Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


III. fejezet

2008.09.20

III. fejezet

 

 

  Aznap éjjel Kikora nem tudott elaludni, csak arra gondolt, mi van ha az a vámpír portyára indul és nem tudja megakadályozni. Ezért fennmaradt ameddig csak tudott, és leskelődött. Annyira fáradt volt, hogy a szeme percenként lecsukódott, bár egyszer riadtan kapta fel és majdnem be is verte a fejét -megmert volna esküdni, hogy látott egy elsuhanó árnyat a háza előtt. Végül elaludt, zavaros rémálmokba merült, amelyek, lecsorgó vérről, felsebzett szobornyakakról, és vörösen izzó szemekről meséltek.                                                       Arra ébredt, hogy az ablakra ragadt arca csúszik le az üvegről. Lefejtette a bőrét róla, majd pislogva nézett fel az égre: a nap még nem kelt fel, de határozottan világosabb volt az éjszakánál. Az óra, amely éppen olyan mechanikus villámokkal működött, mint a kocsi, hajnali fél négyet mutatott. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy valami bugyuta mese ürügyén becsönget a szomszédjához -akiről, bár semmilyen jel nem utalt erre, biztosra vette, hogy a merénylő vámpír-, gyorsan összeszedte magát, és kiment a házból. A biztonság kedvéért a ruhája ujjába rejtett egy ezüsttőrt, egészen véletlenül pont azt, amelyikkel a vámpír megölte Czehhit.                                                                                          Megállt Zera ajtaja előtt, s egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán úgy gondolta, ha mást nem, kihúzza valahogy napfelkeltéig. Bekopogtatott.

 

 

* * *

 

 

 Egy szék alatt kuporgott, a szék alatt. Az anyja előtte hevert üveges szemmel a padlón, négy másik idősebb testvére, pedig finom porrá omlott, immár semmi sem utalt arra, hogy pár órája még élő vámpírok voltak. Az anyja hirtelen összeesett, homokszerű anyaga lepergett a padló deszkái között. Az apja még küzdött, de túlerőben voltak. A harcnak éppolyan váratlanul ért véget, mint hogy éjféltájban betörtek hozzájuk. Lezúduló homokeső. Kopogó cipők közeledtek a rejtekhelye felé. Kopogó cipők… Kopogó…                                         Zera arra ébredt, hogy valaki éktelenül hangosan kopogtat az ajtaján. A feje még zúgott a gyerekkora rémálmától, hát megrázta, hogy elzavarja a kísérteties képeket. Újabb kopogás. Zera álmosan vakarózott. „Ki a fene lehet ez hajnali négykor?!” -gondolta bosszúsan. Hatalmasat ásított, nagy szemfogai megcsillantak a félhomályban. Kinyitotta a bejárati ajtót. Túl álmos volt ahhoz, hogy felismerje a zargatót, de vámpírérzékei most is működtek, így hamar felismerte a zsenge, fiatal vér illatát.                                                    Hunyorogva nézett fel. Kikora állt előtte, és Zera látta rajta, hogy a lány mindenre fel van készülve, de azt is tudja, hogy ő, Zera nincs egészen magánál egyelőre.                               -Jó reg… -kezdte a lány kedves mosollyal, de Zera a szavába vágott:                                   -Mit akar megint?! -kérdezte ingerülten.                                                                      -Óh, h-hát, tudja csak a macskám… Nem szökött be magához? -rebegtette szempilláit Kikora. „Ez elég gyenge mese, te is tudod, és én is tudom, hogy nem a macskádat, hanem valami mást akarsz tőlem…” -gondolta Zera, és tekintetét belefúrta a lányéba. A hideg szürke szemek kutatták a gyönyörű feketét. A nap első sugarai megvilágították kettőjük arcát. Zera a napkeltének tette fel újra a kérdést:                                                                         -Mit akar tőlem? Mondja meg, vagy tűnjön el!                                                            -Mi?! Én csak a macskámat keresem! -Zera azonban mintha nem is hallotta volna, lehunyt szemmel élvezte a felkelő nap melengető sugarait.                                                       -Nézze csak milyen szép… -mutatott a napkeltére. Kikora arra fordult, Zera pedig azon frissiben becsapta az ajtót. Kikora összerezzent a becsapódó ajtó zajára, majd leesett neki, hogy az újabb próbálkozása megint csak sikertelen volt.                                                -Francba! -préselte ki fogai között a lány. Arra lett figyelmes, hogy egy kisfiú rángatja, a ruhája ujját.                                                                                                               -Néni, néni, köszönjük a finom süteményt! Nagyon ízlett! Köszönjük! -mosolygott hálásan a gyerek. Mocskos arcocskáját és ruháját megvilágította a nap. „Furcsa, hogy a napfelkelte mennyire megszépíthet valakit, aki ennyire ápolatlan.” -gondolta Kikora, majd ráförmedt a fiúcskára:                                                                                                               -Hagyj békén, te gyerek! -beviharzott a házába. A fiú pislogva nézett utána.                       Zera alighogy megszabadult Kikorától, be is esett az ágyába, még fel tudta húzni az órát este nyolcra, mielőtt elnyomta az álom. Nagyon fáradt volt.

 

 * * *

 

Kikora hazaérve nekilátott a reggelizésnek. Mikor végzett az evéssel, elpakolta maga után a szennyes edényt, meg a maradékot, majd nekilátott rendszerezni és elpakolni az újonnan vásárolt, vagy otthonról elhozott dolgait. A ruhákat összehajtogatva rakta be a szekrénybe, a fegyvereket pedig könnyen elérhető módon elszórva rakta ki, hogy minden falra jusson legalább egy. A fegyverek fölé vagy valamilyen családi fényképet, vagy pedig színes faliszőnyeget rakott ki. Elhelyezte, az Öt Napnak állított házi oltárt a neki kiszemelt imádkozó asztalhoz. Piperekészletét, elrendezte a fésülködő asztalkán, fuvoláját pedig felrakta egy polcra. Mikor mindennel végzett, beállította az egyik sarokba az utazóládáját, és neki látott az ebédkészítésnek. Épp végzett volna, amikor valaki kopogtatott az ajtaján. Kikora megtörölte egy szalvétával az arcát, készenlétbe helyezte az ingujjában a már említett tőrt, majd felállt és kinyitotta az ajtót. Odakint egy fehérruhába öltözött templomos ügynök állt, a szegénynegyed lakóinak gyűlölködő pillantásaitól kísértve.          -Az Öt Nap szerelmére, na végre, hogy kinyitotta! -hálálkodott a küldönc.                          -Ezt meg miért mondja? -kérdezte Kikora, miközben beengedte a fehérköpenyest.                 -Nem látta, hogy néztek rám azok az emberek?                                                    -Csodálkozik?                                                                                                              -Hát végül is nem igazán…                                                                                          -Akkor térjünk a tárgyra. Miért küldte magát a főpap?                                              -Mert tudomásunk van arról, hogy a vámpírok ünnepséget rendeznek ma éjjel az Őrá téren a vámpír negyedben. Minden vámpír ott lesz, hogy megünnepeljék az ön rokonainak meggyilkolását.                                                                                                        -Ez undorító! -fakadt ki Kikora.                                                                                -Az lehet, de számukra ez nemzeti ünneppé lesz bevezetve. Ez azt jelenti, hogy az év még egy éjjelén fog minden vámpír összegyűlni, hogy szórakozzon, és tömegével támadjon meg embereket.                                                                                                                 -A Napokra! -sápadt el a lány. -De mi köze ennek, a vörös köpenyegeshez?                       -Maga nem figyel? Most mondtam, hogy minden vámpír ott lesz, ebből pedig az szűrhető le, hogy a maga embere, mármint vámpírja is ott lesz közöttük. Ez egy soha vissza nem térő lehetőség. A templom egérutat fog biztosítani az ön számára, ha úgy adódik, hogy menekülnie kell. Fénygyűjtőkkel* felfegyverzett katonáink a Céhből fogják körülvenni a parti helyszínét körülbelül ötven méteres körzetben. Ha eléri valamelyiküket, és nincs semmi baj, a jelszó nap, ha pedig üldözik, akkor a jelszó hold, és azonnal elmenekítik onnan. Minden világos? -Mint az Öt Nap fényessége.                                                                                   -Helyes. Akkor én megyek is. Az Öt Nap ereje legyen önnel.                                        -Önnel is. Viszlát, és köszönöm.                                                                                     -Nincs mit köszönnie. -Mondta a fehér köpenyes, arcába húzta a csuklyáját, és kilépett az utcára.                                                                                                              Kikora egy mechanikus villám sebességével falta be az ebédje maradékát, elpakolt, és nekilátott, hogy felkészüljön estére. Gyakorolt, a külön erre a célra berendezett, és egyben a ház legnagyobb szobájában.

 

 

 * * *

 

 

 A fehér köpenyes alak ezalatt sietett vissza a templomhoz, hogy értesítse a főpapot, hogy elvégezte a megbízást. Útja során az emberek mindenhol utána kiabáltak, hol áldották, hol átkozták. Levágta az utat a vámpír negyed egyik csücskén át, amely a nyüzsgő emberek lakta városrészekhez képest teljesen kihalt volt, és semmi sem utalt arra, hogy a vámpírok este ünnepséget rendeznének.           Végül elérkezett a templom bejáratához, tisztelgett az őrnek, aki beengedte a kapun. Az ügynök odasietett a legközelebbi vákuumlebegőhöz**, amivel körülbelül öt perc alatt megérkezett a legfelső szintre, ahol a főpap dolgozószobája volt. Háromszor kopogtatott, majd a kiszűrődő „Szabad!” jelzésre benyitott a helyiségbe.                                                                                 -Nos?-kérdezteafőpap.                                                                                           -A Céh Parancsnokának, és Nokora Kikora kisasszonynak átadtam a rámbízott üzenetet.                                                                   -Nagyszerű. Szépmunka. Mára ennyi tizennégyes ügynök, elmehet. Az Öt Nap legyen önnel.

*Fénygyűjtők: egy üveggömb, amit fekete, rácsos szerkezetbe öntöt kristályba helyeztek. A kristály a gömbbe gyűjti a napfényt,, amely felerősíti azt. Ha ki akarják ereszteni, elforgatják a kristályrácsot összefofó fémgyűrűt, amivel megváltoztatják a kristály anyagszerkezetét. Ha a gömböt két pólusánál összenyomják, kiereszti a fényt. Ez komoly fegyver a vámpírok ellen, de nagyon ritka és csaka templomos Céh emberei használhatják.

**Vákuumlebegő: a templomban egy negyven méter magas üvegcső, amelyben egy ugyancsak üvegkupolával ellátott fémdeszka található. A deszka sohasem ér le a földre, mert mechanikus villámok tarják fönt, a deszka oldala és a külső üvegfal között vibrálva. A lebegőt a befújódó, és beszívódó levegő mozgatja a föld alatti szintek, és a felső emeletek között.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Fonstermox

(Eszti, 2009.02.21 12:54)

Hűűűha :-) Már alig várom a bált!!! Őrült jó sztoriii XDXD Tökre magam elé tudtam képzelni azt, ahogy zera anyja üveges tekintettel beesik a szék alatt kuporgó sác elé... szuper ^,^

spirit

(Turul, 2008.12.05 19:09)

Hűűű, hát erre nem számítottam. Érdekes egy emlék, de milyen érzéketlen volt Kikora, az a gyerek megköszönte a süteményt, amit ez előző fejezrtben nekivágott a falnak, ő meg,... á ez így nem illett bele valahogy nekem a karakterébe.

Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.10.08 17:30)

ÉLŐCSÜLÖK???????!!!!!
Nekünk együtt kellett volna info faktra járnunk! Könnyebb lett volna elviselni a marha hosszú délutánokat, ha elhangzik egy - egy ilyen beszólás, mint az élőcsülök! :-P

ajaj

(A Tulaj, 2008.10.05 20:14)

ajaj a tördelés rosszabb mint gondoltam. na az infofaktos izéket fogom használni. élőfej élőcsülök. jah, Cerbi az írek tök jó fejek voltak. dumáltunk. én elég törve de azér kibarkobáztuk vlhogy :P

Moonray

(CC , 2008.09.24 19:17)

nemem a vámpírok báljáról egyből a musical ugrott be.
már várom mi lesz.
az egyetlen baja az, hogy kicsit rövidebb,

Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.09.21 19:38)

Áááh, erre vártam egész hétvégén! Köszi a folytatást, nagyon jó lett! :) Hihetetlen szakszerű magyarázatokat adtál a fénygömbhöz meg a lebegőhöz! Kíváncsi leszek a vámpírok báljára, meg hogy sikerül e valaha Kikorának két szónál többet beszélnie Zerával. :)