Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Huszonhárom

2011.06.16

-Huszonhárom-
 
   Már csak ez hiányzott! Türkiz és Zété… a szavaikból úgy vettem ki, volt valami rendőrségi gyűlés a Vajdahunyad Vár alatt. Valami titkos helyen, mert erre nézve még az én memóriámban sincs adat. Valami fontos dologról lehetett szó, például rólam. Tökmindegy. Később megkérdezem Foszfort, hátha tud valamit. De most…
   Mit kéne csinálnom? Türkiz és Zété felém tartanak, az egyik azt akarja, hogy megint valami dédelgetni való házi állat legyek, a másik meg akar ölni. Vagyis, az egyszer biztos, hogy el akarnak kapni. És éhes is vagyok… Miért kell mindig mindennek így alakulnia? Nagyon tudnék örülni egy nagy adagnak a vámpírok szerencséjéből, és az emberek vérébő- nem erre nem gondolhatok. Még a végén Ő is előmászna.
   A fenébe… Ha leverem őket, az testi sértés lenne, nem vetne rám jó fényt később… Éhes vagyok!!! Mindegy, megyek az állatkertbe. Majd később… várjunk csak, miért kéne nekem ezekkel foglalkoznom? Teremtőm, kezdek úgy gondolkodni, mint holmi emberek. Mostanában elég sűrűn feledkeztem meg arról, hogy vámpírként többre vagyok képes, mint ők. Ha elkezdenék azon agyalni, hogy mit csináljak az olyanokkal, mint Zété, akit korábban emberszámba vettem és most megtámad, csak az emberek játszmái szerint élnék. Pedig most gyakorlatilag szabad vagyok. Azt csinálhatom, amit akarok, akkor, és ahol akarom. És ennek így is kell lennie. Én fogom rángatni a drótokat, és megszerzem Vörös fejét, aki nem átallott kikezdeni velem. Ti meg többiek, kis ganajtúró szörnyetegek, elmehettek sót nyalni.
   Nos, akkor… mi tegyek? Már elég közel vannak… hallom a hangosabban dübörgő szívük hangján. Egy szempillantás alatt eltűnhetnék, hogy vérét vegyem egy főemlősnek… Miután megöltem Jégkisasszonyt, Türkiz is látott, meg még jó páran, mikor felfedeztek. A véres ruhám elég egyértelmű bizonyíték. De ugyanakkor, azt nem látták, hogy csináltam. Mondjuk a végeredményből, még a leggyengébb képességű korboncnok is ki tudja találni, hogy történt. Biztos azt mondták Padlizsánéknak –olyan, mintha valami vadállat marcangolta volna szét, de az állkapocs-nyomok emberre utalnak, nem hittem volna, hogy valaki képes erre…
   Ezt nyomatékosítani kéne. Azt akarom, hogy egyértelművé váljon mindenki számára, mit és hogyan tettem Jégkisasszonnyal. Szóval hagyom Türkizéknek, hogy kövessenek. Szépen odavezetem őket, a helyre ahol kivégzem a főemlőst. De most már indulnom kéne, mert lassan beérnek, és mint mondtam, nem akarok harcba bocsátkozni velük.
 - Csak ámulok, bámulok, teljesen el vagyok képedve ezen az arcpirító ostobaságon, amin töröd a fejed! – csattant fel a hangja a fejemben.
 - Nem megmondtam, hogy kussolj? – kérdeztem vissza tőle, aki mérgesen ficánkolni kezdett, remegésre késztetve a tagjaimat. – Ezt hagyd abba. Szánalmasnak tűnök attól, hogy így reszketsz…
 - Miért nem egy embert támadunk meg?! – kiabálta a szavamba vágva. – Mi ez a hülyeség a főemlősökről? Semmit sem lehet rád bízni?! Basszus!
 - Te csak fogd be! Megígértem Jégkisasszonynak, hogy többé nem bántok senkit!
 - Baromság! Mi azért élünk, hogy…
 -… kiszolgáljuk magunkat az emberiségnek nevezett büféből? Ez olyasmi, amit nem akarok megtenni. Nem azért mert Türkiz mondta, hanem azért mert így döntöttem. De cserébe izgalmas vadászatnak nézünk elébe jó?
 - És mi lesz a… várj. Mit mondtál? Vadászni fogunk?
 - Igen. Ha már itt tartunk, szeretném ha részletesen elmesélnéd nekem, hogy ölted meg Jégkisasszonyt.
 - Ó, tudni akarod? Egyébként az a te „istened” meg egy ember követnek minket…
 - Tudok róla. Direkt intéztem így. És most mesélj Éles Katáról.
 - Rendben – fészkelődni kezdett, és kényelmesen elhelyezkedett a fejemben. Gondolatban feltette a lábát valamire, hátradőlt, és mesélni kezdett:
 - Miután megtaláltam, lerángattam a buszról, amire felszállni készült, és betereltem az első félreeső helyre. Kicsit még hagytam, hadd próbálkozzon, aztán a falhoz vágtam, és beleharaptam a nyakába. Lehet, hogy ki fogok hagyni valamit, mert nemigen gondolkoztam, csak csináltam, amit az ösztöneim súgtak. Addig szívtam a vérét, amíg már nem jött több a sebből. Ekkor áttértem a nyaka másik oldalára… De nem értem, miért kell nekem erről beszélnem. Én minden emlékedet láthatom, ha úgy akarom, te ugyanerre fordítva nem vagy képes? Tessék, itt van minden, amit akkor láttam és éreztem…
   Hirtelen egy rakás kép, hang, illat, íz és más érzések törtek be a fejembe. Olyan váratlan volt, hogy egy kissé megtántorodtam. Az orrom egy kis szeletkéjét láttam homályosan, meg a kezeimet, de a képek nagy részét Jégkisasszony töltötte ki. Mikor az emlékekben Ő beleharapott Éles Kata valamelyik testrészébe, vagy feltépte az ujjaival puha húsát, olyan volt, mintha én csinálnám. Meleg vérének mámorító íze mindent beborított, sokkal jobb érzés, mint hideget inni. Az sehol sincs ehhez az élményhez képest… Teremtőm… én nem tudtam, hogy ez ilyen fantasztikus volt… mmm… Kár, hogy Türkiz annak idején megtiltotta ezt. Hány, de hány alkalommal lehetett volna részem ilyesmiben? És az is kár, hogy Jégkisasszony esete megtanított bűntudatot érezni. Megborzongatott a gondolat, hány nyakat téphetnék fel ugyanígy, milyen sok koponyát törhetnék be, hogy megihassam az agy vizét…
 - Hé, figyelj oda! Csorog a nyálunk! – szólt rám Ő, majd kéjesen vigyorogva hozzátette. – Biztos vagy benne, hogy nem akarod megtapasztalni ugyanezt, úgy hogy te irányítod a testünket?
   A gondolatra, hogy ezt megtehetném, a fogaimba, ismerős, bizsergő fájdalom nyilallt.
   Megtöröltem a számat és az államat a pulcsim ujjával.
 - De, ez minden vágyam. Ezért megyünk az állatkertbe.
 - Nincs kedvem vitatkozni veled – sóhajtott fel. – Nagy esély van rá, hogy megkapom a vadászatot, amit ígértél…
 - Megérkeztünk – vágtam a szavába.
   Ott álltunk a Fővárosi Állat- és Növénykert bejárata előtt. Impozáns, ormányos izékkel díszített kapuja volt, a bejáratot rács állta el. Felnéztem és láttam, hogy a kapu állatokkal megkoronázott csúcsos kupolaszerűségben végződik. És mindent átitatott az állatkertben lévő állatok szaga: az ürüléküké, a bundájuké, a szájuké, mikor ásítottak, és a vérüké is, amely inkább taszított, mint vonzott. Gyorsan megkerestem azt, amelyiket a legkevésbé találtam ocsmánynak és leginkább hasonlított az emberére.
   Megtaláltam! Most már tudom, merre van. Nincs más hátra, mint bezúzni ezt a vasrácsot, aztán odavezetni Türkizéket, majd felszecskázni a főemlős-állatot.
 - Állj meg Anna!
   Nocsak. Úgy tűnik Türkizék utolértek. Jó lesz sietni. Teljesen semmibe véve a testvéreket, közelebb léptem a rácsokhoz, és nekiálltam szétfeszegetni őket.
 - Anna… - hallottam Türkiz örömteli hangját. Vajon mitől lett ilyen boldog hirtelen?
 - Elég legyen! – csattant fel Zété, és kibiztosította fegyverét. – Fejezd be a kapu rongálását és feküdj arccal a földre. Mindkettejük hangját elnyomta a fém csikorgása. Lehet, hogy ki is kell szakítanom párat.
   Megragadtam az egyik rudat, és épp nekiveselkedtem, mikor lövés dörrent. A puskapor csípős szaga terjengett a levegőben. Türkiz rémülten felordított.
 - Tedd, amit mondtam, vagy a következő már nem a levegőbe megy. Biztos lehetsz benne, hogy ilyen távolságból nem hibázom el.
 - Mi a fenét csinálsz, Tomi?! Nem lőheted le Annát! Nem engedem, hogy bántsd, ezt egyszerűen nem fogom hagyni, hogy…
 - Csinálj, amit akarsz, Zoli! De csak szólok, hogy közszolgálati személy munkájának akadályozásáért komoly bajba kerülhetsz a törvényeink szerint! Anna! Földre!
   Földre? Földre?! Mi?! Nem vagyok a kutyád, te kis pondró! Fém sikoltott, mikor hirtelen fellángolt dühömben, kiszakítottam az egész vasrácsos kaput a helyéből. Egyenesen abba az irányba hajítottam a hátam mögé, amerről Zété hangját hallottam.
 - A francba! – káromkodott a „rendőr bácsi”.
 - Tomi! Anna, kérlek, ne csináld! Gyere haza velem, és megbeszéljük az egészet! Nem lesz semmi baj, ha most velem jössz!
   Lövés dörrent. Kissé arrébb mozdultam, így a golyónak csak a szele érte el a combomat. Szóval lábon akart lőni.
 - Isten hülyébb, mint gondoltam – hallottam Ő hitetlenkedő hangját a fejemben. Magamban gyorsan egyetértettem vele, aztán a levegőbe rugaszkodva átlebegtem a kapun, és a főemlős felé vettem az irányt, amit kiszemeltem magamnak.
 - Várj már! Nem vered le őket? – kérdezte Ő.
 - Nem.
 - Miért? Ez kitűnő lehetőség egy kis testedzésre!
 - Te csak maradj csendben és figyelj – sóhajtottam fel. – Nem sokára megkapod a testedzésedet.
 - Olyan izé vagy… - dünnyögte duzzogva.
   Hamar megtaláltam az Emberszabású Majmok Házát. Az állat szaga, amit kiszemeltem innen, hanem a másik oldalról áradt. Egy kis zöld tábla hirdette: ne etesd az állatokat! Egy másikon pedig többek között a gibbon felirat állt.
 - Anna! Megállni!
   Ügyet sem vetve rájuk, magasabbra emelkedtem, és átlendültem, ahogy magamban lerövidítettem a nevét, az Embermajmok Házának másik oldala fölé. Hallottam, hogy Türkizék futva kerülnek arrafelé, amerre én vagyok. Zété a telefonján hadarva erősítést kért.
   Lehunytam a szemem, és koncentrálni kezdtem. Motoszkálást hallottam az épület belseje felől, és most már azt is tudtam, hol kell betörnöm ahhoz, hogy kiragadjak egyet a négy közül. Ő izgatottan mocorogni kezdett.
   Még magasabbra szálltam, és a szemem sarkából észrevettem, hogy Türkizék minden mozdulatomat figyelik. Igen, ez az, amit el akartam érni. Hogy minden figyelmüket felém fordítsák. Akkor tehát…
   Két lábbal előre, teljes erőmből belecsapódtam az Embermajom Ház cserepezett tetejébe. Azt hittem szükség lesz még egy csapásra, de úgy látszik alábecsültem magam, mert már elsőre sikerült áttörnöm a tetőn és a gerendákon. Néhány vaskos, hegyes szálka felsértette a bőröm, és beleszakított a ruhámba, de a sebeim gyorsan beforrtak, a pulcsimat, meg úgy is le kell cserélnem valami más felsőre ez után a kis kaland után.
 - Szép volt! – lelkesedett vidáman Ő.
   Az embermajmok idáig aludtak, de most riadtan bömbölve igyekeztek a sarkokba húzódni. Még hogy emberszabásúak! Ne nevettessetek! Azok a nagy szőrös, tagbaszakadt izék, mindenre hasonlítottak csak emberre nem.
   Kivillantottam a fogsorom, és rájuk sziszegtem, csak hogy egyértelművé tegyem, mit akarok. Az egyik közöttük két lábra állt, és a mellét döngetve felüvöltött, aztán felém iramodott. A kitértem az útjából, majd hátranyúlva fél kézzel megragadtam a grabancánál fogva, és kihajítottam a résen, amit a tetőn ütöttem. Nem fért volna át rajta magától, úgyhogy segítettem neki egy kicsit. A levegőből aztán az egyik üvegfolyosóval körülvett kifutó gyepére dobtam. Nagyot nyekkenve elterült. Egy pillanatig mozdulatlanul feküdt, aztán lassan feltápászkodott, és megrázta a fejét, mintha a csillagokat akarná elkergetni, amiket látott.
   Türkizék átvágtak egy kis kötélkerítéssel elkerített tisztáson, és az üvegnek nyomták az orrukat, hogy jobban lássanak. Zété rálőtt az üvegre, de nem ért el vele, semmit, mert az állatkert rendkívül erős fajtákat vásárolt korábban az embermajmok miatt.
   A főemlős számára ekkorra vált világossá, hogy nem megsimogatni akarom. Elhátrált tőlem, amilyen messzire csak tudott, majd rohanni kezdett kiutat keresve.
 - Türkiz, Anna mégis mi a fenét művel?! – kérdezte Zété ingerülten testvérétől.
 - Szerintem vadászik – felelte a körülményekhez képest meglepően higgadtan a teremtőm.
   Így van Türkiz, vadászom – értettem vele egyet magamban. És azt akarom, hogy végignézd, hogy megtudd, mit csináltam pontosan Jégkisasszonnyal. Szóval nézz meg jól!
   Villámgyorsan utolértem az embermajmot, az ujjaimat belevájtam a nyakába, és egy jónagy adag bőrét lenyúztam szőröstül. Odakapott, és felvonyított, mert fájt neki. A hangja zene volt füleimnek, Ő pedig kacagva szökdécselni kezdett. Hátulról belecsapódtam, rákulcsoltam kezem, lábam, aztán jó erősen beleharaptam a nyakába oda, ahová az ütőerét sejtettem.
   A vére… nem volt a legjobb. Meg sem közelítette az emberér ízét, se hidegét, se melegét. De vér volt, és nem éreztem olyan erős késztetést, hogy otthagyjam.
   Türkiz kiáltását hallottam tompán, az embermajom pedig bömbölt, hánykolódott, és csapkodott. Megragadta az egyik lábam, és megpróbálta lefejteni magáról, de minél jobban próbálkozott, én annál erősebben szorítottam. Egyre nehezebb vett levegőt, szóval végül enyhítettem a fogás erején – nem akartam még, hogy elpusztuljon. Mindent a maga idejében ugyebár.
   Mivel az íznek nem tudtam, ezért átadtam magam az érzésnek, ahogy a vére felszívódik a fogaimba, és lecsorog a torkomon. Neki valóban igaza volt, egy idő után tényleg kiapadt a „forrás”.
Egy pillanatra elengedtem az embermajmot, ami már eléggé imbolygott, és átmásztam a hátán, hogy hozzáférjek a nyaka másik oldalához.
   Mikor ezzel is végeztem, a főemlős már a földön feküdt. Egy jól irányzott rúgással a hátára penderítettem, aztán rávetettem magam, és feltéptem az egyik csuklóját. Ezt követte a másik, majd a combja belső fele, mindkét hónalja, és a lábánál lévő kézfejeinek csuklói.
   Az embermajom éppen csak pihegett, de én még mindig éhes voltam. Az ujjaimat a mellkasába és a hasába vágva további hosszú sebeket ejtettem róla, és gyorsan fellefetyeltem a kiserkenő vörösséget.
   A tücskök halkan ciripeltek a kora őszi éjszakában, míg én módszeresen kaszaboltam a majmot, Türkiz és bátyja megrökönyödött tekintetétől kísérve.
   Sajnos a felsőteste felhasogatása még mindig nem volt elég, pedig már mindenemet vér áztatta lassan. Az embermajom már nem élt, ezért igyekeznem kellett, mert ha a teste rohadni kezd, végképp ehetetlen lesz és kárba vész egy csomó étel. Pontosan úgy, ahogy a tőle látott emlékképekben láttam, felemeltem a nyakánál fogva, és átütöttem az egyik kezemmel a mellkasát és kiráncigáltam a szívét. Szétmarcangoltam, kifacsartam amennyire csak tudtam, aztán a könyökömmel bezúztam a koponyáját, és kiittam belőle, ami iható volt.
   Ezután felnyaltam a fűről, a testéről, az arcomról és a kezeimről az összes vért, amit csak tudtam, aztán levettem a pulcsimat, és jó erősen megtekerve, a számba csavartam a beleivódott vért.
   Azt nem merem kijelenteni, hogy teljesen jól laktam, de már korántsem éreztem olyan erős éhséget. A szürke erek, még mindig látszódtak, de legalább most már nem dudorodtak úgy ki. Az Ő jelenléte is halványodni kezdett.
   Úgy döntöttem repetázom, ezért visszarepültem az Embermajmok Házába egy másik példányért. Mintha érezte volna, mi jön, rémülten ordítozott és hadonászott. Kint az udvaron kicsit megkergettem, szórakoztam vele, és eltörtem a karjait, mert az előzőnek sikerült megrepesztenie néhány bordámat (bár mostanra már összeforrtak), amikor ütlegelt, hogy lerázzon magáról.
   Mire ezzel a főemlőssel is végeztem, az ég alja kissé kivilágosodott, és jóval nagyobb közönségem lett. Villogókkal felszerelt rendőrautókon, és katonasági furgonokon állig felfegyverzett katonák és rendőrök érkeztek. Az égen két helikopter körözött hatalmas zajt csapva, amivel felverték álmukból az állatkertben lakó állatokat. Mindenki össze-vissza rohangált, hogy fedezéket keressenek a lesben álláshoz.
   Én remekül szórakoztam ezen a kis hirtelen kerekedett káoszon, amit néhány ostoba majom meggyilkolásával sikerült teremtenem.
   Kihívóan rávigyorogtam a véráztatta fogsorommal Türkizre, aztán immár jóllakottan elrugaszkodtam a földről és a helikoptereket kikerülve kilőttem az ég felé. Mielőtt felszálltam volna, kiszúrtam a tömegben Foszfort, és alig észrevehetően jeleztem neki. Vette a lapot, és azonnal elindult.
   És milyen jól tette… vagy milyen rosszul? Épphogy elhagytam a Városligetet, mikor olyan elviselhetetlen kín hasított belém, hogy nem tudtam megtartani magam a levegőben, és a Hősök tere két szélén álló múzeumok egyikének oldalába csapódtam.
   Sosem éreztem még ilyet.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Én

(mármint Lilly, 2012.10.17 16:27)

Életet erre a sivár helyre! Azért jövök fel naponta hogy lássam ahogy a szél fújja a homokot meg az ördögszekeret meg kaktuszok merednek az égbe meg keselyűk lesnek valami dög után? DD:

Utósajt

(Lilly, 2011.12.07 16:43)

Hülyeség

Cerberos

(Re: Utósajt, 2012.04.16 22:22)

Bocs, de az utósajt, mint kifejezés annyira jó! Lehet, h el is lopom. De csak ha nem bánod.

Re: ggel

(Lilly, 2012.04.17 10:37)

Csak nyugodtan x''D Szívd magadba a hülyeség mértéktelen erejét x'3

Sajtapó

(Lilly, 2011.12.06 10:14)

Mikulás alkalmából ajándék hülyeség!

Sajtevő verseny

(Lilly, 2011.12.05 15:11)

Hülyeeeeeséééééégőőőőőő

Sajtevő verseny

(Lilly, 2011.12.05 15:11)

Hülyeeeeeséééééégőőőőőő

Sajtot sajttal

(Lilly, 2011.12.04 10:45)

HÜLYESÉÉÉÉÉÉÉG!

előételnek egy kis sajt

(Lilly, 2011.12.03 11:26)

Hülyesééééééééééég még mindig semmi frisssssss

előételnek egy kis sajt

(Lilly, 2011.12.03 11:26)

Hülyesééééééééééég még mindig semmi frisssssss

Sajt ami tejből készült

(Lilly, 2011.12.02 15:44)

Látom megint nincs friss, ami azért jó, mert továbbra is írogathatok hülyeségeket ^^

sajtos sajt

(Lilly, 2011.12.01 12:19)

HÜ-LYE-SÉÉÉÉÉÉG!!!!

Büdös sajt

(Lilly, 2011.11.30 16:57)

Hülyeséééééég

Ementáli sajt

(Lilly, 2011.11.29 10:37)

Sok-sok hülyeség, sálálálá

Mert a sajt finom

(Lilly, 2011.11.28 15:30)

Szal most írok hülyeségeket

Sajt

(Lilly, 2011.11.27 08:56)

Most elhatároztam hogy addig fogok hülyeségeket irogatni ide, amíg nincs friss.

Sajt

(Lilly, 2011.11.27 08:56)

Most elhatároztam hogy addig fogok hülyeségeket irogatni ide, amíg nincs friss.

Embermajom, és az impozáns izé

(Lilly, 2011.06.24 12:36)

WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ AZTAKURVAROHADTMÁRBOCSÁNAT! Ez állati jó volt OwO El is felejtettem, mennyire imádom Annát és a stílusát OwO Nameg Őt is OWO Végre jó hosszú, friss és ropogós, amellett rettentő izgalmas, vérben bővelkedő, szadizmusban úszó, gyönyörű fejezetet kaphattunk. KÖVETELEM A FOLYTATÁST MOST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

De izé vagy

(Lilly, 2011.06.24 12:43)

Egy csodás Vámpír Anna fejezet után SEMMI nem cseszheti el a napomat OwO

Turul

(Szirka, 2011.06.20 10:25)

Hatalmas!!!!!!
Nagyon tetszik Anna és Ő beszélgetése, "De izé vagy!" haláli!
De most komolyan, mi történt Annával? Nem jó a majomvér? Lejárt a szavatosság? Szalmonella? Mi történt?
Türkiz és Zété mit fog tenni? Nem úgy néz ki hogy Türkiz valaha is lemondana Annáról, még azok után sem, hogy kinyírta az exbarátnőjét... Folytasd, az írásaid hiány miatt rajtam is kijöttek a fekete erek és még nem múltak el teljesen...