Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kilenedik fejezet

2010.01.03

Ígéret               9.

 

     Fogalmam sincs meddig feküdtem Cheyenne-en, de én is elaludhattam a melegétől, mert Phoneix ébresztett fel óvatosan suttogva. Olyan érzésem támadt, mintha valaki párnát szorítana az orromra, a számra, és a kopoltyúimra. A végtagjaimon mintha ólom súlyok függtek volna vastag fürtökben.

 - Kapitány… - sziszegte nekem Phoneix, - szállj le róla és gyere velem. Órák óta rajta fekszel, szinte teljesen kiszáradtál… - engedelmeskedtem neki, ahogy tudtam. Sikerült lekászálódnom ugyan Cheyenne-ről, de az ágyáról már nem tudtam felállni. Homályosan érzékeltem, ahogy Phoneix felkap a vállára, és a súlyom alatt rogyadozva az ajtóhoz tántorog.

     Felbukdácsolt a lépcsőn, majd kilépett velem a fedélzetre. A napot túl forrónak éreztem, olyan volt, mintha tűzbe tettek volna, mint hű barát a társáért a kezét. Phoneix valamit ordított, de már nem értettem. Kinyitottam a szemem, de minden túl ragyogónak, túl világosnak és vakítónak tűnt. Hagytam lecsukódni...

 - KEVIN!!! Kevin! Nehogy elaludj nekem, az isten szerelmére! – vonította Phoneix hangja, valaki felpofozott.

 - Allons-y! Vite, vite! Dobjuk a vízbe! – éreztem, hogy megfognak, és leemelnek Phoneix csontos válláról. Szembeszél suhogtatta meg a csápjaimat, aztán kellemesen hűvös sós vízbe csapódtam. Még mindig kába voltam, és hagytam, hogy a felhajtóerő az oldalamra fordítva fellökjön a hullámok hátára. Aztán neki ütődtem a hajó oldalának, és ettől valahogy magamhoz tértem…

     Egyre lejjebb és lejjebb úsztam, míg olyan sötét nem lett körülöttem a víz, hogy a nap sugarai már nem értek el hozzám… Eszembe jutott, hogy Cheyenne még mindig lázas lehet, és azonnal visszaindultam. Egyre sebesebben és sebesebben hajtottam magam felfelé, míg nem éreztem, hogy a fejem átszakítja a vízfelszínt, és pedig egy utolsó erőteljes csapással kirobbanok a hullámok közül.

     A korlátra érkeztem. Leugrottam róla a legénység elé, akik egy emberként sóhajtottak fel megkönnyebbülten.

 - Ça va? – lépett hozzám Frisée aggódva.

 - Igen, köszönöm – akartam mondani, de a számat csak valami furcsa sziszegő süvöltés-féleség hagyta el. Frisée felvonta a szemöldökét, majd mikor újra próbálkoztam, közbe vágott.

 - Captain, jó lesz, éhtjük. Vas-tu visszá Sheyenne-’ez, et ’űtsed – mondta és kajánul vigyorgott hozzá.

     Elindultam vissza a kabinba, de közben szöget ütött a fejembe, hogy meghagytam Pitának, ne szóljon senkinek, hogy rácsavarodtam a betegre. Emlékeztettem magam, hogyha Cheyenne láza teljesen elmúlik, ne felejtsem el vízbe fojtani.

 

     Felébredtem. Megint itt feküdt rajtam. A pórusaiból kellemetlen hal-, só-, és tengerszag áradt, de már nem éreztem olyan erősnek, mint az első alkalommal.

     Egyszer felébredtem a lázálmomból, de először mikor megpillantottam, azt hittem, tart a lidércnyomásom. Végül be kellett látnom, hogy tévedtem. Pita addigra már eltűnt a padlóról, viszont egy különös, ragacsos, ezüst pikkelyes valami feküdt rajtam. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam attól, hogy a csápjai egy az egyben benőtték a fejemet, ő maga pedig minden porcikájával hozzám tapadt. Az ágyékával is.

     Megpróbáltam lelökni magamról, erre még szorosabban hozzám préselődött. Éreztem, hogy hamarosan megint köhögni kezdek, ezért inkább nem erőltettem a dolgot.

     Közben egyszer bejött Frisée, és gyorsan becsuktam a szemem: már így is elég kínos volt ez az egész helyzet.

     Frisée letörölgette rólam hideg nedves ronggyal az izé pikkelyeit, aztán megint kiment. Végül akár akartam akár nem, megint letepert az álom.

     És most megint itt volt. Mindenestül és nyálkásabban mint valaha. Legutóbb nem volt időm alaposabban megfigyelni az arcát, de most ahogy néztem, valahogy Kevinre emlékeztetett.

     Viszont nyitva volt a szeme. És észrevette, hogy mocorgok. Felnézett rám, látta, hogy ébren vagyok, és riadtan hátrább húzódott. Elég rémült képet vágott, kopoltyúi gyorsabban emelkedett és süllyedt ijedtében, mit egyébként, ezért gyorsan felemeltem a kezem, és végigsimítottam az arcán.

 - Nyugodj meg, nem harapok… - még jobban elemelkedett tőlem, ezért gyorsan folytattam a beszédet, nehogy teljesen elijesszem. Tudni akartam mit keresett rajtam.

 - Miért feküdtél rajtam? Nem voltam túl forró neked? Lázas voltam… vagy vagyok még mindig… – nem válaszolt, csak lehengeredett az ágyról, és az ajtó felé kacsázott ormótlanul nagy békalábfejeivel. Bosszúsan felhorkantam, és rászóltam.

 - Hé, te! Nehogy elmenj! – de nem hallgatott rám, a kezét a kilincsre nyomta. Ha ő úgy, én is úgy! Emlékeztem, hogy Gin egy nagyon fontos dolgot tanított nekem, akármennyire is utáltam őt: a zsarolást.

 - Ha kimész azon az ajtón – kezdtem fennhangon, közönyösen bámulva a körmömet, - felkelek, és számomra egészségtelen dolgokat fogok tenni… - megállt, visszafordult és rám meresztette nagy szemeit.

 - Például fel-le fogok rohangálni a folyosón, addig amíg ki nem fulladok. Nekem édes mindegy: előbb utóbb így is úgy is bele fogok halni ebbe a betegségbe. Csak rajtad múlik mikor. – Negédesen rámosolyogtam, és babrálni kezdtem az egyik hajtincsemet.

 - De ha maradsz, megígérem, hogy nyugton maradok cserébe egy kis beszélgetésért…

     Egy pillanat erejéig tétovázott, aztán lemondóan lecsüggesztette a fejét. Először azt hittem, annyira lelomboztam, hogy megroggyannak a vállai, de aztán észrevettem, hogy a pikkelyei eltűnnek, tüskéi visszahúzódnak a bőre alá, furcsa tekergőző csápjai pedig visszaalakulnak hajjá.

     Kevin állt a helyén, és ettől köpni nyelni nem tudtam. Fogalmam sem volt, mit mondjak erre, annyira meglepett, amit láttam. Elég érdekes arcot vághattam, mert a Kalózom gyorsan odalépett hozzám, leült az ágyam szélére, és megfogta a kezem.

 - Cheyenne… Nyugodj meg, mindent megmagyarázok, csak kérlek szépen, ne izgasd fel magad… Cheyenne, légy szíves…

 - Jól vagyok! – vágtam a szavába. – Azt hitted, megijedtem?

     Bólintott.

 - Pedig nem. Csak… nem minden nap lát ilyet az ember lánya… Kevin, te hogyan… miért… Ki vagy te?

     Szaggatott, mély lélegzetet vett, és mélyen a szemembe nézett. Néhány hosszú percig kereste a szavakat, aztán nagy nehezen kinyögte, amit már úgy is tudtam.

 - Én… nem vagyok ember…

 - Ezt észrevettem. Tehát?

 - Nem a Földön… nem ebben a világban születtem. Én… - megint felsóhajtott. Nem akaródzott neki elmondania.

 - Igen? – sürgettem. – Kevin, légy jó hozzám, és mesélj már, különben felállok, és…

 - Jól van, jól van! Én Kalüpszó teremtménye vagyok. Túl kíváncsi voltam az emberi világra, ezért megengedte, hogy lejöjjek ide. Adott nekem emberi alakot is, hogy el tudjak vegyülni a száraz földön is. Itt vagyok már vagy kétszáz éve… Öhm… azért feküdtem rajtad, mert észrevettük, hogy aaaa… másik alakomban hidegebb vagyok, így rád… ööö… feküdtem, hogy levigyem a lázadat  - megérintette a homlokomat, - ami úgy tűnik sikerült.

 - Ó, így már értem. Nagyon fájt? Elmondani… - nem válaszolt. - És semmi olyat nem tettél, ugye?

 - NEM! Minek nézel te engem?!

 - Jól van, ne haragudj. Köszönöm, amit értem tettél, igyekszem majd meghálálni. És sokkal jobban érzem magam! – ezzel sikerült kicsit jobb kedvre derítenem.

 - Tényleg? Ennek őszintén örülök. Komolyan mondtad?

 - Kicsattanok! – rikkantottam, és vidáman nyújtózkodtam egyet. Kevin rémült arcot vágott, és gyorsan lefogott.

 - Nana! Ne olyan hevesen! Még nem vagy jól!

 - Dehogynem!

 - Jó, maradj az ágyban, rendben? – válaszolta türelmetlenül.

     Nyílt az ajtó, mindketten odakaptuk a fejünket. Pita lépett be rajta. Végigmért kettőnket, engem és Kevint, aki a kezemet fogta félmeztelenül ülve mellettem. Kalózom gyorsan elrebbent, és dühösen felpattant.

     Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy akkor most azért mérges, mert az öreg ránk nyitott, pedig csak a kezemet fogta, vagy…

 - Pita! Mondtam neked, hogy ne szólj róla a többieknek, hogy Cheyenne-en fekszem!

 - Ugyan, Kapitány! Ebben nem volt semmi kivetnivaló. És különben is rájöttek volna. Egyszer Frisée is benyitott, és Phoneix mentett meg a kiszáradástól! Nem kell ilyennek lenned…

 - Aha, és legyek biztos benne, hogy teljesíteni fogod a parancsaimat?!

 - Természetesen. Pita örömmel tejesíti minden parancsodat, amíg azoknak van értelmük. – Kevin dühösen felhorkantott, de Pita már nem foglalkozott vele, hanem hozzám fordult.

 - Hogy érzi ma magát fiatal testvérem?

 - Csodásan! – mosolyogtam rá. – Köszönöm, hogy a gondomat viselte!

 - Szívesen tettem… Tessék tea és grapefruit. – A kezembe adta a bögrét és a gyümölcsöt, megvárta amíg elfogyasztom, aztán elvette tőlem a bögrét, és mielőtt kiment volna, Kevinnek címezve megszólalt:

 - Egyébként másnapra elérjük a szigetet. Astuto észrevette a horizonton.

 - Remek! – élénkült fel Kevin. – Akkor most magadra hagylak Cheyenne! Egy különösen nehéz, zátonyos területre értünk, fel kell mennem, nehogy ezek a szerencsétlenek felfuttassák az egyikre a hajómat. De még lejövök hozzád! Meglátod, tetszeni fog a sziget! – azzal elviharzott Pitával együtt, engem pedig egyedül hagytak az unalmas ágyban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A Tulaj

(A Tulaj, 2010.01.10 19:15)

Támogatom az előttem szólót. Ideje CC-nek is beleszeretni valamelyikünk szereplőjébe, és hát se Maronéba sem az enyémekbe nem sikerült neki (jó azt nem tudom, hogy belezúgott-e pölö Turulba, vagy ööö Hunterbe, vagy ööö Rage-be, de! ...).
Hmmmmmmmm....
>D

Splatter

(Blots, 2010.01.09 18:43)

Kész! Párka a CC női szereplőit csodálja. Cerberosz meg Párka karaktereit. Cerberosz örülnék, ha te is írnál valamit. Egyébként nagyon tetszik a kapitány és a legénysége kapcsolata.

Cerberos

(nincs hely a szellemes mondataimnak, 2010.01.05 20:32)

Úúúúú, köszönöm, hogy szóltál, hogy van Ígéret. Hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy egy zseni vagy, hogy bármibe fogsz, abban maximumot nyújtasz (hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyire utállak ezért, na jó nem:P:D). Ezt a történetet valami mesteri érzékenységgel, finoman gombolyítod egyre tovább és tovább. Nagyon jó vagy. Míg Hokigjo a vidám jófiú, addig Kevin komoly és érzékeny pasi... ha már kontextusba akarom helyezni őket. Persze engem még mindig inkább az életigenlő szőkeség vonz, de nem mondom, Kevin sem rossz srác.
Nagyon tetszik Pitának ez a fondorlatos kis ellenkezése. Jobb is, ha a legénység rajta tartja a szemét önfejű kapitányukon, mert az még kárt tesz magában és/vagy másokban.
Szuper, jöhet még ebből is, de mostanában mintha Annát is elhanyagoltad volna pöppet, pedig már izgat, mit hoz a jövő a lombikbébi - vámpírlány számára. Folytasd. Csak egy kicsiiit...