Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. Protoshíwha

2010.01.01

   15.                                Protoshíwha

 

Ú

gy örülök, hogy végre láthatlak! – sóhajtott fel Utsapszut, és Xava nyakába vetette magát. A démon meglepetten pislogott –megszokta, hogy őt sehol nem látják igazán szívesen.

 - Én is… örülök neked – felelte, még mindig megdöbbenve. Kikora vigyorogva figyelte őket. – Mit fogunk addig csinálni, amíg Shinshiék mágiát tanulnak?

 - Nem is tudom. Mondjuk beszélgethetnénk – javasolta Kikora. – De most komolyan, Xava, mi vagy te? Megígérem, hogy egy ujjal sem nyúlok hozzád, mert nem vagy vámpír, de…

 - Jól van, jól van elmondom, csak szállj már le rólam! – horkant fel dühösen Xava, de látszott rajta, hogy igazából nem is dühös.

 - Most komolyan elárulod neki? – kérdezte rosszallóan hitetlenkedve Utsapszut.

 - Igen, mert különben a létezésem végéig piszkálna.

 - Szóval? – sürgette Kikora.

 - Szóval, én vagyok a téli szelek démona. – Kikora tátott szájjal meredt rá. A gondolatai őrült kergetőzésbe kezdtek a fejében.

 - Te… tényleg?

 - Igen.

 - Te vagy az, akinek egyáltalán a tél köszönhető? Aki miatt olyan rengeteg hó van Tat’zarrah-ban, és a hidegebb éghajlatú országokban? Akkor ezért… Nos Dyiados… Hát persze!

 - Igen, mindez így igaz. De mi is a bajod ezzel? – kérdezett rá Xava élesen.

 - Semmi, csak… De téged Őrá hozott létre, ugye?

 - Igen. Mint mindannyiunkat.

 - De akkor, hogy kerülsz ide? Úgy értem erre a világra. Nem itt kéne lenned…

 - Tudom – felelte Xava komoran. – Tudom. Így is csoda, hogy még élek. Elég nehéz úgy létezni, hogy nem kapom meg a szükséges energiát az istennőtől.

 - De miért vagy itt?

 - Hallottál már a tavalyi nagy ember-vámpír-vérfarkas összháborúról? Na. Illetéktelenül megnyitották az átjárókat, hogy a szellemeket is harcba hívhassák. A többiek semmit nem vettek észre, kivéve engem. Az utolsó pillanatban én is átcsusszantam Őrá után, hogy megkeressem őt. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam odaát nélküle.

 - Milyen az a hely? Hol van az, ahová a halottak lelkei kerülnek? Mi az?

 - Semmi közöd hozzá! – csattant fel Xava. – Te még élsz! És különben is az a hely, A hely. Meghatározhatatlan. Mikor Őrá-t  elhívták, szinte azonnal változni kezdett. Nélküle ott minden értelmetlen, és üres. Mint egy fantáziátlan képzelet világ, amit szépen elfelejtenek, és ezért meg szűnik létezni. Borzalmas volt… És az a csata! Én mondom, nem vetem meg a vérengzést, de az még engem is sokkolt…

 - Hát még engem!

 - Hogy-hogy? – kérdezte Xava. Most rajta volt a sor, hogy meglepődjön.

 - Én is harcoltam benne…

 - MI?! – hördült fel egyszerre Utsapszut és a téli szelek démona.

 - Igen, a vámpírok oldalán.

 - He?! Mit kerestél te ott? Vámpír vadász vagy, vagy nem?

 - Akkoriban még nem voltam az. Csak egy halott halhatatlan és egy sértett, nagyravágyó, ostoba nőszemély egy szem élő gyermeke voltam. Mikor Zera megölte apámat és a fivéremet, őt üldözve akaratom ellenére is belekeveredtem az egész istennőrablós históriába. Mikor felvilágosítottak róla, mi is a helyzet, nem volt kérdés, kivel lépjek szövetségre. Így a győzelemig felesküdtem Holé-Xorának, a vámpírok királynőjének, azzal  feltétellel, hogy amint vége ennek, folytatom a családi hagyományt. Hokigjo-val is ekkor ismerkedtem meg, elég… hmmm, érdekes körülmények között. Zerát végül már nem akartam megölni, tudva, hogy ő csupán egy régi számadását törlesztette, és amúgy is csak eszköz volt az egészben. Legalább is apa és Czehhi meggyilkolásában. Onnantól kezdve végig az ő ármánykodásának köszönhető, hogy a világ nem süllyedt az én drága anyám elnyomó világok feletti diktatúrájába, mely végül az univerzum fenekestül való anarchiába zuhanását eredményezte volna.

     Győztünk, én pedig elvégeztem a vadászképzőt. Szerintem meglehetősen jól végzem  dolgom. Aztán idejöttem Hokigjo után, akivel még Glóriában mélyült el, khrmm, a kapcsolatunk… Ő meg a saját mágustanulmányai miatt utazott el Quadarába.

 - Így már értem.

 - Figyelj Xava, nem… találkoztál véletlenül Zerával?

 - Nem. Miért kellett volna?

 - Hát ő meghalt miután vége lett a háborúnak, mert viszont akarta látni a családját meg a szerelmét Jeanne-t… És hát, szeretném tudni, megtalálta-e őket.

 - Nem, nem tudom. Fogalmam sincs. Én már előbb ebben a világban voltam, úgyhogy…

     Mondata maradék részét hatalmas robajjal kivágódó ajtó zaja vágta félbe. Valaki hörgött, nyöszörgött, és néha fájdalmasan felkiáltott, a konyhában üldögélő nők felismerték benne Ris hangját.

     Shinshi riadtan sipítva viharzott be Utsapszutékhoz. Azonban mielőtt bármit is kérdezhettek volna tőle, a kis kenin hadarni kezdett.

 - Gyorsan gyertek, segítsetek Hokigjonak! Rist megmarta a Protoshíwha! Nyakunkon a csőcselék, és idetart a város vezetősége is! Risnek komoly fájdalmai vannak! Segítenetek kell!

 - Én feltartóztatom a tömeget és a varázslókat! – pattant fel Xava ajánlkozva.

 - Én is megyek! – tette hozzá vigyorogva Kikora, és leakasztotta a falról sorozatlövő nyílpuskáját, aztán Xavával együtt kimentek az utcára. Odakintről egyre hangosabb ricsaj szűrődött be.

 - És én mit csináljak? – kérdezte Utsapszut, aki időközben a mankói segítségével álló helyzetbe tornászta magát. A lány észre sem vette, de legalább annyira aggódott a főhercegért, mint Shinshi.

 - Gyere, segíts, hátha van valami ötleted, hogy fejtsük le Risről a Protoshíwhát, vagy, hogy szedjük ki a testéből a mérget. – azonban, mielőtt Utsapszut bármerre is mehetett volna Hokigjo betántorgott a helyiségbe a vállára vetett hörgő, nyáladzó, rángatózó Ris-szel, akinek az alkarjára valami fémes ezüstszínű dolog volt rácsavarodva. A varázsló szabad karjával széles ívben suhintott, mire az asztalon lévő összes edény, átrepült hangos csörömpölés közepette a konyha másik felébe. Utsapszut és Shinshi egy emberként rezzentek össze a hirtelen támadt fémes zajra.

     Hokigjo felfektette Rist az asztalra, aki térdtől lefelé lelógott ugyan, de ez a varázslót már nemigen zavarta. Hokigjo feltépte az inget Ris mellkasán, ráhelyezte a főherceg bőrére a két tenyerét, és azonnal hadarni kezdett, de olyan gyorsan, hogy se Utsapszut, se Shinshi nem értették mit is mond.

     A varázslónak felizzott előbb a szeme, majd a körvonala is narancssárga fényben. Több nyelven is ráolvasásokat, mentő, elzáró, taszító gyógyító bűbájokat hadart el, de semmi nem történt. Ris ugyanúgy nyáladzott, és vonaglott,  mint előtte, Hokigjo csak leizzadt, kintről pedig behallatszott, ahogy Kikora, Xava, és Misuke (ő is csatlakozott hozzájuk) ordibál a néppel.

 - Ez így nem működik… - motyogta a varázsló, és idegesen leverte a fejéről hegyes sipkáját, mert melegítette. Szőke tincsei egyenként ragadtak a koponyájához. – Valami mást kell kitalálnom… Talán ha… - és újra mágikus szavakat mormolt, ezúttal mindenféle rúnákat rajzolva fel közben.

     Utsapszut eközben alaposabban megnézte magának azt a fémes, ezüstszínű, pulzáló valamit, ami rátekeredett Ris jobbjának alkarjára. Mint kiderült, nem ezüst, hanem mizwirhill kígyó volt, pici piros rubinszemekkel. A kígyó szája széle kissé véres volt a marás következtében. Utsapszutot elvarázsolta a kígyó szépsége, remegő kézzel óvatosan kinyúlt a Protoshíwha felé.

     Végigsimította ujját a kígyó pikkelyes, páncélos hátán, és tapasztalta, hogy a tapintása sima, alig érezhetően barázdált, és testhőmérsékletű. A kígyó egy kissé feljebb csavarodott Ris alkarján, és ekkor Utsapszut még valamit felfedezett: megérezte a kis fémlényben lakozó határtalan lehetőségeket és hatalmat.

 - Mégis mi történt? Hogy került rá ez a furcsa fémkígyó?

 - Ez a Protoshíwha. Az ötödik koronázási jelkép. Végig itt volt Quadarában, mióta a legutolsó igazi tulajdonosa meghalt. Azt hinné az ember, hogy minden uralkodó jogot formálhat rá, de körülbelül háromszáz éve, mikor meghalt az utolsó olyan ihavale, aki kiérdemelte a Protoshíwhát, egy idő után a kígyó eltűnt, mert senkit nem talált, akit a legutolsó gazdája után tulajdonosává választhatott volna. Quadarában bukkant fel ahol a varázslók rájöttek mi is ő. Ettől kezdve félévente összehívták az embereket a főtérre, de a Protoshíwha soha senkit nem mart meg.

 - Miért, mi van, ha valakit megmar?

 - Az illetőnek le kell valahogy győznie a kígyó mérgét, és akkor a Protoshíwha mindörökké szolgálni fogja. Bárki, aki a Protoshíwhát birtokolja, az igazi uralkodó, akiben majd teljes mértékben megbízhat a népe. Ezért nem szükséges, hogy a koronázásakor a többi is meg legyen neki, de…

     Visszatérve a kérdésedre: ma is egy ilyen kígyótesztelős nap volt. A Protoshíwha kicsusszant az emberek közé, majd mikor elmentünk a tumultus mellett, nyilván kiszúrta Rist, és akcióba lendült. A csőcselék meg ment utána, így sajnos mindenki látta, ahogy a Protoshíwha foga végigszántja Ris lábszárát – mutatott a főherceg jobb vádlián végig húzódó vércsíkra, melybe a nadrág cafatjai is beleragadtak, - és menekülnünk kellett. Persze Hokigjo azonnal megérezte, hogy a mágustanács is érdeklődni kezd, Ris meg már akkor úgy nézett ki, ahogy most is… Egyébként a kígyó szeme először még másmilyen színű volt. Miután rácsavarodott Risre, azután lett ilyen… - fejezte be a mesélést Shinshi, és csatlakozott Hokigjo-hoz, akiből hatalmas sóhaj szakadt ki.

     Megint csak nem jutott semmire, mint az előbb. Fáradtan Utsapszutra nézett, aki megint megbűvölve simogatta a kígyót. Erről eszébe jutott valami, ránézett Shinshire, aki szinte azonnal megértette, mit akar. Gyorsan arrébb küldték egy kicsit Utsapszutot, aztán Shinshi és Hokigjo egyszerre megragadták a Protoshíwha fejét és farkát. A kígyó dühödten felsziszegett, de mérge már nem volt több. Shinshi és Hokigjo körvonalai egyszerre ragyogott fel pirosan és narancssárgán.

     Egy idő után a kígyó is fel-felizzott pulzálva. Pár másodpercig voltak így aztán a kenin is, a varázsló is eleresztették a Protoshíwhát.

- A fenébe is  - mordult fel Shinshi, - ezzel nagyon nem lettünk okosabbak. Már így is szerencsénk volt, hogy ki tudtunk kényszeríteni belőle néhány választ. De arról tudjátok, fogalmam sincs, mit jelent az, hogy „önerejétől erős, és győztes az erős, de a szerelmes nő ereje, a világot is felemelő”.

 - És nem hiszem, hogy még egyszer hagyná, hogy bemásszunk a tudatába a magyarázatért, még ha sikerülne is, szerintem újra rébuszokban szólna hozzánk. Ja és „Ris fizikuma mashkákéval vetekvő lágy sivatagi szellő”. Most én ebből mit értsek?!

     Utsapszut hallgatta, ahogy a társai kétségbeesetten próbálnak megoldást találni. Az agyába lassanként bekígyózott egy feltevés, miszerint… miszerint Ris egyébként szívós szervezete nem elég erős, hogy legyőzze a mérget, de egy szerelmes nő… nő aki szerelmes… Kibe? Risbe? Hol találnak ilyet? És az hogyan, hogyan… Utsapszut agyában felragyogott a megoldás. Igaz, hogy elsőre visszataszítónak találta, de másodszorra, meggyőzték a hideg érvek –és talán még valami más is-, hogy meg kell cselekednie.

 - Én tudom, mi a megoldás!

 - Te tudod? – nézett rá meghökkenve Hokigjo. – Honnan?

- Az mindegy! – csattant fel Utsapszut, és érezte, hogy elpirul a kendője alatt. – Csak… kérlek, magunkra hagynátok egy pillanatra?

 - De… - kezdte Shinshi, ám Utsapszut a szavába vágott.

 - Kérlek! Ezt most egyedül kell… - Shinshi hosszasan nézte a lányt, aztán  szemében értő szikra lobbant, majd cinkosan kacsintva felvihogott, és fejét csóválva elkezdte Hokigjot kifelé tuszkolni az ajtón, akinek még mindig nem esett le a dolog.

     Utsapszut magára maradt Ris-szel és a Protoshíwhával a romos konyhában. Lassan odabicegett a főherceg aléltan rángatózó teste mellé, és remegő kézzel lehúzta a Ris arcának alsó felét eltakaró kendőt –mely átnedvesedett a nyáltól-, szabaddá téve ezzel a száját,majd a sajátját is letolta a nyakára.

     Egy pillanatig elnézte a herceget, szemhéja alatt idegesen rángatózó szemét, aztán letörölte a ruhája ujjával Ris szája sarkaiból a nyálat. A Protoshíwha izgatottan mocorogni kezdett Ris karján, fejét felemelve rászegezte pici piros szemecskéit Utsapszutra és halkan sziszegett.

     A lány Ris fölé hajolt, és óvatosan megcsókolta.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

de szép neve van

(Tawnahroore, 2011.07.11 22:58)

Fű, a holtak és démonok nagy becsben tartják világuk titkait. Felpörgött a történet a kígyó felbukkanásával, szegény hőseink még egy csőcseléket is kikaptak (hehe, Misuke intézi). Nem tudnék egy kedveset kommentálni azon, hogy a pikkelyes azon hunyászkodik meg, hogy a gazdajelöltjét van egy nő, aki szereti. Bár annak örülni fogok, ha Sut őszintén szeretni fogja a herceget és már nem haragszik rá.

Splatter

(Blots, 2010.01.02 09:37)

Ez eddig a legjob fejezet. Ennyit még nem nevettem a héten a Maksa előadásán sem.