Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hatodik rész

2009.09.28

    Ígéret        6.

 

     Öt nap telt el azóta, hogy túléltük a cápák támadását. Angli és a Karib-tenger közötti távolság háromnegyedén már így is túl voltunk. Jaira kezdett kiborítani. Meg tudom érteni, ha az ember lassan kiszárad a tűző napon, és nem ihat a tengerből, mert megbolondul tőle. Megértem, hogy nem egészen higiénikus és egészséges nyers halon élni, és h jön a szükség akkor meg a vízbe… De könyörgöm! Hogy tud valaki ötször huszonnégy órán keresztül, alvás nélkül, folyamatosan nyűgös lenni, és panaszkodni?! És szidni engem. Így elég nehéz az úszásra koncentrálni. Akkor lett elegem, amikor…

 - Mennyi idő még, mire odaérünk az átkozott hajójához? – Na, ezen akadtam ki először. Mi az, hogy az én gyönyörűséges kis hajóm, Kalüpszó, átkozott?!

 - Fogd már be a nagy ólajtó szádat! És ne szidd a hajómat! Azt hiszed, attól gyorsabban odaérünk?

 - Nem, de jó lenne, ha igyekezne! Hogy lehet ilyen lassan úszni?

 - MI?! Az Atlanti-óceán háromnegyedét megtettük így!  Öt nap alatt! Azért ez úszva szerintem elég szép teljesítmény. Főleg, hogy a kövér fenekedet kell vontatnom!

 - Az én fenekem nem kövér! Minek hozott magával, ha nehezére esik bármit is normálisan megtenni értem?! Micsoda faragatlanság… ? – inkább lenyeltem a nyelvemre toluló, nyomdafestéket nem tűrő, cirkalmas tengerészkáromkodások hadát. Az út hátralevő részében pedig tüntetően hallgatásba burkolóztam. De azért még megjegyeztem, hogy három nap, míg elérjük kis szigetet, ahol a főhadiszállásomat rendeztem be. Mindezt a lehető legördögibb vigyorral a képemen. Még ma is élénken emlékszem rá, hogy mennyire kiborult ettől a hírtől.

 

     Eközben Lord Doyll és Key is tengerre szállt a flottával. A hajókat kettesével szétküldték a szélrózsa minden irányába. A főhajó, parancsnoki hídján Key-vel és Doyll-lal egyenesen az egyenlítő felé tartott, hátha szembefutnak egy megsemmisíthető kalózhajóval, melynek legrosszabb esetben nem Kevin Seven a kapitánya (viszont ki lehet faggatni a hollétéről), vagy legjobb esetben ő a kapitánya. Akkor pedig a hét tenger történelmének legnagyobb vereségét fogják rámérni…

 

     Ment a részeges az utcán. Rongyos, italfoltos ruhája volt, meg hatalmas, rusnya borvirágos orra. Ha lett volna egy növény is a szegénynegyed eme kikövezett sikátorában, biztos elhervadt, vagy berúgott volna a részegesből áradó átható izzadság és piaszagból. A részeges eltökélt ügyetlenséggel járta egyenes kacskaringóit az utcán. Elővette a laposüvegét, és megpróbálta meginni a tartalmát, de elfelejthette, hogy már megtette, mert nem jött belőle semmi. Bosszúsan elhajította a háta mögé. Imbolygott egy keveset, miközben ráébredt, hogy neki mégiscsak kellene, hiszen mi van, ha újra lesz annyi pénze, hogy megtöltse.

     Visszatántorgott érte. Az üveg a fal tövében volt. Neki támasztotta a fejét a falnak (a különös mozdulattól egy szép adag nyál csöppent ki szájából), hogy ne essen orra, amikor lehajol. hogy fel akarta venni az üveget, a lábai közül észrevett egy zilált, de csinos nőt heverni a szemközt nyíló sikátor végében.

     Felmarkolta az üvegét, és a részeges elindult, a nő felé. Lezuttyant mellé, de amaz nem ébredt fel.

 - Johó! - röffentette a disznó, és ráhelyezkedett Ginevra Doyll-ra (mert, hogy ő volt az illető nő), és ocsmány röhögést hallatott. Gin azonban még erre sem ébredt fel. A részeges belenyalt Gin nyakába, akinek álmában undor jelent meg az arán, de aludt tovább. A tintás neki állt, hogy eleget tegyen vágyának, de nem jutott sokáig. Ugyanis valaki egy hatalmasat rúgott belé.

 - Hinnye, a büdös boszorkány anyád cifrázza ki a beleidet, hogy fulladnál meg egy kanál vízben, te akasztófáravaló, istenverte szatír! – hangzott fel egy erős tájszólású káromkodás a háta mögül.

     Egy beesett arcú, sötéthajú fiú állt a háta mögött. És utána folytatta, a szitokáradatot még cirkalmasabban. Minden szavának egy-egy bikaerős rúgással adott nyomatékot. Beletaposott a részeges arcába, mire annak elől hátul érezni kezdett a feje. Nem kelt fel többé…

     A fiú ezután ráérősen odasétált Ginhez, mintha mi sem történt volna. Felvette a vállára, mint annak idején Jaira Kevint, és hazavitte, kicsi, sötét, pincelakásába.

     A horizonton fekete felhők gyülekeztek.

 

     Hatalmas szél támadt. Mindenre számítottam, csak erre nem. Csak a hurrikánra nem, amelynek pont most kellett feltámadnia. A pokolba a hurrikánokkal!

     Hatalmas hullámok keltek. Ha nem kapcsolok időben, mikor Cheyenne ijedten felsikoltott, mert egy különösen nagynak rávetült z árnyéka, talán már nem élne. Gyorsan kellett úsznom, gyorsabban, mint amikor a cápák elől menekültünk, hogy lépést tudjak tartani a hullámokkal.

     Időben felérjünk a tetejére, hogy ne borítsanak föl minket.

     Cheyenne szája sírósan lefelé görbült, mikor az eső is leszakadt. A hatalmas szúrós esőcseppek belevágtak az arcunkba. Imádkoztam, hogy ne sodorjon el minket a víz teljesen másfelé, mint amerre igyekeztünk. Csak legyen gyorsan vége…

 

 - Vitorlákat bevonni! Gyerünk, gyerünk, lusta csürhe! – üvöltötte Key az esőben ázva. Fogta kalapját, hogy el e fújja az erős szél. Iszonyú versenyfutás vette kezdetét, hogy a hurrikán ne tépje ki tövestől az árbocokat. A matrózok ide-oda csúszkáltak az imbolygó fedélzeten. Key eddigi pályafutása alatt, összesen kétszer mérkőzött meg ennyire haragos, bosszúálló viharral.

     Ha azokat túlélte, ezt is kibírja valahogy.

  - Ágyúkat, hordókat, minden nehéz tárgyat kikötni! – csak legyen gyorsan vége…

 

     …De nem lett. Már eltelt egy éjszaka a vihar feltámadása óta. Vajon mitől borulhatott ki ennyire Kalüpszo, hogy még mindig tart az ítéletidő? Áh, inkább nem akarom tudni. Egyszer már magamra vontam a haragját… Megfogadtam, hogy nem csinálok még egyszer ekkora meggondolatlanságot.

     Nagyon fáradt voltam, de nem vehettem vissza a tempóból, és nem tarthattam pihenőt. Tudtam, hogy Jaira élete múlik ezen. istenem add, hogy tényleg ő legyen Cheyenne!

 

     Nagyon fáztam.  A ruhám teljesen átázott. Riadtan kapaszkodtam a csónak szélébe. Eszembe jutott, hogy mekkora szerencse, hogy nem vagyok tengeri beteg. Nehezen vettem a levegőt, és rájöttem, hogy közel állok a pánik azon szintjéhez, amikor fulladni fogok. Még aludni sem tudtam, annyira rosszul éreztem magam.

 

     Újabb egy nap telt el. A lábaim nagyon fájtak, ahogy a vállam, és a karjaim is. Kétszer is begörcsölt vádlim, és mind a kétszer felfordult a csónak. Csak egy hajszálon múlt, hogy Cheyenne nem fulladt bele mind a két alkalommal.

     Azt hittem, hogy már soha nem lesz vége. Kezdtem elkeseredni. szerencsére erre nem volt lehetőségem, mert amikor felértünk a következő hullámhegyre, ismerős orrdíszt pillantottam meg. A szobor egy félig meztelen nő, félig delfin lényt ábrázolt. A Kalüpszón is pontosan ilyen van! A hajótest halványkéken derengett. Hiszen a Kalüpszó is ilyen színűre van festve…

 - Embehh a vízben! – hallottam kiáltani egy francia akcentussal beszélő női hangot. Ez nem Frisée? És mit keres ő az árbockosárban? Neki a konyhában volna a helye…

 - Köteleket le! Felhúzzuk őket! – a hajó orrában ismerős arc tűnt fel. Mikor meglátott, először megdöbbenés tükröződött az arcán, majd szélesen elvigyorodott. Aztán elrikkantotta magát. – Hé, fiúk nézzétek, ki áztatja magát, ebben az óriási fürdőkádban! – kiabálta széles mosollyal a másodtisztem, Phoenix.

 - Jé, ez a kapitány! – mondták többen is, miközben én már odavergődtem a hajóm oldalához. – Ahoy!

 - Na mi van?! Nézzük még egymást egy darabig, vagy felhúzzátok végre ezt az istenverte csónakot?! –egyből serénykedni kezdtek. Na, ezt szeretem. Leadták az emelő szerkezetet, belecsúsztattam csónakot, aztán az intésemre elkezdték felhúzni elnyújtott „Húzd!” kiáltások közepette.

 - Vigyétek a hölgyet egy száraz kabinba! – szóltam föl, ahogy elkezdtem felkúszni az egyik kötélen. –Frisée! Te fogod gondját viselni!

 - Oui, captain! – hallottam, ahogy franciául duruzsolni kezd Cheyennek. Épp felértem a korláthoz, láttam, ahogy Frisée kisegíti Cheyenne a csónakból, már csak egy lépés választott el attól, hogy a fedélzeten legyek, mikor egy óriási hullám –sokkal nagyobb volt, mint az eddigiek együttvéve- és átcsapott fölöttem. A legénység meg tudott kapaszkodni, Frisée pedig az utolsó pillanatban letaszította Cheyenne-t a hajó gyomrába vezető lépcsőn. Engem azonban felkapott, átdobott hajóm fölött, hogy újra a tengerben kössek ki. Egy pillanatra elkábultam, mert az óriáshullám elemi erővel vágott bele hassal előre a vízbe, de aztán összeszedtem magam.

 - Kapitány! – ordított rémülten Phoenix. A korláthoz rohant a fiúkkal. Nem láttak sehol…

     Jómagam átúsztam a hajó alatt –immár teljesen átalakulva-, és a túloldalról szökkentem fel a fedélzetre.

- Kapitány… - motyogta John, a kormányos.

-  Igen? –kérdeztem. meglepődve fordultak meg egy emberként. Hatalmas megkönnyebbülés áradt szét a képükön.

 - Isten hozott a fedélzeten Kevin. – mondta vigyorogva Phoenix. Megragadta úszóhártyás kezem, és vállon veregetett. Nagyon fáradt lehettem, mert ernyedten rázuhantam. Egy pillanatig még meg tudtam szorítani a kezét, aztán lezuhantam a földre, és elsötétült a világ…

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.09.29 14:42)

Na ezért szeretlek én téged, Szirka.
... És igen, muszály volt egy francia is. A hajókon mindig van egy francia. Legalább hajó szakácsi minőségben. Remélem érted mit jelent a nevveeee...

(Vive le France!) VIVE L'HONGRIE!!!

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.09.29 14:39)

Hmmm...
Igaz, ami igaz. De kell egy kicsi erőszak. Hmmm...
Na jó, talán ez nem volt ooolyan kicsi... De akkor is megérdemelte. Ha egyszer valaki kielemzi az Ígéretet, remélem erre azt mondja majd: ( mély hangon) Aaaa szerzző ööö aaa legnaggyobb bűnnek aa öööö nemi erőszakot tekintettee . Hmmm...

Hmmm...
Ginny lesz még rongyosabb is. >D

Turul

(Szirka, 2009.09.29 14:37)

Mert amikor a cápák elől kellett menekülni, akkor csigatempózott, hogy ne legyen igazságtalan szegény lassú cápákkal szemben. Nagyon jó... De muszáj volt beletenned egy franciát is...

Cerberos

("újra ringben, iskolában", 2009.09.29 14:34)

Egyet kell értsek Zsuzsival, ez már tényleg egész kellemesen hosszú lett!
Ginevrával nem bánsz valami kesztyűs kézzel. Tiszta szerencse, hogy egy ismeretlen, hős megmentő idejében sietett a segítségére. De vajon neki jobbak a szándékai, mint a részegnek voltak? (Nyilván. Remélem.) Na de akkor is mi viszi rá, hogy egy toprongyos lányt felszedjen az útszélről? Elég ijesztő, hogy halálra rugdosta a részeget... Mert oké, hogy a fickó nem volt éppen jó fiú, de csak illuminált volt. Ezért még nem illik kicsinálni! (Csak úgy szólok...)
Végre itt a hajó, páratlanul érdekes mellékszereplők garmadájával! Phoenixnek már a neve is érdekes! De egyébként is, mindenkire kíváncsi vagyok! Remélem megtudunk valamit arról, hogy miért szegődtek egy ilyen különös kalóz hajójára.
Na jól van, egyelőre ennyi még mennem kell elolvasni a Sztyoppát!

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.09.29 14:33)

Mit írsz, Cerbikém???

Maron

(Maron, 2009.09.28 20:55)

Jöttem hogy írjak egy alternatív történetet hozzá, erre fentvan a folytatás... mázlid, hogy voltam dolgozni + tanulta... de egyébként nagyon tetszik, és kérlek ne nagyon hanyagold el legközelebb... ígatzán elmesélhetted volna pontosan hogyan menekültek meg a cápák elől... egyébként a hosszúságával nincs bajom...

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.09.28 20:17)

Maron.Szirka.Cerbi.Please.