Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harmadik fejezet

2009.08.30
Ígéret                              3.
 
     Cheyenne kihozta az összes fogást, aztán úrnője háta mögé állt, hogy onnan lesse a kisasszony kívánságait. Vacsora közben a jegyesek felszabadultan beszélgettek. Az egyetlen, aki kényelmetlenül érezte magát, az Cheyenne volt. Ha Gin nem figyelt oda, James egyfolytában kacsingatott rá, és alaposan szemügyre vette a szolgálólány egyéb testrészeit.
     Cheyenne legszívesebben elszaladt volna. Alig várta, hogy vége legyen ennek a mai napnak, és a Kalózával foglalkozhasson végre. De ez az idő még nem jött el.
     Mikor Gin és James végeztek, leszedte az asztalt, és visszament a konyhába, hogy elmosogasson. Már majdnem végzett, mikor újra meghallotta a csengőszót.
 
     Már megint! Nem igaz, hogy a kisasszony egy percre sem tud meglenni nélkülem!
Gyorsan megtöröltem csöpögő kezeimet, és rohantam, hogy teljesítsem, bármit is kér.
Összegabalyodva találtam rájuk. Rájöttem, hogy ha nem jelzem, hogy én is ott vagyok, akkor észre sem vesznek. Diszkrét köhintést hallattam, mire szétváltak.
 - Áh, Cheyenne! Maga itt?
 - Csöngetett, kisasszony…
 - Igen, persze! Már emlékszem! Kérem, jelöljön ki egy szobát Key tengernagy úrnak. Ma nálunk alszik. És remélhetőleg az elkövetkező száz évben is…
 - Gin, nem értem, miért van külön szobára szükség…
 - Mert az apám tisztes katolikus ember, és ha a nászéjszaka előtt aludnánk együtt, és ő megtudja, akkor lőttek a jegyességünknek.
 - És ha már mindenki alszik…
 - Mászkál a folyosón.
 - Ah! Remek…!
 - Cheyenne, kísérje ezt a türelmetlen urat a legjobb vendégszobánkba. Utána pedig jöjjön, és segítsen levetkőzni. Ne feledje, hogy Key tengernagy éppúgy parancsol magának, ahogy én. Köszönöm. Jó éjt, James!
 - Jó éjt, drágám!
 - Kövessen, kérem. – mondtam Key-nek, és elindultam, a vendégszoba felé. Közben végig magamon éreztem vizslató pillantását. Alig vártam, hogy odaérjünk, és visszatérhessek Gin kisasszonyhoz.
 - Ez volna az. – mutattam az ajtóra, és odaadtam a kulcsot Key-nek. Kinyitotta, aztán mikor épp indultam volna, visszafordult.
 - Cheyenne? Ez a neve ugye?
 - Igen. Mit óhajt?
 - Ha végzett a kisasszonynál, vissza tudna térni egy adag gőzölgő teával? Mindig meg szoktam inni egy bögrével lefekvés előtt.
-     Természetesen uram. – meghajoltam, pedig legszívesebben azonnal elszaladtam volna.
    Csak remélni mertem, hogy tea ürügyén nem valami mást akar tőlem.
Siettem Ginevrához. A szobájába érve láttam, hogy az ablaknál áll, és álmodozik. Előkaptam a hálóneműjét az egyik szekrényből, és finoman megkocogtattam a vállát.
 - Kisasszony?
 - Cheyenne… - kezdte csendesen, miközben kihámoztam selyembörtönéből. – A tengernagy meg van elégedve a körülményekkel?
 - Igen, nagyon is.
 - Volt még valami kívánsága?
 - Igen, egy teát kért, még lefekvés előtt.
 - Akkor jó.
 - Megkérdezhetem, hogy miért…
 - Én úgy éreztem, ma vacsora közben, mintha… - áhá! Mégis észrevette! – Mintha… áh, mindegy ez nem a maga dolga. – Mondd el neki, hogy kinézett magának! Mondd már!
 - Tudok segíteni valahogy?
 - Nem hiszem. – épp végeztem az átöltöztetéssel, és még mindig győzködtem magam, hogy a saját érdekemben tálaljak ki mindent Gin-nek. Ő azonban jó éjszakát kívánt, és elküldött, mielőtt még bármit is mondhattam volna.
    Beletörődve siettem vissza a konyhába teát főzni. Az összes edény a szárítóban volt, bizonyára Mary-Sue mosogatta el őket. A szomszéd szobából kihallatszott a horkolása. Miközben főtt a víz, kortyoltam egyet a saját kihűlt gyógyitalomból, és ránéztem a ruhásládában tartózkodó Kalózomra. Mintha kicsit jobb színe lett volna, de nem mernék rá megesküdni.
    A teafőző sivítása jelezte, hogy a víz felforrt benne. Visszacsuktam a ruhásláda tetejét, hogy belerakjam a teafüvet a vízbe.
    Míg vártam, hogy a fű beszínezze a teát, újabb két dübbenést hallottam a ládám felől. Csak képzelődtem volna? Nem hiszem, hogy a ruháim neki álltak volna kopogtatni, azt meg még kevésbé képzeltem, hogy egy halott tenné ugyanezt.
    A tea elkészült, leszűrtem, tettem bele mézet, és vittem Key-hez
    Felérve kopogtattam, és a tálcával egyensúlyozva a másik kezemmel benyitottam.
    Majdnem felordítottam. A tengernagy ing nélkül heverészett az ágyán. Mikor megpillantott, felült, felpattant, és hozzám sietett. Elvette tőlem a tálcát, átölelte a vállam, és így szólt.
 - Kedvesem, adja ide ezt a nehéz tálcát, és üljön le valahová…
 - Inkább állnék! – bújtam ki a keze alól. – Jó éjszakát, uram. Én akkor megyek is…
 - Ne olyan hevesen, Cheyenne! – gyorsan lerakta egy kis asztalra a tálcát, rajta a teával, és becsapta az orrom előtt az ajtót. Kezdtem nagyon megijedni. Ráfordította a kulcsot az ajtóra, aztán a válla fölött elhajította az egyik távolabbi sarokba.
 - Mit akar tőlem? – kérdeztem remegő hangon.
 - Egyenlőre csak azt, hogy üljön le oda… - mutatott az ágyra.
 - Mondtam, hogy nem akarok!
 - Ne ellenkezzen! – váltott durvább, erőszakosabb hangnemre. – Ülj le, Cheyenne! Most! – ordított rám. Úgy megrémültem, hogy tettem, amit mondott. – Köszönöm, kedves… Ne haragudj, hogy kiabáltam veled… Nem akartam…
 - Mit akar tőlem? – kérdeztem újra. Odalépett hozzám, és letérdelt elém. Levette a cipőimet, és felhúzta a szoknyám. Megcsókolta a térdem, és nekiállt, hogy levegye a harisnyámat. Felemeltem a lábam, és belerúgtam.
 - Hagyjon békén! – felpattantam, és nekiálltam megkeresni a kulcsot. – Maga jegyben jár, tengernagy! – próbáltam észérvekkel hatni rá. –Meg fog házasodni!
 - Amiről Gin nem tud, az nem is fáj neki. És különben is – megragadott a derekamnál fogva, és visszalökött az ágyra. – jól akarok szórakozni, mielőtt bekötöm a fejem.
 - Eleget szórakozott már! – kézzel-lábbal igyekeztem eltolni magamtól. Nagy meglepetésemre felegyenesedett. De csak azért, hogy összehúzza az ágy függönyét.
 - Nem. Nagy tévedésben vagy szépségem. Most szórakozom csak igazán! – megijesztett vadul csillogó tekintete. A háttámlához hátráltam, és rájöttem, hogy nem tudok hova menni. – Te egzotikus vagy! És sokkal kívánatosabb, mint az összes nő, akivel valaha együtt voltam! – fröcsögte. Megfogott a bokámnál fogva, és magához húzott. Felnyúlt és leszaggatta rólam a harisnyát. Rúgkapáltam, de a blúzomat is leszakította. Felsikítottam.
 - Segítség! Segítség, megerő… - a számra tapasztotta a száját, hogy így hallgattasson el. Lefejeltem. Felordított. Sikítva belerúgtam, és arcul ütöttem, mire még jobban ordított.
 - Tüzes kis nigger szuka vagy! De én betörlek… És ha segítségért kiáltasz, teherbe ejtelek, és kirúgatlak Gintől. Világos? – sírva fakadtam.
 - Hagyjon… Ne bántson… Nem akarom…
 - Megértetted, amit mondtam? – sziszegte. – Felfogtad? – legkevésbé sem szerettem volna, de bólintottam.
 - Jó. Jól van. – összekötözte a nadrágszíjával a kezem, és az ágy egyik tartóoszlopához erősített. Aztán rám feküdt a mocsok. – Jól van… Ne izgulj. Eddig még senki nem panaszkodott rám… És most… a lábaidat… - mit tudtam volna tenni? Széttártam…
 
    Cheyenne ruhásládájában tényleg nem a ruhák döngették a falakat. A benne fekvő kalóz, másodszor ütötte be a könyökét.
 
    Mi a frásznyavalya?! Hol vagyok?! Mi ez valami koporsó, vagy micsoda?!
    Jaj, nem… Csak egy láda, tele női ruhákkal… Fantasztikus.
    Ha jól emlékszem, márpedig nekem elég jó a memóriám, felakasztottak. Az a kutya Key kapott el Plymouth-ban. Vajon még mindig ebben a városban vagyok? És ki vágott le a kötélből?
    Na mindegy. A válaszaimat később is megkaphatom… Ideje kimásznom innen.
    Mikor kijutottam a ládából, egy egyszerű, nagyon kicsi szobában találtam magam. Az egyik székre dobott szegényes ruhából, eddigi fekhelyem tartalmából megítélve arra következtettem, hogy egy nőé lehet a helyiség.
    Utálom a szárazföldet, így ebben a gyűszűnyi szobában sem éreztem túl jól magam. Hiányzott a hajóm ringatása…
    Megpillantottam egy tükröt a falon. Belenéztem, és felkiáltottam:
 - Mi a pokol? – egy sárgás, csont sovány arc nézett vissza rám, egy elmeháborodott tekintetével. A nyakamban még mindig ott fityegett az akasztófa átkozott kötelének hurka.
    Mennyi ideig lógtam azon az átkozott kötélen?!
    Hirtelen sikítást hallottam. Egy pillanatra azt hittem, menten megáll a szívem, úgy megijedtem, de gyorsan összeszedtem magam. Valahonnan felülről jött a hang. Nekiálltam megkeresni a forrását.
    A kis szoba ajtaját kinyitva egy nagy konyhába jutottam, és majdnem összeütköztem egy középkorú, igencsak jó húsban levő asszonysággal. Mikor meglátott, felvisított. Gyorsan a szájára tapasztottam a tenyerem, és a falhoz szorítottam.
 - Asszonyom… Kérem… Nem akarom bántani… - mondtam rekedten. – Ne féljen tőlem. Most leveszem a kezem a szájáról. Kérem, ne áruljon el. Csak kérdezni akarok valamit, rendben? – könnybe lábadt szemmel bólintott. Óvatosan elhúztam a kezem. – Jól van? Nem ijesztettem meg nagyon? – megrázta a fejét. Leültem egy székre, és egyet odahúztam neki is. Lerogyott rá, és várt. Nagyon meg lehetett rémülve. Mély sóhaj szakadt ki belőlem.
 - Nos. Plymouthban vagyunk?
 - Igen.
 - Emlékszik arra a szegény ördögre, akit kalózkodásért akasztottak fel? Kicsit hasonlított rám… - halványan elmosolyodtam, és rámutattam a nyakamban lévő hurokra.
 - Igen. Maga az? – suttogta. – Visszatért az élők sorába?
 - Ez nem fontos. Mennyi idő telt el azóta?
 - Körülbelül négy hónap.
 - Te jó ég… Az sok idő.
 - Annak a kalóznak az akasztása óta hallani még valamit a Kalypso-ról és legénységéről?
 - Nem semmit. Négy hónapja egyszer sem csaptak le sehol. Egy hajót sem fosztottak ki. Mintha sose léteztek volna.
 - Helyes. Még egy kérdés. Ki sikított az előbb… - újabb vérfagyasztó sikolyt hallottam valahonnan felülről. - …és most is?
 - Ez Cheyenne, az egyik szolgálólányunk hangja. Valami nagy bajban lehet…
 - Cheyenne? Cheyenne?! Az a Cheyenne?!
 - Milyen? Én csak egyet ismerek, Cheyenne Smith-t. Fogalmam sincs mi lehet vele, épp azért jöttem ki, hogy utánanézzek!
 - Van tetoválás a vállán? Olyan… mint egy kecskekoponya?
 - Nem tudom!
 - Hol van most?
 - Key-hez vitt be teát…
 - Key?! Key, mint James Key parancsnok? Még mindig nőzik?
 - Most már tengernagy és… Jézus a mennyekben! Kövessen!
    Giccses folyosókon vezetett végig. Nagy sonkái ellenére, igencsak gyorsan futott. Én utána. Megérkeztünk egy két szárnyú ajtóhoz, rámutatott, és azt mondta:
 - Key itt van elszállásolva. – benéztem a kulcslyukon, de nem láttam semmit.
    Odatapasztottam a fülem, és egy nő sírását, és egy ismerős férfihang duruzsolását hallottam.
 - Álljon hátrébb! – utasítottam az asszonyságot. Sietve engedelmeskedett.
    A szemközti falhoz hátráltam, és minden erőmet összeszedve nekiszaladtam. Sikerült betörnöm az ajtót. A robajra a nő abbahagyta a sírást, a férfi pedig a duruzsolást. Nem láttam őket sehol, de ahogy az összehúzott függönyű baldachinos ágyra tévedt a tekintetem, már tudtam, hol lesznek. Odamentem, letéptem a függönyt.
 - Cheyenne! – sikoltott fel a kövér hölgy, és odasietett, hogy eloldozza, merthogy odavolt szíjazva az ágy tartóoszlopához.
    Key letolt nadrággal egy csinos, néger lány felhúzott lábai között feküdt, akinek felpüffedt az arca a sírástól. A ruha félig-meddig le volt róla tépve. A látvány minden szempontból iszonyatos volt. Undorító, hogy mit művelt vele az a szemét!
    Megragadtam Key vállát, elrángattam onnan, és a földre taszítottam. Nagy nehezen felhúzta a gatyáját, de mielőtt feltápászkodhatott volna, rávetettem magam és ököllel vertem. Nem tudott válaszolni.
    Felegyenesedtem, és egy jól irányzott rúgással hasra fordítottam. Belemarkoltam a hajába, és hátrafeszítettem a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Beleköptem az arcába.
    Felismert.
 - Te… - hörögte. – Te nem lehetsz… Meghaltál… ugye?
 - Feltámadtam! Elevenebb és dühösebb vagyok, mint valaha! – azzal adtam nyomatékot a szavaimnak, hogy belevertem a fejét a padlóba. A homloka vérezni kezdett. – Nem hittem volna, hogy még aljasabb tudsz lenni. – a feje találkozott a padlóval. – De tudsz! – betörött az orra. – Te rohadék!
 - Elég! Hagyja abba! – kiáltott rám valaki. A néger lány volt az. A kövér asszonyság becsavarta egy lepedőbe. – Elég… - zokogta. Visszanéztem Key-re.
 - Hát jó. Legyen! Az ő kedvéért ezúttal nem öllek meg. De vadászni fogok rád, ha utánam jössz, ezt jól jegyezd meg magadnak!
 - Mi folyik itt? – csendült egy idegen nő hangja a hátam mögött. Valószínűleg a ház úrnője volt az. Mikor végignézett valamennyiünkön, és felfogta, amit lát, felsikoltott, és elrohant.
 - Ez meg ki volt? – fordultam az asszonyhoz.
 - Ginevra kisasszony, Lord Doyll lánya.
 - Remek. – odaléptem a két nőhöz. – Maga Cheyenne Smith, igaz? – kérdeztem a néger lánytól.
 - Honnan tudja a nevem?
 - Van valami jel a jobb vállán? Szabad? – nyújtottam a kezem.
 - Nem!
 - Akkor velem kell jönnie. – nem törődtem meglepett hápogásával. – Tisztelt hölgyem, innentől rám bízhatja a kis hölgyet. Vigyázni fogok rá, mint a szemem fényére.
 - Mi?! Ne vigye sehová! Nem látja, hogy milyen állapotban van?
 - Majd én rendbe hozom. – felnyaláboltam a lányt, és a karomba vettem. Erőtlenül megütött, és megpróbálkozott, valami hadonászás félével, de nem nagyon jött össze neki. – Kérem, ha nem találja méltóságán alulinak, hogy felmossa ezt a szégyenfoltot, - itt belerúgtam Key-be. – akkor legyen szíves, tegye meg. A viszont nem látásra. – címeztem a teltkarcsú asszonynak, és kiviharzottam az ajtón. Cheyenne elájult a karjaimban az aznapi fáradalmak áldatlan hatásától.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cerberos

(madamabigél@hotmail.com, 2009.09.02 18:57)

Tiszta szerencse hogy SENKI nem volt olyan gem, hogy smsekkel zaklasson. Szegény Dórinak az idegeire mentem volna azzzal, hogy 10 napon át azon hisztizek, hogy "mikormikormikor mehetek már hazaaaaaaa?!"
Az ég szerelmére, jobban is csipkedhette volna magát az a kalóz! Nem vagy valami kíméletes a szereplőiddel ember! Viszont a kalózunk már most szimpatikus. De ha most elhurcolja a lányt a gyógyfüvei nélkül, akkor mi lesz a csaj kórságával??? És ha rosszabbodik az állapota, mondjuk a nyílt vízen? Visszamennek a Kallypsora? De mégis hogyan? Ha azt hinném, hogy a kapitányom hallott én bizony meg sem állnék a legközelebbi banánköztársaságig, hogy ott békében süttethessem a hasam. Akkor meg mégis hogy akarja a kalóz megtalálni a legénységét?? Vagy ne kérdezzek, hanem olvassak tovább?
És miért éppen KECSKEKOPONYA??????????????????

A Tulaj

(A Tulaj, 2009.08.30 15:59)

Miért nincs itt ilyenkor a Réka?! Jah, Spanyolban van. Na (ördögi vigyor) ha VALAKI VÉLETLENÜL dobna neki egy sms-t, hogy VALAKI továbbírta a regényeit... nos, mi szívesen megnéznénk a képét. (fúj de gonosz! nagyon TIN)