Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XX.fejezet

2009.04.14
XX. fejezet


 Miután Kolé-Nado immár földreszállt Őráként kilépet az Idézők terméből, olyan csend lett a kráterben, mintha elvágták volna. Őrá-Nado egy pillanatig meglepetten állt az iglu ajtajában –nyilván megijesztette, hogy egyszerre százezernyi vámpír mered rá olyan tisztelettel, amilyennel még a királynőjükre sem. Visszanézett a vámpír uralkodóra, mintha tőle várna bátorítást –elvégre Őrá sosem tartózkodott még a tapintható világban a kút káváján kívül. Illetve egyszer igen, de akkor csak a kisfiú Zera állt előtte. Holé-Xora biccentett. Kolé-Nado megsuhogtatta új szárnyait, kisebb orkánt csapva a lent várakozó vámpírok arcába. Az utóbbiak egy lépést tettek hátra, aztán letérdeltek. Kolé-Nado még jobban elcsodálkozott. És ekkor Kikora olyat látott, amitől tátva maradt a szája: az anyagyilkos vámpírlányból lett istennő kitárta mind a négy szárnyát, majd kecsesen térdet és fejet hajtott. A benne lakozó Őrá nyilván azt hitte, hogy ez pusztán csak egy köszöntési forma, amit viszonoznia kell.
 Kolé-Nado felegyenesedett, és körülnézett. Látszott rajta, hogy minden érzékszervével a körülötte levő világot próbálja felfogni. Mikor megpillantotta az éjszakai égre időközben beúszott ezüstfelhő-pamacsokat, széles mosoly terült el az arcán. Újra kinyitotta szárnyait, csapott velük néhányat, aztán a levegőbe emelkedett. Mindezt olyan könnyedén, mintha egy tollpihe szállingózott volna le valahonnan. Egyre magasabbra és magasabbra repült, míg végül eltűnt a szemük elől.
-Hát… nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan lelép… -húzta el a száját Hokigjo.
-Á, én örülök neki. –mondta Holé-Xora. –Jobb nekünk, hogy eltűnt, így legalább nem veszi észre az ellenség, hogy mi már megelőztük őket.
-Öö, igaza van…
-És? Most mi lesz? –kérdezte az odaérkező Kikora.
-Most várunk. Eltakarodunk a színről. Bevárjuk a gonoszokat… aztán szívás, marás, harapás… Végül is nem anyád. –Kikora elfintorodott.
-Furcsa a humorod. Remélem nem felejtetted el, hogyha vége ennek az egésznek, vadászni fogok rád, és ha megtalállak, elintézlek.
-Mondj nekem még ilyen kedveseket, -villantotta ki szemfogait Holé-Xora. –jobb lesz tőle a harci kedvem.
-Lányok! Ne most kezdjétek az ellenségeskedést…
-Lányok?! Ostoba ember! Több, mint tízezer éve létezem! Szóval, ki is a lány? –Hokigjo visszavágott volna, de ebben csilingelő, többszólamú kacagás akadályozta meg. Kolé-Nado hat méterrel szitált fölöttük, és szívből nevetett rajtuk. Ujjal mutogatva rájuk tett egy tiszteletkört, aztán leereszkedett melléjük. Holé-Xora egy pillanatra elfelejthette, hogy Kolé-Nado most két napra Őrává lett, mert nagy levegőt vett, hogy jól ledorongolja a lányt, de hiába, mert megelőzték.
-Vámpírok királynője, tartsd meg magadnak, amit mondani készülsz, mert különben nem segítek.
-Bocsánat…
-Elfogadom. Míg azt figyeltem, hogy ti marakodtok, észrevettem a távolban egy csapatot. Mondhatnám, egy két-háromszázezer főnyi emberekből álló hadsereget láttam. Az élén nyolc férfi cipel egy gyaloghintót. Szerintem holnap délutánra ideérnek, úgyhogy ideje lenne megkeresni az ideális búvóhelyet, nem?
-De. –válaszolta némi éllel Holé-Xora.
-Vámpír királynő, a gondolataidat is tartsd meg magadnak. –vigyorogta el magát Kolé-Őrá kajánul.

* * *


 Felkelt a nap, mire felértek a Glória-orom tetejére. Amíg a hold teljesen el nem fogy, a vérfarkasok nappal sem változnak vissza. Elég rémisztő látványt nyújthatott a sok felözönlő vérfarkas, hátuk mögött a fekete nappal. Egész éjjel kúsztak-másztak, kapaszkodtak felfelé, Zerát is kimerítette az egész éjszakai repülés. Mikor felcikkant, az jutott eszébe, hogy lejutni sokkal könnyebb volt. Mikor ennek a gondolatnak a végére ért, földre zuhant és hátára hengeredve zihált a Vértanúk Maszkja alatt. A vérfarkasok királya is felért, homlokán a fehér folttól kezdve a csüdjén át bozontos farka végéig csatakos és síkos volt az izzadságtól. Minden ízében reszketett, de azért még odavonszolta magát Zera mellé.
-Mi van vámpír, -hallotta Zera a fejében Bonivara rekedt hangját. –kifeküdtél?
-Ummm… -nyöszörögte Zera. Több nem is tellett tőle. A Nagyon Mély Szakadék tényleg nagyon mély, és magas volt.
-Vér…
-Mi?! –nézett rá a mellézuhanó Gizelle.
-Vér kell… Most! –lihegte Zera. Négykézlábra állt, aztán talpra ugrott. –Elmentem vadászni. -vetette oda. Elrugaszkodott és már el is tűnt szem elől.
-Hát ez? –kérdezte Cyrill. -Hová ment ilyen gyorsan?
-Vadászik.
-Jaa. Értem… -Zera közel másfél óra múlva tért vissza. Maszkjának szemfogai tövig véresek voltak. Ijesztő lehetett, mert páran a vérfarkasok közül felugrottak és a hátukon lévő csonttarajt felmeresztve morogtak a vámpírra. Gyorsan letörölte, majd odafordult Bonivarához.
-Szükségetek van még pihenőre?
-Még egy félórára igen, mert azok, akik most érkeztek fel, még eléggé el vannak terülve...

* * *


 Miután mindenki újra frissnek érezte magát, a vérfarkasok serege továbbindult az Oeil felé. Nem akarták megkerülni Glóriát, ezért úgy döntöttek, hogy átvágnak rajta, Szó, mi szó, nem kis riadalmat okoztak a városban, főleg, hogy az emberek tudták, nincs velük semmilyen helyi erő, ami megvédhetné őket. Seperc alatt alakultak le a vérfarkasokkal aktivista csoportok, és vasvillával, fáklyával -ki mit talált- próbálták elűzni a betolakodókat. Chéf de Bonivara jó előre megbeszélte a népével, hogyha felérnek, senkit nem bánthatnak, akivel nem az Oeil környékén találkoznak. A vérfarkasok pedig, dacolva ösztöneikkel, megállták, hogy továbbörökítsék a kórt. Ez azért nem jelentette azt, hogy nem fosztottak ki minden második élelmiszerüzletet, ami szembejött.
 Zera kérésére a vámpír negyeden keresztül mentek át a városon. Teljesen kihalt volt. Az utcákon a port kergette a szél, a házak üresen tárva-nyitva álltak. Akkor -vonta le a következtetést Zera- már vagy úton vannak, vagy akár oda is érhettek. Szíve mélyéből kívánta, hogy tartsanak ki az övéi, amíg oda nem ér az erősítéssel.
 A vámpír negyed és a szegény negyed határára érve Zera betért a házába, mert el kellett hoznia valamit...
 Átrobogtak a városon. Zera remélte, hogy a vérfarkasok veszik majd a lapot, amikor éreztetni akarja velük, hogy még kevesebb pihenőt kapnak, mint amennyit Chéf de Bonivara engedélyezett nekik a Nagyon Mély Szakadék tövéig.

* * *


 Az emberek serege délutánra ért az Oeil-höz. A hely szépsége és vadsága talán még jobban lenyűgözte őket, mint a vámpírokat. Sokak arcán tükröződött félelem, bámulat, hitetlenség, de volt olyan is, aki a közöny álarca mögé rejtette csodálatát. A lefátyolozott nő kiszállt a gyaloghintóból, nyújtózkodott, megropogtatta elgémberedett végtagjait. Intett Verolo Pekrottrának, aki éppen most szállt le a lováról.
-A győzelem helye itt van előttünk, most már csak az idejét kell megvárnunk. Mit szól ehhez, főpap?
-Le vagyok nyűgözve, hölgyem. És? Amíg el nem jön az óra, mit csinálunk?
-Pihenünk! Felkészülünk, ha esetleg harcra kerülne sor. Szólhatna az embereknek, hogy vegyék körbe az Oeil-t. Mondják meg nekik, hogy mindent öljenek meg aminek kémszaga, van, akár ezt a lepkét is. -mutatott egy előtte ellibbenő szép színes pillangóra. Elkapta, aztán szétmorzsolta az ujjai között. A kis rovar sárgás testnedve lecsorgott a kezén...

* * *


-Kshh-kshh...
-Á, a fülem! -hördült fel a vámpír királynő titkos osztagának lehallgatásért felelős kémje.
-Mi történt? -hajolt oda Holé-Xora.
-Kiiktatták a hármas pillét, felség.
-Az nem jó. De megtudtunk valamit ettől függetlenül?
-Hát, az a lefátyolozott husika, teljes készültséget rendelt el az együttállásig...
-Hm, pont ahogy mi is tettük. A többi besúgó szerkezet működik még?
-Igen, az összes. Felküldjek egy másikat a hármas helyére, felség?
-Igen, mindenképpen. Jelezzen, ha megint lesz valami.
-Igenis, felség!
 Kireppent az újabb bogárnak álcázott készülék, és az emberek hadserege felé vette az irányt. A vámpírok az Oeil-től nem messze található kiszáradt folyó medrében táboroztak le. Ez a búvóhely minden kritériumnak megfelelt: meglepetésszerűen lehet innen támadni, az ellenség a folyón lefelé haladva megkerülhető, elég mély és keskeny ahhoz, hogy a fölöttük elszálló madár se vegye észre őket.

* * *


Leszállt az est. Az égen a két telihold mellett, egy-egy nagyobb csillag ragyogott. Lassan de biztosan közeledtek egymás felé. Még pár óra és a várva várt együttállás bekövetkezik. A lefátyolozott arcú nő izgatottan toporgott a kráter peremén. Látszott rajta, hogy beteljesülni vélte a nagy álmát, mely az ő világuralomra töréséről szól. Nem is sejtette megkorát fog csalódni. Pedig tudhatta volna: Arabella már jó ideje nem adott életjelet magáról.
 A teljes együttállásig egy-két perc volt hátra. Az égen a két hold és a két csillag már majdnem teljesen átfedte egymást. A lefátyolozott nő intett a főpapnak, meg a nyolc embernek, akik az ő fenekét cipelték a gyaloghintóval. Elindultak az Idéző Terem felé.

* * *


-Királynő! Felséges királynő! -rohant a kém a hírrel. Végül Kikora, Hokigjo, és Őrá társaságában találta meg Holé-Xorát. Gyorsan meghajolt Kolé-Nado és a kiránynő előtt, majd az előbbi intésére leült.
-Mi az? Mi történt? -kérdezte Holé-Xora.
-Már a Terem felé tartanak, felség. Tíz ember, köztük az a némber, a főpap, meg a nyolc, akiről gyönyörű istennőnk -biccentett Kolé-Nado felé. -beszámolt. Mi tegyünk?
-Egyelőre várunk. Mondja meg mindenkinek, hogy ha jelt adok, megindítjuk a támadást.
-Igenis.

* * *


 A sivatag elején járhattak, amikor a távolból, kékes fénysugár tört az ég felé. Chéf de  Bonivara serege egy emberként kapta fel a fejét.
-Kezdődik... -suttogta Zera. -Istennőm, add, hogy ez már az ellenség sikertelen idézése legyen!
-Jól vagy? -kérdezte Gizelle hangja a fejében.
-Nem. Gyorsabban kell haladnunk, mint amennyire képesek vagytok. Nélkülünk elbuknak...
-Ezt mi is tudjuk vámpír! -morogta oda a vérfarkas király. -De sajnos, mi nem vagyunk olyan villámlegények, mint maga, fiam!
-Elég baj az! Induljunk már! -Zera hangja kissé hisztérikussá vált a maszk alatt. -Fogjátok már fel! Ha nem érünk oda időben, akkor mindennek vége! És ezt értsétek szó szerint...
-FELFOGTUK!!! -csattant fel Bonivara. -Sietünk, ahogy tudunk. De én is mondom még egyszer: mi nem vagyunk vámpírok. Mire odaérünk azt is csodálni fogom, ha egyáltalán valamelyikünk meg tud majd moccanni.
-Jó, de...
-Elnézést, hogy fébeszakítom a beszélgetésüket, monsieur*. -ügetett oda, egy vöröses szőrű vérfarkas. -De ezt mindenképpen látniuk kell. Venez chez moi, s'il vous plait**. -Chéf de Bonivara összenézett Zerával, aztán követték a rőt szőrű vérfarkast, aki Arabella -immár vérfarkasokkal teli- ketrecéhez vezette őket. A gonosz mágiát űző varázslónőnek még a hűlt helyét is elfújta a szél.
-Qu'est qui ce passé lá, lupin***?! -hallatott felborzolt taréjú morgást Bonivara. Meredező gerinctüskéivel még fenyegetőbbnek tűnt, mint egyébként. A rőt farkas olyan kicsire húzta össze magát, amilyen kicsire csak tudta -így válaszolt:
-Monsieur, én már csak az egész végére értem oda. Addigra már mindenkit berántott a ketrecbe, aztán meg felnevetett olyan hideglelős hangon, és elrepült.
-Merre? -a vérfarkas nem válaszolt. -Azt kérdeztem, merre?! -Zera szeme a maszk mögött fenyegetően felizzott.
-A-az Oeil felé...
-Merde****! Nem lehet igaz! -lépett oda Chéf de Bonivara a vibráló sugarakból álló ketrechez. Odabent fájdalmasan nyüszítettek a pórul jártak. -Megérdemelnétek, hogy Zera itt hagyjon bennetek a ketrecben, de az áldott jó szívem... Szabadítsa ki őket, fiam. -Zera tett egy laza mozdulatot a kezével, mire a ketrec egyszerűen eltűnt. A benne egymás hegyén-hátán nyomorgó vérfarkasok a földre borultak.
-Na jó, induljunk tovább. Felesleges lenne követnünk azt a nőt. Úgy is összetalálkozunk majd vele az Oeil-nél.

* * *


 Szinte a folyómederig hallatszott a lefátyolozott arcú nő káromkodása. Őrá elégedetten kacarászott Kolé-Nado markába. Amikor az az asszony újra meg újra befejezte az idézést, a lány mindig rándult egyet, mintha valami -ez esetben a saját teste- visszarántaná. Odafent, teljes fejetlenség vette át a hatalmat -mindenki érezte a vezetőjük dühét, és nyugtalanságát, és úgy látszott, ez a katonákra is átragadt.
-Őrá, kérlek maradj itt. Nem lenne jó, ha idő előtt meglátnának. -fordult a vámpír királynő Kolé-Nadohoz.
-Rendben.
-És most... TÁMADÁS!!! -kiáltotta Holé-Xora. Magasba szökkent, utána a százezer főnyi vámpír. Kikora és Hokigjo légdeszkán követték őket.
 Minden olyan gyorsan történt. Az össze-vissza szaladgáló emberi sereget két irányból kapták oldalba. A meglepetés szerű támadás tényleg hatott addig a félóráig, amíg az emberi tábornokoknak sikerült rendezni soraikat. Innentől kezdve az emberek szervezetten védekeztek, végül pedig ellentámadásba mentek át. Olyan fegyvereket vetettek be, amilyeneket még Kikora sem látott soha: szerkezetek, amelyek folyamatosan, megállíthatatlanul köpték magukból a karót és az ezüstöt. Így aztán az elsődleges cél az lett a vámpírok számára, hogy túléljenek, és minél több ilyen gépet intézzenek el.
 Kikora összegyűjtött egy kis csoport vámpírt, meggyőzte őket, hogy szálljanak le a földre. Miután ez megtörtént, Hokigjo továbbra is a légdeszkáról szórta átkait biztonságos magasságban. Kikoráék lehasaltak a földre.
-Na, úgy néz ki, Holé-Xora frontális támadása nem kifizetődő...
-Ne piszkálja már! -szólt rá egy suhancképű vámpír.
-Hát téged hogy hívnak?
-Élja.
-Élja, nézd. Nem kritizálom a királynőtőket, csak megállapítottam egy sajnálatos tényt.
-Azért. Herceg vagyok, úgyhogy...
-Felőlem maga Őrá is lehetnél, az sem izgatna! Figyeljetek ide! Hátulról közelítsük meg az ellent, úgy talán van esélyünk. El kellene foglalnunk egy olyan gépet, és az ellenség felé fordíthatnánk...
-Nagyszerű! És ezt még is, hogy kívánod kivitelezni? -kérdezte maró éllel Élja.
-Majd meglátod. Ott van az legszélső, az van hozzánk legközelebb. Hogy ha elfoglaltuk, valamelyikőtök rárajzolhatná Őrá nevének írásjeleit.
-Vámpírul?
-Igen. És most utánam! Mindenki repüljön olyan alacsonyan a földhöz, ahogy csak tud. Gyerünk! -a vámpírok mindent úgy csináltak, ahogy Kikora mondta. Lassan, de biztosan araszolgattak a vámpírok számára olyannyira halálos fegyver felé. Mikor megérkeztek, látták, hogy a szerkezetet kezelő katonák egyáltalán nem figyelnek másra, csak a gyilkolásra. Fel sem tűnt nekik, hogy néhányan a hátukba kerültek.
-Most! -sziszegte Kikora, miközben felugrott, és tőrével leszúrta a hozzá legközelebb levő harcost. Társai egytől egyig belevágták a fogukat a maradék ötbe. Élja ujja neon zöld színben felizzott, majd a gép tetejére felrajzolta Őrá jelét. Akik fölöttük repültek el és mindezt látták, diadalmasan felrikkantottak.
-Tapasztaljuk ki, hogy működik, -mondta egy asszony, aki Kikora mellett állt. -aztán használjuk. -a lánynak nem tűnt fel, hogy a néni azelőtt is ott lett volna velük, mielőtt elfoglalták volna a szerkezetet. Tehát, bizonyára most érkezett.
-Maga kicsoda?
-Én?
-Amorf denevér néne! -rikkantotta Élja.
-Élja? Te élsz?
-Naná...
-Amorf denevér... Micsoda?!
-Az igazi nevem Grif'hitti, de egyébként az amorf denevérek hercegasszonya vagyok. Parancsolni tudok ezeknek a kedves kis lényeknek.
-Aha... Én meg Nokora Kikora vagyok, és nem szeretem a denevéreket, viszont érdekelne, hogy át tudná-e venni itt a vezető szerepét, amíg én és Élja, meg még páran elfoglaljuk a következő masinát.
-Persze, szívesen, Kikora. Sok sikert a következőhöz.
-Köszönöm. Gyerünk Élja! -a hátuk mögött nyikorgás hallatszott -Grif'hitti megfordította a fegyvert-, majd fegyverropogás hallatszott. Felröppenő, rémült kiáltások sora jelezte, hogy az emberek kiszúrták, valaki megbolygatta soraikat.
 A következő szerkezetet nem volt olyan egyszerű elfoglalni, mint az előzőt, hiszen felfedezték őket. Kikora is, Élja is, meg a többi társuk is csatakos volt a vértől és az izzadságtól, mire elküzdötték magukat a következő fegyverig. Rövid dulakodás után leszámoltak  a masina legénységével, Élja felírta a jelet, Kikora meg a többiek megfordították a gépet, és belelőttek az ellenségbe.

* * *


 Hokigjo elégedetten figyelte, ahogy Kikora odalent elfoglalja a második gépet is. Nem tévedett vele kapcsolatban, tényleg olyan nagyszerű lány, mint amilyennek feltételezte. Sokkoló átkot küldött az egyik Kikorát fenyegető roboszus harcos felé. A lány észrevette, ki segített neki és integetéssel köszönte meg a mágusnak. Hokigjo emelte a kezét, hogy visszaintegessen, de ekkor valami, vagy inkább valaki alulról meglökte a légdeszkát. Szerencsére meg tudta őrizni az egyensúlyát, így nem esett le. Na de mikor első ijedségéből magához tért, akit a szeme előtt látott, attól felállt szőr a hátán.
-Arabella!
-Na mi van, fiú?! Te még élsz? Azt hittem a legutóbbi találkozásunk minimum megölt...
-Tévedtél! Kilenc életem van!
-Csak? Akkor elég rosszul járt veled az a Xora. Jááh! -a feketemágus nő lilán derengő botot bájolva a semmiből, felvisított, és támadásba lendült. Hokoigjo azonnal felismerte, mit tarta a kezében Arabella: egy olyan bűbájeszközt, mely ha hozzáér az ellenfeléhez, akkor annak teste azon a helyen, ahol érintették, néhány órára lebénul. Előhívta hát újra narancsszín varázserejét, és ujjai hegyéből viilámokat küldött Arabella felé. De a nő rikácsoló nevetéssel könnyedén hárított...

* * *


 A lefátyolozott nő dühöngött. Nem sikerült megidéznie Őrát, ráadásul eljutott hozzá a hír, miszerint túlerőben lévő seregének két vadi új gépét elfoglalták, és egyet megsemmisítettek a vámpírok. De mindegy. A holt lelkek nem sokára átjönnek a túlvilágról és akkor a harc eldől az ő javára. A főpap mellette idegeskedett, a kezét tördelte.
-Hagyja már abba! Ezzel nem old meg semmit! Nem értem, hogy mit...
-Hogy mit idegeskedik? Nyilván tudja, hogy már nem kettecskén állnak az Idéző teremben. Látja, főpap, megmondtam, hogy magán tartom a szemem. -az ajtó nyílásában sötét volt, csak két pirosan izzó pötty jelezte, hogy áll ott valaki.
-Auromolo k'izza o Holé-Xora?
-Így van.
-Ehhehe, mit keres itt drága barátom... ? -hebegte idétlenül libegő szakállával Pekrotta.
-Na mi van, legutóbb még szajha voltam, most meg már a barátja? Gyorsan változtatja maga a véleményét... És maga... Maga ki?
-Semmi köze hozzá, ó felséges királynő. -gúnyolódott a lefátyolozott asszony. -Nyerésre állunk, le fogjuk győzni magukat, szánalmas korcs banda!
-Legyőzni minket? Ugyan, kérem! Nézzen ki valamelyik ablakon, és meglátja mi az igazság. -ekkor a Terem megrázkódott, a kútból vakító fehér fényoszlop csapott ki. Miután a sugár elhagyta a nyílást, szétbomlott sok százezer fénygömböcskére, amelyek változni kezdtek, és felvették azoknak az alakját akik életükben voltak. A holtak is csatlakoztak a csatához.
-Meglátom mi az igazság?!- nevetet kárörvendően a nő. -Az igazság az, hogy túlerőben vagyunk, és a szellemek legyőzhetetlenek. Aki már halott, azt nem lehet még egyszer megölni, nem igaz?! -a vámpír királynő elsápadt, és magában imádkozott, hogy Őrá időben észrevegye a bajt.

* * *


 Hokigjo bal karja bénán lifegett a hasa előtt. Szeméből narancsszín lángokat lövellt Arabella felé, amit a nő egy egyszerű pajzsbűbájjal kivédett. Ekkor történt, hogy az iglu tetejéből kitörtek a lelkek és Hokigjo egy pillanatra nem figyelt Arabellára. A feketemágus nő észrevette a hibát, és azonnal lesúlytott. Szerencsére időben tudott kapcsolni, így legalább nem az egész teste bénult le azonnal, csak a karja.
 Ép kezéből jégdárdák százait zúdította Arabellára. A nő kivédte a legtöbbet, de néhány horzsolta, egy pedig az oldalába fúródott. Felkiáltott a fájdalomtól. Most! -gondolta Hokigjo, és neki veselkedett az összeroppantó varázslatnak. Sajnos, Arabella időben kiszúrta, hogy Hokigjo mire készül. Köztudott, hogy a halálos összeroppantó átkot csak és kizárólag úgy lehet kivédeni, ha a támadott robbantással, vagy lökéshullámmal felel. Arabella elvetette az utóbbi ötletét, mert arról az a nyápic Ozui jutott eszébe. Az öle előtt sötétlila energiagömböt idézett, majd mikor Hokigjo elengette a varázslatát, felrobbantotta maga előtt. Hatalmas durranás hallatszott. Arabella kitért, az elsöprő légnyomás elől, Hokigjo viszont lezuhant a deszkájáról. Ez a mágikus tárgy mintha tudná, hogy a gazdája bajban van, alá repült, és felfogta a becsapódás elől. Ekkor azonban már késő volt: Arabella Hokigjo hasán térdepelt, és lendületből hozzáérintette a botot a mágus mellkasához. A varázsló nem tudott megmozdulni. Ekkor azonban...

* * *


 Kikora is észrevette az igluból kitörő lelkeket. Először nem tudta mik is azok a gömbök, de aztán eszébe jutott, hogy amikor először harcolt a vörös köpenyessel -vagyis Zerával- akkor látott ilyeneket, amik nem voltak mások, mint az apja és Czehhi.
-Szellemek... -suttogta.
-Micsoda?! Mi van? -kérdezet vissza Élja, aki épp utántöltötte egy rakás karóval a gépet.
-Nézd! Kísértetek!
-Tényleg! Mit keresnek itt ennyien? Nem a túlvilágon volna a helyük?
-De... biztos ő kavart valamit. -a holt lelkek miriádjai zúdultak rá a vámpírokra. Derekasan harcoltak ellenük, de nem igazán tudták megérinteni őket. A szellemek viszont őket igen. A levegőben és a földön is egyaránt nagy felfordulás keletkezett: a vámpírok az általuk elérhető legnagyobb sebességgel repültek vagy futottak, miközben igyekeztek az emberekben kárt tenni, ha már a kísértetekben nem tudnak.
 Kikora hirtelen észrevett valakit a szellemek közül.
-Maradj itt, és kezeld tovább a gépet!
-Mi?! Itt hagysz?
-Tedd amit mondtam! -vetett oda Kikora, aztán eltűnt a dulakodó tömegben. Az általa kiszúrt szellem, épp valaki agyát vette ki annak koponyáján keresztül.
-Apa! -a szellem nem vette észre hogy neki szólnak.
-NOKORA TÁFESZ!!! -ordított rá Kikora.
-Kikora...? -fordult felé a szellem. -Mit csinálsz te itt?
-Te mit keresel itt? Hagyd abba, és menj vissza oda, ahol lenned kellene!
-Nem tehetem. Itt kell lennem, így szól az egyezség!
-Az egyezség... Láttam azt a rohadt szerződést, amit az alvilág urával, a legrégebben hallott személlyel köttettek meg! Tudod te mi áll a záradékban?! Megnéztem! Az, hogyha Őrát sikerül átzárni, akkor titeket örök nyugtalanságra és bolyongásra kárhoztassanak.
-Ez nem igaz! És ha még az is lenne, kislányom, akkor is köt az eskü! Most ezt kell tennem!
-Akkor szegd meg! Nem olyan nagy dolog áthágni egy szabályt...
-A holtaknak az. Mit gondolsz, magunktól miért nem jöhetünk át sohasem?!
-Azt ne mondd, hogy egy törvény miatt!
-De igen! Na halljam, mit keresel te itt! Csak nem a vámpírok ellen harcolsz?
-Nem.
-Akkor? -Kikora nem válaszolt. Az apja lelkének kezdett leesni. -Te jó ég! Csak nem azt akarod mondani, hogy velük vagy? De miért?
-Mert így láttam jónak!
-De kislányom, te azok oldalán állsz akik megölték az apádat, meg a bátyádat!
-Tudom! De te meg annak a pártján állsz, aki megbízta az én szövetségesemet, hogy gyilkoljon meg téged meg Czehhit!
-Mi van velem? -libbent oda egy másik szellemalak.
-Szia! -csillant fel Kikora szeme a bátyja láttán.
-Megérkeztél végre, fiam?
-Meg, meg. De ti meg min veszekedtek?
-Győzd meg apát, hogy térjetek vissza az alvilágba...
-Sajnálom hugi, de ezt nem tehetjük meg, amíg mást nem mondanak. Hallom, összeszűrted a levet a vámpírokkal. Igaz ez?
-Igaz.
-Akkor azt javaslom menekülj innen. Mindenkit el kell intéznünk, aki nem az emberek oldalán jár.
-De én a rokonotok vagyok!
-Már nem. Csak egy élő vagy, aki az ellenséggel cimborál. Sajnálom hugi, de át kell állítsalak hozzánk. -libegett közelebb Czehhi. Kikora látta, hogy sem az apja, sem a bátyja nem tréfál. Futásnak eredt. Rohant, rohant, ahogy a lába bírta, de megbotlott egy hulla leszakadt lábában és hasraesett benne. Szerettei kísértetei már emelték a kezüket, de ekkor azonban...

* * *


 Farkasok vonyítása rengette meg az eget. Újra meg újra felharsant ez a vérfagyasztó hang, ami a vérfarkasok megérkezését jelezte.
 Mindenki aki éppen harcolt, és azok is akik nem, egy emberként fordultak az Oeil-től délre elterülő domb felé. Vérfarkasok sziluettje bontakozott ki a két hold-két csillag által létrejött égitest fényében. Az élükön egy magas nem vérfarkas alak állt, vörös köpenyét csattogtatta a szél. Az arca volt a legborzalmasabb: csontszínű, vicsorgó maszk takarta, melynek szemrésein kivilágított izzó vörös szeme. Az alak körvonalai hirtelen napsárga színben felragyogott, és a levegőbe emelkedett.
-VÁMPÍROK! IDE HOZZÁM! -sérült és ép, egyaránt a magsba szökkent, és csatlakozott hozzá.
-Zera... -mondta örömmel Kikora. A dombon állók rövid kupaktanácsot tartottak. Zera megbeszélte az övéivel, hogy most már nem csak a karmaikra, és fogaikra hagyatkoznak, bevetik a varázserejüket. Százak emelkedtek a magasba a szivárvány minden árnyalatában ragyogva. A vérfarkasok dühös morgással vetették rá magukat az ellenségre. A vámpírok a szellemeket vették kezelésbe. Kikora fölül le is átkozta valaki az apját és a bátyját.
 Zera köpenye csattogott mögötte a menetszélben. Hirtelen kiszúrta régi barátját, Hokigjot, akit épp örökre elnémítani készült Arabella g'ovro Dherze. A vámpírt iszonyú harag kerítette hatalmába. Ez a nő miért nem tud soha nyugton maradni?! Meg fogja ölni a rég látott legjobb barátját! Ezt nem engedheti! Reptében meglátta a vagdalkozó Kikorát, de nem ért rá leköszönni neki. Arabella halálos átkot formázott ujjaival...

* * *


 Hokigjo belátta, hogy ez már a vég. Pedig fiatal volt még a halálhoz. Látta, hallotta, ahogy Arabella erőt gyűjt egy pusztító átokhoz. Se megszólalni, se védekezni nem tudodt, csak végignézhette, ahogy meggyilkolják.
 Arabella az utolsó szavaknál járt. Ekkor azonban olyasmi történt, amire sem a varázslónő sem Hokigjo nem számított: a mágusnő szava hirtelen elakadt. Arcáról leolvadt a diadalittas vigyor, mellére vörös vércsík folyt le, mint az utolsó ítélet, maga. Varázslata szertefoszlott, csak kapálózni próbált, mind hiába. A kezeit egy erősebb kéz szorította satuként. Teste ívben megfeszült a fájdalomtól. Aztán... elvesztette az eszméletét.
 A mögötte álló alak egyszerűen lehajította Arabella testét a légdeszkáról. A helyén Ozui Zera állt a véres Vértanúk Maszkjával az arcán.
-Jól vagy barátom? -Hokigjo akárhogy is szeretett volna, nem tudott válaszolni. -Ez nem a legjobb kérdés volt, nem igaz? Na gyere szóljunk Őrának, hogy rajta a sor. Bocsáss meg, hogy turkálok a fejedben, de... -a maszk mögött a vörös szempár Hokigjo égszínkék tekintetére szegeződött. Kiolvasta a mágus fejéből Őrá búvóhelyét, majd megköszönte annak akarattalan segítségét.
 Nem telt bele tíz perc, mire elérték a kiszáradt folyó medrét. A csatazaj, csendes, megnyugtató susogásként hallatszódott innen. A folyómeder alján Őrá aludt békésen, mint egy nagy gyerek. Az együttálló égitestek fényében olyan szép volt, mint az álombeli álom. Zeráék érkezésére felriadt, de mikor megérkeztek megnyugodott.
-Fényben Járó! -köszöntötte mosolyogva Zerát. -Remélem kitaláltad már, hogy mire használd el a második kívánságodat.
-Még nem, Őrá. Örülök, hogy itt vagy. Hogy telt az ideutazásod?
-Hogy telt volna? Egy pillanat alatt itt teremtem. El kell mondjam, hogy a lehető legmegfelelőbb lényt választottad testemül. Most már belátom, ez a lány kissé vadóc ugyan, de arany szíve van. Hát ez?
-Arabella megbénította.
-Szegény. Csak tudná, hogy minek hagyta ott a mágusiskolát. Több esze is lehetett volna, amikor meghozta ezt a döntést. Nem igaz? -szárnyával megsuhintotta Hokigjot. A mágus úgy érezte, mintha kiolvadna, elgémberedett tagjaiba lassan visszatért az élet.
-Köszönöm, Őrá.
-Vissza kell mennünk. Azonnal. átözönlöttek a holt lelkek, és bár időben megérkeztem a vérfarkasokkal, a szellemek ellen ők sem sokat tudnak tenni...
-Akkor ez az én asztalom. -felszálltak valamennyien és visszaindultak az Oeil-höz.
 Odaérve Őrá tett egy nagy kört a harctér fölött. A lent dúló szellemek azonnal békén hagyták, akit éppen gyötörtek, és mind Őrá köré gyűltek. Az istennő megparancsolta nekik, hogy térjenek haza. Az ő parancs erősebb volt mint az a szerződés. A holtak lelkei az Idéző Terem felé lebbentek és beáramlottak annak tetején keresztül a kútba, hogy visszatérjenek oda, ahová élő nem teheti be a lábát.
 A megmaradt vámpírok és vérfarkasok lefegyverezték az embereket, és megadásra kényszerítették őket.
 Kolé-Őrá, Zera, Hokigjo és Chéf de Bonivara pedig bementek az igluba, ahol, Holé-Xora tartotta sakkban a lefátyolozott nőt és a főpapot.
-Lám, lám, újabb szerencsétleneket hozott ide a balsors? -csattant fel hisztérikus hangon a nő. Az arcán -ha látszódott volna-, idegösszeroppanás határesete mutatkozik. -Meglátjátok megidézem Őrát és akkor enyém lesz a világ. Én leszek a leghatalmasabb ember, aki valaha a hátán hordozott a föld!
-Megidézed Őrát? -kérdezte kuncogva Kolé-Nado, aki négy szárnyát gondosan elrejtette a háta mögött. -Na arra kíváncsi leszek.
-Miért is nem sikerülhetne?! Nálam vannak az Idéző Kövek, itt van a kút, ugyan mi kell még? Ismerem a varázsigét, elejétől a végéig a vámpírok nyelvén!
-Akkor miért nem jelent meg neked a tizenkettedik próbálkozásra sem?
-Majd a tizenharmadikra sikerül!
-Azt kétlem.
-Elég baj! -Őrá Kolé-Nado testének kezét kinyújtotta, hogy beleröppenjenek a kristályok.
-Elmondjam, hogy miért nem fog sikerülni? -nem várt választ. -Hát azért, mert Őrá már itt van ebben a világban. Pontosabban itt vagyok, ennek a lánynak a testében. -egy pillanatra széttárta fátyolszárnyait. A nő arca valószínüleg teljesen elképedt az álarc alatt.
-Hát ezért nem sikerült... -hebegte megrökönyödve. Káromkodott egyet. A jelenlévők háta mögött Verolo Pekrottra araszolgatott szép csendben a kijárat felé. Zera észrevette, de hagyta kimenni. Mikor a főpap kilépett az ajtón, utánaküldött egy napszínű sugarat. A fején találta el Pekrottrát. A főpap holtan esett össze.
-Nos, mihez kezdjünk veled? Szeretnél arra a sorsra jutni, amire a cinkosod?
-Ne-em...
-Pedig az lesz. Csak nem gondoltad, hogy megúszod? -kérdezte kedvesen Őrá. -Nagyon, nagyon dühös vagyok amiért erre vetemedtél.
-Nee... -Kolé-Nado emelte a kezét. Ujjaiból harminc centis, vékony, tőrszerű karmok vágódtak ki.
-NE! Várjatok! -hallatszott egy kiálltás az ajtóból. -Ne, még ne...
-Kikora?
-Igen, én vagyok. Várjunk még egy kicsit...
-De miért...?
-Én is ezt szeretném tudni. Miért? -lépett oda a lefátyolozott nőhöz, és felhajtotta annak álarcát. -Miért... anya? Miért akartál világuralomra törni?
-Anya? -lépett előre Zera. -Hogy-hogy anya? A te... anyád miatt van ez az egész?
-Igen. tudom, hogy nem mondtam -és ezért bocsánatot is kérek Holé-Xora- de amikor a főpap után kémkedtem és meg kellett tudnom, hogy meg van-e nekik az a dal...
-Akkor megkaptátok az üzenetemet.
-Így van. Szóval akkor felismertem a lefátyolozott nőt, vagyis téged, anya. De nem akartam elmondani, mert reméltem, hogy az együttállásig észhez tér és meggondolja magát...
-Kiko... -nézett rá az anyja felvont szemöldökkel. -Kicsikém, azt ne mondd, hogy te is ezek mellett a dögök mellett állsz...
-De igen. Sajnálom, hogy így alakult. De elmagyaráznád végre ezt az egészet?
-Na jó. El. Tudod hány éves volt az apád, mikor meghalt?
-Negyvenkilenc.
-Négyezer-egyszázhetvennégy éves volt.
-Mennyi?
-Jól hallottad. Azon kevesek egyike volt, aki halhatatlannak született. Ez annyit tesz, hogy minden betegségre, bajra  immunis volt, két dolgot kivéve: a vámpírharapást és a vérfarkas marást. Már akkor is gyilkolta a vámpírokat, pedig akkor még a Glória sem állt és a vámpírvadászok intézményét sem állította fel senki. Többek között lemészárolta az Ozui családot, de nem végzett elég jó munkát, mert az egyik képviselőjük most is itt van közöttünk. -biccentet Zera felé. -Én nem vagyok halhatatlan, sajnos. Akkor enélkül az egész mizéria nélkül átvehettem volna a világ irányítását. A lényeg az, hogy feleségül vett. Azt mondta, hogy szeret. Én meg gyerekeket szültem neki -titeket- meg büszke voltam rá, hogy vámpírvadász a férjem.
 Egy idő után megromlott a kapcsolatunk, bár ezt te és Czehhi egyáltalán nem vettétek észre. Az apád egyfolytában lenézett, és sárba tiport engem. Azt mondta, semmire sem vagyok jó. A halála előtt rábukkant valami régi iratra egy portyázása során, amiben le volt írva, hogyan lehet megidézni Őrát, és hogyan bírhatjuk rá, hogy azt tegye, amit mi akarunk. Hiába mondtam Táfesznek, itt a nagy lehetőség, hogy végleg leszámoljunk a vámpírokkal, ragadjuk meg, ő mindig csak azt hajtogatta, hogy nem, ezt nem tehetjük. Azt mondta, nem lophatjuk el egy nép istenét és vele hitét, meg mindent ami hozzá tartozik, mert a világ egyensúlya felbomlana. Egy napon bedühödtem, és hozzávágtam, hogy akkor én majd egyedül végigviszem. Azt válaszolta, hogy ő aztán nem akadályoz meg, mert nem hogy a világot, Glóriát sem tudnám elfoglalni. Merthogy még a konyha irányítását is csak nagy nehezen tudom kézben tartani. Azt hitte, nem merek majd belevágni. De amikor megkötöttem az első szerződést Arabellával, hogy kapcsolja le a vérfarkasokat, akkor meggondolta magát és ellenem fordult. Én pedig megkötöttem a második szerződést a főpappal. Először arra kértem meg, hogy mozgósítsa az egyik fejvadászát, hogy ölje meg apádat és a bátyádat, hogy ne Nokora irányítsa majd a haláluk után a vadászokat. Csak azt kötöttem ki, hogy vámpír legyen az illető, aki végez velük. Egyetlen egy valaki jelentkezett csak...
-Ez pedig én voltam. -szólt közbe Zera. -azóta nyomoztam a férje után, miután megölte a családomat. Kapva kaptam az alkalmon, már csak azért is, mert a kutatása a fülembe jutott. Alaposan utánajártam az egésznek, és azt feltételeztem, Táfesz az, aki világuralomra akart törni. Kikora meg maga meglátott, miközben elvégeztem a dolgom, és reméltem, hogy soha többet nem találkozunk, mert az azt jelentette volna, hogy nem Táfesz a hunyó. Kikora azonban utánam jött és a koncertig azt hittem róla, hogy ő lesz a tolvaj, akit kerestem. Akkor azonban, rájöttem, hogy nincs igazam, és attól kezdve azon fáradoztam, hogy a bizalmába fogadjon. Nehezen ment, de valahogy sikerült. Szükségem volt egy emberi szövetségesre is, hiszen tudtam, hogy el jöhet még a nap, amikor nem lesz lehetőségem vadászni. De ha van valaki, aki magától odahajtja a nyakát... Tudtam, hogy Kikora nem fog addig nyugodni, amíg meg nem találja, és el nem intézi azt aki megölte az apját és a bátyját. A temetőben, amikor még nem tudta, ki is a vörös köpönyeges, megesküdött, hogy nem bántja. Vagyis engem nem bánt. Zeraként viszont elhintettem neki, hogy tudom ki az a Pekrottra, akit keres. Innentől kezdve szerintem kitalálják...
-Igen. Én pedig, mikor megtudtam, hogy te mi mindent tudsz, kivégeztettelek. Nem számoltam vele, hogy te lehetsz a Fényben Járó. Itt hibáztam. Tudhattam volna, hogy csak azért égtél el, mert feláldoztad magad. De örültem a helyzetnek. Azt hittem, hogy innentől kezdve egyenes út nyílik előttem. A dalt sikerült lefordítanunk, de csak arról volt szó benne, hogy Megana repked a hegyekben és várja a játszópajtását...
-Ennyi? -vágott a szavába megrökönyödve Kikora. -Csak azért robbantottad ki ezt az ügyet, mert mellőzve és lenézve érezted magad?!A családod két tagját, megöletted! Van fogalmad arról, hogy mit csináltál majdnem?! -kiabálta. -Mert szerintem nincs. Lett volna választásod, hogy másképp hívd magadra a figyelmed, nem hiszem el, hogy ez volt az egyetlen megoldást. Tudod mit? Ezt sohasem bocsátom meg neked. Soha. Megérdemled, hogy Őrá megtegye, amiben az előbb megakadályoztam. De ezt sajnos nem engedhetem meg neki... -sóhajtott fel végül.
-Jaj, lányom köszönöm, köszönöm neked!
-Jól mondta Zera -nézett le Kikora megvetően . -Tényleg nem nyugszom, amíg el nem intézem a gyilkost.

* * *


 Kikora a délutánját a szülei házában töltötte. Örült, hogy hazatért, már hiányzott neki a kéró, ahogy Czehhivel hívták az otthonukat. Immár ő volt a ház egyedüli ura -vagy inkább úrnője-, ült a verandán egy hintaszékben ringatva magát. Közben kávét szürcsölt, nézte az eget, meg a közeledő napnyugtát.
-Szia... -köszönt rá valaki a háta mögött.
-Zera! -kiáltott fel örömmel Kikora. -Hát te?
-Jöttem megnézni, hogy vagy.
-Miért hogy kéne lennem?
-Végül is három napja leszámoltál a biológiai anyáddal, ezért is voltam kíváncsi rád, hogy nem akarod-e mondjuk felkötni magad, vagy valami ilyesmi.
-Hát öngyilkos az nem leszek, de... hiányzik...
-Emberek! Tudod, néha elgondolkozom rajta, hogy miért is teremtett Őrá olyan lényeket, akik sosem tudják, hogy mi a jó nekik, sem azt, hogy mit tesznek, és a végén meg mindent megbánnak.
-Hé, nem azt mondtam, hogy megbántam, hanem azt, hogy hiányzik. Apropó Őrá, mi volt Nadoval, miután az istennőtök elhagyta a testét.
-Nem tudjuk. Tegnap óta folyamatosan alszik. És te? Mihez kezdesz majd ezek után?
-Beadtam a jelentkezésem a vadász oktatónak. Csont nélkül felvettek. Úgyhogy kitanulom a szakmát, és rátok vadászom.
-De jó nekünk. -húzta el a maszk száját Zera. -A vérfarkasok azért nem kéne diszkriminálni...
-Nyugi nem fogom. Ha feljön egy, mindenképpen le kell játszania velem egy baráti élet-halálra menő harcot. Csak azt bánom, hogy a gondolatolvasás képességét, és a Vámpírbirodalom központjának helyét a királynőtök kitörölte az agyamból. Nem vagy hajlandó esetleg elárulni, hogy...
-Nem. És ne is faggas. Tudod ki lett az Öt Nap földi helytartója, és a Glória új pásztora?
-Nem. A közelébe sem vagyok hajlandó menni a templomnak.
-Azt nem csodálom, de egyébként a recepciós. -Kikora kiköpte a kávét.
-Mi?! Hát ez az év vicce, de komolyan! Nála rosszabbat nem is választhattak volna...
-Hát igen... -a fekete nap lassan lenyugodni készült. -Mennem kell most már. -húzta ki magát Zera. -Örülök, hogy a történtek után jól vagy.
-Jaj, ne hagy itt. Maradj még egy kicsit. Egyedül érzem magam!
-Sose tedd. Hokigjo beadja a felvételijét a varázslók iskolájába levelező tanfolyamra, aztán jön haza, hogy meggyőzzön téged, hogy hozzád költözhessen.-Kikora másodszor is kiköpte a kávét.
-Nem mondod?
-Tudod, a gonodlatolvasás a világ egyik legnagyszerűbb dolga. El ne áruld senkinek, de -közelebb hajolt a lányhoz. -de állítólag beléd esett, mint én a Nagyon Mély Szakadékba. -Kikora elvörösödött, és nagy szemeket meresztett.
-Igen, Kikora, tényleg. És most búcsúzom...
-Látlak még valamikor?
-Öö, hogy is mondjam. Én örökre búcsúzom. Lejárt az időm...
-Mi?! Ne! Neked még élned kell...!
-Őrától két kívánságot kaptam. Az egyiket rábíztam, és ő olyan képességgel ruházott fel, ami a vámpíroknak nincs meg. Az utolsó kívánságom pedig az volt, hogy az a pecsét, ami megvéd más vámpíroktól, a halálom után is rajtad maradjon. Őrá legyen veled. -lehajolt a lányhoz, megcsókolta a homlokát. Aztán megfordult, és lement az udvarra.
-Anya, apa, kis testvéreim, Jeanne... megyek... -levette az álarcát.

Az immár piros, lenyugvó nap előtt, napfény színű port fújt a szél Tat' zarrah zord hegyei felé.

Vége



*Monsieur - uram
**Venez chez moi, s'il vous plait. -Jöjjenek velem, kérem.
***Qu'est qui ce passé lá, lupin? -Mi történt itt, farkas?
****Merde - káromkodás vérfarkasul, jelentése nem publikus.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sosem szerettem ha valami végetér

(Tawnahroore, 2011.01.22 22:20)

Meg kell jegyeznem, ehhez a hosszhoz kissé elkényelmesítettek az eddigi fejezeteid, na nem mintha én nem járnék így saját projektekkel. De persze élvezet volt végigrágni magam rajta, és bizonyos pontokon kifejezetten gonosz lett volna félbevágni. Kevés ilyen jó mágus-harcot láttam/olvastam mint Hokigjoé. A szellemeidet azóta is bírom, a befejezésed pedig: kiváló.

Maron

(Maron, 2009.07.13 14:19)

Nagyon tetszett az egész... és már akkor rájöttem ki a megbízó amikor kémkedett az iroda elött és meglátta a lefátyolozott anyát... (nem ismertem már nőt aki tehette, és Kikora felismerhette volna hang és ilatt alapján)

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.04.16 16:55)

12 oldal. 12 oldalnyi tömör gyönyör.Nagyon, nagyon, nagyon nagyszerű lett. Ugyan a leleplezéskor elhangzó párbeszéd kisebb agymunkát igényel hisz egy csomó részletre vissza kell emlékezni! De minden más... Jaaaaj, Hokigjo és Kior annyira jó! És Zera története! Egyszerűen szuper nagyon szép tőle, hogy a családját és a szerelmét választotta még akkor is ha tök szomorú, hogy meghal. Hokigjo és Arabella harca nagyon fordulatosra sikeredett. Nem túl szép, hogy szegény Kiko ellen fordítottad az egész családját -ellenben nagyon izgalmas! Összegezve: gratulálok, nagyszerű lett! Kár, hogy máris vége. Alig várom az Ishirisztánt!!!! Háááá!
Sziszinek üzenem, hogy ma még biztos nem, de a hétvégén feltétlenül elolvasom,amit írt!

Moonray

(Szirka, 2009.04.15 20:04)

...EZ... EGY ... NAGYOOOOOOON JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ BEFELYEZÉS... SOHA NEM GONDOLTAM VOLNA, HOGY PONT KIKORA ANYJA LESZ AZ....nagyon jó
ui.:bekepcsolva maradt a caps lock, és sikerült megelőznöm cerberost :)

a tulaj

(A tulaj, 2009.04.14 18:32)

Nah, itt a vége. Remélem választ kaptatok mindenre...

Peace.