Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XI .fejezet

2009.01.31
XI. fejezet
 
 Valahogy zsibbadt mindene. Épphogy nem volt kellemetlen. A szíve egyre gyorsabban kétségbeesettebben vert. Pánik kezdett rajta eluralkodni. A ketrec rácsait is duplán látta, mire rájött, hogy elérte már azt a pontot, amikor túl sok vért vesztett és szédülni kezd.
-Zera…
-Csak még egy kicsit… -suttogta a fejében egy hang.
-Állj meg Zera… ez már kezd rossz lenni…
-Még… -kérlelte a fejében hízelkedve Zera.
-Kérlek… kérlek… szédülök… -a szívás megállt. Zera ölelése, és szorítása a csuklóján enyhült, lágyabbá vált.
-Bocsáss meg… nem tehetek róla. Most kihúzom, aztán begyógyítom a sebedet…
-Csak csináld… -Kikora érezte, ahogy a nyakából a fogak lassan kiaraszolnak. Ez jobban fájt neki, mint amikor beleszúrták. Az ajkába harapott. Zera megfogta a fejét, magához ölelte.
-Rendbe hozlak… nyugodj meg… -azzal átölelte, és óvatosan lefektette a földre. Közben mindvégig ügyelt arra, hogy ne kerüljön be a fénybe. A lány fölé hajolt, és elkezdte megtisztítani a vértől a bőrét. Lenyalogatta róla mindet. Megmérte a pulzusát, majd a sebekre bocsátotta azt a már jól ismert csillámló anyagot, amit az első harapásakor is használt. Kikora egyre jobban érezte magát. A szédülése megszűnt, mintha egy cseppet sem csapoltak volna a véréből.
-Hogy érzed magad? –kérdezte tőle a vámpír. –Jobban vagy?
-Igen. Mi volt az, amit rám leheltél?
-Ez egy gyógyító varázslat. Nagyon hasznos. Tulajdonképpen az általunk kiszívott vér, is ezzé az anyaggá válik. Még mi sem tudjuk pontosan, miféle dolog lehet, de születésünkkor már meg van a szervezetünkben. De nagyon érdekes, mert az egyéni tulajdonságainkat is ez határozza meg.
-De akkor ez mitől varázslat?
-Nem ez a varázslat, hanem az erő, ami belőle fakad, és ami a mágiához szükséges. Csak varázslattal tudjuk előhívni. Magát az anyagot kizárólag gyógyításra szabad használni, ha nem alakítjuk át a külvilágra vagy önmagunkra irányuló funkcióját. De akkor máshogy nézne ki.
-Értem. Miféle tulajdonságokat határoz meg, ami egyénenként változik?
-Fizikai, szellemi, mágikus tulajdonságokat. A stílust is. Tulajdonképpen ez a lélek, ami bennünk van.
-Az emberekben nincs ilyen, ugye?
-Biztos van. Még egy rovarban is megtalálható. Az biztos, hogy az emberi mágusoké olyan, mint a miénk, de ők, ha használják az erejüket, nagyon hamar kifáradnak. Tudják fejleszteni is, és ha rosszul használják, visszaüt. Azon kevesekben, akikben van, nagyon eltérő mennyiségben lehet jelen. Én az eddigi pályafutásom során csak nyolc varázslóval találkoztam, és ebből hat meg akart ölni.
-És a másik kettő?
-Ők jó barátaim lettek. De az egyikük, időközben átállt a sötét oldalra, a másiknak meg hírét sem hallottam.
-Mmm. Kérdezhetek még valamit?
-Kérdezz.
-Te hány éves vagy Zera?
-Nagyon sok.
-Még is mennyi?
-Kicsivel több, mint négyezer… -Kikora felhördült. Mennyi!?
-Mi az? –kérdezett rá Zera, aki nem értette nagyon ezt a hangot. Kikora nem válaszolt, csak megrázta a fejét. Valahogy jól esett neki itt ülnie Zerával. Már azt sem tudta mennyi ideje van itt. Érezte a vámpír pillantását a nyakán. Szinte égette a bőrét. Jól tudta, hogy Zera majd hogynem sejti szinten figyeli, szinte biztos volt benne, hogy a gondolataiban is olvas. Simán megteheti. Kissé nehéz szívvel gondolt arra, hogy Zera nem sokára meg fog halni. Nyomasztó csönd telepedett rájuk. Csak nagy nehezen sikerült megtörnie.
-Zera?
-Hm?
-Nekem kell kitalálnom, hogyan halj meg.
-Tudom. –újabb hallgatás következett. Kikora megkönnyebbült, hogy elmondhatta ezt, de ugyanakkor egy felháborodott hangocska ezt cincogta a fülébe: Miiii!? Mit kutakodik ez a fejemben!? Zera pedig kellemesen csalódott, hogy végül Kikora ezt is kimondta hangosan. Azért nagyon örült neki. De…
-És mire jutottál? –kérdezte hangyányi aggodalommal a hangjában.
-Háát… aaa…
-Aaaa…?
-Aaaa napot választottam. Mert ez a legszebb halál szerintem egy vámpír számára, és mert a lelked színe a nap sugaraiéra emlékeztet engem. Jó lesz? –Zera hahotában tört ki.
-Köszönöm kérdésedet, tökéletesen megfelel… -mondta pukkadozva a nevetéstől. Kikora is csatlakozott a derültséghez. Aztán újra elkomolyodtak, és a csend megint kiült…
-Zera, mondd el, hogy ki…
-Kisasszony! –hangzott egy idegen hang a rácsokon kívülről. Az őr állt ott, nyitotta a zárat. –Lejárt a látogatási ideje. Kérem, jöjjön. Távoznia kell.
-Öhm, máris… Megyek… -ahogy kiment a ketrecből, a zár újra kattant. Visszanézett Zerára. A vámpír biccentett. Ezzel köszönte meg Kikorának a vért.
 
* * *
 
 Kikora visszaérve a templomhoz, látta hogy hiába a verőfényes kék ég, a torony körül hatalmas fekete fellegek gyülekeztek körülbelül harminc méter átmérőjű körben. Sehogy sem értette, mi lehet ez. Bement, kihallgatást kért a tanácstól, de nem mehetett be azonnal, így hát várnia kellett. Kisvártatva hangos vitatkozásra lett figyelmes. Megkereste a hangok forrását, és egy, a tanács ajtajában álló kisebb csoportot vett észre. Nagy meglepetésére Kolé-Nadot látta bökdösni a főpap mellkasát:
-Mit!? A saját fajtáját taszítja ezzel az egésszel anarchiába! Hogy tehet ilyet!?
-Ne merészeljen vádaskodni! Azt sem tudom, miről beszél! Hogy merészeli ide betenni a lábát, és alaptalanul megvádolni engem!? Maga megsérti a diplomáciai…
-Milyen diplomácia!? Maga mikor vette figyelembe ezeket a jogokat!? Hogy képzeli, hogy egyáltalán erre mer hivatkozni, amikor a vezér beleegyezése nélkül fogta el Zerát!?
-Zera bűnös!
-Vámpír! Nem korlátozhatják a szabadságában! Ha olyat tett, majd a vadászok elintézik…
-A vadászok intézménye megbukott, mikor Ozui kinyírta Nokoráékat, a vezetőket! Nekünk kellett intézkednünk! Mert egy aljas gyilkosságot követett el!
-Csak él! Teszi, amit minden vámpír! A megegyezés szerint…
-Hagyjon már ezzel! Nem is értem mit vitatkozom itt magával, maga sápadtbőrű, sárférges, vérszívó szajha!
-Elég! –egy újabb szereplő lépett színre. Kikora csodálkozva nézett a magas, ezüsthajú, istennőszerű jelenségre, akinek valamiféle ónixköves diadém volt a fején, és éppen a grabancánál fogva rángatta el a főpaptól Kolé-Nadot, aki az előbbit megkísérelte megharapni. –Türtőztesse magát, Nado! Viselje emelt fővel azt, hogy szánalmas hazugok sértegetik magát és a népét, viselje el, mert úgy sem igaz az soha, ami egy hazudozó, alakoskodó féreg szájából elhangzik.
-I -igenis, királynőm…
-Magát meg, és az egész intézményét figyelni fogjuk, főpap. Búcsúzóul, még egy utolsó figyelmeztetés: meg ne próbálják elkövetni, amiről beszéltünk, mert elég szörnyű következményei lehetnek. Irjáe. –azzal felszegte fejét, intett testőreinek, és Kolé-Nadonak, majd elhaladtában vetett egy jelentőségteljesen izzó pillantást Kikorára, és távozott az épületből.
-Szajha! –kiáltott még egyszer utána a főpap, majd észrevette Kikorát, diszkréten megköszörülte a torkát, majd intett neki, hogy jöjjön be a tanácsterembe. A lány felpattant, és elhaladtában megkérdezte a főpapot, mégis mi volt ez az egész. Választ azonban nem kapott rá. A teremben pedig, kapásból elcsendesedett az izgatott sustorgás, amit az iménti vita váltott ki. Aztán mégis el kezdtek bekiabálni:
-Mi volt ez…?
-Magyarázatot!
-Hogy merte!? –és hasonlók. A felháborodott bekiabálások pedig olyan hangzavart eredményezett, mint amikor az iskolában lenne ugyan tanítás, de a tanár elfelejtene bemenni az órára. Szóval beletelt egy kis idő, amíg a főpap újra rendet tudott tenni. Ezt úgy érte el, hogy rekedtre üvöltötte magát, meg csapkodott egy csengőt egy kis fakalapáccsal… Mikor mindenki elhallgatott, akár a citromba harapott halak, a csend nyomasztó, mi több kínos lett. Kikora viszont egyenesen élvezte a dolgot, ha nem teljesen komor hangulatban jött volna el Zerától bizonyára, kiröhögi a tanácsnak nevezett díszes társaságot. A főpap, pedig mindezek után faarcot vágott, és visszatért az ülésező napirendre, melybe, hogy, hogy nem, egy kis gúny is keveredett:
-Nokora Kikora, ön kivételesen szabályosan kért kihallgatást, azon ügyben, hogy megállapította-e a vámpír, Ozui Zera számára holnapután, vagyis Okkario* ünnepén végrehajtandó kivégzésének módját. Megtalálta ezt a módot?
-Igen, -válaszolta Kikora, akit lenyűgözött, hogy bír a főpap ilyen gyorsan és könnyen váltani: először sértően veszekedett, aztán rendre parancsol, azután meg hivatalos lett. –megtaláltam. Véleményem szerint, a napfény lenne Ozui Zera számára az ideális kivégzési eszköz.
-Köszönöm, elmehet. Nem, várjon még egy percet!
-Igen? –fordult vissza Kikora.
-Megkérdezhetem, hogy alakult Ozuival az elbeszélgetése?
-Hát mindent a szemére vetettem, de végül az bizonyosodott be, amit ön mondott: Zera tényleg egy aljas gyilkos. –hazudta Kikora olyan „szemrebbenéstelenül”, ahogy csak Zera bír lódítani.
-Hm. Jól van, csak ennyit akartam. –biccentett a főpap kimérten.
-Nekem viszont még van egy kérdésem: ki volt az az ezüsthajú nő, aki leállította a veszekedésüket?
-Miért érdekli?
-Mert nem az a jelenés volt, aki fölött csak úgy átsiklik az ember. –ez csak részben volt igaz. Kikora szíve szerint inkább azt válaszolta volna, hogy: „Mert fél kézzel leszerelte magát, és még az utolsó bántó beszólásán is képes volt felülemelkedni”. De ezt ugye nem válaszolhatta, és nagyon remélte, hogy válasza elégnek bizonyul majd.
Úgy is lett, mert megkapta.
-Auromolo-k’izza o Holé-Xora, a vámpírok királynője.
-Huh. Köszönöm. -biccentett Kikora, de közben már zakatoltak a kergetőző gondolatok az agyában. Meghajolt, és köszönés nélkül kiment.
 A felhők időközben eltűntek a templom fölötti égdarabról, hiszen a királynőt és kíséretét követte, akik már messze jártak. Kikora a hegyek felé nézett, amerre az emberek legfőbb ellenségeinek birodalma található. A fejében egymást kergették a gondolatok: nyomozni kezd apja és testvére gyilkosai után, mire kiderült, hogy a gyilkost –Zerát- megbízták. Erre megjelenik a vámpírkirálynő a templomban, és az egyik kísérője jelenetet rendez. A főpap pedig igyekszik semmissé tenni az egészet. Na ez már több mint gyanús! Vajon a királynő Zera miatt ment el a templomba? Lehetséges, ha nem egyeztettek az elfogatásáról a vámpírok vezetőségével. De miért tenne ilyet a főpap? Neki nem érdeke… nem lehet érdeke, hogy összetűzésbe kerüljön az ellenséggel, hiszen már így is teljesen kiéleződött a helyzet a két nép között, a sok rendelet, meg szerződés ellenére. Ha ez a kényes állapot felborul, nem lehet majd megakadályozni, hogy a vámpírok istenigazából vérengzeni kezdjenek. Mint vámpírvadászcsalád gyermeke, pontosan tudta, hogy ez mit jelent, és mekkora méreteket ölthet. Hát igen, utána kell majd néznie néhány dolognak…
 Beért az utcájukba. A szegények ott nyomorogtak a házuk ajtaján, mint mindig. Volt, aki gyűlölködve, esengve, kíváncsian, vagy közönyösen nézett rá. Nem mert rájuk nézni, ahogy közeledett a háza felé. A kulcsáért nyúlt, hogy kinyissa az ajtót, és közben felnézett Zera lakhelyére, ami most különös csöndben komorlott. Kikora lenyelte a torkában növekvő gombócot, és belépett az otthonába. Gépiesen levetkőzött, megfürdött, megvacsorázott, és közben végig azon agyalt, vajon, hogy menthetné meg Zerát és hogyan tudhatná meg a titkot, ami mostanában övezi az ő közvetett környezetét. Eszébe jutott, hogy a nyomozást egyelőre Kolé-Nadonál kezdhetné. Az este nem sokára leszáll, ilyenkor a legforgalmasabb a vámpír negyed, és Nado biztos, hogy nem a hegyekben lakik. Ha meg mégsem találná meg, akkor kérdezősködni fog.
 Este kilenc óra tájban indult el otthonról állig (rejtve) felfegyverkezve. Mindkét ruhaujjában volt egy-egy ezüsttőr, a zsebeit megtömte fokhagymaport tartalmazó zsákocskákkal. Talán ennyi elég lesz ahhoz, hogy megvédje magát.
 Nem telt el sok idő mire megérkezett a vámpírnegyedbe. Nem tévedett: valóban rengetegen nyüzsögtek a kivilágítatlan utcákon. Sok pici piros pötty a levegőben szűkült sok pici keskeny réssé, ahogy ránéztek. Kikora kezdtett szorongani: az utcában több száz vámpír nyüzsgött, és mind felé tartott. Készenlétbe helyezte az ezüsttőröket, ha baj lenne, tudja őket használni. A vámpírok körözni kezdtek körülötte. Vészjóslóan. Az égből is egyre többen érkeztek, talán az esti vadászatból tértek haza, de ahogy meglátták a tömeget, ők is csatlakoztak. Végül egyikük Kikorához lépett, és susogó, sziszegő hangon megszólította:
-Mit keres itt egy ilyen gyönyörű ember? Talán eltévedtél? Hm? Hm? Hm?
-Csapoljuk meg! Talán feloldódik kissé… -hajolt oda egy másik.
-Érdekelne, mennyire tudja kiereszteni a hangját…
-Bulizzunk! Úgysem sokáig lehetünk már itt… hsssz…
-Marjuk meg!
-Mire gondolhat vajon?
-Nézd! Egyre idegesebb! Ez jó… ez jó…
-Nagyon jó…
-Reszkess! –mintha mindenki egy emberként, egy hangon beszélt, egy testként mozgott volna körülötte. A vámpírok kerengő árnyakká váltak a szemében, hiszen gyors mozgásuk miatt úgy látta őket, mint egy alulexponált filmet. Surrogtak, pörögtek, kavarogtak. Kikora igyekezett nem elveszteni a lélekjelenlétét.
-Ummm… Elnézést, én Kolé-Nadot keresem. Nem tudjátok, merre lehet?
-Tegez minket…
-Fokhagyma szaga van…
-Mit akarsz tőle?
-Mit? Mit? Mit?
-Meg akarja ölni?
-Előzzük meg… öljük meg…
-Ne hagyjuk… -közelebb komorlottak Kikorához.
-Várjatok! Nem akarom bántani! Pusztán beszélni akarok vele?
-Beszélni?
-Nincs itt… nincs itt…
-Ezt benézted.
-Mit akarsz tőle kérdezni?
-Zaklatni? Abajgatni…
-El vele!
-Ne! Ne! Hol van? Tudnom kell!
-Merre lehet…
-Hol lehet?
-Nem mondjuk el… Nem áruljuk el…
-Hallgatunk, mint a sír…
-Mint a sír… A sírod.
-Hé! Ez már a személyes terem! Hát akkor én már megyek is. –rebegte falfehéren Kikora.
-Mész?
-Mész!?
-Elmegy… elengedjük?
-Nem engedjük…
-Itt maradsz…
-Velünk maradsz. Maradsz!
-Vacsorára hívunk. Meghívunk…
-Marasztalunk. Finom vacsika!
-Vacsika… vérecske.
-Nyakacska…
-Vérecske… Vörös… Meleg… Édes…
-Ne kalimpálj, édes.
-Finom, mindenki éhes.
-Lefogjuk… megharapjuk…
-Szívogatjuk…
-Nem bántunk, megkóstolunk…
-Mmmm!
-VÁÚÚÚÚÚÚ!!! OÚÚÚÚÚÚÚ!!! –hangzott fel hirtelen, és jókor a vérfagyasztó vonyítás. Mindenhonnan torzonborz félemberek füles-farkas sziluettje bontakozott ki a sápadt telihold megvilágításában. A vámpírok egyszerre rándultak össze.
-Mit jelentsen!?
-Mit keresnek itt?
-Vérfarkasok! Rusnya dögök…
-Gyáva pincsik…
-Pincsikék…
-Lépjünk a farkukra…
-Dögöljetek meg, nyüves falka!
-Rühösök… idetolják a képüket…
-Idetolják… idedugják…
-Ez itt a mi területünk! Takarodjatok…
-Takarodj… takarodj…
-Ne gyertek ide. Takarodj…
-Grááh! Végezzünk velük!!! –a vámpírok szétszéledtek. Most, ha lehet, még többen voltak. Nem telt bele egy perc, mire kitört a ribillió. Igen véres harc keletkezett. Vámpírok döfték át hosszú, tőrszerű karmaikkal a vérfarkasok hallott szívét, vérfarkasok szaggattak szét és sorvasztották el ellenségeiket mérgező nyálukkal. Kikora egy ideig megrökönyödve bámult, és a fejét csóválta a szörnyű harc láttán. Senki sem törődött vele. Észbe kapott, és olajra lépett, mielőtt még észrevették volna, eltűnt a negyedből.
 Holtra váltan, reszketve érkezett haza. Még ez is? Most már igazán nem értett semmit, de a legszörnyűbb az egészben, hogy látta… hogy látta, ahogy ezek egymásnak ugrottak… Mikor lefeküdt aludni, még órákig nem jött álom a szemére, de amikor mégis, csak újra meg újra ezt rémálmodta. Ezt az elmúlt huszonnégy órát.

 

*Okkario: Az egyik isten az Öt Nap közül. A béke, az elmúlás tisztelete, az okosok, és a bölcsek istene. Alakját mélységes vénnek,kilóméteres szakállal ábrázolják. A mesemondók, írók, tudósok, bölcsek és az ésszel küzdők szentje.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nöáissz

(Tawnahroore, 2011.01.03 20:28)

Ezt a szintű vérszomjúságot akarom látni egy vámpírban! Zera mindenképpen a faj egyik gyöngyszeme, ez a nap-általi halál dolog is hát nem pont az ő kezére játszik! háháhá Imádom! A vérfarkasok leszek még kíváncsi a történet jövőjét illetően, hisz azok tudnak igazán veszélyesek lenni.

Citromba harapott halak :)

(Lilly, 2010.06.04 15:28)

Na.. ez nagyon jó lett! Talán a legjobb fejezet eddig. Nekem nagyon teccett!!! :)

nem

(A tulaj, 2009.02.04 16:03)

Csakhogy tovább kínozzalak: NEM VAGYOK HAJLANDÓ ELÁRULNI SEMMIT!!!
/-akkora csavar lesz a végén, úgy meg fogsz lepődni, annyira kész a vége:P/-de komolyan!)

Cerberos

(madamabigel@hotmail.com, 2009.01.31 21:57)

Jah, és remélem, hogy Zera mégsem olyan nagyon rossz fiú és végül nem fogja elárulni Kikorát, vagy ha tesz is valami hasonlót (talán nem!) akkor is megbékíti!

Cerberos

(Wáó!, 2009.01.31 21:55)

Jaj, istenem, a végén a vámpírok kórusa nagyon durva lett! :) Ez az enyhén cukros-bácsis stílus még jobbá teszi az egészet. Mát azért már én is kezdem érzékelni, hogy milyen monumentális háború törhet itt ki, ha eképpen mennek tovább az események. Érzem, nagyon érzem, hogy tartogatsz még csavarokat a történetben! (Remélem, hogy nem csalnak nagyon a megérzéseim.) Mellesleg, ha védőszentet kellene választanom én garantáltan Okkariót választanám!

Itt vagy még?

(Réka, 2009.01.31 21:37)

Itt vagy még?

tudom

(A tulaj , 2009.01.31 21:33)

Háát tudom, hogy mit fogtok mondani... :D
Igen, majd igyekszem a tizenkettedikkel, melyben közelebbről is megismerkedhettek a vérfarkasokkal...