Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18. Át a sivatagon

2010.01.01

   18.                           Át a sivatagon

 

F

olytatták útjukat tovább a sivatagon keresztül. Ris Utsapszuttal lovagolt Fenián, maga elé ültetve a lányt. Utsapszut egyszerre találta zavarónak és kellemesnek, hogy Ris a derekába kapaszkodik. Mellettük Hokigjo, Kikora és Misuke suhant a fém légdeszkán. A menetszél miatt nemigen hallották egymás hangját, ezért nem is nagyon beszélgettek.

     Nem haladtak olyan gyorsan, mint Ris szerette volna, de kímélni kellett Feniát, hiszen a lónak vágtázva kellett átszelnie egy egész sivatagot.

     Nem volt könnyű útjuk. Rögtön a második napon belebotlottak egy hatalmas futóhomok örvénybe. Fenia riadtan ágaskodni, nyeríteni kezdett, mikor érezte, hogy a homok elkezdi marasztalni. Ris próbálta őt megnyugtatni gondolatban, de az éjló annyira megijedt, hogy nem lehetett bíni vele.  Fenia ficánkolt, ők pedig egyre gyorsabban süllyedtek. Kikoráék mellettük lebegtek  légdeszkán. Fenia félelme kezdett átterjedni Misukére, aki felpúpozta a hátát, felmeresztette szőrét, és idegesen csapkodott a farkával, amitől a légdeszka kilibbent az egyensúlyából. Hokigjo rémülten felordítva Magához ölelte Kikorát, aki nem értette az egész cirkuszt. Adott két nagy varázsló, és egyiknek sem jut eszébe használni az erejét?!

     De addigra már Misuke is beleesett a homokörvénybe. A homok már derékig elnyelte Utsapszutot és Rist, Feniának csak a feje látszott ki.

     Ris is kezdett be pánikolni, amitől görcsösen szorította Utsapszut oldalát. A lány bosszúsan rámordult, de a főherceg ezt szinte meg sem hallotta.

     Ekkor a Protoshíwha megunta a cirkuszt, és hidegen a homok tetejére csusszant Ris turbánjáról, és rásziszegett gazdájára.

     Ris egy hatalmas, mentális, régies letolást kapott fejben, amitől elszégyellte magát, de tette amit a kígyó mondott. Gondolatban elmormolta a lebegő varázst, majd királykéken felragyogva kiemelte magukat a homokból. Utsapszut és Kikora a két varázsló tudtára adta, hogy most aztán eléggé lejáratták magukat. Ezután folytatták útjukat, mintha mi sem történt volna.

     Valahogy az élelmezésüket is meg kellett oldani, mert nem hoztak magukkal semmit az útra, olyan hirtelen kellet indulniuk. Vizet tudtak nyerni a sivatag alatt futó földalatti patakokból mágia segítségével, körülbelül négy napig nem ettek semmit. Ezt mindannyian elég rosszul tűrték, főleg Fenia és Misuke. Az utóbbi az egyik nap hirtelen a levegőt szimatolva eliramodott valamerre. Fenia kérés nélkül rohant utána magával ragadva a főherceget és Utsapszutot. Kikora és Hokigjo Misukét szólongatva siettek utánuk.

     Mint az kiderült Misuke megérezte, hogy nem sokkal messzebb tőlük néhány fős nomád csapat állomásozik. Körülbelül öten voltak. A mashka természetesen a meglepetés erejével élve azonnal rávetette magát a legközelebbire, és elroppantotta annak nyakcsigolyáit. Megérezve, hogy a többi nomád önvédelemből meg akarják őt támadni, Misuke egy rövid csata után velük is végzett, majd a hátasaikkal is.

     Hokigjoék arra értek oda, hogy Misuke kibelezett már egy nomádot, és elégedetten nyammog rajta.

     Megpillanthatták, milyen, amikor egy igazi ragadozó igazán éhes. Riséknek felkavarodott  a gyomruk, de aztán legyőzve undorukat, lényegébe hullarablókká váltak.

     A nomádoknál találtak egy hatalmas, kissé túlsütött cipót, és egy csomó pampafüvet, amelyet bizonyára a köpő madaraiknak és maguknak tartogattak. Akadt náluk még valami gyanús kinézetű hús is, amit Misukének raktak félre. Ezután elkaparták szerencsétlen nomádokat, majd tovább álltak.

     Aznap éjjel, bár teli volt a hasuk, Misuke, Fenia és a Protoshíwha kivételével senkinek sem volt nyugodt az álma.

     A második hét végére érték el azt a várost, ahol Xava lépett fel anno szegény Verussah képét öltve magára. Két napot töltöttek itt, és kipótolták készleteiket.

     De tovább kellett menniük, ha vissza akart érni időben a koronázásra. Ris egyre inkább szorongott az esemény miatt.

     A város után folytatódott a sivatag. Körülbelül egy hét múlva, mikor már majdnem elérték a főváros legkülsőbb kerületét, kitört a ribillió.

     Nem tudni honnan, hirtelen egy nagy sereg ishírstani sorkatona és fejvadász tűnt fel körülöttük széles körben. Ris első dolga volt védőburkot vonni Utsapszut, Fenia, és a hátizsák köré vonni.

     A helyzet egyértelmű volt és világos. A harcosok nem szóltak semmit, csak hirtelen vad üvöltéssel rájuk vetették magukat. Risék foggal-körömmel harcoltak. Kikora a sorozatlövő számszeríjával mesterien célozva, hamar tiszteletet és óvatosságot váltott ki ellenségei körében, akik ettől kezdve nagyon odafigyeltek a lányra.

     Misuke úgy küzdött, ahogy a mashkák szoktak, kisebbfajta vérengzést rendezve. Sajnos a mashka azt hitte, meg is eheti áldoztait, ezért, néhány sebet sikerült ejteni rajta a támadóknak.

     Hokigjonak nem volt más fegyvere a varázserején kívül, de azt viszont lelkesen alkalmazta. Itt is ott is feltűnt valaki, akinek hirtelen minden ok nélkül lebénultak a végtagjai, megsütötte egy villám, vagy egy tűzgolyó, esetleg hirtelen nem kapott levegőt és az oxigén hány miatt összeesett. Eközben a varázsló védte Kikorát is a rá támadó katonák elől. Körvonalai narancsszínben  ragyogtak, és hangosan kacagva, még hangosabb csattanások kíséretében robbantotta rá átkait az ellenségre.

     Ris varázslatot és a tőrét használta. Aki elég közel került hozzá, abba pedig a Protoshíwha mart bele.  Azonban ő a mágiát teljes egészében Utsapszuték védelmére fordította, a saját biztonságával már nem is foglalkozott annyira. Néha-néha segített egy-egy átoksugárral Hokigjonak, de szinte csak a tőrét használta.

     A fejvadászok balszerencséjére Ris Ishíristan legerősebb, legképzettebb, legügyesebb kardforgatója volt. Hivatalosan is.

     Akrobatikus mozdulatokkal könnyedén ugrott félre a támadások elől, mintha csak táncolva. Itt is ott is ejtett egy két cselvágást, egy két szúrás. Felvágott torkok, meglékelt mellkasok, átszúrt bokák, szemek, és felhasított hasak jelezték, merre, kivel harcolt éppen. Aztán sikerült megkaparintania  két másik kardot is. Számára innentől kezdve nem igazán létezett lehetetlen.

     Kikorának egyszer csak elfogyott az összes muníciója, és átkellett váltania a jól bevált ezüsttőrére. A katonák nem kapcsoltak elég gyorsan, ezért Kikorának volt ideje hosszú szöges karpereceket előhalásznia valamelyik rejtett titkos zsebéből, és azokat a könyökére és ökleire erősítenie.

     Végül nem volt állandóan szükség rájuk, mert Ris odahajította az egyik elmart kardot, amit talált, és azzal küzdött tovább. Nem volt olyan mesteri kardforgató, mint Ris, de a tudása hiányát gyorsaságával egyenlítette ki.

     Az ellenséges fejvadászok, még így is nagyon sokan voltak. Kezdték körbezárni őket. Risé már vállat vállnak vetve harcolnak, amikor hirtelen fülrepesztően hangos kürtszó hangzott fel a katonák háta mögül.

     Egy nagy csapat nomád volt, lassan megrogyasztott térdekkel, vicsorogva közeledtek feléjük. Kezükben, rozsdás kardot, fejszét pörölyt lóbáltak. Utspszut rémülten felsikoltott, olyan ijesztően néztek ki a koponyás öltözékükben.

     Ha eddig csata folyt, ezután mészárlás lett, mikor a nomádok rávetették magukat a katonákra. Risék szerencséjére annyira el voltak foglalva egymással, hogy szép lassan kereket tudtak oldani.

     Valamennyiük vérében annyira sok adrenalin száguldott, hogy végkimerülésig száguldottak tovább. Az álom végül is a főváros határában érte őket.

 

ۼ

 

     Az álom nagyon zavaros volt, Ris csak éppen hogy bírta kihámozni, hogy mi is történik. Világosan felismerte Shinshit és Xavát, akik egy ragyogó, vörös teremben tartózkodnak. A hátuk mögött egy magas karcsú, fátyolszárnyú nőalakot formázó meg nem szilárduló lávaszobor ontotta meleg sárga fényét.  A falakon körös körbe futott a láva, ahogy a padlón is, mégsem égetett meg senkit.

     Shinshi térdelt, Xava állva maradt, sőt kihúzta magát, bár elég vérszegénynek tűnt a főherceg számára.

     Ahogy továbbhaladt a tekintete, egy gyönyörű istennőszerű jelenséget pillantott meg a terem közepén álló ónixtrónuson ülve.

     A nőnek hosszú hófehér, hullámos haja, sápadt bőre volt. Erőteljes, már-már vad vonásai voltak, egyfajta hűvös szépséget tükrözve. Hosszú seprős fehér pillái alól, szúrós vörösen lángoló szemekkel méregette Shinshit és Xavát.

     Sötétlila fűzős ruhát viselt, mely szabadon hagyta kerek, erős vállait. Keresztbe vetett lábai combközépig kivillantak a ruha lágy esésű szoknyarészéből. A nő térdig érő fekete bőrcsizmáz viselt, a csuklóján egy-egy széles fekete ónix karperec, a homlokán pedig csodaszép fekete kövű diadém díszelgett.

     Ris rájött, hogy a trónon ülő jelenség valójában a vámpírok királynője, az egyetlen és igazi Auromolo k’izza o Holé-Xora. Ris álmában gondolatban fejet hajtott előtte. De valami szöget ütött a fejébe: mit keresnek itt Shinshiék?

     Szemügyre vette a kenint, akin az egyetlen furcsa dolog a szeme volt, melyek éppen olyan vörösen izzott, mint a királynőé.

 - Meghallgatlak benneteket – kezdte meg beszédét Holé-Xora. Zengő hangja éppolyan tiszteletet

parancsoló volt, mint amilyen saját maga is. – Úgy érzem, a mondanivalótok nagyon fontos, ha egészen Quadarától képesek voltatok eljönni idáig. De egyikőtök sem néz ki vámpírnak. Kik vagytok?

 - Engem felséges királynő, Jesme Shinshimána hívnak, félig vagyok csak vámpír. Az édesanyám kenin volt.  – Ris megvilágosodott. Akkor ezért tud Shinshi olyan sokat a vámpírokról, az ő szemeit látták piros pontokként felragyogni a barlangban, és ezért lát jobban, mint a többi kenin!

Kis piszok – gondolta szeretettel, - mégis volt titka, akármilyen nyíltnak is látszott.

 - Én pedig Xava vagyok, a téli szelek démona – mutatkozott be Xava is. Ris magában nyugtázta, hogy ezt sem tudta Xaváról. A királynő arcán alig észrevehetően, egy pillanatra meglepetés suhant át.

 - Értem. Akkor bizonyára a tavalyi nagy háború idején jöttél át, nem?

 - De igen, királynő. Azért jöttem át, hogy megkeressem őt, mert hirtelen eltűnt  világunkból. Aztán őt hazaküldték, és bezárta az összes átjárót. Én pedig itt ragadtam. Arra kérlek , királynő hogy nyiss az Idéző Köveiddel nekem egy átjárót, hogy hazamehessek végre.

 - Rendben. De azért lenne egy kérdésem: milyennek találtad ezt a világot?

 - Borzalmasnak, üresnek, sivárnak, és túl melegnek. az itteni dolgok energiaszintje kritikán aluli. Nagyon nehéz itt léteznem. Nem szeretek itt lenni, és nem tetszik, amit tapasztaltam.

 - Ishíristanban voltál eddig, nem?

 - Igen.

 - Rég jártam ott. tudsz mondani ár hírt esetleg?

 - Öhm, igen. Éppen trónöröklési bonyodalmak alakultak. A királyi család ellen puccsot követtek el a főherceg esküvőjén. Most a koronázási jelképekért folyik a harc, Ishíristan –a főherceg-, pedig a fővárosba tart, hogy időben visszatérjen a koronázási ünnepség idejére.

 - Hát ők sem unatkoznak. Nem találkoztál Quadarában véletlenül Uchiji Hokigjoval, és Nokora Kikorával?

 - De igen. Csatlakoztak a főherceghez, segítenek neki a trónra kerülésben.  – A királynő felkacagott, hosszú, tejfehér szemfogai kivillantak, megcsillant rajtuk a láva vörös fénye.

 - Jaj, ezek ketten mindig direkt belemásznak a szósz sűrűjébe! – nevetett. – Már az Őráért vívott háborúnkban, amit az emberek ellen vívtunk is benne voltak fülig… - hirtelen elkomolyodott. – Rendben térjünk a lényegre. Gyertek velem! –felemelkedett a trónról. – Kolé-Nado!

     A trónus mögül kilépő testőrnő is gyönyörű volt, de valahogy a közelébe sem ért a királynőnek. Neki vállig érő elképesztően dús, csillogó fekete haja volt, ajkait sötétvörösre színezte, fekete bőrnadrágot és csizmát, hozzá bordó színű bársoly fűzőt viselt, ami neki is szabadon hagyta sápadt vállait. Törékenynek tűnt, ugyanakkor elképesztő erő és dinamizmus áradt belőle. A szeme neki is vörösen izzott.

 - Igen, felséges királynőm?

 - Légy szíves, hozd az idéző köveket Őrá termébe.

 - Rendben.

     Az álom itt ugrott egyet. Elmosódó vörös és fekete, majd kavargó fehér foltokat látott maga előtt, aztán a királynő zengő hangját hallotta, amint valami idegen nyelven –valószínűleg a vámpírok nyelvén-, beszél. Arcok suhantak át előtte, derengtek fel pár pillanatra, aztán…

 

ۼ

 

- Ris kellj föl! Ris ébredj! Ris… Ris… - hallotta ködösen valahonnan a távolból, de amit ekkor látott álmában teljesen kitaszította a sürgető hangot, mert…

 

ۼ

 

…vakító fény fájdalmasan hasított bele a szemébe, becsukta őket, de a tudatába éppen úgy belevágott. Fájdalmasa felkiáltott, és menekülni akart. Ám ekkor valahogy minden furcsa lett, olyan se hideg, se meleg, kellemes, békés érzése támadt, mint amikor teljes biztonság és harmónia ölel át a nyugalom karjaival. Óvatosan felnézett, és bár a fény még mindig túl erős volt, könnybe lábadt szemein keresztül homályosan érzékelte, hogy valami puha fehér, ami Xavára hasonlít, egy csodálatos, fátyolszerű jelenségre veti magát a boldogságtól sugárzó arccal.

 - Menned kell – susogta a látomásbeli látomás, aminek vagy akinek mint két óriási rubin ragyogott a tekintete, - ideje hazatérned a saját világodba… - Ris nem volt benne biztos, hogy ez  mondat csak Xavának szól, mintha az a lény neki is címezte volna. De aztán…

 

ۼ

 

… a lény is, és valaki más is messziről egyszerre ordított rá:

 - ÉBREDJ FEL!!! – ezzel kiszakadt az álomból. Nagyot sóhajtott, aztán kinyitotta a szemét, és néhány pillanatig ködös tekintettel meredt maga elé. Görcsösen próbált belekapaszkodni az álomba, de az egyre halványult, míg füstté nem vált. Ris azon kapta magát, hogy csak nagyon kevésre emlékszik belőle, sőt szinte semmire.

 - Jól vagy, Ris? Hallasz? – kérdezte Utsapszut aggódva. És előre nyúlt, hogy letörölje Ris könnyeit. – Rosszat álmodtál ugye?

 - Nem – nézett rá Ris, - nagyon is jó álom volt. De semmi nem maradt meg belőle, ráadásul fogalmunk sincs, hogy ez már megtörtént-e, vagy csak meg fog.

 - Idegen nyelven beszéltél, kiabáltál, és sírtál álmodban…

 - Persze, hogy sírtunk. Fájt a fény, és az a valami olyan gyönyörű volt, elképesztő…

 - Nem tudsz vissza emlékezni, hogy mi történt álmodban?

     Ris erőltette az agyát:

 - Xava… vele van valami, piros szemek… ööh… Mmmm… Nem jut eszünkbe több.

 - Oh, Ris a frászt hoztad rám, mikor egyszer csak elkezdtél ordítani, nagyon megijedtem… - Utsapszut átölelte a vállát. Ris ezt már több mint furcsának találta. Ráadásul valami sátorszerűségben voltak.

 - Hol vagyunk?

 - A keninek városrészében. Felállítottak nekünk egy sátrat, mert nem fértünk be sehova.

 - Hokigjoék?

 - Valószínűleg alszanak, bár szerintem az üvöltésedet Nemugodaiban is hallották.

 - És hogy kerülünk ide? A sivatagban aludtunk el nem?

 - De igen, de te már vagy fél napja alszol, vagy révülsz, vagy mit tudom én… A keninek megérezték, hogy itt vagyunk, és behívtak magukhoz, mert megint zuhogni kezdett odakint. Tudod az esős évszak. Jaj, Ris! – még szorosabban szorította magához a főherceget. Amaz elképedve bámult rá:

 - Te, Uhara… Jó vagy?

 - Most már igen, hogy tudom, nincs semmi bajod. Miért?

 - Nem tudjuk… Nem értjük… Eleinte rideg voltál hozzám, aztán megenyhültél, végül pedig úgy éreztük, annyira gyűlölsz, hogy szíved szerint megölnél, ezért nem értjük a dolgot. A jelek, amiket eddig küldtél… elég negatívak voltak. Megtört a jég, vagy mi történt?

 - Nevezz butának, nevess ki, vagy amit akarsz, de én jó ideje csak próbállak nem szeretni, de nem sikerül. És most, olyan keservesen jajgattál álmodban, hogy komolyan azt hittem elveszítelek. A csatában alig mertem levegőt venni, úgy aggódtam, nehogy valaki megvágjon, vagy megöljön. Kész vége, feladom… - Utsapszut Ris tekintetébe fúrta nagy csillogó szemeit. – Szeretlek téged – mondta félősen mosolyogva, - ugye te is engem?

     Ris csak nézte, aztán szó nélkül lehúzta a saját és Utsapszut álarcát is. Kisujja élével végigsimított a lány arcélén, aztán két ujja közé fogva az állát, odahúzta magához, és egyetlen csókban Utsapszut tudtára adta, hogy ő is hasonlóképpen érez, mint a lány. De azért kimondta ő is:

 - Mi is szeretünk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

awsome

(Tawnahroore, 2011.10.02 21:09)

Olyan szépen írtál Ris kaszabolási képességeiről, hogy öröm volt olvasni. És ahogy lefestetted ennek a kis gyilkológépnek az álmát, az káprázatos. Az azt követő beszélgetés, meg aranyosra sikeredett, de én azt akarom hallani (olvasni) Szut szájából, hogy felfedi kilétét, amíg rejteget valamit, hogy bízzak benne?!