Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XV.fejezet

2009.03.14

XV. fejezet

 

 A két vérfarkas, Rémi és Cyrill, nagy vidáman, mit sem tudva a buja nő és az idegen esetéről, nevetgéltek hazafelé menet.  A Foret des Chiens Sauvages*, mely az ő és minden vérfarkas otthona volt, nemcsak menedék-, vagy lakhelyként, vadászterületként működött, de egyenesen a vérfarkas birodalom szíve volt. Rémi és Cyrill kitárgyalták a párnappal ezelőtt talált szétégett emberről eszükbe jutó összes anekdotát, amelyek nemegyszer voltak gusztustalanok, ízléstelenek vagy esetleg pajzának. Nagyszerencséjükre a másik két vérfarkas (mindketten lányok), Nemi és Gizelle nem voltak a közelben (néhány konyhai eszközt mentek venni a közeli vérfarkas faluba, Ciel sans Nuage-ba**), mert ők nem szerették ha a velük élő férfiak rosszindulatú viccekkel poénkodnak mások szerencsétlenségén.

 A vérfarkasokról először is tudni kell, hogy ők valaha mind emberek voltak, csak megmarta őket egy másik sorstársuk. Ha akarták, ha nem, átörökölték a kórt, és ők is vérfarkasokká váltak, hogy aztán engedelmeskedve az örökölt, de ősi ösztönnek, ők is embereket harapjanak meg. A megmartak sokszor az első holdtöltéjükig fel sem fogják, hogy mit is jelent ez, és még azután is foggal, körömmel ragaszkodnak a téveszméhez, hogy ők még mindig emberek. A harapás utáni első holdtöltekor a testük megváltozik, és hatalmas, durva szőrű, a gerincük mentén csonttarajt viselő, farkasszerű szörnyeteggé alakulnak. Miután a hold újra fogyni kezd, visszaváltoznak, de bizonyos jegyeket, mint például farkasfülek és a bozontos farok, örökre magukon viselnek. Rémi és Cyrill a Nagyon Mély Szakadék tövében éltek egy kis házikóban, távol más falvaktól. A Nagyon Mély Szakadék tövében, ahol a legsűrűbb a Foret des Chiens Sauvages, egyáltalán nem laknak emberek, csak vérfarkasok. Az emberek az erdő ritkásabb részein, és annak szélén alkottak kisebb-nagyobb kolóniákat. E miatt a széttagoltság miatt sem alapítottak országokat, mint a Nagyon Mély Szakadék fölött élő emberek, akik Nemugodainak hívták államukat. Ennek volt a legdélebben fekvő megyei jogú városa a Glória. Az erdő után állítólag a Pays des Vogues-n***, és a Kék Csillag Tengere partjai mentén állítólag léteztek nagy és gazdag kereskedő városállamok, de a vérfarkasok birodalma odáig nem terjedt ki és ezért a határokon belül mindenki úgy hitte, hogy ezek létezése csupán mese.

 De ez mindegy is. Rémi és Cyrill nem igazán állt neki mindezen gondolkodni, pláne, hogy éles fülük nem messze tőlük valaki közeledését jelezte. Azonnal elhallgattak, és a megfelelő irányba fordították a fejüket. Körülbelül száz méterre tőlük egy kicsi, de napfényben fürdő tisztás terült el, mely felé egy embert láttak vánszorogni. Az illetőnek biztos valami komoly betegsége, vagy sérülése, esetleg lelki problémája volt, hogy így vonszolta magát. Rémi és Cyrill bár vérfarkasok voltak, még emlékeztek rá, milyen is az emberi tolerancia néven ismert fogalom, így az illető után eredtek, hogy megkérdezzék tőle segíthetnek-e neki, vagy rajta. Minél közelebb mentek ahhoz az emberhez, egyre világosabban látták rajta, hogy komoly égési sérüléseket szenvedhetett alig két napja. Szinte még mindig füstölgött: a férfi arcát, nyakát, mellkasa és háta nagy részét, a bal kezét teljesen, a többi végtagját részlegesen borították el a felhólyagosodott sebek, melyek szinte mindegyike vérzett, vagy más módon levedzett. A sebeket takaró kötések szinte mind leestek mostanra. Az utolsó a férfi lábára volt tekeredve, de nem sokkal később az is lemászódott.

 A férfi megtántorodott, és neki dőlt egy fának. Egy darabig pihegett, aztán tovább csoszogott. Kiért a napfényben fürdő, kicsi rétre, néhány lépést tett még, aztán összeesett. Rémi és Cyrill odarohantak hozzá, és amit láttak, attól még a lélegzetük is elakadt. A napfény hatására napfény színű, függőleges sugarak jelentek meg merőlegesen a sebeken, és azok nagyon lassan, de biztosan elkezdtek összeforrni. A férfi fején, leégett haja helyén pihék jelentek meg, a csonka fülek pedig elkezdték visszanyerni régi, hegyes formájukat. Két vérfarkasunk csodálkozva nézte ezt a regenerálódási folyamatot.

-Te ez nem az, akit néhány hete a Szakadék tövében találtunk összeégve?

-De az. Miféle lény lehet ez? És hogy jött el a házból?

-Áh, nem tudom Cyrill. –mondta vállát megvonva Rémi, kettejük közül az idősebb. –Mindenesetre, hagyjuk, hadd gyógyítsa be magát, aztán vigyük vissza a házba.

 Több mint egy órát ücsörögtek a férfi mellett, mire az kezdett valami normális formát ölteni. A sebek nagy része beforrt, haj többé-kevésbé visszanőtt, már csak a csonka fülek, és a felsőtesten a súlyosabb sérülések maradtak begyógyulatlanul. De az összeforradás még mindig tartott. Pontosan nem derült ki, hogy ha a napon hagyják az idegent, akkor mennyi idő, amíg teljesen begyógyul, ugyanis Nemi és Gizelle lélekszakadva, nyelvüket lógatva robbantak be a tisztásra.

-Na végre! –kiáltott rájuk Gizelle. –Végre megvagytok! Tudjátok, mióta keresünk titeket?!

-Nem. Mióta?

-Mér’? –kérdezte Cyrill. –Mi van? Mi történt?

-Semmi! –lihegte az oldalát fogva Nemi. –Semmi, csak hazaérve Cheyenne-t két buborékoló lyukkal a nyakán, a falhoz vágva találtuk. Az az ember meg eltűnt a betegágyáról. Letépkedte magáról a kötéseket, és szanaszét hagyta, ahogy ment…

-Hé! Nem ő az?! –mutatott Gizelle a meztelen, még mindig gyógyuló, ernyedten heverő férfira.

-De. Valószínűleg. Amikor rátaláltunk úgy nézett ki, mint egy jól átsütött beefsteck.

-Argh, Rémi! Menj már, ne legyél ennyire morbid! Inkább fogjátok meg, és vigyétek haza. Mi meg Nemivel összeszedjük, amit a fazon elhagyott. Ja, és ha hazaértetek lássátok el, és adjatok rá legalább egy nadrágot!

-Jó, jó, persze. Cheyenne már nem menthető meg igaz?

-Nem.

-Szegény lány. –bambult a messzeségbe Cyrill. –Olyan fiatal volt! Kár érte. Mindegy, majd én elkaparom szerencsétlent…

 

* * *

 

 Napok teltek el azóta, hogy az elcsavargó idegent összeszedték, de még mindig nem ébredt fel. Pedig lassacskán minden sérülése beforrt, a haja teljesen visszanőtt a füleivel együtt. A szörnyű hegek alatt csinos, de rideg arc üdvözölte a világot, melyet félhosszú vörös haj keretezett. A férfi sápadt bőre alatt arányos és erős izomzat bújt meg. Magas, karcsú testén élvezettel legeltette a szemét a ház két úrnője, amin a ház két ura igen jókat derült. Egy nappal később megint az egyik ilyen esettel ugratták Gizelléket. Hatalmasakat nevettek egymáson, lökdösődtek, és pajzán poénokkal bombázták egymást. A nagy kacarászás közepette nem vették észre, hogy az idegen felébredt. Még csak laposakat pislogott, mert a késő délutáni napsütés egyenesen a szemébe tűzött.

 

 Valóban felébredt. A másik helyiségbe látott a nyitott ajtón keresztül, ahol valakik, valami irtózatos vérfarkas szagúak nyihognak holmi ócska vicceken. A feje még mindig iszonyatosan lüktetett. Talán a vérfarkasok közelsége miatt, talán más miatt, de hirtelen mehetnékje támadt. Méghozzá sürgős. Most, hogy végre magánál volt, egyáltalán nem akart itt maradni ezekkel a… ezekkel a vadállatokkal. Körülnézett, megpillantott egy szekrényt. A benne található, kizárólag bőrből készült ruhákból felöltözött. Éppen körülnézett, hogy hátha talál még valamit, amit a későbbiekben hasznosíthat, amikor valakik bejöttek őt ellenőrizni. Az egyik magas volt, hórihorgas, vastag arc- és fejszőrzetet viselt, melyből alig látszottak ki hegyes, pöttyös farkasfülei. A másik fiatal volt, ártatlan arccal, kék szemekkel, ezüstszőke hajjal, és ugyanilyen színű hegyes fülekkel.

 

 Néhány hosszú másodpercig feszülten nézték egymást. Mozdulatlanul álltak. Aztán a vérfarkasok észrevették, hogy az idegen szürke szeme határozottan vörös színben kezd ragyogni, aztán felhúzza ínyét, és fenyegető sziszegések közepette láthatóvá teszi vámpírfogait. Ezután felugrott a levegőbe, karmait kimeresztve támadásra készen várt.

 Cyrill elkáromkodta magát:

-Egy vámpír! Á Őrá****!

-Kizárt! A vámpírok meghalnak a naptól! Ez nem lehet vámpír! –mindenesetre ők is felkészültek az esetleges harcra. Ekkor rontott be Nemi.

-Gizelle azt kéri, hogy… Mit keres itt egy vérszívó?!

-Ez az, akit befogattunk!

-MI?! Mindegy, szedjük le onnan! –és támadásba lendült. A vámpír leugrott a földre, így Nemi elrepült fölötte és felkenődött a falra. Rémi és Cyrill morogva vetették rá magukat. A vámpír felkészülten várta őket: hátralendített lábával a fején találta el Cyrillt, aki a földre zuhant, és néhány pillanatra elkábult. Rémivel már nem volt ilyen könnyű dolga, hiszen ő tapasztaltabb volt, mint fiatalabb társa. Ökleit felhúzta az arca elé, és egyelőre a vámpír minden rúgását, ütését kitűnően hárította, sőt ellentámadásba ment át. Nem, mint hogyha olyan sokat ért volna ezzel, a karcsú és hajlékony ellenfele minden próbálkozása elől kitért. A vámpír nyilván rájött, hogy ezzel a kergetőzéssel nem megy sokra, ezért gyorsan belerúgott a földön heverő, és éppen magához térő Cyrillbe. Aztán hasznosította szemmel nem követhető gyors mozgását, és Rémi háta mögé került, amit a vérfarkas nem vett észre. A vámpír éppen emelte a kezét, hogy karmaival felhasítsa Rémi hátát, amikor belépett Gizelle. A lány egy-kettőre felmérte a helyzetet, és véget vetett neki.

-Elég. –mondta a támadónak higgadtan. -Tudom, hogy nehéz elhinni, de nem akarunk bántani. Ezek az ostobák nem tudták mit tesznek. Kérlek, állj le… -függesztette a vámpírra átható sárga szemét. De egyelőre nem tudta, hogy fog reagálni az idegen, mert az ugyanúgy állt, és annak arcát sem látta a belehulló vörös hajtól. Aztán…

 

 Aztán leeresztette a kezét, és visszahúzta karmait. Ez a hang… Jeanne? Nem. Ő meghalt sok évvel ezelőtt. Akkor…

-Gizelle? –felemelte a fejét. A lány arcán csodálkozás, és felismerés tükröződött.

-Ozui… Zera? Te lennél az?

 

*Foret des Chiens Sauvages: Vad Kutyák Erdeje

 

**Ciel sans Nuage: Felhő nélküli Ég /falu/

 

***Pays des Vogues: Hullámok Vidéke

 

****Á Őrá! : Őrára!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Áim a szöváivö

(Tawnahroore, 2011.01.15 20:25)

Mindenki kedvenc vámpírja visszatért, és hogy mit tesz ennek örömére? Bunyózik! Megjegyezném még, tetszik hogy a vérfarkas fajjal is oly egyedin bánsz mint a vérszívókkal.

Haj :)

(Lilly, 2010.06.05 16:02)

Érdekes... Én is fekete hajúnak képzeltem! Az olyan vámpíros :)

kösz

(ATulaj, 2009.03.16 12:20)

Kösz medplóblálkozok majd egy két francia mondattal, de félek hibásak lesznek...
De azér nem rossz ötlet.
De azér köszi

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.03.14 21:10)

Tudtam, tudtam, hogy él! * megkönnyebbült sóhaj, örömkönnyek, eltelik pár pillanat, míg összeszedi magát. * Csak így tovább! Minél több szereplőt tessék megtartani, megmenteni. A vérfarkasok pölö kimondottan szimpatikusak, nem venném a szívesen ha bármelyikük elhalálozna. Az új helyiségnevek gyönyörűek, magyarul is, de franciául kimondottan egzotikusak. Elsüthetnéd, hogy pár egyszerűbb mondatot a farkasok egymás között franciául beszélnek meg és azokat is csillagozod, fordítod, minta városneveket. Na mind1, csak 1 ötlet volt. Várjál, hadd idézzem a mostani kedvenc mondatomat. "A szörnyű hegek alatt csinos, de rideg arc üdvözölte a világot..." Lehet,h kínos, de Zerát én valamiért fekete hajúnak képzeltem. Nah, röviden: megint gratula neked.