Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Második fejezet

2009.07.15

    Ígéret                2.

 

     Cheyenne fulladt. Elfelejtettem mondani, hogy a néger lány már fél éve súlyos tüdőbetegségben szenvedett. Szaggatottan vette a levegőt, jelezte neki a köhögési roham, hogy mindjárt leteperi a tudatlanság süppedős örvényébe.

     De Cheyenne egyelőre még tartotta magát. Csúnyán köhögött. Már nem sok volt hátra, hogy hazaérjen – ott volt a gazdája palotájának cirkalmas kovácsoltvas kapujában. Még röpke ötven méter, és eléri a személyzeti szállást.

 

     Nem éreztem jól magam. Nagyon fájt a levegővétel. Hallottam, hogy hörögve szedem a levegőt. Csak ezt a kicsit kell még kibírnom! Otthon vár a cipruslevélből és mentából készített gyógyteám. Gyerünk Cheyenne! Már nincs sok hátra!

     A Kalózom egyre nehezebbnek tűnt, de azért sikeresen elértem a szállást. Remegő kézzel elővettem a kulcsot, rántottam egyet a Kalózomon, hogy ne ejtsem le a földre. Kinyitottam az ajtót, betámolyogtam rajta. Kalózomat lelöktem a priccsemre, és elindult a konyha felé.

     Most már olyan erősen rázott a köhögés, hogy meg kellett kapaszkodnom a falban. Szám elé kaptam a kezem, és továbbvonszoltam magam. Az ujjaimra vért prüszköltem.

     Na tessék! Még csak ez hiányzott! Kétrét görnyedtem, és a padlót is beterítettem egy adag vérrel.

     A világ kezdett elsötétülni… Elvágódtam, azt hiszem…

 

     A személyzeti szállás másik kis lakásában lakott a szakácsné. Ő viselte gondját Cheyenne-nek. A köhögésre berohant, és megpillantotta a lányt a földön. Cheyenne a földön feküdt, sípolva szedte a levegőt. A szakácsné, nevezett Mary-Susan, megnedvesített hideg vízzel egy rongyot, letörölte vele Cheyenne arcát, aztán óvatosan teát adagolt a kis néger szolgálólány szájába. A tea gyógyító gőzétől Cheyenne hamarosan magához tért, és nagy nehezen felült.

 

     Már újra kellemesebb volt lélegezni. Mary-Sue hajolt fölém a jóságos tészta arcával.

 - Jobban vagy, drágám?

 - Ig-igen… - még mindig sípolva szedtem a levegőt, de a roham már nem gyötört. Lenéztem a kövezetre.

 - Jézusom… ezt mind…

 - Hagyd csak, majd én feltakarítom. Te addig feküdj le.

 - Re-rendben… köszönöm. – betámolyogtam a hálómba, ahová Kalózomat lefektettem.

     Számítottam rá, hogy Mary-Sue rám fog még nézni, hogy minden rendben van velem, és nem kívánok megfulladni.

     Meglazítottam a Kalózom nyakán a hurkot. A bőre a kötél szorítása alatt a lila egy érdekes árnyalatát öltötte, és fél centi mélyen besüppedt. Megsimítottam, mintha arra számítottam volna, hogy ettől majd feléled. Nem történt semmi, viszont olyan nyirkos és hideg volt, mint egy novemberi pocsolya. A kötél valószínűleg eltörhette a nyakcsigolyáját, amikor felhúzták, mert ahogy egy kicsit felemeltem, a feje természetellenes szögben hátra csuklott.

     Kinyitottam a ruhás ládámat. Kalózomat nyögve felnyaláboltam, és beleraktam. Kicsit összébb hajtogattam kezét, lábát, és rácsuktam a láda tetejét. Ki mondta, hogy a szobalányok nem erősek?

     Leheveredtem a priccsemre, ahogy azt Mary-Sue-nak ígértem. Milyen furcsa! Ahol a kalózom feküdt, ott egészen meleg volt a takaróm. Ennek nem így kellett volna lennie. Nagyon nem…

     Épp ott tartottam, hogy újra ránézek a Kalózomra, aki hideg volt, a hűlt helye meg testmeleg, mikor Mary-Sue benyitott.

 - Cheyenne?

 - Tessék. – fordultam felé.

 - A kisasszony… próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem vagy jól, de mindenképpen azt akarja, hogy te szolgáld fel neki a vacsorát.

 - Ah… értem. Ne lepődj meg ezen Mary. Sosem volt szíve.

 - Tudom, de nem lesz ebből bajod?

 - Miért lenne? – tápászkodtam fel. – Most volt rohamom… - megeresztettem egy vigyort a szakácsnő felé. Felsóhajtott, és megcsóválta a fejét. Épp fordult volna vissza, mikor még eszébe jutott valami.

 - Öhm, a kisasszony azt üzeni velem, hogy vacsora előtt öltöztesd át, mert ma James-szel kíván enni… - kajánul rám kacsintott.

 -Ó! – feleltem gúnyosan és visszamosolyogtam. Felálltam, és elkezdtem átvedleni a szobalányruhámba, melyet mindig elöl hagytam egy széken. A fekete fehér öltözék kényelmetlen volt, és mindenhol szúrt. Hirtelen koppanást hallottunk a ládám felől.

 - Mi volt ez? – kapta fel a fejét riadtan Mary-Sue.

 - Öh, nem tudom! – mondtam gyorsan, és immár szobalány külsőt öltve kitessékeltem Mary-Sue-t a szobából. – Semmi nem volt!

 - Hát jó, te tudod. – messziről sürgető csengőszó hallatszott. – Na jól van, igyekezz!

 

     Így aztán Cheyenne rohant átöltöztetni úrnőjét. Ginevra Doyle, Anglia egyik legnagyobb és leggazdagabb előkelőségének, Lord Doyle-nak volt a lánya. Elkényeztetett volt és ostoba, de szépsége rendszerint megdobogtatta a férfiszíveket. Gin, ahogy hasonszőrű barátnői hívták, nem mulasztott el semmilyen lehetőséget, hogy kihasználja ezt az adottságát.

     Ennek ellenére hűséges maradt James Key-hez, a fiatal, jóképű, és gátlástalan tengernagyhoz. Ma is őt várta vacsorára. El ne felejtsem megemlíteni, hogy jegyben jártak. És ehhez azt sem árt hozzáfűznöm, hogy Gin-nel ellentétben James nem tartotta a jegyességet olyan fontosnak. Vagyis minden este más nő ágyában kötött ki.

     De ez nem Cheyenne dolga volt. Ő a maga részéről úgy gondolta, hogy nem tartozik rá a gazdája magánélete. Habár, ha Gin valaha is megkérdezte volna erről az egészről a véleményét, valószínűleg azt válaszolta volna, hogy bontsa fel a szerződést. De hát…

 

     Már messziről hallottam Ginevra kisasszony rikácsolását.

 - Cheyenne! Igyekezzen már! A tengernagy mindjárt itt lesz! Hát ezért fizetem magát?! – válaszolhattam volna mindenféle válogatott, cirkalmas káromlásokkal, de úgy véltem, kár e miatt a nőszemély miatt cserepesre koptatnom a számat. Meg hát igazi hölgyhöz nem illik a csúnya beszéd. Ezért inkább így feleltem:

 - Jövök, kisasszony! Azonnal! – megszaporáztam a lépteimet.

 - Na végre! Vegye elő a mélykék, gyémántos ruhámat, és adja rám!

 - Igenis… - motyogtam, és gondolkodás nélkül tettem, amit kért. Először a fűzőt préseltem rá fehér alsóruhába bújtatott puha, karcsú testére. Csak ez kemény, negyedórás procedúra volt.

     Aztán jött a többi. Nem mondom, szép ruha volt, amit elővetetett velem, de a súlya!

Újabb negyedórába tartott, mire ezt is ráadtam, összegomboltam fűztem, s a többi.

 - Rendben. – mondta ekkor a kisasszony. – Az ebédlőben felkészülök a tengernagy fogadására. Ha összefutna vele, kísérje be, aztán hozhatja is az első fogást.

 - Igenis, kisasszony. – hát, összefutottam vele. Ott várakozott a hallban. Odasiettem hozzá.

 - Uram?

 - Igen? – nézett rám vizenyős kék szemeivel James. – Mit akar?

 - A kisasszony már várja az ebédlőben. Kérem, kövessen! – elindultam, ő meg a felcicomázott tengerész egyenruhájában szó nélkül követett. A hátamon éreztem vizslató tekintetét. Úgy éreztem magam, mint egy darab hús a piacon, amit megbökdösnek, hogy elég friss-e…

 

     Cheyenne nem tévedett, mikor úgy érezte, hogy Key tengernagy végigméri. James megnyalta ajkát, és közben szemét hagyta elidőzni a lány fenekén. Kicsi volt és formás. Elképzelte Cheyenne–t ruha nélkül, és mindjárt jobban érezte magát. Mielőtt azonban tovább fantáziálhatott volna, már meg is érkeztek az ebédlőbe.

 - James Key tábornagy! –jelentette be James-t, majd meghajolt és távozott, hogy hozza az első fogást. Ginevra és James bókoltak egymásnak.

     A láda mélyén pedig valami megmoccant.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Maron

(Maron, 2009.07.19 19:13)

Ez a történet melyik bolygon játszódik??? ahol Őrá is van??? ha igen akkor lehet a kalóz nyugodtan halhatatlan... egyébként nekem nem teljesen világos az a döltbetűs és sima részek??? a dőltbetű amit a kalóz érez??? vagy mi???

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.07.17 22:43)

Ááááá, nem már, ez a záró mondat mindennél hátborzongatóbb! Zseniális ez a két fejezet, nem írok külön az elsőhöz kommentárt, mert egy szuszra olvastam el mind a kettőt. Istenkém, hogy tudod így felidézni a letűnt korokat minden különösebb erőlködés nélkül, ilyen könnyedén?? Ezért még kapsz! Cheyenn máris szimpatikus, Gint máris utálom (már ha tegezhetem a kisasszonyt, bár való igaz, hogy még nem ittam vele pertut). És ez a James. Alig várom, hogy megtudjuk, mi a helyzet az el nem rothadt barátunkkal. Úgyhogy ne csigázz tovább, inkább sürgősen tedd föl a következő fejezeteket!

Turul

(Szirka, 2009.07.17 19:14)

Alig hiszem el, hogy képes volt egy kérdéses hullát hazacipelni, és észre sem vették...Fel fog támadni, ugye.?

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.07.17 15:08)

C i a o!!!!

Csö.

Maron

(Maron, 2009.07.17 12:55)

Tetszik, remélem hamar felrakod a folytatást...

A TULAJ

(A TULAJ, 2009.07.15 13:39)

Itt a kövi, igazából, már a 3. is kész van, már csak egy kicsipici hiányzik belőle. A netünk szar, ne várjatok tőlem túl sokat...