Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IX. fejezet

2008.12.07

IX. fejezet

 

 Zera a nyakához kapott, mert valami apró szúrást érzett rajta. Három nyílszerű fecskendőt figyelt meg, melyekben a mérget tartalmazó fiola fala kékre színeződött a beleöntött anyagtól. Azonnal rájött, hogy mit jelent ez, Kikora arcáról is leolvashatta ugyanezt: csapdába esett, mert a volt főnöke rájött, hogy ő tud az ügyről valamit, és ezért bekerült a célkeresztbe. A szíve a torkában dobogott, minden érzékével a külvilágra koncentrált. Ezek az érzékek a tudtára adták, hogy legalább egy armada vár rá. Zera érezte, amint úrrá lesz rajta a pánik. Már csak egyetlen dolog visszhangzott a fejében: el innen, menekülj, ezek a fejedre pályáznak!

 Kikorát félrelökte, hallotta, amint a lány felsikolt, és felborítja az egyik asztalt. Zera futtában odavetette Kolé-Nadonak:

-Mondd el a vezérnek! Siess! –a vámpír lány bólintott, és otthagyva munkát, csapot, papot, elrugaszkodott, és az égbe szökkent. Néhány katona megpróbálta a lány felé vetni magát.

-Nem ő a célpont! Ozuival foglalkozzanak! Kapják el! –üvöltötte a kém, abból a félelméből kiindulva, hogy neki vége, ha elveszti Zerát.

 Az utóbbi futott, ahogy a lába bírta. Próbált levegőbe emelkedni, mint Kolé-Nado, de a méreg minduntalan visszarántotta a földre. Érezte, hogy kábul, hogy lassanként ólmos fáradság lesz úrrá rajta. Időnként éles fájdalom nyilallt a nyakába, de futni, futni, futni! Nem kaphatják el! Nem! Nem! Nem!

 Az útjába került egy csapat végzősségüket ünneplő diák, nem tudta kikerülni őket, így hát közéjük rontott. A diákok kuglibábukként dőltek szét a kövezeten. Nem törődött átkozódó káromkodásukkal, rohant tovább. Ez a rohanás leginkább egy szaladó sztepptáncos mozgására emlékeztethette azokat, akik végignézték Zera menekülését: a méreg már lebénította a karjait, ezért azok tehetetlenül lifegtek a hasa előtt. Egyszerre keltett nevetséges, és szánalmas látványt. De még mindig nem adta fel, bár tudta, hogy ha csak Őrá meg nem segíti, nem fog tudni meglépni üldözői elől. Már pedig ő most nem fogja ezzel elpocsékolni a megmaradt kérését. Gyerünk! Sietni! Futi-futi-futi! Nem foghatják el, nem!

Nem! Nem! Nem! Nem!

 A külvilág elmosódott körülötte, nem látott, nem hallott semmit, egyre jobban szédült. Érezte, hogy lassul: a méreg már elérte a jobb lábát is. Bénán csüngő kezekkel, béna lábát maga után húzva araszolgatott. Számára minden megtett méter az életet, vagy legalább is a szabadságot jelképezte. A torkából riasztóan műfehér hab buggyant föl. Kiköpött. Habzik a szája? Nem baj! Folyjon, csak ne kerüljön a kezükbe! Ne kerüljön… Nem! Ne! Közelednek! Ezt nem!

Nem! Nem! Nem. Nem. Nem…

 Érezte, hogy a méreg nem sokára átveszi az irányítást a bal lába fölött is. Tudta, hogyha ez bekövetkezik, számára befellegzett. Minden erejét összeszedve elrugaszkodott a földről, mindhiába. Alig emelkedett néhány métert, elgyengült, a varázslat kiszállt a kezei közül. Visszazuhant a kőre. Próbálta megmozdítani a lábát, de sehogy sem sikerült. A nyakán a szúrás egyre jobban lüktetett. Halványan sejtette, a felé dobogó katonák csizmáinak csattogását a macskaköveken, ruháik zizegését, suhanását.

Nem… Nem… Nem…

 Próbált gurulni, de a teste már ezt a parancsot sem tudta teljesíteni. Meglátta a katonákat, már az arcukat is ki tudta venni. Érezte, hogy az a picike mágia, amihez még hozzáférhetett a testében tomboló veszedelemtől, valahol mélyen bizsereg benne. A szemei vörösen felizzottak. Hagyta, hogy a varázslat, az utolsó reménysugár elszabaduljon egyszerű lökéshullámként. Sikerült is feldöntenie egy tucat katonát, és öt méteres körzetben ledózerolt mindent: tárgyakat, embereket, állatokat borított fel. Most már nem maradt semmi, amivel megvédhetné magát, a fogait leszámítva.

Ne… Ne…

 A rakás katona, akiket feldöntött, feltápászkodtak és összeszedve magukat köréje sereglettek. Rávetették magukat, hogy megkötözzék. Zera beleharapott a hozzá legközelebb levő támadó oldalába. Hallotta, amint állkapcsa ereje alatt az illető bordája eltörik, aki erre hátborzongatóan felsikoltott. Kiköpte a húscafatot, amit kiharapott a férfiból. A feje sebesen, mint a villám, egy másik emberhez tartozó bokához csapott. Ez az ellenfele azonban résen volt, és hátraugrott, figyelmeztető kiáltást hallatva. Erre a többiek is szétszéledtek, hogy aztán biztonságos távolságból szegezzék rá fegyvereiket, melyekből az üldözés során spontán, a vak világba kilövöldöztek minden hatóanyagot, elkábítva ezzel más embereket is, például az egyik diákot. Zera vicsorgott, és olyan hangokat hallatott, mint egy kígyó, vagy egy dühös macska.

A kém, és az osztag parancsnoka ekkor érkezett oda. Zera hallotta, hogy valamit beszélnek, de csak némi fáziskéséssel jutott el hozzá az értelme:

-Mi van, miért nem kötözték meg? Talán félnek egy legyengült vámpírtól?

-De uram, ez az izé kiharapott egy darabot Hanóból…

-És ezért inukba szállt az a kis bátorságok is?! –tajtékzott a kém.

-Mondja még is, hogy beszél az embereimmel?! –kiabált vissza a parancsnok.

-Úgy, ahogy megérdemlik! Az emberei mind egy szálig egy nagy rakás szerencsétlenség! Ez a vámpír immár ártalmatlan!

-Akkor kötözze meg maga! –hörögte Hanó. A kém kikapta a kezéből a Danvor-láncot*.

-Jó! –de balszerencséjére ő is Zera feje felől közelített. Ahogy a vámpír fölé hajolt, és tíz cm távolság lett közöttük, Zera újra előre lendült. Célja immár nem a menekülés volt, hanem az, hogy minél több kárt tegyen ellenségeiben. Kiszakított egy darabot a kém hasának bőréből, majd azt kiköpve a combi artériát vette célba. A kém hiába szitkozódott, és próbálta elrángatni a lábát, a vámpír csak egyre szorosabban és erősebben fogta a fogaival. A spion felállt térdelő helyzetéből, Zera emelkedett vele, és lecsüngött róla. A súlya miatt azonban visszaesett a földre, végigszántva ezzel a spion lábát. A kém üvöltött a fájdalomtól, de Zera csak annyit ért el ezzel, hogy még jobban felhergelte. Ennek eredményeképpen, a kém kiragadta az egyik osztagos kezéből a hosszú nyelű, lándzsára emlékeztető bénító fegyvert.

-Az istenedet! –egy hatalmasat rávágott a vámpír fejére.

Ne…

 A fejéről valahonnan vércsík szivárgott a kövezetre.

Az utolsó, amit aznap látott, az orra előtt, az utca kövein összegyűlt hatalmas vértócsa volt.

Aztán elsötétült a világ.

 

* * *

 

 Kolé-Nado a szó szoros értelmében lángolt. A vámpír varázslat egyik sajátossága, hogy mindenkinek saját színe van a saját varázslataira, így aztán nem csak a stílus alapján lehet őket beazonosítani, mint az emberi mágusokat. A második lényeges különbség a két faj között varázslás terén az, hogy az emberek közül csak bizonyos szerencsés kiválasztottak lehetnek bűbájosok, míg a vámpírok közül mindenki, aki valaha megszületett.

 Kolé-Nado színe lazacrózsaszín volt. Varázslatot használt, hogy a gyorsnál is gyorsabban vigye célhoz a szörnyű híreket, amiket Zera átadott neki. Körvonalai szinte lobogtak, a levegő remegett a forróságtól körülötte. Szeme vörösen ragyogott, és hosszú elmosódó piros csíknak látta volna az ember, ha oldalról nézi.

 A tájból alig tudott kivenni valamit, -csak előre koncentrált, és a sebességére- pedig igazán említésre méltó volt: először a város kivilágított, vagy sötét részei váltogatták, majd a házak egyre kezdtek ritkulni, jelezve, hogy Nado a város külső peremét már elérte. Mikor elhagyta a Keleti Kaput, a városba érkező, és onnan kivezető országút balra kanyarodott. Egy nagy rét terült el a vámpírlány alatt, és ahogy a hold megvilágította, különböző, furcsábbnál furcsább állatok tünedeztek fel: kétfejű szőrtarajt növesztett „izék” mászkáltak, legelésztek ormányos kígyószerűségekkel a hátukon. Kolé-Nado felriasztott egy hatalmas csorda „ilyet”, hátukon a kígyókkal vágtatni kezdtek Őrá Ligete felé. És valóban, először csak cserjék, majd kisebb-nagyobb magányosan állófák, aztán facsoportok tűntek fel. Elérkezett a Liget fölé, és vele párhuzamosan a „micsodák” is betörtettek, minek hatására, felriasztottak néhány száz kaméleon denevért. Ezek a körülbelül tenyérnyi kis állatkák egy pillanatra láthatóvá váltak az emberi szem számára, majd felvéve az égbolt árnyalatait, újra eltűntek. Tiszteletteljesen körülrepülték Nadot, majd hangosan zsibogva-csipogva tovaszálltak.

 A Liget hatalmas fái azonban mégis lassításra késztették. Eszébe jutott, hogy mint mindenkinek az ő népéből, az ő születésekor is ültettek egy fát, amit legelőször az ő egy csepp vérével locsoltak meg, így azóta is szoros kapcsolat, fizikai kapcsolat alakult ki közte meg a fája között. A fa eperszerű lazacrózsaszín terméseivel örvendeztette meg minden alkalommal, amikor meglátogatta. Az ágai itt-ott kisebb-nagyobb szakaszokon más fákkal is összefonódott, mintegy Kolé-Nado életében létesített kapcsolatait jelképezve. Fájt a szíve, de most nem álhatott meg. Zera fájára azért vetett még egy pillantást: azon látszott, a vámpírfiú legnagyobb szerelmének nyoma –azt a vérfarkast nagyon a szívébe zárhatta, mert a fa kétféle virágot, és gyümölcsöt hozott. Nado elégedetten, de aggódva nyugtázta, hogy Zera fája még mindig „él és virul”.

 A terep időközben egyre sziklásabb, és ridegebb lett, ahogy a vámpírlányt követve tovább haladunk a kies és gyönyörű Tat’zarrah-hegyek felé. Kristálykertek, hideg vizű hegyi patakok, lávafolyások tarkították az utat. Itt már csak nagy ragadozó madarak, meg denevérek élnek a vámpírokon kívül. Kolé-Nado hatalmas szakadékok fölött suhant, szűk és klausztrofóbiás érzést keltő szurdokokban szlalomozott, barlangok cseppkőoszlopaira hozta rá a frászt azzal, ahogy elhúzott mellettük. A barlangrendszerből kibukkanva az örök hó birodalmába érkezett. Igencsak jeges szél vágott az arcába, de a varázslat forróságától el sem jutott hozzá a fagy. Végre elérkezett a Nyugati Kazamaták Bejáratához. Fellibbentette az őr előtt a jelét, majd száguldott tovább. Mágiája izzásával sokakat megpörkölt, hallotta is a hozzáintézett „jókívánságokat”, de nem törődött velük. Nagyon tudja őket sajnálni, miért nem mentek arrébb?!

 Elérkezett végre a Palota csarnokba. Ez a helyiség a legmagasabb hegy gyomrában volt, és egy egész várost foglalt magába. A vámpírok csupán a mennyezet és a márványpadló között kifeszülő több tíz méter átmérőjű bíborkristályba faragtak domborműveket, véstek beléjük domborműveket, mert nagyrészt meghagyták természetes vadságában a helyet. A fővezér, a királynő „kastélya” egyetlen hatalmas kristályoszlopból alakították ki. A falak áttetszők, és mégsem igazán azok. Nem volt nagyon kicifrázva, csak teraszok több tíz métere leszállóplaccok csúcsos ablakok, kecses tornyok voltak belőle kifaragva. A díszítést is csak egyszerű geometriai formákkal oldották meg.

 Kolé-Nadonak százkilencvenhárom ellenőrző ponton kellett megmutatnia a jelét. Ez még csak hagyján lett volna, de a legfelső szinten, a trónterem bejáratánál az őr még elkezdett vel szívózni, hogy ő nem engedheti be…

-De értse meg, be kell mennem…

-Ön értse meg, hogy a királynő most zenét hallgat, hosszú ideje most kapcsolódik ki először igazán. Nekem, mint legfontosabb testőrének, az a feladatom, hogy…

-Egyáltalán nem érdekel a feladata! –üvöltött rá Kolé. –Fogja fel végre, hogy ami miatt idejöttem az életbevágó! A Fényben Járóról van szó!…

-Kit érdekel Ozui?! A királynő nyugalma fontosabb…

-Köszönöm, hogy így aggódik az egészségemért, Élo. –hangzott fel a falak között, egy ezüstcsengésű hang, mely egyszerre melengette át a szívet, és keltett hideg borzongást gerinctájon. –De igazán beengedheti ezt az alattvalómat. A mondanivalója bizonyára fontos…

-Igenis, felséges királynő! –harsogta Élo, és megérintette az ajtót, mire az ciánzölden felfénylett, majd jobbra behúzódott a falba.

 Kolé-Nado kissé megilletődötten lépett be a trónterembe, hiszen kemény négyezer-két éve alatt, soha egyszer sem járt itt. Ahogy egyre bejebb merészkedett a csarnokban, könnyű, meleg fény vette körül, melynek forrása Őrá alakját formázó, örökösen kavargó, narancsvörösen izzó és soha ki nem hűlő lávaszobor volt. A falakat olyan dombormű képsorok tették még szebbé, amiken Őrá megteremti a vámpírfajt. A terem végében Holé-Xora ült, fényes fekete ónix trónján. Finom, fölényes arcú szép nő volt. Alig nézett ki emberi években kifejezve harmincöt évesnek, pedig a valóságban tízezer is elmúlt. Hosszú, derékig érő, dús hószín haját kibontva hagyta a vállára omolni. Orra enyhén hajlított, szája vékony, vörös szemét fekete smink keretezte, homlokára fehérarany diadém simult, ónix kővel a közepén. Öltözéke egyszerű volt, egy elegáns fekete szaténruha, mely a fölig ér, de vállait szabadon hagyja, s amit fekete bőr övvel és csizmával egészített ki.

 Magyarán szólva Kolé-Nadonak tátva maradt a szája.

-Ijráe Kolé-Nado! –szólította a vámpírok nemes vezére, mire a lány előrelépett, meghajolt, bal kezét kézfejét lefelé feszítve és vámpírfogakat mintázva fellendítette. –Kérlek, egyenesedj fel, és mondd el, mi járatban vagy.

-Igenis, vezérem! Információt hoztam Ozui Zerától, a Fényben Járótól, melyek talán fényt deríthetnek arra, hogy miért hergelnek minket állandóan a vérfarkasok mostanában, és ezáltal az emberek tervéről is ellenünk. Ezen anyag átadása után, miközben Zera épp ennek megakadályozására tett kísérletet, hogy eláruljon egy lényeges dolgot Nokora Kikorának, -az ügy egyik emberi áldozatának- mikor aljas módon… -a hangja elcsuklott, hirtelen azt hitte, nem tudja folytatni, ahogy újra felidézi Zera meghurcoltatását. –Mikor aljas módon, orvul megtámadták, és bénító mérget lőttek belé, majd elfogták, és magukkal hurcolták. Fővezér, királynő! Ozui Zerát elfogták!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

FÚJ EMBEREK

(Tawnahroore, 2010.12.29 20:38)

9-esre Cím: FÚJ EMBEREK
Morr… Úgy szerettem volna, ha Zera kikerüli a lövedékeket, ahogy tette Kiko nyilai elől! Nem csípem mikor egyszerű emberek ilyen olcsó húzással csapnak le valakire. Zerat nem bánthatják, ő egy Istenség! Már menekülésében is egy annyira elképesztő egyén, nagyon eltökélt volt, én meg végig reménykedtem, hogy elmenekíted.
Elragadó képet festettél le a királynőről, főleg a hangját szeretném hallani.

Great!

(Lilly, 2010.06.04 14:52)

Nagyon jó a történet! Klasszul van kitalálva ez az egész világ, meg az is, ami benne történik. Már tegnap óta olvasom, és még csak azért nem dobtalak meg miatta komival, mert azzal voltam elfoglalva, hogy olvassak. A függőség gyorsan kialakult :) Szóval gratula az egész great Glória-univerzumhoz!!

moonray

(vulfia, 2008.12.08 21:03)

nagyon jó, főleg a vége. Ez bonyolultabb történet mint azt gondoltam.

IDEÍRJÁL!! (by müzli)

(madamabigel@hotmail.com, 2008.12.08 19:08)

http://anime-fanfiction.animehq.hu/fanfiction/

Na az van: hogy ez az az oldal, amiről meséltem neked, hogy itten sokan vannak és hogy van olyan kategória, hogy saját regények, meg olyan, hogy vámpír történetek és ez azért eléggé lefedi a Glóriát, úgyhogy tedd föl ide is és akkor sokan, de sokan fognak kommentálni téged és a világ megismeri a nevedet és felkarol egy hírneves producer és filmet rendezhetsz a történetedből és... a többit már tudod.
A kisregényből pedig azt is kideríthetted már, hogy Cerbona írt neked. Kedvenc rajongó müzliszeleted.

utó - utóirat

(madamabigel@hotmail.com, 2008.12.08 18:58)

Nos igen: Turul (a bütty alapján) csakis Sziszi lehet

Cerbona

(madamabigel@hotmail.com, 2008.12.08 18:56)

Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!
Igen, minimum a 12. részig rakd föl! Csak ezt kérem Karácsonyra. (Lééécci, lééécci!)
Te, én hátulról előre, elölről hátulra feltúrtam az egész szöveget, de nem tudtam meg, hogy mi a Danvor lánc!!!! Tankcsapda. Jeeeeee!
Ez az egész fa dolog csodaszép allegróia! Nagyon tetszett! remek ötlet. Főleg, hogy összefonódnak, meg hogy Zera szerelmének gyümölcsei (ezúttal szó szerint) látszanak rajta. Csúcs.
Hát még a meg nem alvadó(?)lávaszobor! Eszméletlen. Mi testesítené meg jobban az örökös változást, a hallhatatlan hatalmat, mint ez? Most tényleg. Aki tud jobbat, szóljon.
Ma nem írok kisregényt. Momentán szóhoz sem tudok jutni. Nem iratkozom be humánra. Ezek után nem. Nem hagysz nekem más utat, mint a reált, ugye? Valld be!
U.i.: Megmutattam a képregényt a húgomnak. Azt mondta hatalmas fantáziád van és jót derült a fiú 3 és 1/2 méteres valóján. Attól tartok igazi mai gyerek és az írott médiumok már nem kötik le. (Aki nem szeret olvasni, az menjen a transzba!)

khrm

(A Tulaj, 2008.12.07 18:33)

Sziszi?

Turul

(A Tulaj, 2008.12.07 18:32)

Héj bütty, a képregényt olvastad már? Ahhoz is lehet írni hozzászólást... :)