Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Glória-II. fejezet

2008.09.08

II. fejezet

 

 Egy héttel később apja temetése után Kikora úgy döntött, családját elhagyja és a sárkánymanók gondjaira, bízza addig, amíg bosszút nem áll apja és bátyja gyilkosán. Ehhez azonban meg kellett változtatnia a külsejét, és megtudni hol lapul az az állat. Felkereste hát az Öt Nap templomának főpapját, aki köztudottan a Vámpírvadászok Tanácsának elnöke volt. A Tanács éppen ülésezett, s ez kapóra is jött Kikorának, aki megragadva az alkalmat, kihallgatást kért. A templom legnagyobb föld alatti termében tartották az ülést. A terem közepén Kikora állt, s a tanácstagok, félkörben egy fokozatosan emelkedő padsoron ülve hallgatták a lány érveit.                                                                                       -Mélyen tisztelt főpap, tanácstagok! A következő kéréssel fordulok önökhöz meggyilkolt családtagjaim ügyében: kérem, szolgáltassanak ki számomra minden lehetséges információt, feljegyzést, tekercset a városban élő vámpírokról, képességükről, lakhelyükről és élettörténetükről. Minderre azért van szükségem, mert ígéretet tettem a haldokló bátyámnak, hogy bosszút állok és lehetőség szerint megölöm a vörös köpenyeges vámpírt, aki végzett velük. Azt hiszem mindannyiunk nevében beszélek, ha ezen ügy lezárásáról van szó: nem tűrhetjük, hogy a két legnevesebb vámpírvadász halála megtorlatlan maradjon, nem engedhetjük, hogy ezek a dögök azt higgyék, innentől kezdve bármit megtehetnek! -Kikora kipirulva, zihálva nézett végig a tanács tagjain. A lánynak a főpap válaszolt:        -Természetesen segítünk, ahogy tudunk, Kikora. Testületünk már egy héttel ezelőtt utána nézett néhány dolognak ezzel kapcsolatban.                                                                 -És mit tudtak meg?                                                                                               -Ismerjük az illető lakhelyét, a kilétét azonban nem. Ez minden, amit tudunk. Az a vámpír nemrég jöhetett a városba, mert nincs benne a nyilvántartásban, és az önén kívül még nem érkezett rá panasz.                                                                                            -Értem. És megtudnák mondani még is, hol találom őt?                                                -Igen. Ez a vámpír a szegénynegyed és a vámpírnegyed határán lakik, az előbbi oldalon. Nem tömbházban, hanem egy egyszintes, apró házikóban lakik. Bizonyára könnyen fel fogja ismerni, a ház fala teljesen fehér, és nincs rajta az Öt Nap domborműve vagy vésete. A ház teteje kék sikoltó kő pikkelyekből készült.                                                                       -Köszönöm, főpap és tanácstagok a segítségüket. Remélhetőleg hamarosan eggyel kevesebb vámpír lesz közösségünkben.                                                                                     -Nokora kisasszony! Kérem vigyázzon magára!- kiáltott utána a főpap.                              -Meglesz.- biccentett Kikora. Az ajtó előtt még mielőtt kiment volna a teremből, könnyedén meghajolt. –Köszönöm és viszontlátásra. Az Öt Nap ereje legyen mindannyiunkkal.                Az ajtón kilépve Kikora még mindig azon gondolkozott, hogy talán egy kissé túl könnyen is ment a dolog, de végül is örült ennek. Következő lépésként, terv szerint haza kell mennie, és el kell hoznia néhány szükséges dolgot. Mindenek előtt le akarta venni ezt a csicsás ruhát, amit a tanács miatt vett fel. Felpattant a mechanikus villám hajtotta kocsira, és meghúzta a kart amit a kocsi két rúdja között, lebegést és sebességet biztosító elektromos sugarat hozta létre. A leggyorsabb fokozatra állította, és körülbelül félóra alatt elérte kastélyukat. Leszállt a kocsiról de nem kapcsolta le róla az áramot, hagyta hadd lebegjen indulásra készen a föld fölött. A bátyja szobájába ment először, és körülnézett a fiú ruhásládájában, amelyet valami okból, Lanila, az édesanyjuk nem vitt ki a szobából. Kikora kiválasztotta Czehhi legszívósabb anyagból készült bőr ruháit, és köpenyét, majd átment a saját szobájába átöltözött Czehhi ruháiba. A biztonság kedvéért eltette a piperekészletét és egyet a saját ruhái és cipői közül. Ezután a fegyverraktár felé vette az irányt, amelynek bejáratát a két sárkánymanó, Aszadain és Naiszada őrizte.                                -Sziasztok, fivérek!                                                                                             -Üdvözlet, kisasszony! Hát visszatért? –kérdeztek vissza az ikrek egyszerre.                  -Igen de csak addig, amíg összepakolom a szükséges holmikat a vadászathoz.                      -Akkor most már…                                                                                                    -... szeretett apja, és testvére nyomdokaiba lép?                                                              -Igen.                                                                                                                    -Ez nagyszerű. Szüksége lesz egy kardra…                                                                                         -… valami páncélra, karókra…                                                                                                           -…ésegyfiolaNapkönnyre,pajzsra…                                                                                                                              -Nem pajzs az nem kell, -mondta Kikora, ahogy beléptek a raktárba. –de az apám új íját és lőszereitszívesenelvinném.                                                                                                                                            -Rendben,de…                                                                                                                                                                 -…tudjaezeket…                                                                                                                                                        -…kezelni?                                                                                                                                                       -Igen, tudom. Az a pám megtanított mindegyiknek a kezelésére, legalább annyira jól harcolok, mintők.                                                                                                                                                               -Akkor jó, nem fogunk aggódni…                                                                                                         -…deinkábbmajdmikivisszükakocsihoz…                                                                                                                                                      -… a felszerelést egy zsákban. Mi egy fordulattal…                                                       -…megjárjukazegészet.Alegjobbakatválasztjukki.                                                                                                                                                                           -Köszönöm. A kocsi ott van a nagy bejárati kapu előtt. Ha végeztetek, bezárom az ajtót, és megyek a kincstárba.                                                                                                                                               -Igenis! –úgy tettek, ahogy megbeszélték. Kikora a kincstárban, ahol a család az összes vagyonát tartotta, leakasztott egy közepes méretű zsákot, és telerakta pénzzel, visszazárta az ajtót, elköszönt az őrtől, majd visszament a kocsihoz. A két manó ott várakozott a kocsi mellett. Kikora kérésére minden cuccot beleraktak a kocsi platóján elhelyezett ládába, majd elbúcsúztak egymástól.                                                                                                                    -Anyámnak kérlek, ne mondjatok semmit. Jobb, ha azt hiszi eltűntem, minthogyha elkezdene aggódni, meg visszatartani.                                                                                      -Igenis!                                                                                                                                                            -Na jó, a Napok vigyázzanak rátok.                                                                                                            -Rádis,kisasszony!                                                                                                                                             Kikora elindult, hogy elvégezze magán az utólsó változtatásokat. Emlékezett, hogy Czehhi beszélt neki egy helyről a városban, ahol a vámpírok a külsejük változtatják meg vagy el. Úgy döntött először odamegy, és majd azután veszi meg a házat, amit kiszemelt magának. Felkereste hát az üzletet, ami a vámpírnegyedben volt. Kikora bement a szűk, borbélyüzletszerű helyiségbe, és hangosan köszönt, mire a bolt tulajdonosa, akiről ordított, hogy vámpír szélesen vicsorgott viszonzásképpen.                                                                               -Miben segíthetek, szép hölgyem?                                                                                                             -A hajamat szeretném egy kicsivel rövidebb méretűre, és szőke színűvé változtatni. –mutatott a lány fekete fürtjeire.                                                                                                                                        -Rendben, de az árat előre közlöm, hogy legyen ideje visszakozni. Mivel úgy látom, maga ember, ezért önnek nem pénzben, hanem vérrel kell fizetnie. Annak, amit vár tőlem, összesen öt deci az ára. Így is benne van?                                                                            -Hogyne!                                                                                                                                                          -Jó, még egy hasznos információ, ha a haját elszínezem, az örökre, olyan marad, és egyedül én tudom vissza csinálni, ami még három deci.                                                                              -Jó,jó,csakcsináljamár!                                                                                                                                                          -Akkor foglaljon helyet, hölgyem. –a vámpír ezután néhányszor elhúzta a tenyerét Kikora haja mellett, amely fokozatosan világosodott, amíg el nem érte a búzaszőke árnyalatot. Ekkor, a „borbély” belekezdett a következő varázslatába.                                                                                 -Milyenrövidreszeretné?                                                                                                                                              -Háromujjnyihosszúra.                                                                                                                                                    -Ezt a gyönyörű haját?! Hát… , végül is a maga dolga. Azzal keze élét alulról fölfelé mozgatva rövidítette a kívánt méretűre a lány haját.                                                                                                                                                -Akkor, most fizessen. – a vámpír előrehajolt, szeme vörösen felizott, és vadul a lány nyaka felé kapott fogaival. Kikora azonban nem várta meg, amíg megharapják, hanem gyorsabban, mint ahogy az szemmel követni lehetett volna, a ruhája, ujjából kipattintot ezüsttőrrel szemen szúrta a vámpírt, aki a súlyos fejsérülése és az ezüst anyaga miatt szinte azonnal porrá omlott.      Kikora elégedett vigyorral, lépett ki az utcára, felszállt kocsijára, és elindult, hogy megvalósítsa a terv többi részét.

 

 ***

 

 A főpap Kikora tárgyalása után egyből a dolgozószobájába sietett. Alaposan bezárta az ajtót, majd mélyet sóhajtott, és az egyik kisszekrényhez lépett. Kivett belőle egy üveg bort, és meghúzta az egész üveget.                                                                                                                     -Azt hittem, ez tilos egy olyasvalakinek, aki az Öt Nap imádásának kötelezte el magát, nem?- szólt egy gúnyos hang a háta mögött. A főpap annyira megijedt, hogy félrenyelte a bort, és percekig csak köhögni tudott. Megfordult, és az ablak előtt meglátta a vörös köpenyegest.      -A Napért édes fiam! A frászt hoztad rám! Mégis mit keresel te itt?                                                   -Hát nem egyértelmű? –kérdezett vissza hidegen a másik. –A pénzemért jöttem.              -Milyen pénzedért? – értetlenkedett a főpap, bár sejtette, miről lehet szó.                                     -A munkabéremért. A múlt pénteki munkámért. A két vadász fejes meggyilkolásáért. Azért a pénzért. Fizess ki!                                                                                                                                   -Áh, már értem! Egy pillanat. – a főpap az íróasztalához lépett, és az egyik fiókból egy zacskó aranyat vett elő, amit átadott a vele szemben álló férfinak. –Tessék, itt van.                            -Köszönöm, öröm volt önnel dolgozni… -hátat fordított, és felállt az ablakpárkányra.                   -Várj! Csakhogy tudd vadásznak rád. Gondoltam fontos lehet.                                                        -Na ne mondd. Ezt már egy hete tudom. A soha viszont nem látásra. –azzal egyből a párkány szélére lépett és levetette magát a mélybe.                                                                                   -Hasonló jókat…- morogta a bajsza alatt a főpap, és megtörölte verejtékező homlokát.

 

 * * *

 

Halk puffanással ért földet, Körül nézett, és látta, hogy az utcán levő emberek közül senki sem vette észre, hogy ő egy kissé másképp érkezett közéjük. Zera úgy döntött inkább gyalog megy haza, kicsit sem lenne feltűnő, ha mondjuk a tetőkön ugrálna, bár tény, hogy akkor gyorsabban érne haza. Befordult az egyik sikátorba, ami közvetlenül a templom mellett volt. A sikátor tele volt ládákkal, amiket bérbe lehetett venni. Zera odament a sajátjához, és kivett belőle egy drapp táskát, belerakta a pénzt, levette a köpenyét, majd azt is bele tette. Elindult hazafelé. A nap fénye megcsillant vörös haján. Szikár, magas, de karcsú testén fekete inget, barna bőrpáncélt, alkar-, és lábszárvédőt, bőrnadrágot, és számtalan csattal rögzített csizmát viselt. Mint minden vámpír ő is gyönyörű volt, szürke szeme hidegen szemlélte a világot csinos arcából. Gondolatai elkalandoztak saját magáról és az életéről, mintha csak számot vetne önmagával: „a nevem Ozui Zera, vámpír vagyok, négyezer-ötszázkét éves. Nem ebben a városban születtem, hanem innen keletre egy Favágók Erdeje melletti faluból. A szüleim már rég nem élnek, a testvéreim sem, tulajdonképpen ezért indultam útnak onnan gyerekfejjel, ötvenkét évesen. Szinte az egész világot bejártam, négyezer év kóborlás, keresés után végül itt telepedtem le, mert ez volt az egyik olyan hely, ahol a legtöbb vámpír él ezen a földön. Mostanában bérgyilkolással, és kikötői feladatok ellátásával keresem a kenyerem. Bár mások vérén élek, szükségem van a pénzre, mert az emberek között mindenért fizetni kell: ruháért, fegyverért, lakásért, vagy életekért, hallgatásért. A legutóbbi munkám, amit a főpapnak végeztem, szintén egy bérgyilkosság volt. A főpap ugyan csak a közvetítő szerpét vállalta a megbízóm és én közöttem, de ő adta át a feladatot tartalmazó tekercset, így végül is, a munkaadómmal nem is találkoztam. Ezúttal a két leghíresebb, és közöttünk vámpírok között a leghírhedtebb vámpírvadászt és fiát kellett megölnöm, akik neve Nokora Táfesz és Nokora Czehhi. A munkát elvégeztem, pontosan úgy ahogy a megbízó kérte, vagyis „az áldozatokon látszódjon, hogy vámpír végzett velük”. Nem mondom, bőséges vacsora volt… A baj csak az, hogy a lány meg az anyja meglátott mielőtt, elmehettem volna. A lány, istenem, milyen zsenge, milyen illatos és szép…, bosszúért kiáltott, Úgy vélem komolyan gondolta, de nem hiszem, hogy komolyabb veszélyt jelentene rám. Azért lebecsülni sem fogom őt, ki tudja mire képes?” –felkapta a fejét, mert valaki a nevét szólította. Odanézett, és látta, hogy az utca nappal is legsötétebb mellékutcájából, egy vörös szempár néz rá hívogatóan. Odament.         -Subi? Te vagy az?                                                                                                      -Persze, hogy én vagyok az, Zera! Na gyere már be! Ha nem tudnád én nem bírom úgy a fényt mint te!                                                                                                                     -Itt vagyok, na mi van?                                                                                            -Mi van? Parti, az van holnap éjjel! Mindenki ott lesz! A vámpírnegyedben, az Őrá parkban, ott leszel?                                                                                                                -Igen, de mit ünneplünk?                                                                                        -Hát te nem is tudod? Képzeld, valaki kinyírta a két főgonoszt! Nagy bulit rendezünk a tiszteletére, szóval ott a helyed! Arra gondoltam, mivel én szervezem az egészet, hogy felléphetnétek, te meg a fiúk.                                                                                      -Jó, benne vagyok, és mikor kezdünk?                                                                              -Este tízkor.                                                                                                         -Te, Subi, És ki volt az az ügyes, aki végrehajtotta ezt a nagyszerű tettet? Szívesen gratulálnék neki.                                                                                                     -Hát azt mi is mindannyian megtennénk, csak az a gond, hogy a hős kiléte ismeretlen. Biztos valami utazó, aki megéhezett, aztán betért az első házba étkezni.                                    -Ühüm, köszönöm azért a meghívást és az információt, akkor, viszlát holnap!                  -Úgy van, viszlát! –Zera folytatta az utat hazafelé. Még visszhangzott benne a barátja, Subi, szájából elhangzó mondat: „Ha nem tudnád én nem bírom úgy a fényt mint te!”. Zera megcsóválta a fejét, és eszébe jutott egy emlék, ami valaha nagyon régen gyerekkorában hatvan-hetven évesen történt vele. Azóta bírja a teste a napfényt, nem ég el tőle, nem robban szét tőle miriádjaira. Ebben különbözött a többi vámpírtól, telivér létére nem árt neki minden vérszívó legnagyobb ellensége, a nap. A képességet Őrá adta neki, amiért tiszta szívű volt, és észrevette ezt a vámpíristennőt a tömegben, amiért meglátta a közönséges testbe költözött természetfeletti lényt. Őrá ezzel jutalmazta meg, mert Zera a felajánlott két kívánság egyikét erre használta el. A másikat, felajánlotta Őrának, mondja meg ő, mit kíván. Az istennő felajánlotta, hogy egyszer megsegíti, akármiről legyen is szó. Zera még azóta sem vette igénybe a második kívánságot, eddig minden bajból kitudott mászni. A nap utolsó sugarai megvilágítot-ták a szegénynegyed házait. „Ugyanilyen gyönyörű volt a naplemente, amikor  Őrával találkoztam”, gondolta Zera.                                        Megérkezett a szegénynegyedbe, ahol az emberek szakadt rongyaikban kuporogtak a házak tövében, sétáltak, vagy keserű üres tekintettel néztek maguk elé. Zera jól tudta miért ilyenek: ők voltak a város legszegényebb emberei, akik önerőből nem tudtak boldogulni, a város vezetői meg hajtották őket dolgozni, csak épp fizetni felejtettek el nekik. Aki felmert lázadni, azt kegyetlenül megbüntették. Senki sem segített rajtuk, már csak a hit maradt, meg a halálvágy. Időnként azonban a templomi szertartásokról, áldozatokról is kiparancsolták őket. Zera időnként segítette az itteni embereket pénzzel, élelemmel, ruhával, vagy a végképp reményvesztetteket küldte át a másvilágra, vacsorázzunk jeligével. Az este beköszöntött és Zera ráeszmélt milyen sokáig lézengett teljesen feleslegesen a városban. Szinte azonnal megszokta a sötétséget, de igyekezett eltakarni tekintetét szempilláival, nem akarta, hogy bárki is észrevegye vámpírsága árulkodó jegyét, a vörösen izzó szemeit. Az utca végéről meglátta a házát, aminek az ajtajában állt már valaki. Ahogy ment közelebb menekülésre készen, ismerős illat csapta meg az orrát, zsenge, fiatal vér illata. Óvatosan közeledett a házához, majd hirtelen ötlettel a háza ajtaján kopogtató nő háta mögött termett. A szegénynegyed utcán játszó kisgyermekek érdeklődve figyelték a fejleményeket.                                                                                                       -Jó estét! Segíthetek valamiben? –a lány megijedt, és amíg levegő után kapkodott, addig Zera gyorsan visszaszürkítette szemét.                                                                   -Óh, jaj, de megijesztett… -rebegte a nő.                                                                     -Pedig nem állt szándékomban. –mosolyodott el Zera és közben egy, a nyakából leakasztott kulccsal kinyitotta az ajtót. –Mit is akar tőlem?                                                             -Bocsánat, tudja, én csak az új szomszédja vagyok, gondoltam hozok egy kis süteményt, meg bemutatkozom, ha már egymás mellett fogunk lakni…                                                         -Köszönöm, igazán nagyon kedves ez öntől, de nem vagyok éhes, és túl fáradtnak érzem magam az ismerkedéshez… Szóval, ha nem bánja és remélem, nem sértem meg ezzel, de majd egy kicsit később mutatkozzunk be egymásnak.                                                               -Öhm, értem persze. Viszont látásra. Jó éjszakát!                                                      -Jó éjszakát! – az ajtó becsapódott Zera mögött. Bosszúsan felsóhajtott. „A fenébe, pedig azt hittem van annyi esze, hogy nem jön utánam, nekem meg van annyi szerencsém, hogy nem talál rám. Na, most már mindegy. Megpróbálom, kioltani benne a gyanú lángját, magamhoz fogom édesgetni, aztán majd ő is arra a sorsra jut, mint az apja, meg a bátyja… Nyehhehehee!”                                                                                                    Kikora dühösen meredt a zárt ajtóra, majd mérgében a falhoz vágta a süteményes tálcát és hazaviharzott. Az utcán senki sem volt a gyerekeken kívül, akik megpróbáltak boldog zsibongás közepette minél több süteményt szerezni.

 

 ***

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

chienne

(chienne, 2010.11.10 19:35)

szia máté

milyen név az amit használtál az első fejhez írt hozzászólásodhoz? mert nekem meg az nyerte el a tetszésem, bár kimondani nem nagyon tudtam. :S

köszönöm, hogy olvasod. sokat jelent.

basxroxon.kozos@gmail.com

(Fonstermox, 2009.02.21 12:24)

Nah, hát én nem vagyok oda annyira a vámpíros sztorikért, de ez állat jóóó!!!! még mázli hogy később kezdtem el olvasni, így nem kell várnom a kövi fejezetre XDXD
Tetszik Zera csizmája én is akarooook XDXD Ugyan már szegény fodrász ő csak fizetséget akart. Olyan mintha kinyírnád a saját fodrászodat, amikor az elkéri tőled a 7200 Ft- ot XDXD Jjó kicsit más a két helyzet csak viccelek.
De tiszta jó :-)
Eszti voltam XDXD

spirit

(Turul, 2008.12.05 18:56)

jó a folytatás is, de néha idegesítenek ezek a <!--[if !supportEmptyParas]--> ***<!--[endif]--> valamik,
a történethez csak egy kérdést raknék: miért vágta Kikora a süteményt a falhoz?!

Én: hát igen, a Sziszi (CC, Moonray, Vulfia, Szirka,) haverja vagyok.
Itt a hétvége, és elolvasom a többit is, így behozom a lemaradásom, de tegnap már tényleg nem volt időm, kicsit el vagyok halmozva.
ui.:De vigyázz, mert gyorsan olvasok...

Cerbon... akarom mondani Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.09.21 19:40)

Reklamálni éééén? Te se reklamáltál eddig, hogy nem mondok negatív kritikát. :) (Hopsz!)
Esztinek még nem szóltam, de jó, hogy mondod, majd most megteszem!

III. fejezet

(A tulaj, 2008.09.20 23:26)

Cerbona? Nemtom, olyan Cerbonás vagy Cerbona
>D
Amúgy már itt van a III. fejezet. Ne reklamálj, hogy rövid! Kell a hatásszünet a partiig!
:P
Esztinek nem mutatod meg? Ő is biztos velős kommenteket írna.
Ma gonosz voltam. Nagyon. És jól esett.
XD

Cerberos (Cerbona)

(palfirek@citromail.hu, 2008.09.19 19:28)

Az a baj, hogy bár mindkettőnek (Glória, 654) az írása folyamatban van ÉN MÉG AKKOR SEM OLVASHATOM! ;-( Na jó, hagylak nyugiban alkotni. :P Hééé! Honnan jött ez a Cerbona???!

nana

(A tulaj, 2008.09.18 21:57)

Cerbona! Nyughass! írtam hozzá még 2 sort. :P B. Gy. írja a 654-et, asszem, valszeg. Teljesen el van merülve benne, és drukkolj neki te is, jó? Én már megtettem. Lehet, hogy ellátogat a Glóriába...(de ez nem bizti)

Cerberos

(palfirek@citromail.hu, 2008.09.16 19:35)

Helló! Türelmetlen rajongód már a nyakadba liheg, követeli a folytatást! Mikor várható??!

palirek@citromail.hu

(Cerberosz, 2008.09.13 17:12)

Úúúh, kezdenek beindulni az események. Tetszik az egész, például a köpönyegforgató főpap karaktere. Ő számomra éppen az a típus, akit ecseteltem, mondható gonosznak, de voltaképpen csak életben próbál maradni, így nem kiáltható ki egyértelműen sötét szereplőnek. Jah és Zera is ilyen. Egyfelől egy várszomjas gyilkológép, más részről meg igyekszik megsegíteni a szegénynegyed lakóit. Jah és Kiko sem egy szende kislány, hiszen minden jósága ellenére bosszút esküszik. Mondjuk a vámpíristennő karaktere is rendkívül ötletes, meg az, hogy Zera tőle kapa a képességét. Ja és a "mágikus fodrász" is nagyon tetszett, izgultam, hogy hogy fog Kiko kikeveredni a kellemetlen alkuból. Szellemes, bár egy csöppet brutális megoldás volt a végső. ;)
Kíváncsi leszek ki volt Zera titokzatos megbízója! :) Egy szuper univerzumot hoztál létre, egy komplett világot a maga kissé idegen, ijesztő valójában. Csak az egyik példa erre, hogy az Öt nap papjai nem élhetnek alkohollal. Egyszerűen fantasztikus, az ilyen apróságok teszik az egészet élővé és lüktetővé. És kitűnően illik a képbe, hogy az átlag emberek az Öt napot imádják, hiszen a fény az egyetlen, amitől a vámpírok félnek. Meg a sárkánymanók az előző fejezetben! Talán érdemes lenne mégis megalkotnod rajzban is ezt a történetet. Kerek egész Glória világa. Remélem még sok lénnyel népesíted be!

király

(CC (moonray), 2008.09.10 19:03)

grat nagyon jó a történet folytatása is, csak így tovább.