Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. Quadara felragyog

2009.10.10

   10.                       Quadara felragyog

 

X

ava fülében sokáig visszhangzott még a saját nevetése. Még most is elmosolyodott néha, ha eszébe jutott a jelenet…

A város határába teleportálta magát, de érezte, hogy Fez’zhar utasítást adott az elfogására, ezért futásnak eredt, ahogy a lába bírta. Furcsa szúrós kórókkal, gyér fűvel és vándorbokrokkal teletűzdelt síkságon rohant keresztül. A lábát vágta a sok tövises gaz, de nem foglalkozott vele.

     Hátra nézett néha, és látott is a város határában egy közepes méretű porfelhőt, mely mögött Fez’zhart és az embereit sejtette. Magasabb sebességre váltott, és mikor újra hátrafordult, már csak apró porszemnek látta azt a felhőt.

     Rohant tovább. Lehunyta a szemét, és csak hagyta, hogy arra vigyék a lábai, amerre az ösztöne hajtja őket. Egyszer csak valami nagyon forrót érzett a lába alatt. És az oldala is szúrni kezdett…

     Megállt és körülnézett. Mögötte a horizonton húzódott a füves terep határa. Xava belépett a hatalmas ishíristani sivatag területére, melyet mindenki egyszerűen Koponyások Sivatagának hívott, a lakói miatt.

     A sivatagot ugyanis egy nomád nép lakta, akik éppolyan ősi lényeknek számítottak, mint a keninek. Nem érdekelték őket különösebben a hódítók, hiszen amíg a sivatagban élhettek, nem volt semmi bajuk a világgal. Nem is kellett őket úgy elnyomni, mint a kenineket. Bizonyára felmerült benned a kérdés, kedves olvasó, hogy a sivatag közepén, ahol körülbelül évente egyszer van egy egyhetes esős időszak (és azzal már nagyot mondtunk), akkor, hogy tudnak a nomádok itt életben maradni?

     Nagyon egyszerűen. A nomádok birtokolnak bizonyos fejletlen mágikus képességeket, és bizonyos fokig használni is tudják. Egy szép napon rádöbbentek, hogy a sivatag homokja alatt bizony ivóvíz lakozik. Varázslat segítségével titkos kutakat hoztak létre a sivatag különböző részein. Kolóniáikat egy-egy kiszáradt vízmosásban rendezték be, egy kút mellé. Folyamatosan locsolják az otthonaik környékén a talajt, amin ettől ültetés nélkül is igen változatos és életben maradás céljából létfontosságú növények teremtek, így a hátasaik, a köpőmadarak számára is jutott élelem.

     A köpőmadarak kicsi szárnnyal, hatalmas dinoszauruszok testével, tevepúppal, bojtos farokkal, és kampós csőrrel rendelkező két lábon járó, két méter magas futómadárszerű jószágok voltak. Húsuk tökéletesen ehetetlen. De akkor mit esznek a nomádok?

     Lényegében mindent, ami nem egy másik nomád, vagy köpőmadár. Épp ezért a sivatagon áthaladó vándorokra hatalmas veszély leselkedik, hiszen rajta vannak a nomádok étlapján. Bárki vagy bármi, akit, vagy amit elkaptak, fehéredő csontvázként végezte, amit egy idő után elnyelt a homok. A nomádok áldozatuk lecsupaszított állkapocs nélküli koponyáit alkalmazták a ruháikon díszítő elemként. Ishíristan uralkodói erre azt a megoldást választották, hogy a sivatag körül hőlégballon állomásokat létesítettek, és az innen induló „lufikon” utazhattak a vándorok.

     Egy a lényeg: közel s távol egyetlen árva fűszál, vagy rovar sem volt semerre. Csak a vakító sötétvörös homok. Amely hólyagosra égette Xava talpát.

     A téli szelek démona kezdte magát nagyon kényelmetlenül érezni a forróság miatt. A teste majd meggyulladt. Sápadt arcán kék pír jelent meg, és sűrűn verejtékezett. Teljesen átizzadta a ruháit, ráadásul a szövet által felszívott nedvesség nem hogy lehűtötte volna, hanem egy mobil szaunát tükrözve még jobban melegítette.

 

ۼ

 

     Ris –aki időközben szintén elaludt-, arra ébredt, hogy a gerince táján végig, főleg a nyaki csigolyáinál csiklandós érzés fogja el. Az érzet lassan átterjedt a halántékára, és a bal karjára.

     Határozottan idegesítette ez az újabb ismeretlen inger, főleg, mert közben úgy érezte, figyelik.

     Kinyitotta szemeit, de olyan volt, mintha még mindig csukva tartotta volna, mert ugyanolyan sötét volt így is, úgy is. Egyszóval nem látott semmit, hiába meresztgette a szemét. Óvatosan megérintette a neki dőlt Utsapszut vállát, és suttogva ébresztgetni kezdte:

 - Uhara… Uhara… kellj föl, Uhara… - Utsapszut nyöszörgött egyet, és megpróbált magához térni, de az állandó sötétség őt is összezavarta.

 - Mi… -kezdte volna, de Ris a szájára, pontosabban az azt takaró kendőre tette a kezét.

 - Maradj csendben. – kérte még mindig suttogva. – Olyan érzésem van, mintha lenne itt még valaki…

 - Nem lehet, hogy… -kezdte Utsapszut, de hirtelen a torkán akadt a levegő, amitől majdnem fuldokolni kezdett, de annyira megdöbbent és elhűlt, attól, amit látott, hogy az agya nem bírta kiadni a köhögésre vonatkozó parancsot. Ott, ahol az aknának kellett volna lennie, a fölött, majdnem a barlang két méteres magasságban lévő plafonjánál egy pár vörösen izzó fénypont gyulladt fel hirtelen.

 - Az meg mi a jó édes holdisten?! – csattant fel meglepődve Utsapszut.

 - Csitt! – szűrte a fogai között Ris. Felállt, és utána megkereste a még előzőleg az övére akasztott tőrt. Aztán felsegítette, és felvette a hátára Utsapszutot. A két vörös pont egy idő után kihunyt, és a barlang sötétjében újra nem volt semmi világos.

 - Nem tudom, mi ez – folytatta suttogva Ris, - de úgy érzem, hogy jobb, ha mi most lelépünk.

 - És Shinshivel mi lesz?

 - Remélem, hogy van annyi esze, hogy nem az akna mélyén, hanem a kijáratnál keres minket, mert akkor egész biztosan ránk talál. Csak tudod, kezdek kicsit becsavarodni ettől a helytől.

 - Ühüm. Jó, akkor menjünk tovább.

 - Ez hihetetlen! – csattant a hátuk mögött egy bosszús, felháborodott hang. – Komolyan itt hagynátok? – és a hang gazdája, még dühösen ciccentett is.

- Shinshi?! – kiáltott fel egyszerre Ris és Utsapszut.

 - Miért, mit hittél, ki az?!

 - Hol a halálban voltál, és mit képzelsz te, hogy csak így eltűnsz?! Majdnem szívbajt kaptunk, miattad!!! Mégis hová párologtál el, és miért nem szóltál róla?! És ha valami bajunk esett volna?! – kiabálta Ris.

 - Nem is aggódtatok értem? – kérdezett vissza elvékonyodó hangon Shinshi. Ris egy pillanatig tétovázott, míg rá vágta a választ.

 - Öö… NEM!!!

 - É-értem… - mondta elszontyolodva a kis szökevény.

 - Hol voltál Shinshi? – kérdezte jóval komolyabban és csendesebben Utsapszut. Ezt sokkal rosszabb volt hallani így a keninnek, mint az előbbi leordítást. Nem válaszolt azonnal, elgondolkodott, hogy elmondja-e az igazat. Megbízhat-e már ennyire bennük?

 - Ne kérdezz Uhara, és én nem hazudok… - felelete végül.

 - De…

 - Akkor most ferdítsek?

 - Nem, de…

 - Na, látod. Gyertek, menjünk. Már igazán nincs sok hátra.

 

ۼ

 

     Xava elkezdte levetni a ruháit. Alóluk hosszú halványsárga, piszkos gyolcs szalag pólyálta be elfedve Xava egyéb testrészeit. Mindjárt jobban érezte így magát. Toldott foldott szürke kötött sapkáját is levette, és sodronyként összecsavarodott haja, azonnal kiengedett, és lobogni kezdett mögötte, majd kétfelé vált: az egyik fele Xava feje fölé libbent, hogy árnyékot biztosítson, míg a másik módszeresen legyezte, hogy ezzel is hűtse gazdáját.

     Xava a földre borult, letámasztotta a homlokát. Vizet keresett. Talált is, kisvártatva felbugyogott a felszínre Xava akaratának megfelelően. A démon intésére a víz körbefolyta őt, és mikor már teljesen belepte, jéggé vált.

     A téli szelek démona most úgy nézett ki, mint egy két lábon járó hatalmas ékkő. Szikrázott a tűző napsütésben.

     Ahogy felegyenesedett, hirtelen arra lett figyelmes, hogy előtte nem olyan messze, egy fehér koponyákkal tarkított rikító népség bámulja kitartóan az eget. Xava megmerevedett. Legutóbb is, mikor Ishíristan fővárosába igyekezett, elkapták. Sajnos túl sokan voltak, varázserővel bírtak, benne pedig megint nem volt elég erő ahhoz, hogy védekezni tudjon. Xava utolsó kétségbeesésében felvillantotta a valódi alakjának egy riasztóbb, mérgesebb gyilkos hangulatban levő illúzióképét, mire a babonás nomádok annyira megijedtek, hogy azonmód el is engedték

     Ennek ellenére Xava nem akart velük találkozni újra, ezért a hajával betakarta magát, hogy ne látszódjon jégpáncéljának csillogása, és lehasalt, hogy minél kisebb felületét mutassa. De azért megnézte, hogy mi az, ami annyira érdekli a nomádokat, hogy még őt sem veszik észre.

     Az égre emelte tekintetét, ahol egy hőlégballon lebegett. A nomádok között mozgolódás támadt. Egyikük, aki a mellkasán egy hatalmas kzigora14, fején egy vörös zum15 agyaras-szarvas koponyáját, a gerincén végig pedig egy sor madár és egér koponyát viselt. A vállaira pedig egy-egy emberit tűzött.

     Egy visszacsapó íjat vett elő, a hozzá való nyíllal együtt. Kifeszítette, és gondosan célzott. Eközben a mellette álló, aki csak emberi koponyákkal díszítette magát, az ujjai végére halványan derengő búbájt hívott elő. Xava felismerte ezt az egyszerű továbbküldő varázst.

     A társa eleresztette a nyilat, az emberi koponyás meg utána küldte a varázslatot, így a nyíl nyílegyenesen belevágódott a hőlégballon égőjébe. Az felrobbant, a kosárban lévők sikítottak, de komolyabb bajuk nem esett. A „lufi” viszont süllyedni kezdett.

     A nomádok hatalmas üdvrivalgással díjazták a szép lövést. A férfi, aki az előbb lőtt, újabb nyilat vett elő, ami néhány perccel ez után a hőlégballon lufi részét döfte át. Ha eddig süllyedt, most egyenesen zuhanni kezdett kosarastul, mindenestül. A benne ülők, nem tudták hova kapjanak, nagyon meg voltak ijedve. Xavát viszont innentől kezdve nem érdekelte ez az egész. Tudta, hogy addig kell lelépnie, amíg a nomádok a fosztogatással, meg az ebédeléssel vannak elfoglalva.

     Felpattant és olyan gyorsan futott, ahogy a lába bírta.

 

ۼ

 

     Ris nyakában Utspszuttal még mindig duzzogott, de azért megfogta Shinshi kezét, hogy  kenin tovább vezethesse őket.

     Nem szóltak egymáshoz. Hirtelen Utsapszut szeme sarkából, valami fényes pontra lett figyelmes.

 - Az mi? – kérdezte Shinshitől.

 - Á, te is észrevetted. Épp most akartam szólni, hogy az már a kijárat…

 - Na, végre! –csattant fel Ris, és megkönnyebbülten felnevetett. Érzései Shinshi iránt megváltoztak:

 - Imádlak te idióta! – megszorította egy pillanatra a kenin kezét, aztán elengedte és futásnak eredt.

 - Issah? – kérdezte meglepődve Utsapszut.

 - ISSAH!!! – kiáltott utána Shinshi. – Állj meg! Az alagút végén csapda vár, te szerencsétlen! – de ezt a főherceg már vagy nem értette, vagy nem érdekelte. Rohant, ahogy csak tudott, a fénypont pedig egyre csak nőtt hívogatóan. Ris és Utsapszut tüdejébe új, frissebb üde illatú levegő került. Ettől a főherceg még jobban megtáltosodott.

     Még gyorsabban futott. A kijárat már nagyon közel volt. Ris beért a fénybe, de ekkor Shinshi rémült ordítása szólt utánuk:

 - VIGYÁZZ!!! – de Rist ez sem érdekelte, rohant egyenesen tovább, gyorsabban, mint valaha. Lába azonban egy Őrá jelével ellátott kerek kőre lépett, ami a földbe nyomódott. Ezután elszabadult a pokol, a falakból előröppenő pici tűk hadának képében. Néhány majdnem belefúródott Utspszut fejébe, aki rémülten sikoltozott. Ris azonban olyan sebesen mozgott, hogy a tűk nem találhatták el, így „biztonságosan” kiértek.

     Shinshi meglepődött, mert egy pillanatra úgy látta, mintha Ris körvonalai egy pillanatra királykék színben felragyognának. De mire kettőt pislogott a jelenség eltűnt.

     Most rajta volt a sor, hogy keresztülvergődjön a csapdákon. Megtorpant egy pillanatra, aztán átugrotta azt a követ, amire Ris az imént lépett rá. De ezzel rátaposott egy másikra, mely jobban el volt rejtve, mint a tűs. Ez elindította a plafont lefelé, mint egy prés felső tányérját.

Shinshi tágra nyílt szemmel felvisított, és a nyakába szedték a lábait. A hatalmas táska, amit cipelt, majdnem beszorult, de végül szerencsésen megúszta a kenin is mindenesetül.

 

ۼ

 

     Xaváról az utolsó darab jég is leolvadt, akárhogy is igyekezett tovább fagyasztani. Nagyon rosszul érezte magát a hőségtől, mintha valami fojtogatta volna a torkát belülről. Testéről párologni kezdett a maradék olvadékvíz, és mikor felszáradt a hőségtől és a tűző naptól a bőre szinte azonnal kékre pirult. A számára kedvezőtlen hőmérséklet miatt még a fekete-fekete szeme is kifakult, és felvette szürkés lila egy különösen hullaszínű változatát. Hiába legyezgette a haja, hiába tartott neki árnyékot Xava úgy érezte magát, mintha főznék.

     Sürgősen energiára lett volna szüksége, de közel s távol egyetlen lélek sem tartózkodott. Xava verejtékezett, amitől mintha még soványabbnak látszott volna, és minden ízében reszketett. Kezdte magát úgy érezni, mintha el kezdene nem lenni.

     Igaza volt. Megállt, megpördült a tengelye körül, és kétrét görnyedt a hasába nyilalló fájdalomtól. Mikor meglátta a kis halvány kört a köldöke fölött –mely olyan volt, mint egy ajtó kukucskálója-, amúgy is hideg vére még jobban megfagyott az ereiben.

     Áttetszővé vált hasán keresztül a messzeségben kirajzolódott egy fehér pötty, Quadara, a varázsló város.

 

ۼ

 

     Csak most néztek örül, hogy hová is érkeztek, mert eddig a földön fekve pihegtek. Shinshit, Rist és Utsapsztot egy gyönyörű, zöldellő csupa virág esőerdőbe hozta a sors, egy hegyoldalba. Kora délután lehetett. A hegy lábainál terült el Quadara városa és annak gyönyörű látképe: fehér volt az egész, a tornyok, a kupolák, a lapos tetejű, dobozszerű házak, az utcák, a terek. Minden pálmával és rikító leanderrel volt tele ültetve és mindenhonnan szökőkutak égre törő vize csillant.

 

     A város fölött, a magasban, egy szárnyaló fehér galambsereg mögött egy ovális, fémes tárgy villant, rajta hosszúkás narancssárga-zöld jellel.

 

 

14. Kzigora – egy óriási szarvasmarhaszerű lény. Homokot eszik és bár a sivatagban él, jó vastag bundája van. Magányosan szeret élni, csak az esős időszakba verődnek össze falkába, hogy biztosítsák az utánpótlást. Az orrától a nyakszirtjéig pici tüskékkel borított páncélt visel.

 

15. Vörös zum – a vörös zumok Ishíristan csúcsragadozói. A nomádok körében a legnagyobb dicsőségnek számít, ha alaki elejt egyet. Életre szóló hírnevet szerezhet így. A vörös zumok hatalmas tigrisszerű lények. Az álluk alatt borotva éle, tőrszerű tüskét növesztenek, mely az egyik leghalálosabb támadó fegyverük. Érdekes, hogy ha lehajtják a fejüket, őket még csak meg sem karcolj, így teljes nyugalommal tudnak mosakodni. Van két egy kardfogú tigrisére jellemző agyaruk. Szőrük olyan színű, mint a Koponyások Sivatagának homokja, csíkjaik pedig bordók, vagy sötétbarnák.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

El se hiszem, hogy ez még a múlt tan-félév előtt született

(Tawnahroore, 2011.04.12 21:29)

Már kezdett furán hatni, hogy Xava mióta nem szenvedett egy kiadósat. Szegénynek ez szörnyű egy vándorlás lehetett. Te aztán szeretsz alaposan írni a teremtményeidről. Shinshi kissé érzékenyebbnek tűnt ebben a fejezetben, mint amúgy. A kékfény keltette még föl az érdeklődésemet.

Cerberos

("no tomorrow...", 2009.10.12 07:13)

Már réges-régen írtam Szirka legújabb fejezetéhez, de a gonosz eoldal nem volt képes kiírni a kritikámat! :( :(
Ez egy elképesztően izgis fejezet lett. Előkerült Shinshi! Azért Ris az elején lehetett volna egy kicsit kedvesebb is, khm, khm.
Na ma csak ennyi tellik tőlem, mert mentem indulnom kell a suliba.

Maron

(Maron, 2009.10.11 17:35)

Nem arról volt szó, hogy most már Hokigjo lesz benne??? ebben pedig egyáltalán nem szerepelt... "Csak most néztek örül" kihagytál egy betűt... kiváncsi vagyok tényleg ki bírod ha nem írsz hónapokig...

Turul

(Szirka, 2009.10.11 16:21)

A visszacsapódó íjjat sejtem honnan vetted... Egyébként nem bántottám meg. Fáradt voltam, vagyok. Biztos az időjárás változás, nem reagálok jól az átállásokra... Mellesleg a karakterek már meg is vannak az új történethez és a Crystallik vége is szépen adja magát...

A Tulaj

(jjjjjuuuuujjjjjj, 2009.10.11 00:07)

Tuhul-Szihka! Megtanultam a töhténelem hám eső hészét, és van egy kéhdésem:
- Ugye nem bántottalak meg semmivel? Pénteken kicsi-picit olyan éhzésem volt... Pehsze lehet, hogy máh csak kimehültél addigha. Mindnesethe, ha vétettem vlamit, akkoh bocsánatot kéhek... jó?

<D

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.10.11 00:02)

Csííra! Ejj de kicsi a betűméret. Na mindegy így jártatok.

...

Huhhh. Megszültük. Néhány 'hónap' és jön is a foytatás.
<(
<)
<D
...remélem.
XD