzésemet megszagoltam őt. De annyira tompán éreztem a bűz miatt, hogy még közelebb kellett hajolnom a nyakához. Az orrom végül a bőrét súrolta.

Az Öreg megilletődve nézett rám.

 - Te meg mit…? – És akkor végre sikerült beazonosítani! Bár azt nem igazán tudtam eldönteni, hogy hogyan kéne reagálnom arra, hogy összefutok a hajdani, megboldogult Jégkisasszony hajléktalan papájával.

Elhúzódtam tőle, és megrökönyödve bámultam rá. Még a kék szeme is stimmel. És a haját elnézve az is szőke volt, mielőtt megőszült volna. És… és még az orra hegyén is ott van az-az anyajegy, ami Jégkisasszony orrán is ott volt!

Ó, hogy milyen kicsi is a világ…!

 - T-te…te hogyan kerültél utcára? – kérdeztem rekedten.

 - Öh… mivel későn jártam haza a munkából, a feleségem megharagudott, és dobott. Miután elváltunk, vitte a gyereket, a házat, és az összes megtakarított pénzünket. Így kerültem az utcára.

 - De a lányoddal találkoztál azért?

Az Öreg fájdalmasan elfintorodott.

 - A válóper után csak kétszer. Először a bíróságon találkoztunk, ahol bírósági végzéssel örökre eltiltottak tőle, mivel nem sikerült határidőn belül lakást szereznem. Aztán Klára, a nejem temetése napján, de akkor is keresztülnézett rajtam.

 - Azt elhiszem – somolyogtam magamban. Jégkisasszonytól nem is vártam másfajta viselkedést. De azért nem árt rákérdezni…

 - Nem Éles Katalinnak hívták a lányodat? – kérdeztem, és erősen reménykedtem, hogy létezik a szerencse, és a véletlen egybeesés fogalma…

 - De igen! Az én nevem Éles Tihamér, ismered talán a lányomat? – Na, tessék, ez hiányzott! Jégkisasszony egyszer említette ezt a nevét (bár nagyon gyorsan témát váltott róla…). Már csak ez kellett!

El kell mondanom neki… Még ha megutál, nem, meggyűlöl, és biztosan megfog, akkor is!

 - Ismertem őt. De két napja meghalt…

 Az Öreg összezavarodva nézett rám. Mivel látta rajtam, hogy nem viccelek, az arca egyre jobban elborzadt.

 - De hogyan? Valami betegsége volt?

 - N-nem… Megölték… - nagyon nehezemre esett kibökni végre az igazságot. De nem akartam hazudni Jégkisasszony apjának, ezért igyekeztem összeszedni magam. – De nem akarod tudni, hogyan… Ott voltam én is… én…

 - Ne is mondj semmit! Próbáltad megmenteni az életét ugye? Még jó, hogy neked nem esett bajod… Biztosan a barátja voltál. Igazán nemes cse…

 - Nem! – csattantam fel. Pedig milyen könnyű lett volna hagyni, hogy a saját kitalációját tekintse igaznak…

 - Félreérti… Én nem voltam a barátja… Én…!

 - Hát akkor? – kérdezte az Öreg, és mert látta milyen nehezen szedem össze a szavakat, bíztatóan a vállamra tette a kezét. A kedvessége, amit nem érdemeltem, dühöt szított fel bennem önmagam iránt. Elcsaptam a kezét, vettem egy mély levegőt, a szemébe néztem, és az arcába kiabáltam:

 - Én voltam az, aki megölte!

Az Öreg, Tihamér még inkább összezavarodott. Összeráncolta bozontos szemöldökét, és megrázta a fejét, mint a kutya, ha böglyöt akar elhessegetni.

 - De ez… - akart ellenkezni.

 - Én voltam!!!  - felpattantam, megragadtam a vállainál, és velem egy magasságba emeltem.

 - ÉN VOLTAM!!! – ismételtem meg üvöltve. – A vendége voltam, és éhes lettem, és ő meg az illata… És ott volt Ő is! Még ha más irányította a testem, én is élveztem, hogy Ő kiszívja a vérét!

Halálra váltan, elszörnyedve nézett rám.

 - Tegyél le…

 - Én nem akartam… de nagyon éhes voltam, mert Türkiz nem hozott nekem enni…

 - TEGYÉL LEEEE!!! – sikoltotta. Leeresztettem.

 - Nem lett volna szabad… - motyogtam. – Ellenszegültem a parancsnak…

Az Öreg eközben a szemközti falig hátrált. Jégkisasszony is biztos így menekült előlem…

 - Mi a fene vagy te? Mi a fészkes franc vagy?! Talán valami rohadék kannibál, vagy mi?! HE?! GYILOS!!!

Nem néztem a szemébe.

 - Vámpír vagyok.

Felhorkant. Lerítt róla, hogy nem hisz nekem.

 - Na persze! Ez csak egy elcseszett rémálom! Igen… Mindjárt hét óra, és felébredek a feleségem mellett, és reggelit készítek a lányomnak… - motyogta magában, miközben fel-alá mászkált a padja előtt.

 - FEL FOGOK ÉBREDNI!!! – kiabálta. – VÁMPÍROK PEDIG NEM LÉTEZNEK!!!

Ügyet sem vetve rá, folytattam a „gyónást”.

 - Én nem emlékszem pontosan, hogy törtét, de mikor felébredtem a mellett, ami maradt belőle, a testét látva arra következtettem, hogy majdnem darabokra szaggattam, hogy minél több véréhez férjek hozzá… Ínycsiklandóan, de iszonyúan nézett ki. Nagyon brutális lehettem… de mindenesetre megígértem neki, hogy soha többé nem teszek ilyet emberrel, bármilyen éhes legyek is…

Az Öreg lekevert nekem egy sallert. Bár mindent beleadott, az ütés így sem volt elég erős, hogy arrébb tántorodja tőle. Csont reccsent. A saját öklét viszont eltörte. Nem törődve a fájdalommal, most ő rázott meg.

 - Nincsenek vámpírok! Ez paradoxon! Teljességgel lehetetlen! A vámpír csupán egy beteg, múlt századbéli férfi fikciója!

Válasz helyett kitátottam a szám, hátrahúztam az ajkaimat, és megmutattam a fogsoromat. Aztán villámgyorsan beleharaptam a saját öklömbe. Miután végignézte, ahogy a kicsorduló vér felszívódik, és a seb beforr, olyan gyorsan hátrált el tőlem, hogy majdnem megbotlott a saját feslett bakancsában...

 - Sajnálom a lányodat, és megbántam, amit tettem. Ha vissza tudnám csinálni, megtenném, de erre biztosan nem vagyok képes. Ha megnyugtat, én vagyok az egyetlen a fajtámból, és megígérem neked is, hogy nem ölök többé embert. Ha megengeded, akkor itt maradnék melletted ebben a Bástyában, amíg el nem jön az ideje, hogy tovább álljak. Észre sem veszed majd, hogy itt va…

 - EZT NEM BOCSÁTOM MEG!!! – ordított fel váratlanul. Öregesen megrohamozott, és megpróbált a sérült öklével újra megütni. Ezúttal azonban elkaptam a csuklóját.

 - A bütykeid már eltörtek. Ne tégy még több kárt magadban.

Vergődött még egy darabig a szorításomban, aztán mikor elfáradt, és feladta, eleresztettem, és a padjához támogattam.

 

A következő két hetet a Bástyában töltöttem az Öreg mellett. Nem minden percét, mert a bűnözőkre is időt kellett szakítanom, akik különösen elkanászodtak az utóbbi időkben, mióta nem üldöztem őket olyan rendszeresen, mint korábban. Különösen büszke voltam magamra, mert sikerült elkapnom egy srácot, akinek tizenegyszeres körözést varrtak a nyakába csalásért és pénzhamisításért (ezt onnan tudom, hogy egyik éjjel találkoztam Foszforral, aki oda adta nekem a magyarországi száz legjobban körözött bűnözőről szóló fényképekkel is felszerelt halállistát). Az igaz, hogy a vak véletlen is közrejátszott, de a pontot ezúttal magamnak adtam, nem a szerencsének, amiért sikerült kiszúrnom, hogy fals pénzzel fizet, és a kinézete hasonlít az egyik listabeli pasira. Egy fél napon keresztül követtem, mire végül elvezetett a búvóhelyéhez. Benéztem hozzá, de nem vártam meg, míg megkínál valamivel, hanem helyette gúzsba kötöztem, és rászíjaztam az egyik pénzt nyomtató gépére. Aztán felhívtam Foszfort, és megadtam neki a címet, hogy hova jöjjön…

Visszatérve az Öregre, valamelyik reggel megpróbált leszúrni egy vékony acélrúddal. Arrébb hengeredtem, de aztán átszúrtam magamon, azt az izét, hogy lássa, nem halok meg ennyitől, és nyugodtan felhagyhat a szánalmas bosszúállásos próbálkozásaival. Vajon a vámpírok ellen elkövetett gyilkossági kísérlet törvénybe ütközik?

Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy erről még nem született jogszabály… Hmmm…

A két hét elteltével az éhség is visszatért. Alattomosan, de gyilkos erővel. Szeptember elején állandóan esett az eső, és viharok tomboltak mindenfelé. Néha kiültem az esőbe, hogy lehűtsem az éhségemet, és elnyomjam valamelyest az érzékszerveimet, hogy ne érezzem olyan erősen a vér szagát, és ne halljam annyira hangosan az emberi szívek dobogását.

Az Öreg is észrevette, hogy valami nem stimmel velem, mert egyik reggel félretette az ellenérzéseit, és vette a fáradságot, hogy megkérdezze:

 - Neked meg mi bajod van?

Vállat vontam.

 - Éhes vagyok.

Jó láthatóan megijedt. Rá volt írva az arcára, hogy attól tart bármelyik másodpercben nekiesek és felfalom. Pedig én mondtam neki, hogy semmi ilyesmi nem merült fel bennem, de hát… körülbelül, mint halottnak a csók…

Ezekben a napokban inkább nem vadásztam bűnözőkre. Az ő érdekükben nem… Helyette inkább lázasan agyaltam, mibe vághatnám bele a fogaimat, amivel nem ártok senki ember fiának, mielőtt még eluralkodna rajtam az őrület újra. Néha olyan érzésem támadt, mintha már megint nem lennék egyedül, pedig tisztában voltam vele, hogy Ő még nem materializálódott újra.

Megkértem Foszfort nézzen utána minden magyarországi vérbanknak, de kiderült, hogy bevonták a katonaságot ellenem, és mindenhová egy kisebb, de annál ütőképesebb csapatot állítottak. Lehet, hogy ki tudnám őket játszani, de mi van, ha ott helyben rávetném magam a tasakokra – a gondolatra össze is futott a nyál a számban – és a katonák meg rajta kapnának, hogy ott vagyok? Nem akarom, hogy akár embernek, de főleg inkább a vérnek baja essen. Márpedig ha mi ott csatározni kezdünk, akkor nem tudom garantálni, hogy minden olyan ép és makulátlan marad, mint mielőtt betettük volna oda a lábunkat, én meg a katonák. A vér ellopása meg, ha figyelembe vesszük a jövőbeli terveimet, igencsak rossz fényt vetne rám…

Aztán egy késő délutánon, mikor teljes letargiában áztattam magam az esőben – reggel észrevettem, hogy megjelentek a bőrömön az első szürke erek – az egyik fán megpillantottam egy mókust, amint ágról ágra ugrál.

Bár a megoldás nem tűnt annyira csábítónak és jóízűnek, de azért egy próbát megért. Ami azt illeti mókusra vadászni sem volt túl izgalmas. Végül legyőztem viszolygásomat és megkóstoltam – előtte kitekertem a nyakát, hogy ne ficeregjen annyit – de a rossznál még egy fokkal borzasztóbb volt, és a testem összes porcikája tiltakozott ellene. Úgyhogy a mókusállomány le-tömegmészárlását inkább elvetettem.

De mivel embert mégsem ölhettem, maradtam az állatoknál. Vajon van-e olyan állat, ami tulajdonságaiban hasonlít az emberre? Persze, hogy van te ostoba – válaszoltam meg a magamnak feltett kérdést – a főemlősök. Azokat pedig a Fővárosi Állat – és Növénykertben találni.

Elindultam tehát az állatkertbe a fejemben lévő térkép iránymutatása szerint. Aztán mikor már a Vajdahunyad várának környékén repültem, nos…

Ő megszólalt a fejemben.

 - Ölni kell – jelentette ki határozottan, komolyságot mímelve fülig érő szájjal. – Éhesek vagyunk.

 - Igen, ez így igaz… Nyugi már rajta vagyok.

Ezen egy kicsit meglepődött.

 - Ki? Te?

 - Miért van még egy disszociatív személyiségzavaros énünk?! Ne kérdezz ostobaságokat.

 - Na de… legutóbb foggal-körömmel ellenkeztél.

 - Mióta megölted… izé, megöltük Jégkisasszonyt, már nem érdekel az emberek lelke. És most maradj csendben.

 - Jól van… - felelte, kissé durcásan, de azért engedelmesen a háttérbe húzódott.

Sietős léptekkel haladtam el a Vajdahunyad vár mellett. Betájoltam, hogy hol van az állatkert, és nem nézve se jobbra, se balra egyenesen haladtam előre a Város ligetben.

Ahogy haladtam a fák között, hirtelen egy beszélgetés és két illat foszlányai csaptak meg.

 -… nem tudtam, hogy a vár alatt vannak ilyen termek...

 - Ja, de amúgy elég unalmas és semmitmondó volt az egész – jegyezte meg lefitymálóan a kék hajú.

 - Ugyan már, neked minden unalmas, aminek az IQ-ja nem akkora, mint a tiéd… - hallottam ZéTé hangját.

 - Anna, nem volt az.

 - Zoli, ne kezd ezt újra!

 - Mit ezt?!

 - Ezt a sóvárgást! Anna hibát követett el nem is kicsit, ezért nem lesz ezután minden olyan, mint régen. Előbb-utóbb úgy is elkapjuk. Ellene küldtek minden szabad egységet. Nem vagyok benne biztos, hogy elég lesz-e…

 - Anna nem egy levadászni való állat! Ő az én teremtményem, még ha gyilkos is, nem kellene…

 - El kell kapnunk, mert ez a parancs! Nincs mese!

 - Azt nem fogom hagyni – sziszegte Türkiz, és a testvére fölé tornyosult.

 - Márpedig… - ZéTé hirtelen megdermedt, és a saját tengelye körül forogva, igyekezett lepásztázni a környezetét. Az egyik pisztolytáskából előhalászott egy pisztolyt, és még egyszer körbekémlelt.

Mozdulatlanná dermedtem, hátha nem vesz észre. Végül visszafordult Türkizhez, hogy megint vitatkozzunk. Kihasználtam, hogy pillanatnyilag más köti le, és újra elindultam.

 - OTT VAN!!! Ő AZ!!!

A fenébe…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Re: Re: Re: Re: Nyuuu owo

(Lilly, 2011.06.14 13:30)

JEEEE! OWO

oi lil

(A Tulaj, 2011.06.04 20:24)

ha már itt tartunk mit szólsz az új design-hoz? a headert meg a logó is én csináltam. van ám haszna azért az iskolába járásnak... és lehet hogy felteszek egy új történetet (ami már hónapok óta kész van) csak a te kedvedért... na? na? na? de ki fog folyni a szemecskéd mert harminchét oldal. :D

Nyuuu owo

(Lilly, 2011.06.08 16:17)

NYUUUUUU Új sztoriiih? MITINEKEMAGYJADIDEMOSTAN!!! >.<

Re: Nyuuu owo

(A Tulaj, 2011.06.08 16:45)

oké, oké hagyom magam meggyőzni... :D mit szólsz, már csak ez a hét van hátra, meg a jövő hét kedd szerda.... tudod mit jelent ez?

Re: Re: Nyuuu owo

(Lilly, 2011.06.09 13:13)

*megnyaljaaszájaszélét* Azt, hogy mindjárt nyár és akkor kapunk friss és ropogós írást? Owo

Re: Re: Re: Nyuuu owo

(A Tulaj, 2011.06.12 20:42)

így igaz!! :D :D

Re: Re: Re: Re: Nyuuu owo

(Lilly, 2011.06.14 13:30)

JEEEE! OWO

Namár

(Lilly, 2011.05.23 15:59)

Életjel nuku? Nincs? Semmi? Haló. Föld Párkánák, Föld Párkának, Párka, veszed az adást? Halott vagy? Vagy csak alszol? Jóreggeeeeeeeelt!! O.O

Re: Namár

(A Tulaj, 2011.05.24 11:17)

ne haragudj... iskolába járok... de igyekezni fogok a folytatással, mert a vége már tök jól ki van találva meg minden!

ÉL

(Lilly, 2011.06.03 14:39)

ÉLSZ OwwwwO Várjuk nagyon owo DE ha nem lesz hamarosan, véged >D

Re: ÉL

(A Tulaj, 2011.06.04 20:17)

máá' nagyon örülök, hogy így lelkesedsz, meg hogy szereted amit írok. ízi, cimbi, jövőhéten vége ennek a szemeszternek, és aztán.... *gonosz röhögés* -.-

Re: Re: ÉL

(Lilly, 2011.06.05 11:21)

Nyuuu JUHÉÉÉÉ oWo

Vám Piroska

(Lilly, 2010.11.28 12:57)

Lol, ez jó xDDD Agyhalál x333

Szira

(Enid, 2010.11.28 11:06)

Egyébként én valószínűleg a Piroska nevet adtam volna a vámpírnak... Vám Piroska... hogy pontos legyek...

Cerberos

(Standard Deviation, 2010.10.28 07:47)

Miért, mi baj a majmokkal? Akit igazából utálnod kéne mostanra az a hiperaktív állatkerti lajhár, nem? :D
Igen! Igen! IGEN! Az a bizonyos állatkerti rész!!!!!!
Mostmár tényleg henteljünk! (Persze csak úgy, hogy ha közben lehetne, hogy senkinek nem esik baja.... öhm... ez így eléggé paradox, nem? De akkor is! Zétének, Türkiznek és Annának nem eshet bántódása. Ugye?)

Enid

(Szira, 2010.10.23 22:13)

Na véééégre.... Amióta lerajzoltad ezt a részt azóta várom, hogy elolvashassam. Jóóóó!!!!!!!!!! Jöhet a hentelés, nesztek csimpik! (sose szerettem a majmokat)

HURRRRÁÁÁÁ!

(Lilly, 2010.10.23 11:21)

Hú, ez de állat rész volt!
Nagyon izgis ^^ Alig várom a folytatást! Hajrá!
Szegény Anna! És szegény Türkiz! Meg szegény öreg!
Wááá! Ha Anna most éhes, akkor meg fog valakit csapolni! Neeee!
Követelem a folytatást! MOOOST!!!