Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XIV.fejezet

2009.03.08

XIV. fejezet

 

Sötétség.

Mintha hígabbá vált volna. Eltompult agyával mégis felfoghatónak érezte, átitatta, körbefolyta egész valóját. Ráadásul… ráadásul a sötétségből ingerek is érkeztek az érzékei felé: szivárványmadár füttyögetése, lombsuhogás, csobogó patak, és… A vér megfagyott az ereiben. Vérfarkasszag?!

 

Kolé-Nado nem törődve a királynő utasításával, Kikora ellenkezésével, és az őrök felháborodásával berontott a trónterembe. Bent épp szavaztak valamiről, de mikor meglátták őket, olyan hirtelen lett csend, mintha elvágták volna.

-Mit jelentsen ez?! –csattant fel felháborodva a királynő.

-Bocsánatáért esedezem, de ezt hallania kell.

-De mit…

-Kikora! Gyerünk! Énekeld el, amit az előbb!

-Öhm, jó… -a lány kissé elpirult a sok rászegeződő vörös tekintettől. Megköszörülte torkát, majd belekezdett az iménti énekbe. Ahogy dalolt, a vámpíruralkodó arcán sorban váltogatták az érzések: először felszaladt a szemöldöke, aztán, ha lehet még jobban elsápadt, száját hol kinyitotta, hol becsukta döbbenetében. Végül a fejéhez kapott, és lerogyott ónixtrónusára.

-Őrára… -suttogta elhűlve. –Ezt meg honnan ismered?

-Zera énekelte amikor... Amúgy mi ez? Csak úgy megmaradt a fülemben…

-Ez egy vámpír népdal. A címe: Megana ahme ze horragh’sjo Tat’zarrah, vagyis Megana a Tat’zarrahi zúgó szélben. Ez az első dal, amit megtanítanak a kisgyerekeknek.

-Ahamm, nem is tudtam, hogy a vámpíroknak is vannak népdalaik. De azért, miért akadt ki itt mindenki, ahogy elhangzott?

-Hát azért, mert bár te nem érted a szöveget, mi azért értjük, és furcsának találjuk, hogy ismered. És ami még furcsább, hogy még csak nem is az eredeti szöveget énekelted.

-Neem? Akkor mit?

-Az üzenetet, amit minden valószínűséggel Zera csempészett bele. Pontosabban, kettő van benne.

-És én tudhatom, hogy mik ezek? Mármint, hogy ha önöknek szánta őket, akkor mindegy… De ha… szóval, ha…

-Nos az első kifejezetten neked szól, és még meg is kért benne téged, hogy ülj le valahová, mert le fogsz döbbenni, amikor meghallgatod... –Kikora szorongva, és várakozóan, szinte követelőzően meredt a vámpírkirálynőre, aki megszánta, és nem húzta tovább az időt.

–Az üzenet… -mélyen belenézett Kikora szemébe. –Verolo Pekrottra a főpap. –Mély csend ült meg a teremben, mint egy nagy, kövér holló. Kikora megdermedt, elkerekedett szemmel nézte a híg semmit. Olyan hosszú ideig állt így, hogy Kolé-Nado odament hozzá, és csettintett egyet Kikora orra előtt. A pattanó hang hangrobbanásként hatott a néma csendben. Kikora arca megrándult.

-Hogy… MI VAN?!

-Verolo Pekrottra a főpap. –ismételte meg a királynő rendíthetetlen nyugalommal.

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! –Kikora felvisított a dühtől. Bár nem volt varázsereje, amit felszabadított volna a haragja, a levegő mégis forróvá vált körülötte. –MEGBÍZTAM BENNE! ELHITETTE, HOGY SEGÍT, ÉS ÉRTÜNK TESZ MINDENT!!! Ő FOGATTA EL ZERÁT, ÉS ÖLTE MEG APÁT ÉS CZEHHIT!!! GYŰLÖLÖM!!! GYŰLÖLÖM, GYŰLÖLÖM, GYŰLÖLÖM!!! HALLOD?! TE ALJAS… -egy kéz nehezedett a fejére. Hűvös volt és megnyugtató. Kikora a dühtől és az ordibálástól kipirosodott arccal nézett fel. Hokigjo tornyosult fölé. A varázsló a másik kezével épp a hóna alá csapta csúcsos sityakját, furcsa pilóta szemüvegét, meg a feje tetejére tolva viselte. A sálja eltakarta a száját. Kikora elhűlve nézett rá, szája sarka idegesen megrándult, ahogy Hokigjo elkezdte vakargatni a fejét.

-TE MEG KI A FENE VAGY?! –förmedt rá felháborodva a varázslóra, és megfordultában elütötte annak kezét.

-Hokigjo. –válaszolta derűsen. –Buksz a mágusokra, kislány? Mert én is az vagyok…

-MI?! –Kikora keze villámgyorsan lendült, hogy aztán égőpiros, tenyér alakú foltot hagyjon a mágus arcán.

-Áú! –jajdult fel a mágus. Holé-Xora dühösen forgatta a szemét.

-Befejeznék végre?!

-Igen, hogyne-hogyne. Bocs, Xora, hogy megzavartam a megbeszélésüket, de valami gyilkos energiahullámot érzékeltem innét… nos, akkor én megyek is. Ja, és köszönet a házigazdának. Fantasztikus a szállás. Ha kellenék, szóljanak a kislánynak. Jó erős hangja van, biztosan meghallanám.

-Jó, rendben, elmehet. –A varázsló távozása után ismét néma csend lett. A tanácstagok és a hercegség hol Kikorára, hol Holé-Xorára néztek.

-Öhm, elnézést a kirohanásomért.

-El van nézve. Öhm, megbízhatlak valamivel? Persze csak ha nem bánod.

-Bármit megtennék most már a főpap ellen. Még ha vámpírokkal kell is szövetkeznem emiatt. Szóval, ideiglenesen én is elfogadlak királynőmnek. Parancsolj velem.

-Köszönöm. A feladatom számodra nem más, minthogy kémkedj nekünk a főpap után. Elsősorban azt kellene megtudnod, hogy vajon ők is hallották, és ismerik-e a dalba rejtett üzenetet. Ha sikerrel jársz, elárulom, hogy mit kért tőlünk Zera a másik üzenetben.

-Öhm, jó. De hogyan tartsuk a kapcsolatot?

-Hát megtanítunk a gondolatolvasásra. De figyelmeztetlek, ha mindennek vége, azonnal kitöröljük még az emlékét is ennek a képességnek a fejedből. Világos?

-Hogyan tanítotok meg? –kérdezte kissé félve Kikora.

-Hát mivel rajtad van a pecsét, ez harapás útján lehetetlenné vált. De van egy másik megoldás is. –Kikora most már határozottan rettegett.

-Mi?

-Hát beléd vezetem az erőm egy részét. Azt, amelyik a gondolatolvasásért felelős.

-Van ennek valami mellékhatása?

-Hát őőő… Igazából semmi. Mondjuk, előfordulhat, hogy vérszomjasabb leszel, mint egyébként, de ettől még nem válsz vámpírrá. Na jó, gyere ide.

-Me-megyek. –Odalépett a királynő elé, aki felemelte a kezét. Szeme vörösen felragyogott, aztán a körvonalai is ezüstfehéren. A királynő ujjait Kikora halántékába nyomta. A lány egy pillanatra szúró fájdalmat érzett, mígnem az ő körvonalai is ezüstfehéren kezdtek lángolni. Az egész mindössze néhány másodpercig tartott. Miután a királynő elengedte Kikora fejét, a lány néhány percig üres tekintettel bámult előre. Szája sarkából vékony nyálcsík csordult le, aztán összecsuklott.

-Őrség! –szólt Holé-Xora. –vigyék a szobájába. Az erőm sajnos túl nagy és túl sötét számára, biztos kapott egy kis sokkot. Szerencsére holnapra kiheveri.

 

Nyomást érzett. A vérfarkasszagba hirtelen valami más is vegyült: egy középkorú nő vérének illatát érezte. A nő buja volt, ezt világosan érezte a felé hullámzó vágyból. Nem igazán tudta mire vélni a dolgot. A vállait felhúzta a nyakához –valami, hideg és nedves csiklandozta.

 

Kikora a saját ágyában ébredt. Pontosabban felriadt, méghozzá úgy, mintha a fülébe üvöltöttek volna. Halványan felsejlettek a tegnapi nap eseményei, és ezzel együtt éles fájdalom nyilallt a fejébe. Előhalászott valami fájdalomcsillapítót, amit hajdan az anyja vett egy boszorkánykufártól. Bereggelizett, elvégezte a szokásos nap eleji teendőit, majd felfegyverkezett, és a hátsóudvarból előrángatott mechanoszekerén elrobogott a templom felé. Egyelőre fogalma sem volt arról, hogyan fogja kivitelezni a kémkedést, és valahogy így utólag végiggondolva disznóságnak tartotta azok után, hogy Zera meg őutána is kémkedtek már. Ironikus, hogy ő is pont ezt fogja tenni. Méghozzá a vámpírokért. Sikerült félretennie minden ellenérzését, csakhogy borsot törjön a főpap, és titokzatos megbízója orra alá. Megérkezett a templom elé, leparkolta a mechanoszekeret, majd nagy magabiztosan belejtett a templom előcsarnokába. Hiába! Jól ismerte itt a járást, hát egyenest a recepció felé vette az irányt.

-Jó napot, fivérem az Öt Nap jóságában! –köszönt rá nagy harsányan a recepciós szerzetesre*.

-J-Jó napot, húgom az…

-A főpaphoz jöttem. Nokora Kikora vagyok.

-Be van jelentve?

-Nem, nem vagyok bejelentve. De az ügy, amiben jöttem, élet-halál kérdése.

-Sajnálom, akármilyen ügyben is jött, hölgyem, csak azután engedhetem be, hogy azok, akik be vannak jelentkezve, már végeztek. –mutatott a recepciós egy hosszú sorra a folyosó végén.

-De kérem! A vámpírokról van szó!

-Vámpírokról?

-Igen, és bár megesküdtem, hogy titokban tartom, -sóhajtott fel a lány színpadiasan. -most önnek mégiscsak el kell mondanom: -Kikora itt jelentőségteljes grimaszt vágott, és lehalkította a hangját. –A vámpírok támadást akarnak ellenünk intézni! Le akarják rombolni az Öt Nap Templomát! És ki akarják tépni a szívünket, hogy aztán… -Kikora látta, hogy az addig közönyös recepciós arca egyre ijedtebb színt ölt, így aztán folytatta a tódítást. –Hogy aztán a kezünkkel együtt, az orrunkon át, átcsomózva a fülünkön a szánkba adják! Komolyan ezt akarja? Magának? A hittársainak? Glóriának?! –Kikora ekkorra a hatás kedvéért már egészen belemászott a recepciós képébe, aki, mostanra már nem csak az elkövetkező szörnyűségek, hanem a cinkes helyzet miatt is hápogott. És mivel komolyan elhitte, amit az előtte álló lány tágra nyílt szemekkel mondott neki, és meg is akart szabadulni az előtte álló tágra nyílt szemű lánytól, így hát belegyezett, hogy Kikora felmenjen még a soron következő előtt. Mindenesetre Kikora a hosszas hálálkodások során még gyorsan megkérte a recepcióst, hogy ne engedjen fel addig senkit a templomosok közül, amíg ő végez, hiszen, ha az emberek között pánik törne ki, a város nem tudná magát rendesen megvédeni. A recepciós pedig úgy érezte, végre valami hozzá méltó feladatot róttak ki rá, amiért érdemes volt hinnie, és szentül hitte, hogy egy szép nap megkapja majd a Glória Hőse Érdemérmet a vámpírok elleni harcban vívott szolgálataiért.

Kikora elől elhárult tehát minden akadály azelől, hogy gond nélkül hallgatózzon a főpap irodája előtt (a recepciós megsúgta neki, hogy a főpap a kihallgatást a magánirodájában tartja), felment lifttel a legfelső emeletre, és elbújt egy falmélyedésben közvetlenül a szellőző mellett, ahonnan mindenkit láthatott, aki bement, és mindent hallhatott, amit odabent beszéltek. Kikora kezdetben éberen figyel a szűk kis búvóhelyén, majd mikor a harmincadik csirkeadomány leperkálásáról volt még mindig szó, kezdte úgy érezni, hogy annyira unatkozik, hogy mindgyár leájul a rejtekhelyéből. A hangyák elgémberedett végtagjaiban gyorsabban kezdte futkosni.

Egyszer csak még is feltűnt neki, egy közepesen magas, gazdagon felöltözött, nem túl kövér, nem túl sovány nő, akinek az arcát átláthatatlan fátyol takarta. A nőnek, vagy inkább asszonynak az illata valamire emlékeztette, de nem jött rá, mire. A nő, mielőtt belépett volna, körülnézett. Kikora nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen a főpap kihallgatására bárki bemehetett, aki bekéredzkedett. Mindenesetre ez már több mint gyanús volt, ezért jobbnak látta, ha az elkövetkezőkre alaposan odafigyel.

-Ön itt? –hallotta a főpap meglepett, sőt riadt hangját.

-Igen, én itt! –a nő hangja még ismerősebbnek tűnt, mint az illata, de egyelőre a lány még nem jött rá kié lehet, mert a beszélő arcát még mindig fátyol borította. –Miért kire számított? Talán a hőn imádott istenei egyikére?

-Ne-em…

-Megvan a negyedik kristály.

-MI?! Hogyan? Mikor? És ki…?

-Arabella szerezte meg.

-Arabella… Arabella g’ovro Derhze?! A hírhedt és hét ország által körözött feketemágusnő? Te jó ég! Kit akar még beszervezni?! Eszébe sem jut, hogyha ennyi mindenki bevarr, akkor a lebukás veszélye nő? A gárda kapitány, a vérfarkasok, és a holtak…!

-Na ide figyeljen! Az, hogy ennyi mindenkit bevontunk, az nem azt jelenti, hogyha keresztül vittük amit akartunk, akkor nekik cseppen valami. Eszedbe sem jutott, hogy ha megszerzem…

-Ha megszerezzük…

-Ha megszerezzük Őrá erejét, és vele együtt az egész vámpír-, vérfarkas- és holtbirodalom-univerzumot, akkor nem kell aggódnunk a riválisok miatt. Senkitől sem kell tartanunk! Mi, én és te, Pekrottra fogjuk uralni az anyagi és a szellemi világot egyaránt! Inkább örülnöd kéne, hogy Arabella csak úgy magától csatlakozott hozzánk, és átadta nekünk a negyedik kristályt! Már csak az ötödik van hátra, és az…

-Az az Idézők Csarnokában van! Igen!!! Bocsásson meg, drágám, hogy kételkedtem önben. Soha többet nem fog előfordulni… -suhogás hallatszott, a nő levette a fátylát. Kikora furcsa sóhajtó zajokat hallott, aztán úgy két perc elteltével újra a nő hangját hallotta. –Ég önnel Pekrottra. Ha a dal megfejtésében jut valamire, látogasson meg otthonomban… -suhogás hallatszott újra, a nő visszavette a fátylát, majd távozott anélkül, hogy észrevette volna a hallgatózót. Kikora falfehér volt a felismeréstől: az a hang, az az illat… Minden jel arra utal, hogy ő, hogy az ő…

Még hosszú percekig állt ott reszketve, remegő ajkakkal. Sokan bementek már a kihallgatásra, miután elég erőt érzett ahhoz, hogy észrevétlenül kisurranjon az épületből. Kiérve gondolathívást küldött Holé-Xora felé, hogy megszerezte az információt, amit kért, és hogy sürgősen beszélniük kell. A vámpírkirálynő a légdeszkán közlekedő Hokigjot küldte a lányért.

 

Hirtelen felriadt. A buja nő rajta feküdt, és bőszen nyalogatta az ő nyakát. Megijedt ettől, az erős vérfarkasszagtól, a hirtelen a tagjaiba hasító fájdalomtól. A buja nő még mindig nem vette észre, hogy ő felébredt, és nem tetszik neki, amit csinál. Sőt, ahogy rajta feküdt, még el kezdett vonaglani. Megelégelte a dolgot, a nő nyakához hajolt, és belevágta hegyes szemfogait. Mikor jól lakott, falhoz csapta a buja nő hulláját, és a fájdalommal, a meztelenséggel nem törődve kibotorkált a házból.

 

*Recepciós szerzetes: a Templom munkatársai, a világ más részeiből származó vallási emberek. A Templomnak dolgoznak, hogy több pénzt szerezzenek, és előrébb jussanak a vallási ranglétrán, mint például a templomi recepciós (Kefáliából származik).

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

0014-es

(Tawnahroore, 2011.01.08 20:57)

Ha már a díjaknál tartunk én jelölném a varázsló belépőjét a trónterembe a legbizarrabb bemutatkozás kategóriában. Ettől rejtélyesebb már nem is lehettél volna a főpap vendégét illetően. Ha lekerül a lepel az biztos nagyot fog szólni.

A tulaj

(A tulaj, 2009.03.13 14:57)

O.K.

jönnek a : VAAAÚÚÚÚÚÚÚ!!!! -k

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.03.09 16:00)

Most már muszáj lesz kulturáltnak maradnom, mikor kikérem magamnak, hogy megint itt hagysz a legmélyebb kétségbeesésben. Egyébként döbbenetes, hogy hogyan tudsz mindig csavarintani egyet a sztorin. Ha rendező leszel muszáj lesz sorozatokat rendezned. Jó pár Golden Globe díjat be lehet azzal is zsebelni és a vámpír sztorik éppen reneszánszukat élik! Nah,ma nem panaszkodom, amennyiben gyorsan folytatod