Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Át mindenen

2009.05.05

2. Át mindenen

-------------

F

ehér kámzsákba öltözött alakok gázoltak át a hullákon, és a sebesülteken. Egyikük, aki arany pántot viselt a csuklyáján néha le-lehajolt: valamit, vagy inkább valakit keresett. Mikor elérkezett a királyi pár teteme fölé, elégedetten mordult fel. De hol van a herceg? Ez a legfőbb kérdés. Keresztül kasul bejárták az egész épületet, de herceget nem találtak. Csak ló-, javset-, lótuszvirág-, meg szolgálóhad-hullákat. Az arany pántos kezdett nagyon ideges lenni… De nem fogja feladni! Kimentek az utcára, mikor egy kissé megpörkölődött, egyébként gazdagon felöltözött alakot pillantottak meg a földön a fal tövében. A herceg volt az. Ris feltápászkodott, de kissé kótyagos lehetett, mert alighogy felegyenesedett, meg kellett kapaszkodnia a falban.

-Ő AZ!!! –harsant fel a kiáltás. Ris felkapta a fejét…

 

x

 

…fehér alakokat látott felé rohanni. A látása még nem élesedett ki teljesen, a feje is eléggé zúgott. A fehér köpenyegesek kezében elektrodárda rideg fénye villant. ’Mi a…?! Hogy?! Kik ezek, és miért…?’ Nem ért rá tovább filozofálni. Rátámadtak, ő pedig fegyvertelen volt.                                         Elfutni soha nem szégyen. Sőt! Ilyen helyzetekben kifejezetten dicsőség. Nyakába szedte hát a nyúlcipőt. Futott, ahogy a lába bírta, utána a fehér köpenyesek özöne. Nem nézte, hogy merre menekül, egyre csak az járt a fejében, hogy azonnal fel kell szívódnia.

     A gazdag negyed széles, macskaköves utcáit már réges-rég elhagyták. Ris elégedetten vette észre, hogy ha az ember életveszélyben van, sokkal jobb teljesítményt tud nyújtani, mintha csak versenyezne egy sportrendezvényen. Csak az a rohadt díszkar ne csapkodná a combját.

     Sajnos, az üldözői sem fáradtak ki. Természetesen az aranypántos nem iramodott Ris után, neki egy másik piszkos munkát kellett elvégeznie: megkeresni és leszúrni, aki még élt. Ezt nem könyörületességből tette, hogy megkönnyítse a szenvedőket a fájdalomtól. Nem. Dehogy. Csak azért vélte úgy, hogy minderre szükség van, hogy senki nem hinthesse el, esetleg ő is lehetett a merénylő. A katonákat pont az ilyen loholós munkára szerződtette, és ha már jelentkeztek az állásra, akkor tessék megdolgozni azért a pénzért!

     Reggel a kertvárosok nyüzsgő terein a piacok elkezdik kibontogatni sátraik szárnyát. Nénik vitték ki a frissen szüretelt gyümölcseiket nagy kosarakban, bácsik készítették ki az újonnan eszkábált szerszámaikat, állati eredetű termékeiket: például bőröket, ruhadarabokat, ragasztót fésűt, szőnyegeket, cipőket. A szegény gyerekek, a kutyák, a macskák és a galambok is mind visongva rajzottak ki, hátha pottyan nekik néhány selejtes játék, vagy morzsa. Színes, hangos, forgatagos helyek a piacok, hát, még ha egy herceget kergetnek keresztül rajta!

     Tényleg nem örültek neki, amikor Ris egy macska ügyességével szökkent át egy kuruzsló üvegcséi fölött, mire az mindenféle szitokszavakat zúdított rá. A kofák sem jártak jobban: Ris belelépett egy tíz kilós óriáseprekkel teli rekeszbe, és az eredmény, amit ezzel produkált, hát… robbanásszerű volt. A kutyák viszont, ha tudták volna, hogyan kell, biztosan éltetik, mert egy hosszú hurkafüzért is leszakított véletlenül a hentes pultnál. A hentes meg utána hajított egy bárdot, de szerencsére nem találta el vele.

     Már maga sem tudta mennyi ideje futott, mire észrevette, hogy már régóta nem üldözi senki. Mikor megállt, csak akkor vette észre mennyire kifulladt. Lerogyott a legközelebbi fal tövébe, és azon nyomban elaludt.

 

x

 

     A reggeli nap fénye beragyogta a véres, megfeketedett romokat. Egy megmaradt javset tipegett végig a törmelékek között. Néha csippantott néhányat, vagy megsuhogtatta, hosszú fémesen csillogó farktollait. Észrevett egy kövér kukacot, amely a vérszagú földbe igyekezett visszaásni magát. Boldogan kárált egyet, és felcsippentette pici csőrével a férget. Széttépte és megette.

     A levegő hirtelen megváltozott. Aznap reggel különösen meleg volt, de most mégis csontig hatoló hideg járta át hattyú nagyságú testét. Oldalra biccentette a fejét, felágaskodott, hátha úgy jobban látja a közelgő baj forrását. Kitárta szárnyait, hogy elrepüljön, de elkésett vele: fényes fekete kötélszerű hajköteg lendült felé szédítő gyorsasággal. Csak arra maradt ideje, hogy egy utolsót kukorékoljon, aztán a haj levágódott a torkán.

     A veszedelmes valami egy magas, csont sovány, karikás szemű nő volt. Rongyos, szakadt, szürke pamutruhákat viselt. Szeme fekete és hatalmas volt, de fehér rész nem csillogott benne. A szemöldököt lefelejtették róla. Koszos, toldott-foldott kötött sapkát viselt, melybe két lyukat vágott, ahonnan ki tudta dugni hegyes, bojtban végződő hosszú füleit. A haja –amit épp az imént döfött bele a javsetbe- egyetlen vaskos tincsben kígyózott le a földig. Bőre fehérebb és haloványabb volt, mint Tat’zarrah5 csúcsain az örök hó, szemei alatt mindig ott sötétlett egy-egy vészjósló árnyék.

     A démon kirántotta a haját –most már bevallom töredelmesen, hogy a nő egy démon, a haja pedig álcázott csápok tömege volt- a javsetből, magával rántva a kis tollas állatka összes életenergiáját. Majd mélyet szippantott a reggeli friss –bár kissé vérszagú- levegőből, és elindult körülnézni. Igen kíváncsi lény volt, mindenképpen, tudni akarta, hogy mi volt az a nagy, bumm az éjszaka közepén, és hogy veszélyt jelent-e rá nézve. Egy szétrobbantott palota udvarán állt. Előtte, egy többé-kevésbé ép fal, és néhány félbe tört oszlop meredezett ki a földből. Odasétált a szirthez, felugrott a tetejére, majd onnan átszökkent a másik oldalra. Amit leérkezve látott, az még az ő hideg szívének is sok volt. Ahol az ajtót sejtettette, ott feküdtek a legtöbben, egymás testrészeinek berobbantott, még mindig lángoló furcsa összevisszaságában. A tőle balra levő falból jó, ha félméternyi csonk maradt. Körülötte szétszórtan hatalmas kődarabok hevertek szanaszéjjel. A tető egyes részeiről, még mindig hullott a vakolat. A falból azért középtájon megmaradt egy magas kormos, véres szakasz. A falra egy lefátyolozott, csonka lábú, súlyos sérült nőt ragasztott fel a légnyomás. A fal alatt egykor gazdagnak és hatalmasnak tűnő emberek holttestei hevertek. Koronát viseltek.

     A nő még élt. Elgondolkozott azon, hogy vajon érdemes-e még kiszívni az életenergiáját. Jó volna, mert egy emberétől biztos jobb erőre kapna, mint attól a furcsa madárétól, de… végül úgy találta, ha megmenti, és életet lehel belé, akkor talán a nő tud majd keríteni egy portált, amivel hazajuthat Őrához6.

     Lehámozta tehát a nő testét a falról, és gyengéden a fal mellé fektette. Szemügyre vette: bár az arcának csak egy kis szelete látszott csak a fátyol miatt, azért egész csinosnak tűnt. Leszedte róla a leplet. A nőnek babaarca, hosszú seprős pillái, barna bőre volt. Annak ellenére, hogy a nő testének nagy részét másod, és harmadfokú égési sérülések borították, egész szépnek találta. Megnézte, megtapogatta haj-csápjaival a nő leszakadt lábának végét. Alig érintette meg, a nőnek felpattant a szeme, és felordított, mintha nyúznák…

 

 

x

 

     Ris észre sem vette, hogy ahová az utolsó jártányi ereje hajszolt, ott minden jóval alacsonyabb nála. Nem csoda: abba a negyedbe vitte a sors, ahol Ishíristan elnyomott etnikuma élt. Ők voltak a keninek7. Ezek derék magasságig érő, köpcös lényecskék voltak, a világ legváltozatosabb színeit és mintázatait viselték a bőrükön. Na nem magukra festették, így születtek. Tömzsiségük ellenére, meglehetősen gyorsan tudtak közlekedni apró lábaikon. A hajuk erős, durva szálú volt, és igen kusza. Gyűlölték az embereket, akik elvették őseik földjét, és igába hajtották őket. Így aztán érthető, hogy az emberek, jó szerével be sem tették a lábukat soha, az apró, fehér, lapos tetős házak tiszta utcácskáira.

     Keveset mondanék, ha elmesélném, mennyire meglepődtek a keninek, amikor rátaláltak az összerogyott Risre, aki egy Wron Kocsmájának nevezett házikóra könyökölve hortyogott.

Nem kis tömeg gyűlt össze Ris lábainál. Nyüzsögtek, és furcsa raccsolós nyelvükön vartyogtak. Hirtelen nagy riadalom támadt: a herceg felkiáltott álmában…

 

x

 

…ahol az otthona már csak nyomokban létező falai között találta magát. Látta, ahogy egy hosszú lófarkat viselő valaki, egy gyönyörű, de ezer sebből vérző nő fölé hajol, aki a mennyasszonya lehetett. A sápadt idegen megérintette a hajával a szépség kettészakadt bal lába végét. A nő felüvöltött fájdalmában. A keninek bizonyára ezt hallották ki, mert Ris álmában úgy érezte, mintha az ő lába is csonka lenne, és szúró fájdalom hasítana belé az érintés hatására.

 

x

 

5. Tat’zarrah (ejtsd: tat-zarRA) –lásd: Glória

6. Őrá –lásd: Glória

7. Kenin (ejtsd: KÉnen) – Ishíristanban élő elnyomott nép

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szeressük a démonokat

(Tawnahroore, 2011.02.21 22:37)

Had szabadjon úgy fogalmaznom: az üldözés leírása zseniális. Már alig várom, hogy ismét erről a démonról olvashassak. A megmentett leányzó bökdösése kissé Timas-os volt Haha

Maron

(Maron, 2009.07.13 14:48)

Nagyon tetszik nem bánim ha nyár végére kockafejem és error feliratu szemem lesz... nem bírok majd a suliban elszakadni a géptől...

Moonray

(Szirka, 2009.05.07 14:22)

Jók ezek az egymásba folyó részek, egyszer ennek a szemszögégből, utána meg a már a másik szemszögéből folytatódik. Imádom az ilyen leírásokat.