Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ötödik fejezet

2009.08.30
Ígéret                              5.
 
     Ginevra Doyll-t körbefolyta, körülölelte a bűz. Bár alig telt el pár óra, mióta rémületében világgá eredt, úgy festett, mint aki egy hetet töltött egy mocsárban: haja, ruhája, bőre mocskos volt, és büdös. Körmei leszakadtak, és az éhségtől és félelemtől annyira el volt keseredve, hogy sírva fakadt. Ráadásul el is tévedt. Könnyei világos csíkokat húztak az arcára lerakódott koszba. Fáradt volt, és fájt a lába, és haza akart menni, és elfelejteni mindent, hogy élhesse az eddigi jól megszokott életét. Egy jártányi ereje sem maradt, úgyhogy lerogyott egy fal tövébe, majd szépen lassan álomba sírta magát…
 
     Eközben Írország nyugati partjainál egy kis csónak bukdácsolt a zöld vízen. Utasa, Cheyenne prüszkölve ébredt az arcába csapódó tajtéktól.
 
     Valami hideg, sós dolog ébresztett. És a levegő is más volt. Ahogy magamhoz tértem, észrevettem, hogy a nyílt tengeren ringatócskázom egy csónakban. De hogy kerültem bele? A tegnapi nap, csak homályosan rémlett, de mintha…
- Felébredtél? – kérdezte egy vidám hang a hátam mögül. Nagy meglepetésemre a Kalózomat láttam a vízben. a csónakot vontatta… Nem tudtam mire vélni a dolgot: a csónakokat nem evezővel kell hajtani?
- Mit keres maga ott? – nem válaszolt, csak vigyorgott, mint a vadtök. – És én mit keresek itt?
- Elviszlek a hajómra. – felelte, és menetirányba fordult.
- Minek?
- Mert te vagy az, akit keresek… legalábbis azt hiszem.
- Vigyél vissza!
- Sajnálom, de nem lehet. Engem keres mindenki. Nem hinném, hogy jó ötlet lenne beleszaladni a karjaikba. Szerintem nem élnék túl még egy akasztást.
- Értem. Mi a neve?
- Kevin Seven vagyok.
- Engem…
- Tudom, hogy hívnak. Te Cheyenne Smith vagy…
- Nem egészen. Valóban így neveznek, de nem ez az igazi nevem. A Cheyenne Smith-t Ginevra kisasszony adta nekem, amikor megvett egy rabszolga kereskedőtől. Én Jaira vagyok, Guineából.
- Aha. Ez baj. – egy pillanatra elgondolkodott. – És miért pont ez a nevet adta neked?
- Mert élt valami boszorkány száz évvel ezelőtt, akit ugyanígy hívtak, és máglyán elégedtek. A kisasszony különösen szereti az erről szóló történeteket, ezért nevezett el arról a boszorkányról.
- Ez egyáltalán nem szép tőle. Az a szegény nő nagyon szenvedett… az én hibámból… Pedig megígértem neki…
- Megígérte? Mit? - de hallgatásba burkolózott, és éreztem, hogy jobb, ha nem faggatom erről. Sokáig hallgattunk így. Seven rendületlenül húzta maga után a ladikot.
     Érdekes… Egyáltalán nem féltem, pedig már a horizont egyik pontján sem láttam partot. A felhőtlen kék ég alatt teljesen egyedül voltunk, a Kalózom meg én. Alattam a kitudja milyen mély, végtelen óceán, és én olyan nyugodtan ücsörögtem a csónakban, mintha csak Plymouth utcáin sétálgatnék…
     Majdnem elszenderedtem újra, de a gyomrom felől méltatlankodó morgás érkezett. Gyorsan a hasamra szorítottam a kezem, mintha ezzel eltakarhatnám az éhségemet. Körülnéztem a ladikban, hátha a Kalózom tett bele valami ennivalót, de csak a kabátja, az inge, me a csizmája volt benne. Újabb mordulás.
     Hirtelen éreztem, hogy Seven már nem húzza a csónakot. Odaúszott a mellém, és megkérdezte:
- Éhes vagy, Cheyenne… izé, Jaira?
- Igen egy kicsit… - éreztem, hogy a fejembe megy a vér.
- Jó. Hozok enni valót. Maradj itt.
- Rendben… - feleltem némi éllel. Hova is mehetnék innen, ha nincs evezőm, és nem tudok úszni?! Logika, ember! Logika!
 
     Kevin alábukott. A lába már átalakult, már csak a teste többi részét kellett felfejlesztenie. Lassan változni kezdett, a már korábban említett uszonyos, tüskés formába.
     Emlékezett rá, hogy valamerre alattuk kell lennie pár korallzátonynak, melyek bővelkednek a zsákmányban. Nem is tévedett.
 
     Magam is bekaptam pár kisebb halat úszás közben. Ha ebben a testben vagyok nem viseli meg a gyomromat a nyers hús. Gyorsan fogtam Cheyennek is, aztán elindultam vissza hozzá.
     Jó volt újra érezni a vizet körülöttem. Ahogy örvénylik, suhan… Megláttam a csónakunk alját. Gyorsan emlékeztettem magam, hogy ez a Cheyenne még nem tud az eredeti formámról, ezért gyorsan visszaváltoztattam magam térdtől fölfelé. Éreztem ahogy a fejem átszakítja a víz felszínét.
- Tessék… - mondtam, és betettem a csónakba a halakat. Cheyenne meglepetten felsikkantott:
- Ez… mi ez?!
- Étel. – válaszoltam röviden. - Miért?
- Ez nyers! Így nem tudom megenni!
- Pedig nincs más. Kénytelen leszel ezzel beérni. Majd ha a hajómra értünk, lesz rendes étel is.
- És mikorra érünk oda?!
- Hm… három-négy nap talán…
- Oh de jó nekem! – mérgelődött. Újra megragadtam a csónak kötelét. – Mikor elrabolt, nem jutott eszébe élelmet hozni?
- Valahogy kimaradhatott! Ha nem vetted volna észre, éppen menekültünk!
- De…!
- De mi? Azt akarod, hogy felakasszanak paráznaságért? Mert Key biztos rád kenné az egészet! De ha neked ez kell…
- Seven…
- … akkor visszaviszlek, de aztán…
- Seven.
- …ne várd, hogy megmentselek…
- Seven!
- Most meg mi bajod?
- Nem! Kevin, vigyázz! Cápák! – odanéztem, ahová mutatott. És tényleg. a vízben három uszony tartott felém, gyorsan fenyegetően. Rusnya, szürke dögök! Sosem kedveltem őket. Ráadásul, pont a nagy fehér fajtából vannak!
- Ezer ördög és pokol! – rántottam egyet a csónakon, és „magasabb fokozatra kapcsoltam”.
- Cheyenne! Hajíts be nekik a halakat a vízbe, az lefoglalja őket egy darabig… - úgy tett, ahogy mondtam neki. Igazam volt, nyertünk kábé tíz másodperc előnyt.
- Kevin! – most először mondta ki a nevem. Vagyis… inkább sikoltotta. Az egyik cápa kicsivel gyorsabb volt, mint a többi. Ennek pedig már a fele sem tréfa!
 
     A csónak orra kissé megemelkedett. Kevin sebesen szántotta a hullámokat. Végül nagy sokára sikerült leráznia a cápákat…
 
- Ezt meg, hogy csináltad? Hogy tudsz ilyen gyorsan úszni? - kérdezte tőlem Gin.
- Ne kérdezz, és én nem hazudok… - mondtam, és úsztam tovább.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Turul

(Szirka, 2009.09.05 16:05)

Ez a cápás rész haláli. Nyertek 10 másodpercet...

Cerberos

(madamabigél@hotmail.com, 2009.09.02 19:15)

Kjáááááá! Hát egy perc nyugalmat sem hagysz az embernek. Holnap iskola, aludnom kéne, ehelyett forgolódhatok álmatlanul, várva, hogy mi lesz Kevin És Cheyenn... izé Jaira sorsa. Nénikéd! Komolyan nem azonos a lány és a boszorkány, akit Kevin keres??? Ez tiszta szívás! És én még azt hittem, hogy már sejtem sz összes fordulatot, amit ebbe a történetbe csempészhetsz. De összegezzük csak, mit tudunk eddig a mi titokzatos Kevinünkről. Hal-ember és nem csak, hogy nem lehet felakasztani, de száz emberi év meg sem kottyant neki, úgy telik el számára, mint egy pillanat. Ha az ilyesmi nem teszi az embert a földkerekség legjobb kalózává, akkor nem tudom, mi tehetné.
Jaira egyébként egészen hősiesen viseli a megpróbáltatásokat, mondjuk nem is csodálom, ha Guineából hurcolták Angliáig, hogy ott egy ostoba nemes lány és a perverz vőlegényének játékszere legyen... én is sztoikus lennék arra hogy a nyílt vízre vontatta a csónakomat egy kalóz, basszus!
:) Na csak így tovább, hadd őrlődjek még több fejezeten keresztül!