Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. Fagyott tetszhalott

2009.11.09

   13.                        Fagyott tetszhalott

 

A

pám hátán is ilyen jel volt… - dörmögte Kikora Hokigjonak Ris akkarai jelére utalva.

 - Valószínű. Ő is halhatatlan volt, nem?

 - De igen – sóhajtott fel Kikora. – Aztán meg mit ért vele? Zera agyarai szívták szárazra, és a fene nagy halhatatlanságában sem élte túl…

 - Ja, emlékszem. Tudtad, hogy Zera még aznap este felkeresett telepatikusan?

 - Nem, miért?

 - Hát, valami olyasmit mondott, hogy szüksége lehet a barátságomra meg az erőmre, és, hogy amint tehetem, induljak el Nos Dyjados14-ból Tat’zarrah-ba.

 - Te… Te Nos Dyiados-ban voltál?! – csattant fel Kikora. – De hát az a tengeren túl van! Már a térképeken sem jelölik egy ideje!

 - Igen, de ccsss, halkabban… Még felébreszted őket, meg Misukét… Te is tudod milyen az a dög, ha idő előtt keltik fel…

 - Igaz, bocsi… Na jó, törüljük meg őkelmét, már eleget ázott. Aztán adjunk rá egy gatyát, és dobjuk le egy gyékényre a többi mellé.

 

ۼ

 

     Utsapszut arra ébredt, hogy a húsába egy csomó pici gyékényszár igyekszik befúródni. Felült, megdörzsölte elgémberedett tagjait, hogy leheljen beléjük némi életet. Meglepődve tapasztalta, hogy a fejéről eltűnt a hatalmas lila pukli, hogy az arcáról levették kék selyem kendőjét, másik ruhát adtak rá és gondosan odakészítették mellé a mankóit. Ráadásul idegen helyen volt… körülnézett, és nagy kő esett le a szívéről, mikor látta, hogy Shinshi ott fekszik a bal oldalán. Jobbra Rist fedezte fel, aki… aki meztelen felsőtesttel, és álarc nélkül aludt mellette.

     Utsapszut szíve akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott gazdája mellkasából. Ris egyszerűen csodálatos volt: bronzbarna, tökéletesen sima, már-már szoborszerű keskeny arca volt, enyhén kiálló arccsonttal, egyenes orral. Szempillái férfi létére is hosszúak, seprősek voltak. Kékesfekete, félhosszú haja kócosan meredezett szanaszét. Utsapszut számára ekkor nyert értelmet a nemes arcú kifejezés.

     A lány úgy vélte, ilyen lehet, ha valaki tökéletes, és tökéletesen uralkodói. Uralkodó… Nem is sejtette mennyire ráhibázott…

     Kissé közelebb csusszant a főherceghez, hogy egy másik nézőpontból is szemügyre vegye.

     Mikor azonban megérintette Rist, furcsa érzése támadt: áramütés szerűen végigfutott rajta a hideg. Utsapszut először nem figyelt oda a jelenségre, de végül kénytelen volt, mert határozottan fázni kezdett.

     A hőmérséklet egyre csökkent, míg végül fagypont alá esett. A lány hajának végén, és szemöldökén fehér dér jelent meg, szája elkékült a hidegben… Fogai vacogni kezdtek, és annyira reszketett, hogy rázuhant Risre. A főherceg testén nem állt be hő változás, meleg, sőt forró volt hozzá képest a teste. Tehát csak ő érezte a dolgot. Ez pedig nem jelenthet mást, mint…

 - Xava! – lehelte a démon nevét páraként a levegőbe. Alighogy kiejtette a száján a téli szelek démonának nevét, rántást érzett a szíve táján, és elsötétült előtte a világ…

 

ۼ

 

     Egy vakító fehér helyen tért magához, esett a hó. Érdekes módon, a másik lábát is a helyén találta. Ámulva megtapogatta, hogy biztosan valódi-e, és az is volt. Már nem fázott, de szerette volna tudni, hova érkezett.

 - Erre… - hallott egy szisszenő hangot. Utsapszut követte, míg a el nem jutott egy gleccserhágóhoz. Annak mélyén egy halványan derengő alakot pillantott meg. Azonnal

felismerte. Odaszaladt hozzá, és magában nyugtázta, hogy mennyire jó egyszerre két lábbal létezni…

 - Xava! – kiáltotta. – Xava, jól vagy? -  egy elhaló nyöszörgés volt a válasz. Odaérve, Utsapszut hason fekve talált rá a démonra. Xava fekete haja teljesen betakarta a testét, mint egy gyászlepel. Utsapszut leguggolt hozzá, és óvatosan a hátára fordította régen látott barátját. Xava szörnyen legyengült, sovány volt, tűzforró, és átlátszó. A keményre fagyott hó, egyenletesen olvadt körülötte, így a démon kisebb tócsában ázott.

 - Xava, mi van veled?

 - F-figyelj… - kezdte Xava remegő hangon suttogva, - el kell mondanod a f-főhercegnek, hogy k-következő h-hónap huszonhe-hetedikén lesz a ko-koronázási ünnep… me-meg kell sz-szereznie mind a-az öt k-koronázási é-ékszert F-Fez’zhar előtt… é-és visz-vissza kell é-érnie a fővárosba…

 - Milyen főhercegnek? Azt sem tudom, hol van… Az esküvőnkre sem jött el…

 - Isshah… ő I-ishírstan főher-hercege…R-ris a-az…

 - Ris? – Utsapszut eszébe villant egy emlék, mikor a barlang sötétjében, Shinshi az akna előtt így szólította Rist… Elöntötte a düh. Az a szemét megszégyenítette a násznép előtt! Még akkor is haragszik rá, hogy végül is robbanás lett a vége… Megesküdött, hogy megmérgezi… Hmmm…

 - Rendben… megmondom neki. De veled mi van?

 - Már nincs s-sok időm h-hátra… A s-sivatag f-felme-melegített. A-alig maradt bennem é-élet… Ni-nincs energia…

 - Megmentelek! – kiáltott fel hevesen, kétségbeesetten Utsapszut.

 - Ha-hagyj… nem é-érsz i-ide… N-nekem már mindegy… Quadara… - hirtelen megállt az idő Utsapszut körül. A hópelyhek egy helyben lebegtek a levegőben. A táj csíkokban felhasadt, mint a tükör, mikor megreped. Mögötte az a kavargó álombeli feketeség tűnt elő.

Utsapszut harmadszor ájult el aznap.

 

ۼ

 

     Mikor felébredt, újra a saját féllábú testében találta magát, amint Ris karcsú, barna testén fekszik keresztben. Kiszakadt belőle egy hatalmas sóhaj, párát lehelve a levegőbe. A dér csöpögve elkezdett róla leolvadni.

     Térdelő helyzetbe tornázta magát, majd megragadva a mankóit, felállt. Nem érdekelte, ha a kopogása felébreszti az elrablóikat. Odabicegett az ajtóhoz, és kilépett az utcára.

Hokigjo azonnal felébredt. Az ajtóra rótt ráolvasása megtört, tehát a csavargók valamelyike éppen megszökik. Kikora is felriadt. Ránézett Hokigjora, és azonnal megértette mi történt.

     Felkapta szatén hálóingére sötétkék kabátját, és Utsapszut után indult, ruhaujjában hű társával, az ezüst tőrrel.

 

ۼ

 

     A lány először nem tudta merre induljon. Lehunyta a szemét, és igyekezett figyelni mindenre, aminek köze lehet Xavához. Hirtelen, egy gyenge kis hűvös szellőt érzett bal felől. Rögtön arrafelé fordult, és elindult. Gyorsan haladt, egyre csak követve a hűvös kis fuvallatot. Egyre nagyobbakat tudott ugrani a mankóival, néha már a két méter is sikerült. Lendített, és kiemelte magát a mankóira támaszkodva, majd a csípőjét, és egy szem lábát előre suhintva dobbantott. Lendít, kiemel, suhint dobbant. Lendít, kiemel, suhint, dobbant, lendít, kiemel… és így tovább, egyre csak előre. Mankói nagyot koppantak a macskaköveken, visszhangzottak egy kicsit a város némaságában. Mögötte Kikora némán suhant árnyékról árnyékra a légdeszkán.

     Hamarosan kiértek Quadarából, hátuk mögött hagyva a városfalat. Utsapszutnak egyre nehezebb dolga lett, mert a sivatag sörös, süppedős homokján kellett tovaszökkennie. Az izmai szinte égtek a fájdalomtól, de csak ment tovább. Kikora nem értette ezt az igyekezetet, és céltudatosságot.

     Utsapszut hirtelen megpillantotta Xavát. Ugyanúgy hasalt, mint az álmában. A lány odafarolt, felspriccelve meztelen talpával egy csomó homokot, hogy gyorsabban érjen oda szeretett démonjához. A hátára hengerítette, az immár teljesen átlátszó Xavát, aki minden másodperccel egyre inkább eltűni látszott.

     Utsapszut megérintette: még szilárd volt. A démon áttetsző mellkasában egy pici fehér fény gömböcske világított. Már csak alig-alig píslákolt.

     Utsapszut kétségbeesetten káromkodott, a hajába tépett, szólítgatta Xavát, de semmi nem történt. Úgy gondolta egy próbát megér, ha újra az ösztöneire hallgat, mint mikor elindult. És az ösztöne, a belső hangja azt súgta neki, hogy harapjon a saját húsába, úgy, hogy vérezzen, és csöpögtesse a vért a démon szájába.

     A lány megpróbálta, de a testét sehogy sem vitte rá a lélek, hogy komolyan ártson magának.

     Körülnézett, hátha meglát ez éles követ, de helyette csak Kikorát pillantotta meg, aki lassan közeledett felé.

 - Adj egy kést! – kiáltott oda neki Utsapszut könyörögve. – Kérlek! Meg kell őt mentenem!  - Kikora egy pillanatig tétovázott, aztán a ruhaujjából előhúzta ezüsttőrét, és átnyújtotta az előtte térdelő kétségbeesett lánynak, aki megköszönte, majd villámgyorsan felhasította vele a tenyerét. A vére azonnal kiserkent. Szétfeszítette Xava száját, és belefolyatta az életbevágóan fontos, vörös nedűt. Először hosszú percekig nem történt semmi, aztán, Xava mellkasában a fényecske erőtlenül, bátortalanul fellobbant.

     Utsapszut ejtett a tenyere élén egy még mélyebb vágást, majd a démon szájába dugta azt. Kikora elképedve figyelt. Világosan érezte, hogy a kék nő nem lehet vámpír, ugyanakkor valahogy mégis arra emlékeztette.

     Xava ráharapott Utsapszut kezére, akinek megvonaglott az arca a fájdalomtól, de egyébként meg sem nyikkant.

     Xava életének lángja egyre fényesebben izzott. Teste kezdett elveszteni átlátszóságából, folyamatosan telt ki. Utsapszutnak sok vérébe, és idejébe került, mire Xava annyira megerősödött, hogy ki tudja nyitni vékony, fehér hártyával fedett szemeit. Pislogott párat, aztán amint meglátta a vérveszteségtől kókadozó Utsapszutot, azonnal eltolta magától a lány kezét. Csillogó fehér füstöt lehelt Utsapszut sebeire, amelyek lassan beforrtak. Ezután Xava gyorsan átölelte őt, nehogy  földre zuhanjon.

 - Szegénykém… Köszönöm, hogy ennyire bolond voltál… Ne haragudj, még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy a teljes veszteségedet pótoljam… Kérlek Őrá, hadd élje túl…

 

14. Nos Dyjados (ejtsd: nosz gyadosz) – lefordítva: Tűsziklák Városa. Egy tengeren túli kalóz város állam… Régen, a fő kontinensről –melyen Nemugodai, Tat’zarrah, és Ishíristan is található-, szállították oda bűnözőket. Azóta is a társadalom alja lakja teljes anarchiában, mégis jólét van, saját nyelvet alakítottak ki, és senki sem nélkülözik. Egy idő után feleslegessé vált, hogy raboljanak, a megélhetésük az unokáik unokáinak unokájának is biztosítva volt, így csak a szerzés öröméért folytatják az ipart. A kontinens államai egyezményesen letörölték  várost minden térképről, így bizonyítva, hogy abszolút nem létezőnek tekintik Nos Dyiados-t. A lakosságaik boldogok, mégis folyamatos tengeri hadjáratokat indítanak, hogy elkapjanak egy-egy hírhedt rablóvezért. Sosem szokott sikerülni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

fanservice

(Tawnahroore, 2011.06.08 20:53)

Szörnyű vagyok, de nem tudtam nem arra gondolni, hogy Ris felnyög valamit mikor Sut ráesik álmában, de tovaszállt a kacaj, mikor Xava beletörődve érzékeltette, hogy ezt már ő sem éli túl. Hehe alábecsülted a kis emberbaridat, aki ha csak egy gyanúból is de véresre rágná magát érted, csak hát a testet tényleg nem lehet erre bírni. Kiko jó szívében sem csalódtam. Fegyver is, szentimentális is de nem tudta nem odaadni, mikor élet volt a tét. És az a „bolond” mondat, hát attól édesebbet se hallottam sose.

Pest

(Szirka&Turul, 2009.11.15 16:29)

Á, pedig már azt hittem, hogy Xava meghal. Egyébként elképzeltem, hogy Kikorát lefutják mankóval... XD

A Tulaj

(A Tulaj - Az elégedett macska, 2009.11.12 21:32)

Na véégre!!! Már az hittem, sosem fogod kifejteni azt a szót, hogy folytatni a Bogyókákat! Dorombolok (bólogat)...

(önelégült vigyor):
Örülök, hogy tetszik XD

Maron

(Maron, 2009.11.12 20:10)

Júújjj... nagyon tetszik remélem hamar tudod folytatni... sajnálom hogy eddig nem volt ídőm elolvasni csak nagyon elfoglalt vagyok... és remélem ha lement a szalagavató akkor én is tudok írni megint, mert van pár jó ötletem és nem szeretném megint elfelejteni...

A Tulaj - Az elégedett macska

(A Tulaj - leszúrt I/, 2009.11.09 22:24)

Jajj, mindkét karom kibalerohad!!! És émelygek!!! -de jól vagyok :P

Hogy tetszett???