Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IV. -V. fejezet

2008.10.07

IV. fejezet

 

 

 Az óra hangosan sípolt, este nyolc órát jelezve. Zera, úgy pattant fel, minthogyha rugókon aludt volna. Gyorsan felöltözött, magához vette gitárját, majd elindult, hogy találkozzon Subival. Meg is találta barátját annál a sikátornál, ahol a legutóbb beszélgettek.

-Na szia cimbora, mindenki itt van? -szegezte neki Zera a kérdést köszönésképpen.

-Nem, még Jova és Derozo hiányzik…

-Tessék?! Ezt most nem mondod komolyan, hogy a dobos és a basszus még nincs itt! Mégis, hol a halálban lehetnek ezek? Ha miattuk lekéssük az év legnagyobb ünnepségét, én nagyon kiakadok!

-Nyugodj már le! Biztos nemsokára itt lesznek. De van még egy rossz hírem.

-Fantasztikus. Ki vele!

-A buli helyszínét ötven méteres körzetben fénygyűjtőkkel felszerelt Céhes katonák fogják körülvenni.

-Hát ez óriási! Remélem, az Öreg Holé-Xora reklamálni fog a tanácsnak, az ünneplésre vonatkozó jogainkra hivatkozva. Tényleg, ő jön az ünnepségre?

-Áh, most nem.

-Mert?

-Mert a vérfarkasok főnökével, Chéf de Bonivarával tárgyal. Állítólag, megint betörtek a vérfarkasok közül egy páran a területünkre. A vezér, a kíséretével együtt visszavitte a két kutyát a Perem Szakadékba.

-Aha. Remélem, a vezér…

-… tesz valamit azért, hogy ne támadjanak meg vámpírokat a munkahelyükön?

-Derozo? -nézett a jövevényre Zera. -Üdv. Hol van Jova?

-Valószínűleg Őrá oldalán.

-Micsoda?! Hogyhogy? -kérdezte egyszerre Zera és Subi.

-Hát, elmentem megkeresni, mert nem érkezett meg a megbeszélt időre. Körülnéztem a boltjában is, ahol egy nagy kupac homokot találtam a földön. És én még azt hittem, hogy ebben a rohadt városban van annyira demokrácia, hogy nem büntetik meg a vámpír gyerekét, ha érvényesíteni akarja a fizetséget! -fakadt ki a szőke Derozo. Mély csend telepedett Subi házára, -ahová betértek a sikátorból, -mindannyian Jovára emlékeztek. Kisvártatva Subi törte meg a hallgatást:

-Srácok… Menjünk, és adjunk egy elsöprő koncertet Jova emlékére, és az új hős tiszteletére. Zúzzunk olyan hangerővel, hogy a Céhes katonák berezeljenek, és gyáván elfussanak. Majd én dobolok Jova helyett.

-Rendben. Köszönöm, Subi. -mondta halkan Derozo.

-Menjünk! -kiáltotta Zera, és a hármas kirohant az éjszakába.

 

 

* * *

 

 

 Este fél tizenegy körül járhatott. A város északi részén hangos zene szűrődött ki, és fények villantak időnként. Kikora a vámpírnegyedben járt, és kissé idegesnek érezte magát, hiszen a város olyan részé járt, ahol esküdt ellenségei fészke volt. Nemsokára észrevette a Céh embereinek fehér bőrruhába és páncélba öltözött tagjait.

Azok is észrevették őt, és az egyikük elé is jött.

-Maga vámpír? -szegezte neki a kérdést a férfi.

-Parancsol? -Kikora végimérte a katonát, majd végignézett saját magán. Hirtelen megértette, hogy miért kérdezett ilyet az őr: úgy festett, mint a vámpírok, mert térd fölé érő piros szoknyát, fekete, bőr csizmát, valamint ugyanilyen anyagból készült fűzőt viselt, vörös rubint fülbevalóval, és földig érő bőrkabáttal kiegészítve. Bár csak álcázásképpen öltözött így, ezt az előtte álló Céhes harcos nyilván nem tudta, ezért Kikora úgy érezte, magyarázattal tartozik a férfinak:

-Áh, igen, értem mire gondol. Én Nokora Kikora vagyok, aki miatt blokádot vontak az ünnepség köré. Bizonyára az öltözékem tévesztette meg, tudja álcázásnak szántam…

-Jó, jó menjen. A jelszavakat ismeri?

-Igen, nap és hold.

-Legyen óvatos, és sikeres vadászatot. -mondta búcsúzásképpen a Céh harcosa.

-Az Öt Nap legyen önnel! -köszönt el Kikora is. Ahogy közeledett a parti felé, egyre hangosabb lett a zene. Egyre több apró, vörösen izzó pontot, suhanó árnyat látott a sötétben. A zene immár elviselhetetlenül hangosan szólt, már a szöveget is ki tudta venni: „Őrá széparcú szörnyei együtt mennek enni, emberek vérét venni, véééééér!”

 Felmászott a térhez legközelebbi ház tetejére, egy falnak támasztott létra segítségével. A tetőről nézett le a remekül szórakozó vámpírok tömegére.

 Az Őrá tér valóban hatalmas volt. Akármerre nézett, mindenhol táncoló, vonagló, ugráló vámpírokat látott. A tömegben pincér vámpírok rohangáltak tálcával a kezükben, amelyen pezsgős poharakban szolgálták fel a csillogó vért. A tömeget csak néha világította meg egy-egy színpadról érkező fénynyaláb, egyébként az egyetlen fényforrás a vámpírok szeme volt, sok piros pötty a sötétben. „A fenébe” -gondolta bosszúsan Kikora, -„hogy fogom így…” -aztán meglátta, akit keresett: „Megvagy!” -a színpadot nézte, ahol Zera épp egy szólót játszott a gitárján. -„Na már csak az a kérdés, hogy hogyan tudom elintézni észrevétlenül, ha ő ott van a színpadon… Nincs más hátra, mivel nem hoztam magammal apu számszeríját, meg kell várnom, amíg véget ér az ünnepség.”

 Közel három óra múlva Zeráék még mindig a színpadon álltak. Hajnali három körül lehetett, mikor az együttes elköszönt a közönségtől azzal, hogy most már fáradtak, és ők is szeretnének inni néhány liter friss nullás vért, valamint remélik, hogy hamarosan fény derül a vámpír nép új hősének kilétére. Zera még a színpadon maradt, hogy elpakolja a hangszereket, a társai pedig inkább elmentek vért szerezni, amikor valaki rákiáltott:

-Hé, kisanyám! Neked nem otthon kéne aludnod ilyen késő éjjel? -szólt egy élesen csengő női hang a háta mögött. Megfordult. Hét vámpír állt előtte. Kikora nem vette észre, hogy mikor jöttek oda. -Vagy ennyire mazochista vagy?

-É-én nem…-kezdte Kikora.

-Csendet! -csattant a vámpír nő hangja. Kikora csodálkozva nézett végig rajta: az egy dolog, hogy a vámpírok férfitagjai szépek, de a nőkből valami isteni gyönyörűség áradt. -Nézzétek! Még megpróbált úgy öltözni, mint mi! Nevetséges! Egyáltalán nem tudtad eltalálni a stílusunkat. -Légies lépteivel odament Kikorához, és a nyakánál fogva a magasba emelte, majd dörgő hangon szólt a többi vámpírhoz a téren:

-Mindenki figyeljen ide! -a tömeg csodálkozó morajjal fordult meg a ház felé, ahol Kikoráék voltak. -Ezt a nőt most találtuk a háztetőn. Egy ember nő!

-Úúúúh! -üvöltött a tömeg.

-Ostoba kém! Ledobjam közétek! Szeretnétek a vérét?

-Igeeen! -kiabáltak lentről izgatottan. -Dobjad! Dobjad! Dobjad! -erre a vámpír nő, Kikorát még mindig a nyakánál fogva tartva, kilépett a tető szélére, és onnan kilógatta a lányt a tömeg fölé. A vámpírok vidám rikoltásokkal ugráltak fel érte, mint holmi éhes cáparaj. A nő majdnem elengedte, amikor:

-Állj! -hirtelen csend lett. Üvöltő csend. -Ne! Ő az enyém! -mindenki egy emberként fordult a színpad felé, ahol Zera állt zihálva. -Ő az enyém!

-És miből gondolod, hogy a tiéd Zera?! -kérdezett vissza a vámpír nő. „Szóval így hívják!” -gondolta két fuldoklás között Kikora. - Mi találtuk először!

-Nem hiszem, Kolé-Nado! Tegnap akadtam rá, naplemente után egy órával, mielőtt találkoztam Subival. Csak azért van még mindig életben, mert jelenetet rendezett az utca közepén azzal, hogy legalább a családjától engedjem elbúcsúzni. Megtettem. Megbeszéltük, hogy idejön a koncertre, és a tetőn megvár. Most biztos azt gondoljátok, hogy na persze, a kaja ilyenkor megragadja a lehetőséget, és elszökik. De azt ti is tudjátok, hogy előlem még soha nem tudott meglépni senki! Ide vele!

-Nem! -erre Zera elrugaszkodott a színpadról, és hatalmas U betűt leírva kiragadta Kolé-Nado kezéből majd visszatért a színpadra. Kikora levegő után kapkodva köhögött. Zera hátba vágta. A tömeg méltatlankodva kiabált rájuk.

-Elég!- csattant fel Zera, mire a tömeg többé-kevésbé elhallgatott. -Ő is megmondhatja! Mondd meg nekik, hogy az én ételem vagy! Gyerünk! -Kikora köhögve bólogatott, majd amikor meg tudott szólalni, maga sem tudta miért, kimondta, hogy igen. Talán abban reménykedett, hogy egy vámpír ellen több esélye van.

-Akkor mard meg! -szólította fel Kolé-Nado.

-Mard meg! Mard meg! Mard meg! -skandálta a tömeg. Zera ránézett Kikorára, majd széles, baljóslatú mosolyra húzódott a szája, kivillantva ezzel tűhegyes, tejfehér fogait. Hirtelen hátrafeszítette a lány fejét a hajánál fogva, és megvárta, amíg Kikora nyakán kidagad a lüktető ér. Éles, nyilalló fájdalmat érzett, Czehhi beesett, elkínzott arca rémlett fel előtte. Zera belevágta a fogait a nyakába. Vonaglani, ficánkolni kezdett, ahogy meghallotta azt az idegen szörcsögő hangot, ahogy a vámpír szívta a vérét. Érezte, hogy a tömeg éljenzése közepette a levegőbe emelkednek. Zera kihúzta fogait a testéből, de még mindig kapálózott, teljesen feleslegesen -Zera karjai satuként fogták. Felnézett az arcára, és látta hogy a vámpír élvezettel lenyalja ajkairól a vérét. Kikora biztosra vette, hogy nem fogja túlélni, ezért, ahogy nőtt benne az élni akarás, még erősebben rugdalózott, a férfi karjainak szorítása ennek függvényében nőtt. A lány már szinte moccanni sem tudott.

 Földet értek. Zera még mindig átölelve tartotta, de már nem olyan erővel, mint repülés közben. Kikora kitört az ölelésből, de megtántorodott a vérveszteségtől. Észrevette, hogy a vámpír az ő utcájukba hozta magukat. Zera egy lépést tett a lány felé.

-Ne! Hagyjon! Meg akar ölni? Mi? Igaz?! Hát, tessék! -a ruhája ujjából elővette az ezüsttőrt. Zera egy pillanatra megtorpant. -Na gyere! Gyere csak! -rövid dulakolás kezdődött kettejük között, majd Zera hirtelen elédobbantott, és kicsavarta a kezéből a tőrt, s belevágta azt a földbe.

-Maradj nyugton. Nem lesz semmi bajod. Nyugalom. Ne félj… -súgta a lány fülébe rekedten, ahogy átölelte. Kikora falfehéren, reszketve állt ott.

-Csssss! -nyugtatta Zera, és megnyalta a lány nyakát ott, ahol megharapta. Lenyalta róla az összes vért, majd kinyitotta száját, -„Itt a vég!” -gondolta Kikora, és becsukta a szemét, -amiből vörös és sárga csillámok, apró csillagok hadát lehelte a sebre, mely szinte azonnal beforrt.

 Kikora összeszorított szemmel és fogakkal állt ott. Valami hűvöset érzett a nyakánál, és az égő fájdalom elmúlt. A vámpír elengedte, és a ruhája ujjával védve kezét kihúzta a földből a tőrt, és a lány kezébe adta. Kikora kinyitotta a szemét. A vörösen izzó vörös és a szép fekete szempár egy pillanatra összekapcsolódott, majd a vámpír elfordult, és megkerülve a lányt, a háza felé tartott. Kikora elképedve állt ott, és sehogy sem értette az egészet.

-De… de miért? -kiáltott utána. De Zera csak állt az ajtóban mosolyogva, aztán az ajtó becsukódott a háta mögött.

 

 

* * *

 

 

 V. fejezet

 

 

 

 Kikora zúgó fejjel ébredt fel. Hirtelen elözönlötték a tegnap este eseményei. Ijedten a nyakához kapott, majd megkönnyebbülve konstatálta, hogy a nyakának immár semmi baja sincs. A lelkében azonban még mindig élénken élt a szúró fájdalom emléke, ami szeretett bátyját juttatta eszébe. Elszégyellte magát. Már egy hete nem látogatta meg a sírjukat. Elhatalmasodott benne az űr, amit eddig a bosszú gondolata és vágya töltött ki nem kevés sikerrel. Mostanra már a bosszú sem volt elég. A gondolatra, hogy talán soha nem fog elmúlni ez a bénító üresség, eleredtek a könnyei. Kikora a kemény, harcos nő sírt. Üvöltve zokogott. „Szedd össze magad! Ez nem méltó apád lányához és bátyád húgához…” –gondolta kétségbeesetten. Még hüppögött egy kicsit, aztán nagy nehezen legyűrte a könnyeit.

 Felöltözött, magához próbálta a legszebb (női) ruháját, aztán fintorogva arrébb dobta a sokszoknyás barokkosan túldíszített darabot, és elővette a legelegánsabb férfi ruhát (ami Czehhié volt). Ugyanakkor úgy vélte, öltözékének praktikusnak kell lennie, ha mondjuk, megtámadná valaki. Így hát az ingére felvett egy vastag bőrzekét és csak arra vette fel az arannyal hímzett, zöld bársony mentét. Fekete szintén bársony nadrágot vette, és annak szárát ráhúzta vasbetétes csizmájára. Hátára szíjazta apja fegyverét, az övre akasztotta a belevaló töltényeket, karókat, és az ezüsttőrt. Hova készült? A Vámpírvadászok Tanácsa elé.

 

* * *

 

 Kikora tehát újra a tanács előtt, a terem közepén állt, a főpappal szemben.

-Ezúttal mi járatban vagy gyermekem? –kérdezte a főpap.

-Beszeretnék számolni az elmúlt egy hét fejleményeiről. Úgy vélem, talán tudnak hozzáfűzni valamit.

-Hallgatunk.

-Nos kiderítettem, és immár biztos, hogy a szomszédságomban lakó ember, akiről legutóbb is tárgyaltunk. Az biztos , hogy vámpír, a keresztneve Zera. A tegnapi bulin, ő volt az énekes, majd kimentett engem egy csapat éhes vámpír karmai közül.

-És?

-Öh, tessék?

-Ez amit elmondott önmagában még nem teszi bűnössé az illetőt…

-Megharapott! –kiáltott fel Kikora a főpap szavába vágva, bár ezt eredetileg nem akarta elmondani.

-Hogy mi?

-Megharapott!

-Megnézhetnénk a harapásnyomot?

-Az már nincs meg.

-Hogyan? Akkor meg miről beszél, gyermekem?

-Az a vámpír, Zera tényleg megharapott. De aztán hazavitt, és valamiféle mágiát használva beforrasztotta a sebeket. –A tanács felhördült. Mindenki suttogni vitatkozni kezdett a szomszédjával. A főpapnak csak harmadik próbálkozásra sikerült elcsendesítenie a vele együtt közel száz fős tanácsot.

-Csendet! Elég legyen!

-Elnézést, miért akadtak ki ennyire, attól amit mondtam?

-Tudja kedvesem, ha egy vámpír a bűverejét emberen használja, az illető valamiféle pecsét alá kerül, amit egyedül a varázslatot kibocsátó vámpír tud levenni. Egy ilyen pecsét áldás és átok is egyben. Az ön esetében az áldás az, hogy a pecsét megvédi az összes többi vámpírtól, az átok pedig megmutatja a támadójának, ennek a Zerának, hogy maga hol van. Tudja, a legtöbb vámpírvadász ölni tudna egy ilyen pecsétért, amit a gyilkos átkok kivételével bármilyen varázs előidézhet.

-Értem. –Kikora elgondolkozott. –Ezek szerint, ha a vörös köpenyes meg tudna harapni, az azt jelentené, hogy ő maga Zera. Az pedig annyit tesz, hogy elkaphatjuk a gyilkost.

-Így van.

-Hálásan köszönöm segítségüket, az információt. –Kikora könnyedén meghajolt. –Az Öt Nap ereje legyen önökkel.

 

 

* * *

 

 

 A főpap a tárgyalás után, az irodájában épp majdnem felrobbant a dühtől. „Hogy annak az aljas kis fruskának, miért sikerült pecsétet szereznie! Évek óta próbálom kizsarolni a vezérüktől, és hiába! Remélem, annak a bérgyilkosnak meg ennyi pénzért, vérre hajtva kinyírja a lányt is! A fenébe!”

-Áú! –a főpap fájdalmasan sziszegve ugrált fél lábon. –Ez a rohadt asztal…! –erről aztán megint eszébe jutott valami: levelet kellene írnia annak a nőnek, aki legutóbb is megbízta Nokora apuka és fiú meggyilkoltatásával. Igen, muszáj írnia neki, a megbízójának, felettesének. Az ősz pap tehát asztalhoz ült, és némi töprengés után átdobta szakállát a háta mögött, és egy szuszra megírta a levelet. Odalépett a szekrényhez és a mélyéről előhalászott egy M. B. –ot*. Kezében tartva a kis mütyürt, somolygásra késztette a gondolat, hogy a legtöbben úgy ismerik, hogy megvet minden modern eszközt, csak a régihez, és hagyományoshoz ragaszkodva. Összehajtogatva bele tette a kupolába lapot, beprogramozta, bekapcsolta, majd az ablakon kihajítva útjára bocsátotta az M. B. –ot. Elégedetten dőlt hátra karosszékében.

 

* * *

 

 Kikora elgondolkozva haladt Glória város sírkertje felé. Bár nem volt messze a templomtól, ha az ember a vámpír negyeden keresztül ment, de úgy döntött kevés az esélye arra, hogy fényes nappal összeakadjon a vörös köpenyessel, ezért kerülő úton akadt. Elgondolkozott a főpap szavain. Kikora mérlegelése szerint, az új ismeretek jegyében minden megváltozik: most hogy már tudja mindkét vámpírról a legfontosabbakat (vörös köpeny és pecsét), már két különböző személynek látta a gyilkost és Zerát. Ez a tény persze nem változtat semmit azon, hogy Zera azonos lehet a merénylővel. Kikora érezte valahol a lelke mélyén, hogy nem szeretné, ha az utóbbi derülne ki. Elszégyellte magát. Nem gondolhat így, apja és bátyja lehetséges gyilkosára! Ezt ki kell vernie a fejéből! És mégis…

 Megállt a virágosnál. Kinézett és összeválogatott két csokorra való tízféle fehér, és öt sárga csillagvirágot. A sárgák az Öt napot jelképezték, a fehérek pedig azt, hogy a csokor halotti ajándék. Kifizette a virágokat, folytatta útját, és gondolatai tovafűzögetését.

 És mégis azon morfondírozott, az foglalkoztatta egyedül a bosszú mielőbbi beteljesülése mellet, hogy mi lehet az ő megmentőjével, lehetséges ellenségével, meglehetősen udvariatlan és titokzatos szomszédjával, aki kezdett kissé regényessé válni a szemében. Szinte hiányzott neki az őt eddig már kétszer hűvösen pásztázó, röntgenszerűen szúrós vörös, vagy szürke szempár. Kikora, mind a két alkalommal, amikor egymás szemébe néztek, az volt a benyomása, a férfi mindent tud róla, még azt is, amit még ő maga sem tud saját magáról. Elérte a Sírkert hatalmas kovácsoltvas kapuját, és közben Zerára gondolt, elhatalmasodott rajta a kíváncsiság, hogy mit csinálhat most a férfi. Bizonyára alszik.

 Nem is tudta mekkorát téved. Amikor meglátta szerettei sírját, valaki mást is meglátott. Zerát, a vörös köpenyegének csuklyája rejtekében.

 

*M. B.: Mechanikus buborék, tárgyak tárolására és szállítására szolgál. Egy üveggömbből, egy programozó panelből, és egy mechanikus-villámos-motoros-hajtóműből áll. Nagyon praktikus és drága, több ezer glóriánba** kerülhet. Ezt a kis szerkezetet az istennek se lehet összetörni, és futárság esetén csak a célszemély, tudja kinyitni.

 

**Glórián: Glória város pénzneme, Kicsi és aranyból van, kerek, de a címlettől függően téglalap alakú is lehet.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

like

(Tawnahroore, 2010.12.07 19:52)

Tetszik a vámpírábrázolásod. Mekkora ötlet már, egy koncert! A legütősebb viszont a vérszívós jelenet leírása volt. A hideg kirázott. Látom Kikora és Zera viszonya igen érdekes lesz, főleg ezzel a mágia-pecsét ötlettel. 5* és fav!

spirit

(Turul, 2008.12.05 19:30)

Most már végképp nem értek semmit, de nagyon jó.
Mellesleg, egy madár csiripelte, vagy inkább egy farkas vonyította,hogy szereted a kritikákat. Sajna nem tudok nagy elemzéseket írni, nem vagyok a szavak embere, a szöveg kitalálása több idő mint az olvasás, vagy csak nekem tűnik úgy. Na mindeggy remek a sztori.

Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.10.10 16:13)

*képtelen felelni, rázza a hangtalan röhögés*

Oké, oké, igazából csak 1 betűt hagytál ki abból, hogy "hiszen a város olyan részé járt" <- ide kell még egy n a részén -hez. De ez minden! Tényleg!

hibák????????????????????

(A Tulaj, 2008.10.09 17:38)

HeJJesíráSSi hÍbák?! :P
Hol????????????????????????????????
(-ez nem igaz! a tördelőben és a worldben is átnyálaztam vagy 50x, hibakeresővel is, erre van benne helyesírási hiba!:(
(-Hogyaza róka futotta kótyomfitty széllel bélelt bőrdzsekije teregesse nyakon szemsugarának lézerével, a klaviatúra fülcimpáját!!!!!!!!)
:P
:D

moonray

(vulfia, 2008.10.08 21:10)

ez a történet egyre jobb lesz, csak a folytatást nehéz kivárni.

Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.10.08 17:57)

nélkül... azt akartam írni, hogy néhol. Hát ennyit a helyesírásról.

Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.10.08 17:55)

Ennél jobb lélektani pillanatban abba sem hagyhattad volna! (igaz, hogy elég rossz hír ez nekem, mert most várhatom a következő epizódot tűkön ülve.)
Még mindig azt szeretem a legjobban, amikor az egyedül Glórián fellelhető találmányokról írsz, meg a pénznemről, meg az olyan jelentéktelennek tűnő, mégis fontos részletekről, mint hogy a halotti csokorba sárga virágok kerülnek az Öt napot szimbolizálva.
Elképesztő, de rájöttem: a vámpír, akit Kikora kinyírt az átalakulásakor, nem más, mint Jova! Oké, hogy ezt te is leírtad, de nekem kicsit lassacskán esnek le a dolgok... :)
A vérfarkasoknak nagyobb szerepet is szánsz? Perem Szakadék, állatira tetszik ez a név. Meg az a rövidke dalszöveg, amit Zeráéknak írtál. na, mára csak ennyi az ömlengésből. Mondjuk helyesírási hibát láttam nélkül, de az ilyesmin nem állok neki szőrözni. :) Csak így tovább!

Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.10.08 17:31)

Szó sem lehet róla! :)
na de most meek olvasni!...

hehe

(A tulaj, 2008.10.07 16:54)

Hehe megérte engem cseszegetni. =P A VI. fejezettel hagyjatok lógva egy kicsit, plííííz.