Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XIX. fejezet

2009.04.10

XIX. fejezet

 

Kikora az utolsó egy órát a városban töltötte. Összeszedte a fegyvereit, páncélt vett magának, ki tudja, mire kell számítania, ha kitör a ribillió. Később, meg miután mindezt elintézte, csatlakozott a csőcselékhez, akik a hadsereg körül lődörögtek. Kissé ijesztő volt a felizgatott, sustorgó tömegben a sötét utcákon mászkálni, talán mert megszokta, hogy a vámpíroknál nincs ekkora nyüzsgés. Még a kavargás ellenére is reménykedett benne, hogy látja, de még sem tűnt fel sehol, akit keresett. Végül csüggedten visszaindult Hokigjohoz, akivel eredetileg azért jöttek a városba, hogy a varázsló valami emberi ételt tömjön magába. Ugyanott találta, ahol hagyta: a Krígon és Zríhon Vendéglőnél, ami éjjel-nappal nyitva állt az éhes hasak számára. Két pofára evett, Kikora meg a fejét fogta: hogy tud valaki egy ültő helyében ennyi mindent megenni?!

-De nev kéz vavamit? –mammogta oda Kikorának a varázsló. A lány megint a homlokához kapott: ez nem igaz! Ennek hátul is van szeme?!

-Nincs. –vágta rá Hokigjo, miután egy hangos mordulással lenyelte a falatot. –De nem te vagy az egyetlen, aki ember létére képes a gondolatolvasásra… -Kikora elvörösödött, majd gyorsan lezárta az agyát, majd arra gondolt, hogy egy újabb szerencsétlennel hozta össze a balsors. Dühösen összeráncolt homlokkal Hokigjo homlokába nyomta annak csúcsos sipkáját, majd, mintha nagy erőfeszítésébe kerülne, odalökte a mágusnak:

-Na. Adj valamit… -a varázsló erre teljesen felélénkült: kihúzta Kikorának a széket, kendőt kötött a lány nyakába, aztán kínálgatni kezdte:

-Csirkét, kacsát, hajgjokui négyarcú disznó püspökfalatját? Mit kérsz? Vagy esetleg inkább valami édességet szeretnél? –Kikora elfintorodott. Utálta a hajgjokui négyarcú disznó minden részét. Válasz helyett megragadott egy gyümölcsös-tejes cipócsücsköt, maga elé vett egy adag sültcsirkét, meg frizka gyümölcsöt. Italnak meggylét választott. Végül elkezdett enni, minimum olyan lendülettel, mint Hokigjo -akinek a szája gúnyos mosolyra húzódott.

-És ki beszélt arról, hogy én zabálok?

-Háv nev izs éd… -nyelt egyet. –Tudsz róla, hogy te fizetsz?

-Most már igen, de…

-Na végre, hogy megvagytok! Mindenki rátok vár! Indulnunk kellene! –förmedt rájuk Kolé-Nado, aki néhány perce nézte már őket. A vámpírlány enyhén idegesnek tűnt. Az arca falfehér volt, de olyan szinten, ami még egy vámpírnál is riasztónak tűnhet.

-Jóvvagy? -kérdezte teli szájjal, homlokát ráncolva Hokigjo.

-Igen, persze... -sóhajtott egy szívből jövőt. -Öö, nem. Egyáltalán nem vagyok jól. Elég furcsa érzés, hogy nincsen pár napom, és bennem fog üdülni Őrá... Mi lesz, ha nem fogja jól érezni magát bennem? Vagy, ha nem is akar majd megszállni engem? Lehet, hogy megsértjük egy ilyen kéréssel... Elvégre ő nem arra teremtett engem, hogy két napra én legyek a váza. Én... én meg sem érdemlem, hogy... Áh, mindegy. Úgy sem értenétek...

-Akkov... -Kikora elvörösödött, aztán gyorsan lenyelte a falatot. -Bocs... akkor magyarázd el... -Kolé-Nado csodálkozva ránézett. Vörös szemeiben értetlenség tükröződött, látszott rajta, nem fér a fejébe, hogy egy ember kíváncsi a történetére. Egy pillanatig habozott, aztán mégis belekezdett:

-Háromszázhuszonnyolc éve, húsz napja köteles voltam megjelenni egy tárgyaláson, amin az apám ügyét tárgyalták. Zerát kértem meg, hogy védje az öreget, mert a Fénybenjáró volt akkoriban a Vámpírbirodalom legjobb ügyvédje. De a tárgyalást egy nappal elhalasztották, mert Zera épp a feleségét búcsúsztatta el néhány száz mérfölddel arrébb. A lényeg az, hogy apámat azért ítélték el, mert... mert a titkosított adatok tárában kutatott. Ebből még nem lett volna baja, ezért csak megrovást kapott volna. De ő megölte a személyt, aki után kutatott...

-De én azt hittem, a vámpíri jogrendszer nem bünteti a gyilkosságot.

-Nem, ha a sértett ember. Csakhogy apám vámpírt ölt. Az anyámat.

-Te jó ég! -szörnyülködött Kikora.

-Fogd már be a bagólesődet, még nem fejezte be... -pirított rá a lányra rosszallóan Hokigjo.

-Szóval az anyámat. És Zera, aki akkoriban a Vámpírbirodalom legjobb ügyvédje volt, akárhogy próbálkozott, akármilyen trükköt is vetett be, nem tudta megvédeni apámat... Így aztán őt kivégezték. -Kolé-Nado hallgatósága szörnyülködőt hangokat adott. -És ez még nem minden. -Nem apám volt az igazi bűnös.

-Akkor ki? -kérdezte izgatottan elkerekedő szemmel Kikora.

-Hát én.

-Mi?!

-Én voltam. Sosem ismertem anyámat. Soha. Eleinte csak kíváncsi voltam rá. Aztán nagyon hiányzott. Apám meg soha nem mesélt róla. Beszédes vámpír volt, de ha szóba hoztam a témát... mindig elhallgatott, és elment valahová. Végül meggyűlöltem anyámat. Hogy sohasem érdekeltem, hogy ő rakta le a tojást, amiből kikeltem. Miért nem tört össze engem, amikor még a tudatom sem alakult ki?! Miért?! Betörtem hát az adattárba. Rajta kaptak, de szerencsére nem tudtak azonosítani. Megtaláltam az őt takaró információkat. Megkerestem anyát. Vártam a nagy összeborulást, vártam, hogy kinyújtsa felém a kezeit, és megöleljen, de ő... csak elfordult. Aztán elküldött. De én nem mentem el. A szemére vetettem mindent, de mindent, értitek? És ő meg csak állt és a vállát vonogatta, és egyfolytában azt szajkózta, hogy bár vér szerinti rokonok vagyunk, akkor sincs, és nem is lesz soha közünk egymáshoz. És hiába kérdeztem, nem mondta meg, miért. Ekkor tettem fel neki a kérdést a... tudjátok, a tojástörésről... Azt válaszolta, hogy sohesem késő megtenni, pláne most, hogy lelepleztem. Nem értettem, hogy mire is gondolt, amikor azt mondta, hogy lelepleztem, és nem is volt időm rákérdezni, mert rám támadt. A saját anyám! És én... -elcsuklott a hangja. -Én megöltem az anyámat, akit azelőtt soha nem láttam! Megöltem önvédelemből!!!

-Úhh...

-De hogy jön a képbe az apád?

-Ő magára vállalt mindent, mikor valahogyan, nem tudom, hogyan kiderült a dolog. Hiába könyörögtem neki, hogy ne tegye, ő... ő mégis, értem, az aljas anyagyilkos lányáért vállalta... Vállalta a büntetésemet! -kétrét görnyedt a szívébe tépő fájdalomtól. Elfordult, hogy emberi szövetségesei ne lássák a könnyeit. Hirtelen egy kéz nehezedett a vállára. Hátrafordult, és Kikora sajnálkozó arcát látta maga előtt. A lány átölelte, és hátba veregette. Érezte Kikora vérének illatát, és kivételesen úgy gondolta, hogy a lány kígyót -őt- ölel a keblére.

-Szerintem Őrá is megértené, amit tettél...

-Én megbántam... Tényleg megbántam apa miatt, de... ! De ugyanúgy kísért az egész! Hogyan fogadjak magamba egy ilyen tiszta lényt, mint Őrá? Nem tehetek vele ilyet...

-Sírj csak. Add ki magadból. De szerintem Őrá meg fog bocsátani neked... Biztos ő is tudja, hogy megbántad... Remélem, nem olyan szőrös szívű... -Kolé-Nado váratlanul felnevetett. Kissé hisztérikusan, de legalább nevetett.

-Nem, nagyon jó szíve van... Azt mondják...

-Most már jobb?

-Sokkal! Ne haragudjatok, hogy így rátok zúdítottam minden rigolyámat...

-Ugyan! Ha kell egy váll, itt vagyunk.

-Jó, de most aztán menjünk. Lekéssük az indulást... -morogta oda Hokigjo, aki idő közben kifizette, amit abrakoltak.

* * *

 

-Na végre! -kiáltott rájuk a vámpírkirálynő kissé haragosan. -Hol voltatok?!

-Ummm...

-Öööö...

-Eeeee...

-Eh! Mindegy! Azt hittem, megkékülök, mire méltóztattok ideérni, de most már mindegy. Áljatok be a seregbe!

-Igenis... -mikor végrehajtották az utasítást, a királynő végig legeltette szemét a hadseregén. Mellette, egy ládában, ott állt a Kolé-Nadonak szánt ruha. Holé-Xorán mizwir'hill páncél volt, melyet főleg a melkasára, fejére és alkarjára, vádlijára erősített. A páncél nyakrészére csuklyás bársonyköpenyt csatolt: tényleg úgy nézett ki, mint egy hadvezér. Kikora kezdte felfogni, hogy mi az, ami miatt a vámpírok tűzbe tennék a kezüket vezetőjükért: Holé-Xorából valami elképesztő higgadság, nyugalom, és erő áramlott feléjük... Kikora töprengését, a királynő erős hangja törte meg:

-INDULÁS!!! MINDENKI UTÁNAM!!! -több tízezer vámpír emelkedett a barlang teteje felé. Kikora és Hokigjo ezúttal is a mágus légdeszkát használták, Kolé-Nado pedig reptében kapta fel a ruhát tartalmazó ládát.

Külső szemlélő talán úgy látta volna a vámpírok kirajzását a hegy gyomrából, mintha az éjszakai sötétség megéledne és pirosan fénylő csíkokat kanyarogtatva áramolna északnyugat felé.

Áthaladtak Őrá Ligete felett. A királynő tett egy tiszteletkört Zera fája fölött, amely határozottan nem volt kókadt. De nem állhattak meg filozofálni a jelenség fölött -természetesen minden vámpír, valamint Kikora és Hokigjo is azt hitte, hogy Zera halott.

A város fölé értek. Az emberek még mindig készülődtek. Kikora oldalrahajolt, majdnem lezuhant, Hokigjo tartotta meg. De a lány még látott egy lefátyolozott nőt beszállni egy gyaloghintóba. Leüvöltött, de amaz nem hallotta meg. Miért is hallotta volna, úgy is csak egy valami kötötte le, az hogy elinduljanak végre. Kikora elkeseredetten nézett az egyre távolodó nő felé.

-Mondtál valamit? -ordította túl a menetszelet Hokigjo.

-Nem...

-MI?!

-Semmit nem mondtam!

-Akkor jó! -Kikora számára eleddig ismeretlen tájak fölött suhantak el: látott mély, vulkáni árokból született tavakat, melegforrásokat, vad vízű folyókat, szántó földeket, dús legelőket, kopár kavicsos sivatagot. A felkelő nap sugarai egy lankás, vadvirágos mezőn érte őket utol. Déltájban Holé-Xora úgy döntött, engedélyez egy öt órás pihenőt. Ez abból állt, hogy Kikora és Hokigjo ledőlt aludni, mindenki más, az a százezer-akárhány főnyi vámpír kisebb csapatokba verődve rázúdult a közeli városokra, hogy némi vért vadásszon össze magának. A pihenő után folytatták útjukat az Oeil felé.

* * *

 

Ezalatt Zera és a vérfarkassereg is már réges-rég úton volt, hogy biztosítsák a vámpírok számára az erősítést. Zera meglepődött, hogy a vérfarkasok milyen gyorsak és kitartóak, pedig mégcsak nem is lovagolnak, hanem éppúgy, mint Bonivara -futottak. Zera a maga részéről inkább repült, így legalább kényelmesen beláthatta az utat minden irányban. Út közben sokan csatlakoztak hozzájuk azokból a falvakból, amelyek túl messze voltak ahhoz, hogy az ott lakók bemenjenek a fővárosba. Mostanra, ahogy elfogták Arabellát, és megszüntették annak hatalmát a Vérfarkas Birodalom lakói fölött, élénk tekintetű, vidám, és főleg harcias kedvű vérfarkasokkal, emberekkel találkoztak. Apropó, a mágusnő. Őt is hozták magukkal a biztonság kedvéért -meg ne szökjön, hiszen a seregnek nem érdeke, hogy ez az őrült nő hátba támadja őket.

Sokkal többször álltak meg pihenni, mint az éppen úton levő vámpírok, és az éppen elinduló emberek. Hiszen a vérfarkasok a világ legigénytelenebb, legszívósabb lényei, akik mindig konokul kitartanak a céljuk mellett. De fáradékonyak is egyben: mindennapi életük is kemény, megpróbáltatásokkal teli, hát még az örökös átváltozások! Ezért aztán körülbelül három óránként szükségük van egy-egy tíz perces pihenőre. És még ezzel eggyütt is gyorsan haladtak.

Azt az utat, amit Zera, Nemi, Gizelle, Rémi és Cyrill két-három nap alatt tett meg, a kétszázezer főnél is nagyobb létszámra duzzadt sereg kicsivel kevesebb, mint egy nap alatt teljesített. Út közben elhaladtak a Zera számára olyan fontos sírkő mellett. Napnyugtára értek a Nagyon Mély Szakadék tövébe. A Glória-orom olyan magasan volt, hogy a felhők eltakarták a szemük elől. Ez eszébe jutatta Zerának emlékezetes "alászállását", és hogy az útjuk több, mint kétharmada még hátra van.

Itt egy hosszabb pihenőt tartottak. Bonivara úgy döntött, megvárják a holdtöltét, hiszen ha szikla mászás közben éri őket az átváltozás, néhány biztosan lezuhantak volna. És azt nem engedhette. Este nyolc óra, fél kilenc lehetett, mikor a két hold kiteljesedett. Addig volt még egy egészen kicsi fekete rész az egyik oldalukon.

A vérfarkasok egy emberként fordultak a számukra oly félelmetes égitestek felé. A két hold ezüstös sugarai átdöfték a magas fák koronáját, megvilágítva a vérfarkasokat. Abban a pillanatban ahogy a fény elérte Zera újdonsült szövetségeseit, százezrek fájdalmas kiáltása tört az ég felé. Volt aki összecsuklott, mások térdre estek. Zera emlékezett rá, hogy Jeanne is mindig az oldalán feküdve vonaglott minden holdtöltekor. És mindig utálta nézni, ahogy a felesége szenved, amire annak betegsége is rátett egy lapáttal...

Az átalakulás nagyon lassú, időigényes folyamat. Nem bírta nézni, de akár merre fordult, mindenhol kicsorduló könnyeket, és a saját húsukba vagy földbe maró karmokat látott. Volt, aki lenyúzta a saját bőrét, hogy előbb vessen véget a fájdalmának. A bőr alól durva, nyálkás szőr tűnt fel.

Hirtelen csend lett. Zera mostanra már ki merte nyitni a szemét. Az átváltozás végbement, kétszázezer főnyi vérfarkas pihegett elnyúlva a földön. Chéf de Bonivara volt az első, aki felállt. A csillagos homlokú vérfarkasvezér megrázta magát, a holdak felé fordult, és dobhártya szaggató vonyítást hallatott. Erre aztán megélénkült a sereg. Pihentek még egy kicsit, majd el kezdtek felmászni a Nagyon Mély Szakadék falán.

* * *

 

A vámpírok napnyugtára értek oda az Oeil-höz. Lenyűgöző hely volt: egy hatalmas, szabályos kör alakú, elszenesedett kráter alján hat hatalmas, írásjelekkel televésett, karomszerű szikla meredezett fenyegetően az ég felé. A kráter középpontjában egy sziklából készült igluszerűség terpeszkedett, amelyen körbe kicsi, szabályos négyzet alakú ablakocskák voltak egy sorban. Az iglu tetején kör alakú nyílás tátongott. A hely felülről tényleg úgy nézett ki, mint egy hatalmas szem írisze és bogara.

A vámpírok tiszteletteljes hallgatásba burkolóztak. A néhány perces néma csendet és mozdulatlanságot végül Holé-Xora törte meg:

-Mindenki figyeljen ide, mert csak egyszer mondom el: én, Kolé-Nado, Kikora és Hokigjo, a hercegek valamint a tanácsosok bemegyünk az Idézők Termébe. Mindenki más a karomszerű sziklák vonalán kívül várakozik és őrt áll. Világos?

-IGENIS HOLÉ-XORA KIRÁLYNŐ!!! -hangzott a nép válasza.

-Nado, vegye fel a ruhát, aztán induljunk. -A lány bólintott, majd félrevonult. Néhány perc múlva visszatért egy gyönyörű, leheletfinom ruhában, mely szabadon hagyta egyik vállát, és amin ellentétes oldalon a lábánál hosszú felvágás volt. A királynő elismerően biccentett.

-Gyerünk, menjünk. -követték Holé-Xorát. Menet közben Kikora gyorsan odasúgta Nadonak:

-Jól vagy?

-Igen... azt hiszem...

-Nyugi nem lesz semmi baj...

-Gondolod? -kérdezett vissza reszkető hangon Kolé-Nado.

-Nem. Tudom. -biztatóan rámosolygott a vámpírlányra, aztán előreszaladt, hogy csatlakozzon Hokigjohoz.

Az Idéző Terem belseje is elképesztő volt: a terem közepén, ahová az igluba belépve érkezetek, egy hatalmas, széles, derékmagas kőkút állt. Víz az nem volt benne, de a mélyéről egy nagy kékes-lilás kristály fénye szűrődött fel. A királynő leakasztott egy bársonyzacskócskát a nyakából, majd annak tartalmát -a másik négy Idéző Kristályt- a tenyerére borította.

-Kolé-Nado! -a szólított összerezzent, mintha áramütés érte volna. -Látja azt a kört, amit három vonal köt össze a kúttal?

-Me-melyik? Ez? -kérdezte Kolé-Nado. Két ilyen is volt a kút két ellentétes oldalán.

-Nem, a másik, amelyikre úgy mutatnak a vonalak, hogy a kör érintőjében egy ponban futnak össze.

-Látom.

-Jó. Állj bele, aztán térdelj le. Ha majd az Idéző Sugár kitör a kútból azt nézd. Ne pislogj és ne is vedd le róla a szemed. Megértetted?

-Ig-igenis királynőm...

-Helyes. Én a veled ellentétes oldalon fogok állni. Mindenki más -fordult a többi jelenlévő

felé. -Álljon a falhoz egyenlő távolságra egymástól. -miután ez is megtörtént, a királynő belehelyezte a kristályokat a kút káváján található bemélyedésekbe. Aztán ő és Kolé-Nado beálltak a saját körükbe. Ezután Holé-Xora a vámpírok furcsa nyelvén belekezdett a kántálásba, amivel megidézi majd Őrát, a vámpírok és vérfarkasok hatalmas istennőjét. Kikora érezte, hogy a királynő óriási mennyiségű mágikus erőt szabadít fel. Valóban, a királynő a levegőbe emelkedett szemén, száján ezüstös fény világított ki, és a körvonalai is ugyanilyen színben ragyogtak. A levegő felforrósodott, remegett körülötte. A kör amiben állt, hirtelen felizott, és ez az izzás a királynő körét a kúttal összekötő vonalakon átterjedt a kút falán lévő rúnákba, majd a kövekbe. Az utóbbiak reszkettek üregükben, aztán világítva a levegőbe emelkedtek. A kút peremének vonala mentén egyre gyorsabban és gyorsabban keringeni kezdtek, egymással ellentétes irányban, körbe-körbe. Olyan sebesen mozogtak, hogy csak egy fényes sáv látszott belőlük. Aztán egyszer csak megálltak, és visszazuhantak a helyükre. Az iglu fala és padlója megrázkódott, majd a kútból egy erős kékes fényt árasztó sugárnyaláb tört ki az ég felé az iglu teteján található lyukon át. Az odakint tartózkodó vámpírok tátott szájjal figyelték az eseményeket.

Kikora hirtelen azon kapta magát, hogy úgy látja, a sugárnyaláb közepén sűrűsödni kezd a fény. Nem tévedett. A sugárnyaláb visszaesett a kútban fekvő kristályba, de ami, vagy aki a helyén maradt az... az csodálatos volt.

Őrá állt, pontosabban lebegett előttük a kút fölött. Áttetsző, légies volt egész lénye, és valami egyszerre nyugtalanító és biztonságot árasztó légkör lengte körül. Teste opálosan fénylett. Négy, leheletvékony fátylakból álló szárnyait összecsukva tartotta. Hullámos, csigákba csavarodott szőke haja úgy repdesett körülötte, mintha viharos szélben állna. Szeme égővörösen izott. Homlokára egy nagy feketés-vöröses drágakő csüngött le egy fényes, ismeretlen fémből készült láncon, melyen további, ugyanilyen kövek csillogtak a feje más részein. Lélelegzet elállító látványt nyújtott.

Kikora látta, ahogy Kolé-Nado holtra válva, de kitartóan nézi az istennőt, aki lassan végig hordozza parázsló tekintetét a jelenlevőkön. Mikora Kikorához ért, a lány úgy érezte, mintha átvilágítanák, minden titka, gondolata, érzése, tette napvilágra kerülne. Védtelennek és meztelennek érezte magát Őrá előtt, akinek még a tekintetét sem tudta megállni. Ezért inkább elpirulva lesunyta tekintetét, mint a kisgyerek, akit valami csínytevésen kaptak. Megkönnyebbült, amikor Őrá levette róla tekintetét.

A királynő hirtelen abba hagyta a kántálást. Gyorsan letérdelt, és ő is Őrára meredt. Néma csend volt a teremben. Aztán az istennő megszólalt, többszólamú, visszhangzó hangján, mely egyszerre volt szívbemarkolóan hideg, és kellemes, meleg hang.

-Furcsa... -biccentett oldalra a fejét. -Nagyon régen volt, mikor utoljára idéztek meg itt. Ugye tudod, vámpírok királynője, hogy veszélyes volt engem ma este megidézned. A bolygók ideális együttállása holnap következik be...

-Igen Őrá, tudom, de...

-De szükségetek van rám, mert az emberek közül ketten úgy döntöttek igényt tartanak az erőmre?

-Pontosan.

-Hát jó. De előre megmondom, hogy nem vagyok hajlandó beleköltözni ebbe a vámpírba. -mutatott Kolé-Nadora Őrá.

-De miért? -kérdezett vissza nem túl illendően Holé-Xora. -hiszen Ozui Zera, a Fényben Járó direkt őt javasolta.

-De Ozui Zera nem ismerte Avere Kolé-Nado legmélyebb titkát. Nem igaz, Avere?

-De igen, Őrá... -susogta Kolé-Nado és könny csordult ki a szeméből. Őrá tekintetét azonban továbbra is állta. Kikorát meglepte, hogy mennyi lélekjelenléte van a lánynak.

-Ezért -libbent egy kissé magasabbra Őrá. -vagy válasszatok mást, vagy győzzetek meg róla, hogy érdemes ebbe a testbe költöznöm két napra.

-Azt hiszem az első megoldást választom. -mondta Holé-Xora. -Mivel nem tudom, hogy mit követett el a lány, nem is tudok mellette érvelni...

-Én viszont igen! -szólt közbe hirtelen Kikora. Maga sem értette mit csinál, de azért előre lépett.

-Halljuk. -mondta Őrá, és újra Kikorára szegezte a tekintetét. Megint elfogta a röntgensugaras érzés.

-Nos, szerintem senkinek semmi köze hozzá, hogy mit követett el Nado. Majd ő elmondja, ha készen áll rá. Azonban nekem, és Uchiji Hokigjonak elárulta, így aztán én meg tudom őt védeni, bár sosem tanultam jogot. Kolé-Nado amit tett, és szerintem teljesen jogosan. Én magam is elég közel állok ahhoz, hogy megtegyem ugyanazt, amit egykor ő. És szerintem Őrá, te is pontosan tudod, hogy miért. Vannak megbocsáthatatlan bűnök. Egy ilyen miatt vagy most itt, Őrá, egy ilyen miatt tette Kolé-Nado amit tett. És én is...

Ugyan, szálld csak meg! Már rég megbánta. Szívből jövően bánja. De az emlékektől nem tud szabadulni. Szállj belé, engedd, hogy magába fogadjon, és ezzel is törlesszen... Rá férne, jót tenne a bűntudatának. -észre sem vette, hogy miközben beszél, végig Őrá szemébe néz. Az istennő kitartóan bámulta még egy darabig Kikorát, aztán:

-Hm, nyomós érvek. Nokora Kikora meggyőztél. -Kolé-Nado arcán megkönnyebbült mosoly tükröződött. A kút mélyéről újra feltört a fény, körbefonva Őrá alakját. A fény átterjedt a kút rúnáira, onnan Kolé-Nado körére, majd a lányra. Kikora gyorsan a falhoz hátrált. A fény visszazuhant a kútba, Őrá pedig eltűnt. Kolé-Nado hirtelen úgy csinált, mintha sóhajtana és közben csuklana egyet. Aztán szeme kifordult, teste megrázkódott, majd hátrahanyatlott. Néhány pillanatig nem moccant, aztán a levegőbe emelkedett, hogy néhány centire a föld fölött lebegjen. Négy szárnyat növesztett, opálos fény lengte körül, Kikora pedig megérezte az erejét...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nem éppen anya-gyilkosság

(Tawnahroore, 2011.01.19 22:46)

Ötletes háttérdrámát rittyentettél össze Nadonak. Bár azt még egy történetben sem sikerült megértenem, hogy egy szüleje által elhagyott gyermek miért vágyik arra, hogy mindenképp megtalálja. Ha egyszer nem méltóztat maradni, hogy végignézze ahogy felnő, onnantól kezdve egy vadidegen, ha megy ilyen meg kíván ölni minket, nem kell, hogy bűntudatot okozzon, hogy az annak élete árán védtük meg magunkat (főleg nem egy vámpírnak). De a most kifejtettek egyikét sem éltem még át, úgyhogy egy percig sem tekinthetem Nado lelkivilágát valótlannak.
A rituáléról egyszerűen elképesztő, milyen alapos elképzelést nyújtottál.
Kikora hozta az ő rendíthetetlen formáját. Teljesen in-character.

Szupi :)

(Lilly, 2010.06.05 17:45)

Ez nagyon jó lett...
De.. Várjunk csak! Nem! Ugye nem? Mondjátok, hogy nem az utolsó fejezet jön! NEEEEEEEEE!!!!
Mi lesz velem, ha vége van?:(

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.04.10 18:43)

Ez az sms szolgáltatás fantasztikus volt! Köszi, h megírtad, h van új rész, már voltam fenn a mai napon, de korábban mielőtt kijött volna a kilenc. Az idézős jelenet eszméletlenül látványos lett! De a köröknél kicsit elveszítettem a fonalat, sohasem voltam jó geometriából! :D Volt még valami, amit nem értettem, bár azt hiszem annyiban az én hibámból, hogy nyilván elfelejtettem egy lényeges részletet! Kikora a védőbeszédében arról beszélt, hogy közel áll ahhoz, hogy ugyanazt tegye, mint Kolé-Nado. Azaz meg akarja ölni az anyját? Miről maradtam le?A farkasemberek átváltozása is nagyon tetszett! Nehéz lenne megindokolni, h miért de szerintem az egyik legjobb rész lett!

Mooray

(Szirka, 2009.04.10 17:04)

Jó végre tudni, hogy mire van az a kristályos rész. A relytély végre megoldódott. Nagyon jól kitaláltad. Látszik Kikorán, hogy nem tanúlt jogot.

a tulaj

(A tulaj, 2009.04.10 15:12)

Na, végül nem is lett olyan rossz a tördelés... Hála a égnek (Őrának? :P)