Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XIII.fejezet

2009.02.20

XIII. fejezet

 

 Fehér köd.

 

Fehér fény.

 

 Kikora üvöltve, sikoltva tépte ki magát az őrök karjai közül. Odarohant a szakadék széléhez, és belebámult. Kissé megszédült, nem hiába becézték a glóriaiak az orom alatt elterülő hideg, szeles helyet Nagyon Mély Szakadéknak. Kikora meglátott valami narancsszín füstölő pöttyöt, amely épp eltűnt egy hatalmas tejszínhabszerű felhőben. Kikora kinyújtotta felé a kezét, és Zera nevét ismételgette egyre halkulva. Nem érdekelte, nem tudta érdekelni, hogy a tömeg pusmogva hajol össze, mert nem tudja mire vélni a dolgot. De nem éreztek részvétet sem a lány, sem az imént kivégzett vámpír iránt, így hát lassacskán mind hátat fordítottak, hogy visszatérjenek a városba. Kikora megérezvén ezt, hirtelen megfordult, és le akarta üvölteni a tömeg mind a tízezer akárhány (vámpírok nélkül) fejét, hogy érzéketlen tuskók, vagy valami hasonló. Nagy levegőt vett, hogy belekezdjen, de erős, leszidó hangok helyett csak sírás tört fel a torkán. A hóhér odalépett, hogy megvigasztalja, vagy valami mást akart? Mindegy mi volt a célja, Kikora a földre taszította, belerúgott egy nagyot, majd elrohant. Félrelökött mindenkit, aki az útjába került. Nem törődött az utána szálló szitokáradattal és egyéb jókívánságokkal. Csak egy valami foglalkoztatta: el innen! El innen, el! Vagy inkább… inkább megkeresi Zera testét. Vagy ami maradt belőle… Igen, ennyivel tartozik neki, még ha a névhez tartozó személy kilétét nem is tudta meg. De rávezette, az egyik megbízó nevét ismerte, innentől kezdve csak boldogul valahogy. Körülbelül idáig jutott a futtában elmélkedésben. A tömeg vidám ricsaja kezdett elhalkulni mögötte…

 

 Meleg.

 

Vakító.

 

 …hogy aztán rémült sikítozásba csapjon át. Voltak legalább ötvenen. Nem is, több százan. Az égből érkeztek, nem törődve azzal, hogy hét ágra süt a nap. Talán épp ezért tudtak a vámpírok nappal rátámadni a városlakó emberekre. Mert fekete nap volt az égen, nem a szokásos. Lecsaptak. Embereket ragadtak el, hogy aztán visszadobják őket, mint a rossz fogást a horgász. Mind nők voltak, mind rövid, szőke hajú és egyik sem Kikora. De a vámpírok szeme élesebb, messzebbre látnak.

 Kikora úgy megtorpant, mintha láthatatlan falba ütődött volna. Előtte az út közepén, kinyújtott karmos kézzel, vicsorral vigyorogva, izzó lazacrózsaszín körvonalakkal Kolé-Nado állt. Kikora belemeredt szén szemeivel a vámpírlány vörös szemébe, és megértette, hogy nem tud menekülni. A tömeg kisvártatva elérte őket. Vágtattak, mint valami veszett csorda. Körbefolyták őket. Ekkor Kolé-Nado kitátotta a száját és fura kis rikkantást hallatott. A többi vámpír elejtette, elengedte, akit éppen a levegőbe emelt, vagy más módon gyötört. Kikorára vetették magukat. A lány csapkodott ezüsttőreivel, de mind hiába, a vámpírok erősebbek, többen voltak nála. Kolé-Nado vezényletével a levegőbe emelték, és elszálltak vele a hegyek felé. Kikora karjait és lábait zöld sugarakkal kötözték össze, amit négyen-öten bocsátottak rá a mutató ujjukból. A többiek körülötte keringtek, élő védelmi rendszert alkotva. Körvonalaik fellángoltak, mindenkinek a saját színével. A sok, szivárványszínekben pompázó, távolodó alak után a tömeg rémülten mutogatott, kiabált, hadonászott. Senki nem vette észre a főpapba egy pillanatra belekaroló, lefátyolozott arcú nőt, aki elégedetten mosolyogva nézett a vámpírok és Kikora után.

 

 Lebegett.

 

Arcok suhantak el mellette. Sokat felismert, sokat nem.

 

 A vámpírok sebesen repültek Kikorával az otthonuk, és birodalmuk szíve, a Tat’zarrah felé. A lány már rég letett arról, hogy kapálózzon, vagy ilyesmi. Zeránál már rég megtanulta, hogy felesleges. A vámpírok teljes biztonságot garantálnak neki, amíg a céljukhoz nem érnek. Szeme könnybe lábadt a menetszéltől, az alattuk elsuhanó tájat nem nagyon tudta kivenni. Amit mégis, azt vagy látta már, vagy elég feltűnő volt ahhoz, hogy észrevegye. Nem törődött a város apró fehér házaival, a gazdagok nagy, giccses villáival. Már nem látta a felcicomázott főutat, és a Templomot sem, amit éles kanyarral kerültek meg. Viszont a beléjük repülő madárrajtól kapott két szívinfarktust, és rácsodálkozott egy fára, amikor Őrá Ligete fölött repültek el. A fának szép, de hervadó napsárga virágai, és napsárga, fonnyadó gyümölcsei voltak. A fa elszenesedett, fehéres-szürkés füstöt eregető törzsén és ágain ép, hatalmas és erős illatot árasztó, piros virágú kúszónövény tekeredett. Kikora nem tudta miért, és azt sem, hogy hogyan, de úgy érezte, a növényeknek közük van Zerához. Nem volt ideje tovább megfigyelni, mert a vámpírok hirtelen gyorsabb sebességre kapcsoltak, és egy rántással eltüntették a lány szeme elől Őrá Ligetét, és a szenesedő fát.

 Nem telt bele sok idő, mikor elérték a hegy lábát. Ugyanazon az útvonalon közelítették meg a vámpírok központi barlangrendszerét, amelyen Kolé-Nado is egykor. De Nado nem engedhette, hogy Kikora megismerje ezt az útvonalat, így hát pattintott karmos ujjaival. Elégedetten nyugtázta, hogy Kikora rémült kiáltása arra utal, hogy a lány nem lát semmit, és elsötétült előtte a világ.

 Kikora valóban nem látott semmit. Először azt hitte elájult, aztán, ugyan nem a rémülettől, de a meglepetéstől felkiáltott, mikor rájött, hogy nagyon is ébren van. Ezért aztán előbb csak a hó szagát érezte, aztán már az arcába vágó jeges szelet is. Hiába nem látott, azt azért nagyon kellemetlennek érezte, hogy a szeme lassan befagy, a többi testrészével együtt. Aztán hirtelen  forró levegő csapta meg. Ekkor érkeztek le az őrző járatba. Mikor megszokta a sokkal melegebb környezet hőmérsékletét, újra fázni kezdett, és halványan érezte, hogy a fagytól megmerevedett bőrén olvadni kezd a jég…

 

 Meztelennek és boldognak érezte magát.

 

Mintha az anyja méhében úszna.

 

 A vámpírok durván leejtették a hideg, kemény, tükörsima földre. Kikora összecsuklott, túlságosan összefagyott ahhoz, hogy mozogni tudjon. A látása lassan kezdett visszatérni, de hiába meresztgette szemét, elmosódott előtte a világ és csak színes foltokat érzékelt. A színes foltok mozogtak is, talán lábfejek lehettek. A hátára hengeredett, és egy pirosas színű fénynyaláb tárult elé. Ez a vámpírok izzó szeme lehetett, ahogy fölé hajoltak. Kikora, bár alig látott, a hallása a fülébe zúgó jeges szél ellenére is megmaradt. Világosan értette tehát, amit a környezetében beszéltek az elrablóihoz csatlakozó vámpírok.

-Ez ki lehet?

-Minek hozták ide?! Hiszen ez egy ember!

-Ja, tök undorító azzal az elkékült fejével.

-De gyagya vagy!

-Miért ez nem a normális arcszíne? –az utóbbi után eget, nem, csarnokot rengető röhögés hangzott fel. Kikora pedig felnyöszörgött, mintha tiltakozni akarna…

-Júj, ezt a hangot ő csinálta?!

-Aha. Fura, nem?

-Ja, fura. De ha a vezér megengedi megtartom háziállatnak… -Kikora feje körül megint felharsant a gúnykacaj. Eltompult látóterében mintha hízott volna a vörös csík. Újabb nyöszörgést hallatott nemtetszése jeléül.

-Áh, megint!

-Baró! Eddig még nem jutott eszembe, hogy lefagyasszam a kaját! De félmirelitben százszor jobb!

-Hé! Én mondtam előbb, hogy az enyém!

-Nem! Az enyém! Argh!

-ELÉG LEGYEN VÉGRE!!! –harsant egy éles, dühös hang Kikora feje irányából. Kikora megpróbált arra nézni, de olyan hirtelen mozdult, hogy beleroppanó nyakáról hatalmas jégdarab esett le. Valami ezüst fehér dolgot látott maga előtt. –AZT HITTEM, VILÁGOSAN BESZÉLTEM, AMIKOR AZT MONDTAM, HOGY AZ ÉN ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÉG CSAK RÁ SEM NÉZHETTEK!!!

-Öh, igenes királynő őfelsége. Ne-nem gondoltuk komolyan…

-Ajánlom is! És HOL VAN KOLÉ-NADO?! MINTHA AZT KÉRTEM, VOLNA HOGY VIGYE FEL EZT AZ EMBERT AZ EGYIK LEGKÉNYELMESEBB LAKOSZTÁLYBA!!!

-Eeee… itt vagyok úrnőm. Ni-nincs mentségem…

-Nincs?! Akkor fogd szépen és tedd, amit mondtam! Mindenki más számára pedig ez volt az utolsó figyelmeztetésem! EZ az ember ZERÁÉ!!! VILÁGOS?!

-IGENIS, FELSÉGES KIRÁLYNŐ! MEGÉRTETTÜK!!!

-Nagyszerű! Akkor most…

-Auromolo-k’izza o Holé-Xora… -hörögte Kikora. –Auromolooooo… -a királynő lenézett a lányra, akinek a tudatáig még eljutott a vámpíruralkodó csodálkozó kérdése:

-De honnan tudja a vezetéknevem…?

 

 Valaki lágy hangján, a nevén szólította.

 

-Tényleg ezt akarod?

 

 Kikora még mindig rettenetesen fázott. Mindenesetre a látása már újra a régi volt. Ismeretlen helyen ébredt, ami különösen rossz érzés, pláne, ha az ember sejtése igaz, mi szerint több millió vámpír nyüzsög a közvetett környezetében. Egy matracon feküdt, gondosan betakarva. A kis teremben egyfolytában vörös fényárban úszott minden a kristályfalak miatt. A terem berendezése egy a falból kinövő kristályasztalból, egy díszesen faragott favázú, fekete bársonyzsámolyból, és egy akkora mosdótálból állt, amelyben kényelmes elfér egy ember. Az asztalon különleges írószerek, a mosdótál mellett illatszerek, puha törölközők, szappanok voltak elhelyezve katonás sorban. A szoba közepén a padló és a plafon között kristályoszlop feszül, melyen körbefutó lávacsík világította meg a teret. A matrac, amelyen Kikora feküdt, egy kis kőemelvényen állt, és a huzata szintén fekete bársony volt.

 Kikora összébb húzta magát a vastag takaró alatt. Valami hosszú, fehér vászoning szerűséget adtak rá pizsama gyanánt, és a ruhái a zsámolyon hevertek kimosva, szépen élére hajtogatva. A házigazda alaposan kitett magáért, gondolta Kikora, majd megmosdott, felöltözött, és kiment. Egy hosszú folyosón találta magát, melyen egy teremtett lélek sem tartózkodott. Kikora még mindig nagyon fázott, ezért visszament a vastag takaróért, és magára terítette, majd felfedezőútra indult. A folyosó jobbra indult el. Sokáig gyalogolt az ijesztően néma és üres folyosókon, míg egyszer csak valami halvány derengést fedezett fel a végén. Megszaporázta lépteit, a végén már futott, aztán hirtelen vége szakadt a folyosónak, és egy korlát nélküli, legalább tíz négyzetméteres erkélyre jutott. Oda ment a széléhez, majd ijedten hőkölt hátra az alatta tátongó mélységtől. De aznap nem ez volt az egyetlen meglepetés számára.

-Igen, ezt.

 

-Biztos?

 

-Jól szórakozol? –csendült mögötte egy ismerős hang. Mikor megfordult, Kolé-Nadot látta a háta mögött. Kikorát hirtelen nem érdekelte, hogy vámpírokkal nyüzsgő barlangrendszerben tartózkodik, vagy az, hogy az előtte álló Kolé-Nado esetleg erősebb nála. De azért meglepődött, mikor torkon ragadta a vámpírlányt, és az még csak nem is védekezett. Kikora megrázta Kolé-Nadot.

-Mit keresek itt? Minek hoztatok ide? Mit akartok tőlem? Miért nem segítettetek Zerának? Miért támadtak rátok a vérfarkasok a városban? ÉS MI EZ AZ EGÉSZ, AMIBE AKARATOM ELLENÉRE KEVEREDTEM BELE?!

-Hé! Hé, hé, hé! Elég már! –mondta szelíden Kolé-Nado. –Eressz el, és mindent megtudsz a maga idejében…

-De mikor?!

-Ha nem akadékoskodsz, és velem jössz, akkor most! A királynőm már vár! Nem kéne megvárakoztatnod, nem de?

-Akkor menjünk már! –ezzel újra elkezdődött végtelennek tűnő barangolásuk a folyosón. Hirtelen Kolé-Nado hideg keze megragadta Kikora kezét, és behúzta a falba, melyen átolvadva, egy másik folyosóra jutottak, ami az előzővel ellentétben nagyon is sűrűn ágazott el. Ekkor már egyre több mindenféle rendű, rangú és foglalkozású vámpírral futottak össze, de egyikőjük sem vetett ügyet rájuk. Összevissza kanyarogva jutottak ki egy újabb több négyzetméteres, szabadon levő, korlát nélküli placcra. Itt megtriplázott őrség vigyázta, a már bemutatott tanácstermet. Az egyik vámpír őr biccentett, majd azonnal kinyitotta neki a hatalmas kristályajtót, ők pedig beléptek a tanácsterembe, ahol a királynő és a tanácstagok, valamint a hercegek, hercegnők már valóban vártak rájuk. A királynő felállt a közeledtükre, és ugyanígy tettek a jelenlevők is.

-Nokora Kikora! Üdvözöllek körünkben! Bizonyára még nem tudod, hogy miért vagy itt, de ígérem, hamarosan meg fogod tudni. De most kérlek, várakozz odakint, még néhány fontos államügyet meg kell beszélnem a tanáccsal, és a hercegséggel.

-Öhm, rendben. De azért feltehetek egy kérdést?

-Természetesen.

-Ha megkérnek, eljövök magamtól is. Miért kellett elrabolniuk?

-Mert nem tudtuk, hogy magadtól is eljönnél, és mert így gyorsabb. És most engedelmeddel…

-Megyek.

-Én is ki menjek? –kérdezte Kolé-Nado.

-Mmm, igen. –a két lány távozott a teremből, és tőlük eddig szokatlan és idegen módon, együtt ültek le az erkély szélére, hogy a lábukat lógázzák, amíg várakoznak. Nem sejthették, hogy az elkövetkező ülés több meglepetést is tartogat számukra… Például a dal miatt, amit Kikora kezdett el dúdolni. Ezt énekelte Zera is a kivégzése felé menet, nem csoda hát hogy Kolé-Nadonak és az őrségnek alaposan fennakadt a szeme, amikor meghallották. Mert a dal a vámpírok nyelvén íródott, és elég ősi volt ahhoz, hogy a vámpírok közül is csak kevesen ismerjék. De ami különösen furcsa volt, hogy Kikora nem az eredeti szöveget énekelte, hanem egy másikat, egy titkosat, egy üzenetet, amit Zera csempészett bele az eredeti dallamba. Ez az üzenet nagy szolgálatot tett a vámpíroknak történetünk alakulása során…

 

-Biztos.

 

És újra elsötétült előtte a világ…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szááálj, szááálj

(Tawnahroore, 2011.01.05 22:01)

Szegény Kikora most rémisztő és érdekes utazáson ment keresztül... De inkább rémisztőn. Ez pedig az élményeinek egy elképesztően részletes leírása volt. Egyszerűen profi.

Cerbi&EzTiezto

(A tulaj, 2009.02.26 15:13)

Na:
1.Eszti, még szerencse, hogy anyám vágja a hajamat (ő nem kér érte pízt).
2.Réka! Ez elragadó volt: az alperes ügyvédet fogad, és kijelenti, hogy a 14.- 15. fejezetben, és még ésőbb a történet tovább bonyolódik, és mindenre fény derül.
3. Igen nézni szoktuk. És most győzd le önmagadat hosszú hozzászólás terén...
4.Eszti! Tök jó, hogy te is olvasod-de nem bosszant, hogy a Réka, mint felperes rólad úgy beszél, mint csirkéről??? indíts vádat.
5.Eszti! Kösz, hogy te is olvasod... :D

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.02.23 20:36)

Hát nem t'om, hogy nézitek e, de akán ez lett eddig a leghosszabb bejegyzésem. :D

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.02.23 20:34)

Na lássuk, hogy jól értem -e, mi történt itt tulajdonképpen. Te (továbbiakban csak alperes) képes voltál úgy megírni egy komplett fejezetet, hogy ne közöld benne az alábbi fontos információk EGYIKÉT SEM(!) úgy mint
- Zera él - e vagy sem
- avagy mi az, amibe Kikora akaratán kívül belekeveredett
- és végezetül mi volt a dalba rejtett titkos üzenet
ezáltal pedig hagyod szerény személyemet (továbbiakban felperes) kétségek között hányódni, a reménytelenség tengerén mentőöv nélkül sodródni satöbbi, amiért a mélyen tisztelt bíróság csirke általi halálra fog ítélni, amely kivégzést a felperes húgának leendő jószága fogja majd elkövetni.
Hát ezt meg mégis hogy tehetted??? Semmit, de semmit nem tudtunk meg az ég világon, és bár ez egy lenyűgözően fantasztikus fejezet lett (mint mindig, persze) legalább még egyszer ilyen hosszúnak kéne lennie, benne mindenféle lényeges infókkal (ld. fentebb!). Na jó, most már elég a hisztiből. Hadd mondjam el, hogy a vámpírvilág még mindig nagyon tetszik és egyszerűen zseniális történetvezetésed. Főként, mivel sikerült Zerát megkedveltetned és most, hogy úgy néz ki, hogy elintézted, de még korábban elhintetted, hogy nem hal meg a napfényben, ezért elég erős feszültséget teremtesz a remény között, hogy Zera mégis él, és a kegyetlen sejtelem között, hogy most már mégsem. Hiszen még azt is leírtad, hogy a fája ég! Tényleg kétségek között hányódunk (én és a csirke). nem tudom mennyire szándékosak ezek a finom kis nüanszok, de akár azok, akár nem, zseniálisak. Záróakkordként hadd idézzem itt a kedvenc hasonlatomat ebből a fejezetből: "Eltompult látóterében mintha hízott volna a vörös csík."

E.R.

(A tulaj , 2009.02.20 22:59)

Er, mikor az van hogy "-Igen, ezt." akkor az igazából egy sorral lejjebb van, csak így sikerült beilleszteni. Félre ne értsétek, meg vagyok elégedve a tördeléssel...