Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Glória-I.fejezet

2008.09.03

Glória

 

 

 

 

I. fejezet

 

  A hold sarlója fehéren világította be Glória városát. Nem volt nagy város, épp csak akkora, hogy legyen saját kereskedő-, kulturális-, kémközpontja, várost körülvevő fala a négy égtáj után elnevezett kapukkal, egy harcosokat képző céhe, akik a város vezetőségének dolgoznak természetesen, mindenféle negyedei, és egy, az Öt Napról elnevezett tornya, ami nem volt más, mint egy templom. Ez utóbbi legfelső szintjén, az Öt Nap főpapjának szobájában, épp egy szerződés köttetett meg történetünk főhőse (róla majd egy kicsit később), és a főpap között. A vallási főnök átadta a szerződés megkötéséről és tárgyáról szólótekercset, majd kezet rázott ügyfelével. Ezután kiugrott a templom majd’ negyven méter magasan levő ablakán (mármint hősünk, de róla majd később, addig is fedje jótékony homály kilétét). A pap tűnődve nézett megbízottja a gravitáció vonzására fittyet hányó, és egyre távolodó alakja után.
 Eközben sok-sok kilométerrel arrébb, jóval a város határán kívül, egy a fennsík széléről kiszögellő földnyúlványon, állt a környék legnevesebb vámpírvadász-családjának kastélya. Az épület ebédlője egy különálló házban volt az ízlésesen teleültetett és beépített udvar raktárhoz közelebb eső szélén. Az udvar közepén álló szobrot, mely egy vámpírt legyőző férfit ábrázolt, két lassan haladó alak kerülte meg: a vár ura,  Nokora Táfesz, és lánya Kikora. Kikora vállon fogva vezette bekötözött szemű apját, aki sehogy sem értette, hogy mire megy ki ez a játék. Kikora folyton nyugtatgatta:
-Türelem apám mindjárt ott vagyunk! Csak légy türelemmel.
-Kiko, én teljesen nyugodt vagyok, csak azt nem értem, hogy ahelyett, hogy velem játszol vakvezetősdit, a holnapi vadászatot kéne megszerveznem Czehhivel, szóval mit is keresek én itt?
-Jaj, apám, egyszer kibírod az estét tervezgetés nélkül, és különben is meglepetés vár a vakvezetőjátékunk végén.
-Ó, meglepetés? Ezt miért nem mondtad eddig?
-Mert ez meglepetés…- Táfesz jót nevetett lánya szavain, majd megcsóválta kendővel eltakart szemű fejét. Nem sokkal később megérkeztek az ebédlő művészien faragott ajtaja elé.
-Megérkeztünk. Most már leveheted azt a rongyot.- mondta Kikora, miközben kinyitotta a nagy ebédlőajtót. És akkor az oly kemény apjának szemében örömkönnyek csillantak, a meghatottságtól.
-Boldog születésnapot uram! Meg az Öt Nap éltessen örökké apa! -kiáltások hangzottak fel a teremből. Mindenki ott volt, aki a kastélyhoz tartozott az őrök kivételével: a szakácsnő és férje a gondnok (ők amúgy az eredeti állásukon kívül minden munkában részt vettek), a lányuk, a kertész, a két fegyverraktárért felelős sárkánymanó* Táfesz fia, Czehhi, aki nemcsak apja segédje, hanem a Nokora család alelnöke is volt, és Táfesz felesége, Lanila. Mind együtt és egyszerre adták oda ajándékukat Táfesznek. Aztán asztalhoz ültek, a szakácsnő és lány a felszolgálták a vacsorát majd ők is leültek enni az asztalhoz a  születésnapos külön kérésére. Beszélgetve, nevetve fogyasztották el a finomabbnál-finomabb fogásokat.

 

 

 * A sárkánymanók átlagosan hetven centi magasak, bőrük fűzöld, hajuk szőke, szemük sárga macskapupillás, és pikkelyeket meg karmokat, tüskéket viselnek a gerincük mentén, az alkarjukon, és a csüdjükön. Van villás farkuk, szinte bármilyen súlyt képesek felemelni, és tudnak tüzet fújni.

 

 

Ezután következett a torta. Hatalmas emeletes cukrászterméket, a sárkánymanók hozták be. A torta nehéz lehetett ugyan, de a manók könnyedén elbírták. Felvágták, kiosztották, majd a népes társaság nekilátott. A csevely hangjai újra felcsendültek.
-És képzeld fiam, -Táfesz épp az egyik vámpírvadászattal kapcsolatos élményét beszélte el fiának.- amikor elmentünk táborozni a megboldogult bátyámmal…
-Zoin bácsival?
-Igen vele, szóval megtaláltuk a megfelelő helyet, tüzet raktunk, majd elkezdtünk karókat gyártani a napközben már összegyűjtött fadarabokból, mert hát végül is ezért vállalkoztunk erre a kirándulásra. Beszélgettünk, faragcsáltunk, meg minden, aztán arra lettünk, figyelmesek, hogy Zoin kutyája, olyan furcsa hangon vonyít, ahogy a vérfarkasok szoktak. A drága jószág megérezte a vámpír jelenlétét és egyből jelzett nekünk, ezért fel tudtunk készülni a fogadásra.
A semmiből bukkant fel, hiszen tudod, ezt szokták ezek a dögök, és kapásból rám vetette magát, mert én álltam hozzá közelebb. A karóval blokkolni tudtam a támadását, de ez nem tartotta vissza attól, hogy utána újból nekünk támadjon. Órákon át tartott a harc, kezdtünk kifáradni, éreztük, hogy már nem sokáig bírjuk tovább.
-És akkor, hogy menekültetek meg?
-Hát úgyhogy Zoin észrevette, hogy a nap már kezdi elődugni az első sugarait, úgyhogy már csak addig kellett ott tartani azt a rémséget, ami a nap teljesen fel nem jön. A csal bevált, és aztán később…, később… Mi van Aszadain? – kérdezte (a fiú), az egyik sárkánymanótól, aki húgával együtt feszülten figyelt valamire, mintha hirtelen meghallottak volna valamit.
-S-semmi, inkább csak éreztük, mint hallottuk azt a neszt…
-… nem tudjuk eldönteni behatoló-e vagy sem.
-Jó köszönöm, figyeljetek, tovább hátha nem tévedtetek. Na hol is tartottam?
-Ott, hogy aztán később…
-Igen tényleg, köszönöm fiam. Szóval később pont ezért a tettünkért, hívtak meg minket vámpírvadásznak.
-Erről jut eszembe, apa, én most adom oda az ajándékodat, tessék.
-Mi ez?
-Bontsd ki. -Táfesz letépte a csomagolást az ajándékról, ami egy új számszeríjat és a hozzátartozó ezüst lövedékeket tartalmazta. –nos, örülsz?
-Igen! Nagyon! Köszönöm fiam, mindig is szerettem volna egy ilyen fegyvert ebből a típusból. Százszor gyorsabb, mint az átlag számszeríjak, nem akad el, és könnyű újratölteni. De ami a legnagyszerűbb benne, hogy sorozatlövésre is képes…
-Úgy van. Gondoltam, hogy tetszeni fog.
-Jövő héten ki is fogom próbálni… -hangos csörömpölés szakította félbe. A két manó testvér ideges farkcsapkodással ugrottak fel az asztaltól.
-Tényleg…
-… van itt…
-… valaki…
-… majd mi…
-… elintézzük!
-Vámpír? –kérdezte a kastély születésnapos ura.
-Igen, uram. Egyedül van. Onnan tudjuk, hogy tényleg vámpír, hogy óvatosságból álcázó bűbájt szórt magára, szinte vibrál…
-Akkor maradjatok itt, vigyázzatok a családra, meg a cselédségre…
-Apa, hadd menjek veled, jól jöhet egy kis segít…
-Nem. Ez az én ügyem. A születésnapi ünnepemen tört be hozzánk, és különben is ki kell próbálnom az új fegyveremet. Na, mindenki maradjon itt, nemsokára jövök.
-Vigyázz magadra, apám! –kiáltott utána Kikora.

 

 

* * *

 

 

Már fél óra is eltelt azóta, hogy Táfesz elhagyta az ebédlőt, hogy megölje a betolakodó vámpírt. Az épület belsejében a nyugtalanság egyre nőtt.
-Hol van már?!
-Czehhi kérlek, nyugodj meg! –próbálta csitítani Kikora.
-Hogy nyugodjak meg? Már rég vissza kellett volna térnie közénk. Az új fegyverrel tíz percébe, sőt talán annyi idejébe sem került volna az egész!
-Jó, megértettem. De apánk azt mondta, várjunk rá itt, és nem közölte meg pontosan mikor jön vissza…
-Éppen ezért kimegyek, és megnézem mi a helyzet. Ne mozduljatok innen…
-De Czehhi nincs is nálad fegyver… -próbálkozott ezúttal Lanila.
-De van! Az ezüsttőröm mindig magamnál tartom! Rohannom kell! –s azzal elviharzott. Az ebédlőre síri csend költözött. Teltek a percek, lassan negyed, fél és egy óra is elmúlt már, amikor a fivérek újra falkapták a fejüket.
-Mi az? –kérdezte kissé félve Lanila.
-A vámpír…
-… levette az álcázást. Sajnálom, de attól tartok, hogy… - Naiszada, Aszadain testvére szemében könnyek csillogtak.
-Áááááh, magasságos Nap! -sikoltott fel Kikora, anyja elsápadtaz ilyettségtől, az egyik cselédlány elsírta magát. Kikora felkapott egy kést az asztalról, és kiviharzott az ajtón.
-Kiora, ne! -kiáltott utána féltőn az anyja, majd ő is futott ki a teremből. A szolgák utánuk akartak menni, de a manók visszatartották őket.
 Odakint, az udvar kihalt volt, nehéz csend ült a jól ismert kert növényein. Kikora és anyja egy pillanatra megtorpantak, hogy hallgatózzanak. Aztán siettek tovább.
-Apa! Czehhi! –szólongatták őket mindhiába, mert egyikük sem jött elő. Keresték őket tovább, majd hirtelen Kikora megtorpant. A szobor előtt akartak, elfutni, de a lány látóterébe hirtelen beúszott, egy vörösen csillogó valami a szobor fehér márvány oszlopán. A látványtól felsikoltott az anyja, és elájult, de Kikora csak állt kezében a konyhakéssel megkövülve. A szobor tövében az apja feküdt kicsavarodott tagokkal, a melléből kiálló apró ezüst nyilak erdejével.  A bőre teljesen ráaszalódott a csontjaira szeme beesett gödrébe, és a nyakán éktelenkedő vámpírfogak nyomai bizonyították mi történt. Tőle két méterre hevert a szobor térdtől fölfelé. Levágták a többi részéről. A szobor oszloprészének tetején egy vörös köpenyegbe burkolózó vámpír ült, és Czehhit tartotta karmos kezeiben. A fiút ráfektette a szobor csonkjára, így kényelmesen mélyeszthette bele a fogait. Az idegen merénylő arcát csukja takarta, egyedül a szája és fogai látszottak ki. Czehhi nyakából patakokban folyt a vér, amit a vámpír nem tudott felfogni szájával. A fiú még élt. Hörögve szedte a levegőt, látszott, hogy nincs sokáig, a bőre is egyre ráncosabb és szárazabb lett. Látszott, hogy mondani akar valamit:
-Kiiiikooo…
-Kiiikooo, menekülj…,
Kiko megrázta fejét egyet nem értése jeléül.
-Muszáj…, majd ké-később… bosszút…
Kiko bólintott. A testvére szeme kezdett beesni. A vámpír ekkor kihúzta fogait Czehhi nyakából.

-Arghh,…- nyögött fel a fiú. A vámpír kesztyűs kezével kihúzta Czehhi tőrét a fiú övéből.
-Menj… -a tőr megcsillant a hold sarlójának fényében. –szeretleeeeargghh…-a tőr lecsapott Czehhi szívére. Kikorában eszeveszett düh tombolt. A vámpír egyszerűen ledobta szeretett bátyja testét a földre, majd felállt a szobor tetején. Az arcát még mindig eltakarta a csuklyája árnyéka, de annak mélyén vörösen izzó szempár meredt Kikorára.
-Tee! Megöllek!!! -Üvöltött rá vadul Kikora. A vámpír azonban ugyanabban a testhelyzetben, amibe a felálláskor érkezet, mozdulatlanul nézte a lányt, mintha azt méregetné, hogy beváltja-e ígéretét. „Szép szőke haj, kék szem törékeny test, ártatlan tekintet… Megértem a bosszúvágyát, de… Ő akar végezni velem?”- lenézett a kezében levő tekercsre.
-Hé, Te! Gyere le onnét, és küzdj meg velem!!! – a vámpír nyugtázta magában, hogy nem érdemes megtámadnia a lányt és tartania sem kell tőle. Halványan elmosolyodott, kivillantva ezzel tűhegyes szemfogait.
-Ne vigyorogj olyan rondán! –a vámpír azonban ügyet sem vetett rá, hanem még szélesebben mosolygott a csuklyája alatt. Egy gyors mozdulattal letörölte a vért a szájáról, majd elfordult Kikorától.
-Ne fordíts hátat! Küzdj meg velem! Gyűlöllek!!! –a vámpír azonban addigra elrugaszkodott, a szoborról és kecsesen levegőbe emelkedett. Nem érdekelte, vagy nem hallotta Kikora átkait, mert nem fordult vissza. A hűvös éjszakai szél az arcába vágott, és mintha erre reagálna, halkan, mintha csak magának beszélne, megszólalt:
-A szerződést teljesítettem… Te ismeretlen lány, imádkozz isteneidhez, hogy ne találkozzunk többé. Én is ebben reménykedem… Ég veled.

 

 

 * * *

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

kommentpróba

(Tawnahroore, 2010.11.09 22:42)

Már az első szófordulat elkápráztatott. A leírásokhoz való érzéked jellemzi a fejezetet elejétől végéig. Jól megvárakoztatsz minket a főhős kellő bemutatásával, annyit tudunk, hogy vámpír, de remélem a bosszúszomjas kiscsajnak is jókora szerep jut, már csak azért is mert a neve nagyon elnyerte a tetszésem.

Turul

(A Tulaj, 2008.12.04 15:15)

Örülök, h. tetszik. Te ki vagy? A Sziszi (Moonray/Vulfia) mondta, hogy néhány haverjának mesélt erről az oldalról... Vagy a Réka (Cerberosz) tesója Eszti?
-Mindenesetre kösz a jó kritikát... De húzzál bele, mert már a 8. fejezet, is fenn van!
XD

spirit

(Turul, 2008.12.02 18:12)

Wow, ez a történet király. Imádom a vámpíros sztorikat, remélem azért nem csak vámpírok (és emberek) hanem más lények is lessznek majd benne. Az utolsó sorokat nagyon jól eltaláltad. grat. :))))

FIGYELMEZTETÉS!!!

(madamabigel@hotmail.com, 2008.11.17 20:19)

Az alábbi történet elolvasása ELŐTT tekintse meg felhívásunkat! A Glória súlyos függőség kialakulásához vezethet. A függés (a következő epizód kivárását kísérő stressz, az izgis részeknél kapott heveny szívdobogás, a számítógép előtti görnyedéssel töltött órák, stb.) akár meg is rövidíthetik az ön életét! Óvakodjon!

XD :D

Küldje tovább ezt az üzenetet 1255455656745 példányban és akkor ön nyugodt szívvel folytathatja a történet olvasását!
:P

(A fentiek teljességgel a képzelet szüleményei. Bármiféle egyezés a valósággal pusztán a véletlen szüleménye.)

palfirek@citromail.hu

(Cerberosz, 2008.09.04 21:20)

Óóóó, a befejezés nagyon sejtelmes! Meg a kezdés is! Összességében szuper. Máris kíváncsivá tettél a második fejezetre. Nagyon jó a stílusod, igazi fantasy -s!

komment

(Sziszi, 2008.09.04 21:12)

ez már nagyon jól kezdődik, alig várom a folytatást,
de csak azért is találtam benne egy helyesírási hibát, de a történet... nagyon jó